2018. március 15., csütörtök

Kremlinológia

Szociológiai közhely, hogy minden szervezetben a formális szervezet mellett (mögött, fölött) létezik egy informális is, amely a fontos személyek kapcsolatrendszerét, esetenként ennek hálózatát jelenti. Normális esetben ez utóbbi csak komplementer jellegű, nem kérdőjelezi meg a formális szervezet értelmét. A posztmodern világban azonban ez a "normalitás" egyre kevésbé domináns. A nagy cégekben a tulajdon már egyre ritkábban van egyetlen személy (család) kezében, e helyett résztulajdonok vannak, amelyek akár lépten- nyomon is gazdát cserélhetnek. A tulajdonosok helyett a cégeket vezető-irányító struktúra is egyre kevésbe mutat világos hierarchikus szerkezetet. De nem mutat világosabb szerkezetet a politikai struktúra sem. A demokratikus országokban is megszűnőben van a tradicionális pártstruktúra, amely valamilyen módon letükrözte az adott társadalom szerkezetét, ahol a pártoknak állandó szavazótábora volt, amely családokon belül gyakran generációról generációra öröklődött. A nagy pártoknál a néppártosodás mosta el a világos körvonalakat, gyakorivá vált új pártok betörése a nagypolitika világába és megszokottá vált a koalíciós kormányzás. Világos, hogy ilyen körülmények között a formális hatalmi-közigazgatási struktúra helyett előtérbe kerülnek különféle informális információs és döntéskialakító kapcsolatrendszerek. Ezt a hálózatot gazdagítja a nem pártjellegű szervezetek és csoportok tarka világa, amely időnként és témánként komoly nyomásgyakorló szerephez jut. Ha ez a helyzet a demokráciák világában, akkor ez fokozottabban igaz a nem demokratikus, többé vagy kevésbé autokratikus rendszerek esetében is. Ott ugyan az autokrata a hatalomba többnyire valamilyen szervezet vagy csoport vezetőjeként jut, s egy ideig a fontos döntések e szervezet arisztokratáinak körében születnek, esetenként akár többségi szavazással. Ha azonban a vezér-utalom megszilárdul, akkor a döntések egyre inkább kamarillák kezébe csúsznak át, amelyeket a vezér dominál és kénye-kedve szerint alakít.

Ha egyszer a nagy gazdasági és politikai szervezetek tervei nem világosak, döntési mechanizmusa nem transzparens, akkor azok a külső tényezők, amelyek eklatánsan érdekeltek abban, hogy mégis belelássanak, ősidők óta megpróbálnak valamilyen módon kémkedni. A kémkedés formái, eszközei, ennek szervezetei évezredek óta mutatnak állandó jellegzetességeket, de ugyanakkor a körülmények változásával állandóan fejlődnek is. A mai posztmodern világra az jellemző, hogy a kémkedés is sokszereplőssé vált, amiben a "hivatalos", a profitérdekelt és a hobbi alapon űzött tevékenység egyaránt jelen van és helyenként össze is fonódik.

Ebben a dzsungelben külön megnevezést kapott a kremlinológia, amely - legalábbis egy történelmi időszakban - külön "hivatássá" is vált. A Szovjetúnió, mint atomnagyhatalom és mint egy rivális gazdasági-politikai rendszer vezetője a külföld számára egyszerre volt kíméletlen eszközökkel izolált titkos világ és  képviselt a "külsők" számára nehezen érthető eltérő logikát. Ezért a kremlinológusok, akik meg akarták fejteni a szovjet centrumon belüli tényleges történéseket és állandóan mozgásban lévő erőviszonyokat, magasan képzett kutatók és nemegyszer kommunista disszidensek voltak és exkluzív vitákat folytattak. Ugyanakkor utólag köznevetség tárgyává tették őket olyan vizsgálataikért, aminek keretében egy november 7.-i felvonulás dísztribünjét folyamatosan megfigyelték és rögzítették, hogy a felső vezetésből ki hiányzik, ki ki mellett áll, kivel beszél stb., minthogy a szovjet rendszer sokkal banálisabb módon dőlt meg és azt a kremlinológusok (és módszereik) vajmi kevéssé jelezték előre.

Kérdés azonban, hogy nem jött-e el az ideje annak, hogy a kremlinológiát ismét kissé máshogy lássuk. Az 1990-utáni általános demokratizálódás trendje láthatólag megtorpant, lehet, hogy különböző régiókban tartósan meg is fordult. Egyre több a diktátor - féldiktátor- ilyen vagy olyan autokratikus vezér-állam, vagy az ilyen szerepre való államfői törekvés. Ezzel együtt lényegesen megváltozott a politikai nyilvánosság szerkezete is. Az egyes esetek különbségei ellenére az autokratikus törekvések bizonyos céljai és eszközei ijesztő azonosságokat mutatnak. Vajon nem szükséges-e ilyen körülmények között a kremlinológia folytatásaként olyan kutatási tematika és módszertan önállósulása, (egyaránt gondolva ennek titkos és nyilvános variánsára),amely segít ezeknek a rendszereknek a megértésében, elemzésében s adott esetben mozgásuk előrejelzésében?

2 megjegyzés:

  1. Igazság! Lásd Márki-Zay Péter unokaöcsém számítógépére telepített kémprogramot.

    VálaszTörlés
  2. Jelenség-szinten szinte minden törvénytelenséggel találkozunk társadalmi-politikai rendszertől függetlenül. A különféle autokratikus rendszerek szisztematikus kutatására éppen a kvalitatív különbségek egyértelmű azonosítása érdekében lenne szükség.

    VálaszTörlés