A mostanság gyorsan változó világban az EU nem a döntési hajlandóságáról ismert. Valójában az alkotmány kudarca jelentette a végét annak a viszontagságosan, de töretlenül előrehaladó folyamatnak, amely során úgy látszott, hogy misszióját, a békés, integrálódó Európát teljesíteni fogja. Azóta sorra jöttek a kihívások, nőtt a bizalmi rés az Unió különféle szervei, a tagországok kormányai és - nem utolsó sorban - a választók és az Unió intézményei, politikája között. Így egyre inkább a rövid távú válságkezelés került előtérbe és halasztódott a szembenézés az alapvető problémákkal. Az Unió egybenmaradása is kétségessé vált. A Grexitre végülis nem került sor, viszont - sokak számára meglepetésként - a Brexitet egy kis többség megszavazta - és ez mindenképpen határkő az eddig csak gyarapodó EU történetében. Ha formálisan megkezdődnek a brit kilépési tárgyalások, az mindenképpen lépéskényszert, jelent, mert az asztal EU-s oldalán mindenképpen igeneket és nemeket kell mondani - bármennyire is elvitatkoznának még ezeken a kérdéseken egymással a tagállamok kormányai.
Az EU tehetetlensége megmutatkozott a 2015-ös menekültválság kérdésében is. Ez végülis azért nem vezetett valódi lépéskényszerhez, mert Németország különtárgyaláson meg tudott állapodni Törökországgal, amelynek következtében megszűnt az akut migrációs nyomás. Amint azonban ez a nyomás újra fokozódna, az ismét kiváltaná a lépéskényszert.
Hatalmas változás történt az USA- EU viszony alapjaiban Trump megválasztásával. A hidegháború korszak óta kisebb- nagyobb ingadozásokkal pártok feletti volt az USA Európa-politikájának lényege és ezt az EU-ban adottságként kellett tekinteni még a józan európai választópolgároknak is. Lehet azt mondani, hogy már Obama is csekély érdeklődést tanúsított az európai ügyek iránt és ez is oka volt az itteni erjedésnek, de ez eltörpül ahhoz az offenzív változáshoz képest, amellyel Trump nyúl a korábbi, bejáratott szisztémához. Az első ütés a vízum-ügyben már megtörtént és nem maradt el a talio-elvű Uniós válasz sem. Minden újabb markáns USA-lépés lépéskényszerbe fogja hozni az Uniót - bármilyen belső állapotban is lett légyen az éppen akkor.
Az USA megváltozott politikájára Oroszország a maga eszközeivel akar és fog is válaszolni. Az orosz manőverek a geopolitikai adottságok miatt nagy valószínűséggel minden esetben valamilyen formában érinteni fogják az európai országokat is. Ez pedig szintén folyamatos lépéskényszert fog jelenteni az Unió számára is - akár felkészül erre, akár nem.
Ezek a ma látható kényszerítő erők. Ehhez járulhatnak azok a "váratlan" lehetséges fejlemények, amelyek a világgazdaság egészét, vagy az Európától távolabbi területek katonai viszonyait rendezhetik át - és válaszokat igényelnek Európától.
Mindezekhez képest másodrendű, hogy mi az EU saját elképzelt "menetrendje", vagy hogy hogyan alakulnak az egyes tagországokban a választási eredmények. (Ez utóbbiak tekintetében van esélye annak, hogy a látható nagy zűrzavar lefékezi a választók proteszt-hangulatát és az óvatosak kerülnek mindenhol többségbe.) Az EU problémamegoldó képességének lebénulásához korábban az általános konszenzus -elv vezetett, ami implicit módon a hajdani lengyel liberum veto módjára működött. Ez mára már a kérdések egy részére az Uniós jog értelmében nem vonatkozik, de a rebellis országok szinte folyamatos vétó-fenyegetése és obstrukciója szinte észrevehetetlenné tette a jogi változást. Ha a külföldről eredő fenti lépéskényszerek önmagukban elegendőek lesznek az eddigi bénultság legalább részleges feloldásához (annál is inkább, mert a legerősebb különútas, Nagybritannia immár nincs jelen a Tanácsban), akkor már nagyot változik a helyzet és megmozdul az Unió. Ha azonban ez nem elég, akkor az erősebb országok egyre inkább élni fognak az immár biztosított lehetőségükkel, az u.n.megerősített együttműködéssel. Így elég, ha legalább 9 tagország ad közös választ egy-egy kérdésben - s a többiek ebbe nem szólhatnak bele. Ha netán jogi eszközökkel mégis vitatni próbálják az ilyen lépéseket, velük szemben lehet alkalmazható az obstrukció.A lecsökkent zsaroló potenciálú különútasok pedig meggondolhatják, hogy a de facto két, vagy többsebességes Európa még mindig többet nyújt-e nekik, mint a kiválás, vagy ők is az Unión kívüli léttel próbálkoznak. Ez a lehetőség azonban immár nem fenyegetés azoknak az országoknak, amelyek összefogva közös európai válaszokra törekszenek (vagy kénytelenek törekedni) mind az ad hoc válaszlépések, mind pedig a nagyrégió távlatait illetően.
Eddig az EU-val kapcsolatos patthelyzet feloldása szándék és elhatározás kérdése volt. Mostantól már nem az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése