Nagyhatalmi pozíciókeresés

 A Biden adminisztráció hivatalba lépésével megváltozott a nemzetközi erőtér. Ennek a csapatnak - ellentétben elődjével - vannak globális ambíciói és prioritásai, amiket megpróbál érvényesíteni. Ennek részeként látható, hogy nagyobb súlyt helyez a transzatlanti kapcsolatokra nemcsak, mint a Trump, hanem mint az Obama adminisztráció. Ám az, hogy a következő években milyen lesz az USA nemzetközi pozíciója, az messze nem csak a saját törekvéseitől függ, hanem a fő riválisaiétól is.

Az ma már senki számára nem kétséges, hogy az egyetlen igazi rivális Kína. Noha Kína a Teng Hsziao Ping - féle  fordulat óta módszeresen építi a nemzetközi politikai, gazdasági és katonai pozícióját a világban, ez sokáig dominánsan együttműködésnek látszott. Sőt nem csak látszott: a 2008-ban kezdődő nemzetközi pénzügyi válság során az is volt. Az utóbbi években azonban a kínai politika látványosan expanzívabbá vált és a belső hatalmi berendezkedés is az oligarchikus modelről átváltott az ismert sztalinira. Ezzel együtt nem látni tisztán, hogy a kínai ambíciók pontosan miféle globális dominanciát céloznak meg. A Trump féle primitív világkép mellett ez csak tőlük maguktól függött. Most azonban az USA valódi ellenjátékossá vált.

Ha nem is kínai szinten, de az USA riválisa Oroszország is. Az orosz hadsereg, haditechnika és azon belül a hibrid-hadviselés globális szinten számottevő akkor is, ha a mögötte álló gazdasági és társadalmi bázis nem az. Regionális nagyhatalomként viszont nem becsülhető le és ezen túlmenően váratlanul lehetnek húzásai a globális színpadon is. Az USA újabb politikai térfoglalásában mindenképpen számolni kell Oroszországgal is.

Ha kizárjuk az irracionális atomvilágháborús elképzeléseket, amelyek általános pusztuláshoz vezetnek, akkor a most folyó "kóstolgatás" után csak valamiféle koegzisztencia képzelhető el az USA-Kína -Oroszország háromszögben. Hogy miféle, az nem megjósolható. Annál is kevésbé, mert amikor 1952-ben eldőlt, hogy nem lesz atomvilágháború, a hidegháború és az enyhülések különféle periódusai követték egymást, ami példa lehet a belátható jövőben USA-kínai relációban is. Ráadásul azóta a globalizáció olyan mértékben előrehaladt, hogy sokkal több stabil együttműködési elem vált szükségessé, amiben izoláció rövid távon is működésképtelen lenne. Vagyis a szembenállás csakis a folyamatos kapcsolattartás egyidejűsége mellett várható.

Ha háromszögről beszéltünk, az egyben azt is jelenti, hogy ha az USA nem reméli, hogy Oroszországból liberális demokráciává válik, az sem érdeke, hogy az egy tömböt alkosson Kínával. Ez viszont - szeretem.nem szeretem - annak elfogadását jelenti, hogy Oroszországnak is legyen olyan érdekszférája, amit a Nyugat is akceptál.

Ennyi a nagyhatalmakról. De mit jelent ez a közép- és kishatalmak számára? Mindenképpen alkalmazkodási kényszert. Attól függően, hogy hol helyezkednek el a térképen, nagyobbat vagy kisebbet. Ha Európára tekintünk, a legtöbbet alkalmasint a legerősebbnek, Németországnak kell engednie az eddigi világpolitikai kapcsolatrendszeréből. Pontosabban ha kialakul egy provizórikus új világrend, ahhoz illeszkedve kell majd újraépítenie a nemzetközi kapcsolatrendszerét. Ami meg a többi európai országot illeti, ha egyeztetés nélkül hintapolitikát próbálnak folytatni, illetve feladják a liberális demokrácia alapmodeljét - kemény retorzióval számolhatnak.

Dühödt nosztalgia - versus előrelátás

A pandémia mindenkit megfosztott az elképzelt közeljövőjétől. A nagyokat is, a kicsiket is. Szűk azoknak a csoportja, akik a járványból komoly hasznot húztak - de ők tudják hogy a konjunktúrális helyzetük a járvány levonulásával véget ér, sőt egyben azt is tudják, hogy akkor majd nem a régi viszonyok állnak vissza. Aki ugyan nem húzott hasznot a pandémiából, de nagybefektető, az is kénytelen nyomon követni a világpiacot, hogy kispekulálja, hogy a válság elmúltával hol keletkezhet  számára új lehetőség. Aki tőzsdei kisbefektető, az közömbös az iránt, hogy milyen átalakulások lehetnek, mert mindig a másnapi várakozásokkal sodródik. Ám az emberek nagy tömege a korábbi életkörülményeit és lehetőségeit várja vissza, méghozzá türelmetlenül és mindezt mindenekelőtt a saját kormányától várja.

A kormányok persze innen -onnan jutnak olyan információkhoz, amelyekből következtetni lehet, hogy ez meg az a jövőben másképp lesz, de ők elsősorban a mindenkori mával vannak elfoglalva, valamint a következő országos választásokkal, hogy a választóik milyen alapon, milyen elvárásokkal fogják leadni a voksukat.  Persze ez alól vannak kivételek. Mindenekelőtt a diktatúrák és más hasonló tekintélyuralmi rendszerek, amelyek csak szélső esetben függenek a közhangulattól. De az USA adminisztráció, amely most lépett hivatalba, egyelőre saját érdekében egy négyéves perspektívában kell gondolkodjon - mégsem függetlenítheti magát a felező választásoktól Így hát a kormányoktól aligha várható, hogy nyilvánosan előálljanak olyan átfogó vízióval, amely a világgazdaság és az általános életvezetés már látható vagy egyértelműen kikövetkeztethető struktúrális defektusaira, kontrollálhatatlanná váló konfliktusaira kínálnának megoldást.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a nem nyilvános szférában -think-tankekben vagy másféle formációkban - ne készülhetnének, sőt készülnének átfogó elemzések, modelek, tervek.  Ezek természetesen eltérő kiindulópontokból és eltérő értékrend alapján készülnek. De éppen mert nem nyilvánosak, nem hathatnak közvetlenül a közgondolkodásra. Így a választások kimenetelét, a működő kormányok mindennapos tevékenységét az átfogó, megalapozott víziók alig befolyásolják. Ez lehet az oka, hogy tálentumos emberek számára a politikusi pálya nem vonzó. És persze a kígyó a saját farkába harap: egyre csökken az elitek presztizse a választópolgárok szemében.

Mindebből adódhat pesszimista következtetés a jövőre nézve, De nem feltétlenül. Az emberek különféle csoportjai ritkán kerülnek egyszerre szembe a problémák komplex összességével.  Az egyes csalódások, elégedetlenségek elviselését pedig a körülmények hatalma tudomásul vetetheti, különösen, ha a helyzetben valami jót is képesek találni, vagy úgy látják, hogy egy számukra releváns másik csoportban a helyzet még sokkal rosszabb. És érvényesülhet a közhely: Úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Fb. komment a romákkal kapcsolatos elképzelések újragondolásának szükségességéről.

 Népszerűtlen felvetés

Vajon nem volt hatalmas balfogás a rendszerváltás után a romákat kollektíven nemzetiségnek minősíteni? Már akkor is egy sokszorosan és bonyolult módon tagolt népességről volt szó, amelyben szinte az egyetlen közös a velük szembeni előítélet. Egy részük különféle kollektívákban él, más részük ugyanolyan individuum, mint bárki más.Újra kéne gombolni a rosszul begombolt mellényt.

Fb. kommentem az euroatlanti jobboldal egy ezidő szerint kudarcot vallott alternatívájáról

 Beszéljünk egy percre komolyan. Az európai jobboldal előtt nyitva volt az az út, hogy szembeforduljon a "hibás" antifasiszta koalícióval, amely megnyerte a II. Vh.-t és többé-kevésbé azóta is hegemon az euroatlanti világban és azonosuljon a háborúban vesztes oldal látásával. Ez a próbálkozás ezidőszerint kudarcot vallott.

Merre tovább német politika?

 Ősszel választások lesznek Németországban Sok párt indul, nem lehet tudni az eredményt és főképp azt, hogy a végén milyen szövetségi kormány alakul. Egy biztos: nem lesz ott Merkel asszony, aki évtizedeken át meghatározó személyiség volt és bizonyos következetességet jelentett.

Nem meglepő azonban, ha azt mondjuk, hogy a német politika lényegesen meg fog változni és ez nem a pártok belharcának lesz az eredménye. A világ változott meg Németország körül és erre kell válaszolni a németeknek. Mindenekelőtt a nagy testvér, az USA választott új adminisztrációt, olyat, amelyik barátibb Németországgal, mint az elődje volt, de cserébe több változtatást vár el az egyeztetett politika keretében legfőbb európai szövetségesétől. Ezt Németországnak aligha lesz lehetősége elhárítani - annál is kevésbé, mert egy ilyen váltás nem ellentétes az érdekeivel. A világ változásának másik fő ágense a pandémia és az azzal járó gazdasági válság. Szinte lehetetlen, hogy ugyanazok a termelési láncok álljanak helyre, mint amik korábban működtek. Németország alapvető érdeke, hogy az átrendeződés során előnyös pozíciókat szerezzen magának. A következő kikerülhetetlen változás-sort a folyamatban lévő technikai forradalom indukálja, amely mind a belpolitikát, mind a külkapcsolatokat változásokra, adaptációra kényszeríti. Végül a  fizikai-biológiai  környezet változásai generálnak szükségképpen változásokat.

Mindez nem ad össze egyértelmű forgatókönyvet. Lehet jó és hibás felismerések alapján sikeresen vagy kevésbé sikeresen hozni meg, illetve halogatni döntéseket. Természetesen mindezt nem következmények nélkül. Ez meghatározza a német tőke és a német politika mozgását többek között a kelet - és kelet-középeurópai térségben. Hogy ez végül milyen konfigurációt jelent, azt ma még nem tudhatjuk. De az eddig is így volt, ezután is így lesz felfogás garantáltan kudarcok.at ígér

Fb. kommentem a mérsékelt jobboldal és a jobboldali szélsőségesek szakításáról

 Európa jelenlegi és közeljövőbeli állapotára az jellemző, hogy nem csak működtetni, de reformálni is csak a mainstream képes. Ezen belül azonban nincs olyan irányzat, amely ezt egyedül képes lenne dominálni. Világossá vált, hogy ez csak a liberális, konzervatív, szociáldemokrata és zöld irányzatok mindig változó, de mindig szilárd és következetes kooperációja valósíthatja meg. Ennek azonban kulcsfeltétele, hogy egyik irányzatnak se legyenek gyanúra okot adó kapcsolatai semmilyen szélsőséges irányzattal se. Ma a mérsékelt jobb egyértelmű lépést tett ebben az irányban.

Fb,bejegyzésem 2012.ből a nyugati magaskultúra ellenségeiről

h

201otsSd2.e htfpenbcoicShSrngsuoárhr itecl2d1.  · 

Láthatóság: Nyilvános

Amit kulturaellenességnek nevezünk, az a kormánypolitika leglényegéhez tartozik

Ha a nyugati típusú magaskultúra és a körülötte lévő értelmiségi közbeszéd magas státust kap, akkor elkerülhetetlenül a politika és a tömegmédia zsürijévé válik. Ha ettől a politika és a tömegmédia (mindkettő a modern, zsigerekre alapozó, erőszakos marketing módszereire épít) szabadulni akar, akkor eleve adódik, hogy el kell jelentéktelenítenie ezt a kultúrát és közbeszédet. Ennek eszköze a különféle eszközökkel (pl. pénzmegvonással) történő marginalizálás, de lehet élni a lejáratás, a szembetámadás, nevetségessé tenni próbálás eszközeivel is.

Mindennek nap mint nap tanúi vagyunk. De ez nem esetleges szeszély, hanem a dolog lényegéhez tartozik. És ebben a populista politika és a bulvármédia természetes szövetségesek. De meg van a valóságos társadalmi talaja is.