2018. január 12., péntek

Mégis remélhetünk egy megújuló Európát?

A német választások eredménye és az utána következő kormányalakítási nehézségek sötét árnyékot vetettek Európa jövőjére. Stabil német kormány nélkül ugyanis aligha  lehetséges az EU 2018-ban esedékes, a jövőt meghatározó döntéseit  koherens mederbe terelni. Az, hogy ma reggel a német nagykoalíció pártjai hosszas tárgyalások után eljutottak a kormányalakítási szándékig, reményt ad arra, hogy egy ilyen kormány meg is fog alakulni, s ha igen, az ország gazdasági és politikai súlyánál fogva a francia partnerrel együtt irányt  tud szabni az EU megújításának.

A választópolgárok már régen elszoktak attól, hogy az országuk nagy horderejű döntések előtt áll. Korábban Németországban a pártoknak meg volt a hagyományos szavazótábora és a választásokon a pillanatnyi közhangulat, illetve az el nem kötelezett választók csak azt döntötte el, hogy a nagy pártok közül melyik alakíthat kormányt egyedül, vagy koalícióban. Az utóbbi években - ahogy a Nyugat más országaiban is - nagy mértékben csökkent a bizalom az establishment-pártokban és előretört egy szélsőséges párt, miközben a több kis - elvben kormányzati részvételre képes - párt is parlamenti tényezővé vált. Ebben a helyzetben a pártok figyelme és ambíciója azok felé a kérdések felé tolódott el, amelyek potenciális választóik számára vonzónak és szavazatszerzőnek tűnnek és ezeket az országos, ne adj isten az európai érdekek fölé helyezték. Ezért nem tud hónapok óta német kormány alakulni. A jövendő szavazatoktól kevésbé függő államfő volt az, aki nyomatékosan felhívta a pártok figyelmét a nagy kérdések iránti felelősségre és a kompromisszum szükségességére, amely jelen esetben a nagykoalíció felújítását jelenti. A kitűzött határidőn is túlnyúló egész éjszakai tárgyalásokkal e pártok demonstrálták, hogy oroszlánként küzdöttek partikuláris érdekeikért és csak reggelre született meg a szándék konkrét kormányalakítási tárgyalások megkezdésére. De ezt még az SPD-nél meg kell előzze egy ezt jóváhagyó pártkongresszus, majd egy pártszavazás. Hogy az Unió-pártokban még milyen partizánakciók lehetségesek, azt nem tudjuk.

Az EU - ha akarják a politikusok, ha nem - alapjait érintő döntési helyzetben van. Olyan objektív feladatokra kell válaszolni, mint az Unió jövője a Brexit után, a következő 7 év uniós költségvetésének kidolgozása és elfogadása, az eurozóna halmozódó strukturális feszültségeinek feloldása és az Unió biztonságpolitikájának újraszabása válaszul Trump megbízhatatlan NATO-politikája. S mindehhez hozzávehetjük Európa tudományos-technikai, gazdasági és politikai szerepének hanyatlását a világban. Ha ez nem elég fontos a közvetlen politikán kívüli befolyásos gazdasági, katonai és kulturális eliteknek, akkor ugyan mi más? Ennek ellenére nem látszik részükről sem akkora nyomás a politikai szférára és a még mindig jelentős nagy médiára, hogy rászorítsa azokat a nagy kérdések kellő súlyú előtérbe helyezésére és átfogó, koherens koncepciók kidolgozására, megvitatására. Ha tehát a fenti kérdések napirendre kerülését elkerülni nem is lehet, azokban a döntés megszülethet ad hoc, inkonzisztens módon is, heves viták közepette a - nemegyszer húsbavágó - konkrét megoldásokról, intézkedésekről, de iránytű nélkül. Ez pedig a kontinens számára baljós jövőt ígér, amelyben a skála az Unió világviszonylatban értett lemaradásától annak felbomlásáig és végső soron Európán belüli háborúk lehetőségéig terjed.

A perspektíva szempontjából nem elhanyagolható kérdés, hogy ebben a kritikus periódusban Németországnak lesz-e stabil kormánya a megtépázott nimbuszú, de nagy tapasztalatokkal rendelkező Angela Merkel vezetésével, avagy Németország bizonytalan tényezővé válik az európai zűrzavarban. A ma véget ért maratoni vitában bíztató jel, hogy a megállapodásban szerepel a megalakítandó kormány Európa-politikája.

2 megjegyzés:

  1. Remélem, hogy remélhetünk!

    VálaszTörlés
  2. Amíg az SPD nincs túl a pártszavazáson, addig minden függőben.

    VálaszTörlés