Az euroatlanti világ békés polgárai, jóhiszemű értelmiségijei, de még mérsékelt politikusai is döbbenten nézik, hogy mi is folyik körülöttük. A Brexitet még felfoghatták kalkulációs hiba miatt beállt üzemzavarnak. Trump megválasztásával kapcsolatban ugyan szintén számba vehetik a kalkulációs hibákat, de kénytelenek a dolgokat a lehetséges következmények oldaláról nézni. Aggódhatnak a várható és a váratlan fejlemények miatt, de igyekeznek nem észrevenni, hogy a status quo ante többé már nem állítható vissza. Elképzelésük sincs a Pax Americana utáni világról. Idő kell hozzá, amíg megértik, hogy az eddigi világrend is egy ideje milyen bizonytalan lábakon állt és hogy milyen kikerülhetetlen tektonikus mozgások előjele volt a 2008-as pénzügyi világválság.
Budapestről nézve kissé más a helyzet. Itt 2010 óta megtapasztalhattuk, hogy szinte minden tekintetben szembe lehet menni az euroatlanti világ mainstream konszenzusával a nélkül, hogy ennek komoly visszavágás lenne a következménye. Ennek elvben két oka lehetne: vagy. hogy túl erős, vagy hogy túl gyenge ez a világrend. Az első okot a 2008-as válság és annak utótörténete eleve kizárja. Ha viszont adottnak vesszük a gyengeséget, akkor mindjárt láttuk-látjuk ennek a megnyilvánulását különféle területeken. Szembeötlő, hogy az USD-től kezdve a különféle kötvényekig teljesen bizonytalan a forgalomban lévő pénzek, pénzeszközök fedezete. Ez bármikor csődöket okozhat. Szembeötlő, hogy az USA-nak geopolitikai okokból minden szempontból elveivel össze nem egyeztethető tartós "szövetségesei" vannak, akiket nem tud kontrollálni. Ebből is bármikor válságos helyzet alakulhat ki. Szembetűnő, hogy az USA katonai beavatkozásai Vietnam óta sorra-rendre kudarcosak, ami kikezdte nemzetközi szerepe szavahihetőségét. Napnál világosabb az is, hogy amikor az USA meglévő fölényét különféle egyezményekben próbálja rögzíteni, akkor nem nő a stabilitás, hanem egyre gyakoribb, hogy a szerződő felek egyike másika bármikor sikeresen kijátszhatja ezeket az egyezményeket, vagy ha úgy tartja érdekében állónak, akár tüntetően meg is szegheti azokat. A terrorizmus elleni harcban az USA nem nyilvános sikereket és látványos kudarcokat mondhat magáénak. A példák tetszés szerint tovább sorolhatóak a korábbi hegemónia erejének csökkenéséről. Az EU tekintetében pedig nem is érdemes elősorolni a gyengeségeket, hiszen a szervezet egyre inkább a hajdani lengyel liberum veto ismertető jeleit mutatja, Az eurot illetően már vegyesebb a kép: sikereket és kudarcokat egyaránt fel tud mutatni. Ám egyre többen mutatnak rá a közös pénz születési hibáira, amelyek egyre inkább változásokat tesznek szükségessé.
Budapestről nézve közelről láthatunk egy alapjában véve nevetségesen kiserejű, blöffökre hajlamos rendszert, amely előbb alattomban, aztán már provokatívan szembemegy azzal, amit ez a világ elvekben, értékekben, intézményi rendben, gazdasági játékszabályokban, nemzetközi pozíciókban képvisel. S nemcsak hogy ezt büntetlenül megteheti, de tagja maradhat az EU legerősebb parlamenti frakcióját adó Európai Néppártnak is. Ebből vagy annak gyengeségére vagy a titkos elvrokonságra következtethetünk. S a helyett, hogy ez a renitens rendszer az EU-n belül elszigetelődne, egyre több országban követőkre talál kormányon, vagy ellenzékben. S megengedheti magának azt is - elterjedt szállóige szerint - hogy az országban "az oroszok a spájzban vannak." Láthatjuk azt is, hogy bár a magyar rendszer minden tekintetben az ország lemaradását növeli, nacionalizmussal, populizmussal, gátlástalansággal és a médiahegemónia révén számottevő lakossági támogatással rendelkezik.
Így a Brexit és főleg Trump megválasztása innen nézve aligha látszik csupán kisiklásnak, amelyet az idő és a realitás majd szinte magától felülír. Ezzel szemben láthatólag a világrend eróziójára és azon belül a fejlett világ önkorrekcióra való képtelenségére adott egyfajta válaszról van szó, amellyel kapcsolatban nem hatásos érv, hogy nem ígér globális kiutat a valódi problémákból. .Valójában ugyanis amit ezek a kiszámíthatatlan, demagóg, a korábbi eszmei kereteket felrúgó politikusok és mozgalmak tesznek, az a II. Világháborúban győztes hatalmak világképének ( és az ezen alapuló "realitásnak"a ) megkérdőjelezése, amin többek között az ENSZ is alapult, s amit a globalizáció nemzetközileg koordinált keretek között tartása érdekében az euroatlanti világon kívüli nagyobb erők is mindeddig figyelembe vettek. Ez a megkérdőjelezés (Trumptól le Orbánig) ugyan láthatóan egy fajta sajátos, virulens válasz a világrend alapjainak megrendülésére, amelynek sajátossága azonban a partikularitás, valamint az, hogy a kudarcokra nem korrekcióval, hanem radikalizálódással válaszol, Ez utóbbi lépésről lépésre véget vethet az euroatlanti térség hosszú ideje tartó békekorszakának is.. S nem látszik vele szemben sehol reális eséllyel rendelkező ellenerő. Ami nem jelenti azt, hogy ilyen a jövőben se jelentkezhet, de erre alighanem csak akkor számíthatunk, ha előzőleg kataklizmák ráébresztik az eliteket és a tömegeket, hogy alapvető érdekük - akár súlyos áldozatok árán is - megpróbálni ellentétes irányba téríteni az ingát. Feltéve, hogy a kataklizmák nem lesznek olyan nagyok, hogy ennek a visszalendítésnek már nem marad realitása.
Végiggondolatlan kapitalizmuskritikák
Nem szeretem a kapitalizmus terminust, mert már elhangzásakor félrehúz. Azonnal előhívja lehetőségként az ellentettjét, azellentettjét, az antikapitalizmust. És mindjárt benne vagyunk a gondolati mocsárban.
Ezzel szemben annak megállapítása, hogy az utóbbi évtizedekben domináló berendezkedés válságba jutott, azt nehéz vitatni. Nem is vitatják, keresik a változtatás célravezető módját. Ebben a keresésben vannak közös érdekek a koordinált működés biztosítása céljából és van számtalan, egymást keresztező érdek. Csak remélni lehet, de tudni nem,hogy végülis ba folyamatos működés győz-e, vagy a - minimum részleges - káosz, amiben a nyers erőszak szerepe nő meg világszerte az elmúlt évtizedekben megszokotthoz képest itt meg ott.
De kár ebbe az alkuba és harcba utópiákkal belezavarni. Aki gondolkodik, ne tegye!