Két vitathatóan definiált fogalmat használunk egzakt elméleti háttér nélkül. Ezért valahogyan jelezni kell, hogy milyen értelemben használjuk őket. Íme. Önkényen az államhatalmat ténylegesen gyakorlók (gyakran egyetlen személyben összpontosuló) olyan hatalomkoncentrációját értjük, amely a formális legitimitásától függetlenül hosszabbtávú és ad hoc érdekeinek mennél teljesebb és gyorsabb érvényesítése útjából távolít el folyamatosan, nemegyszer fitogtató módon minden lehetséges akadályt. Legitimáción pedig azt, hogy az alávetettek nem pusztán engedelmeskednek, hanem túlnyomó többségük a hatalom ilyetén gyakorlását és egyes akcióit nem csak egyedül lehetségesnek, de egyben helyesnek is tartják. Az önkény- problémát Kínától az Egyesült Államokig számos országban a kérdések kérdésének tekintjük.
A legitimáció közvetlenül természetesen az önkényuralmi vagy arra hajló rendszerek közül csak azoknál jelent valóságos problémát, amelyek demokratikus kulisszák között működnek. Ott ugyanis van ellenzék, vannak választások és még ha a hatalmon lévők így vagy úgy biztosítani is tudják pozícióban maradásukat, a szavazásra jogosultaknak akár a fele is nemet mondhat a hatalom ilyetén gyakorlására. Ez pedig társadalmi-politikai értelemben legitimációs deficit.
Az autoritér hatalomgyakorlás szinte természetes velejárója a kompromisszumképtelenség, illetve a méltányos és tapintatos hatalomgyakorlás mellőzése. A rendszer éppen örökös akciózásával, ellenségkeresésével akarja igazolni önmagát és mozgásban tartani saját apparátusát. Feltehetőleg az önkényuralmat gyakorlók úgy gondolják, hogy mennél több új szférát "hódítanak meg", annál stabilabb lesz a hatalmuk és a nekik elkötelezettek körében nő az elégettség, továbbá e körön túl több lesz a behódoló. Ez azonban könnyen tévedésnek bizonyulhat. Ugyanis az offenzívák nemcsak újabb és újabb megtámadott csoportok előtt teszik tudatossá a rezsimmel való szembenállásukat, hanem a saját táborukban is növelhetik a rosszallók, kételkeedők számát. (Kell ezt? Így kell ezt? Pont ezeket kell kisebb-nagyobb hatalmi pozícióba rakni?) Mindez pedig a legitimációt gyengíti.
Ám veszélyes-e az önkényuralomra a legitimáció csökkenése? Közvetlen formában csak olyan országokban, ahol még a választásoknak hatalmi tétje van. Közvetve azonban a többi ilyen rendszer esetében is . Krízishelyzet ugyanis előállhat (ritkábban) belső és (gyakrabban) külső okokból. Ilyenek esetén a legitimáció foka erősen befolyásolhatja az autoritér rendszer túlélési esélyét.
Pontos. Ez van.
VálaszTörlés