Nem lépésről lépésre

 Az ukrajnai háború miatt van olyan félelem, hogy a NATO - szembenállás kontrollálatlanul eszkalálódik. Felületes szemlélő számára ez a veszély reális, mivel bár jelenleg a NATO a szó hagyományos értelmében nem hadviselő fél és mindkét oldal fenyeget a háborús szint megemelésével, ha a másik oldal - szerinte - ezt teszi. S itt most tekintsünk el attól, hogy a helyzet, az eddig történtek értelmezésében a két oldal között diametrális különbség van, mert a háborúkat illetően ez természetesnek tekinthető.

A NATO országok szemszögéből Oroszország Ukrajna nyílt, brutális megtámadásával nagyon "magasan" indított. Az oroszok számára ez az értelmezés nem csak azért meglepetés, mert van egy narratívájuk arról, hogy Ukrajna támadott, hanem azért is, mert korábban hasonlóan jártak el a csecsenekkel, majd a georgiaiak elleni háborújukban és azt a Nyugat sokkal kisebb válaszlépésekkel viszonozta. A NATO országok válasza ezúttal szintén "magas' licit: azonnali összezárás és igen súlyos gazdasági szankciócsomagok. Vagyis nemcsak az ukránok elleni villámháború hiúsult meg, de a NATO se ment bele a tétova lépésről-lépésre válaszba. Ez egyúttal a tárgyalásos huzavona szokásos forgatókönyvét is kizárja.

Mit tehet ilyenkor az offenzív fél? Hacsak nem vonul vissza, nagy léptékben kell emelnie a - legalábbis verbális - fenyegetés szintjét. Ha a másik oldal részéről tudatos volt az, hogy erős válaszai vannak - és miért ne lenne tudatos - akkor ezekre a fenyegetésekre se válaszolhat - szintén verbálisan- óvatoskodva,gyáván. Így aztán a támadón a sor, hogy a verbális szintről átlép-e a valóságosra. Hogy ne beszéljünk rébuszokban: itt az atomfegyverek bevetéséről van szó. Míg civil fejjel az atomfegyver alkalmazásának tilalma van vagy  nincs kérdés, katonák spekulálhatnak arról, hogy az ilyen meg olyan fajtákat alkalmazzák, csak a másmilyeneket nem. Ám ha egy háború nem az eszközök lépésről lépésre fokozásával folyik, ez a katonai spekuláció értelmetlen. A döntéshozó a minden és a semmi között választhat. Mégpedig úgy, hogy a harmadik nagy atomhatalom, Kína hallgatásba burkolózik és távol tartja magát a konfliktustól.

Azt kell tehát világosan látni, hogy az orosz - NATO konfliktus nem a tétek lépésről lépésre való emelésével folyik. Így egy valamitől nem kell félni: nem fenyeget az, hogy a felek belesodródhatnak olyan eszkalációba, amelyről előzetesen eszükben sem volt dönteni.

Fb.bejegyzésem Ukrajna kilátásairól

 Lehet-e Ukrajna ismét orosz bábállam?

Aligha. A lakosság zöme ellene van és tartósan bármiféle paramilitáris ellenállásra hajlamos. Ezért egy kemény diktatúrához hatalmas apparátus és elképesztő költségek kellenének. Jelenleg él az illúzió, hogy a lepusztult ország számíthat az EU hathatós segítségére. Ha ez az illúzió - legalábbis a mértékét tekintve - kiábránduláshoz vezetne, akkor egy virulens nacionalista populista rezsim esélye nőne, nem egy orosz bábrendszeré.

Fb. bejegyzésem Putyin hatalmáról

 Akkora úr Putyin otthon, mint gondolják?

Kétlem. Látható politikai ellenfele nincs. Ez azonban kevés. Az apparátusa (legalábbis a hadsereg és a titkosszolgálat) nem inkompetens bábfigurákból áll. Ha ezek úgy ítélik, hogy Putyin rossz döntéseket hoz és ezzel az ő státusukat és jövőjüket kockáztatja, akkor.....(A mondatot mindenki fejezze be saját elképzelése szerint.)

Lépéskényszerben

 Az első világháború után a nyugati világ gyorsan visszatért a demilitarizált gazdaságra. Amikor kelet felől reagálni kellett volna arra, hogy militáns expanziv hatalmak nyertek tért, sem politikailag, sem gazdaságilag nem akaródzott érdemben adaptálódni az új helyzethez. Ennek eredménye az lett, hogy lényegében az európai kontinens katonai megszállás alá került és kis híján Nagy-Britannia is térdre kényszerült. Ezt követőleg az angolszász országokban olyan politikai, gazdasági,katonai és tudományos változások történtek, amelyek azután a II. Világháború megnyerésére vezettek.

A háború után nem következett be teljes búcsú a fegyverektől. Az angolszász csapatok előbb megszállóként, később szövetségesként Európában maradtak egy a volt háborús szövetséges, a Szovjetúnióval vívott hidegháború keretében. Ez a helyzet - több enyhülési periódus ellenére - a Szovjetúnió széteséséig fennmaradt. Az néhány év alatt kiderült, hogy az atompatt miatt totális háborúra reálisan nem kell számítani, de a tömbök különféle perifériákon időről időre helyettesekkel háborúztak egymással. A különféle kormányok más más súllyal, de ebben a világban alakították politikájukat. A nagyhatalmak a saját érdekszférájukban világcsendőri szerepet láttak el. Kína felemelkedése többszereplőssé tette ezt a nemzetközi felállást, de a béke másik, militáris arcát ez nem változtatta meg.

A Szovjetúnió szétesése nem csak a hidegháborús felállást tette idejétmúlttá, hanem egyrészt diszkreditálta a piac- és magántulajdon tagadó centralizált bürokrata társadalmi-gazdasági modellt is, másrészt kiderült, hogy a változó viszonyok között a "két nagy" nem képes ellátni a világcsendőr szereper. Így általánossá vált az az illúzió, hogy bekövetkezett a béke nagy korszaka. Ezt különféle helyi háborúk és a fegyvergyártás-fegyverfejlesztés- fegyverkereskedelem folyamatossága nem zavarta meg, mert mindez nem állt össze nagy háborút sugalló vízióvá.

Az utóbbi években Oroszország majd Kína lépésről lépésre visszatért a centralizált parancsgazdaság egy piaci elemeket formálisan vagy ténylegesen megtartó, azt rendszerükbe beépítő változatához. Ugyanez a hibrid más, kisebb jelentőségű országban is tért hódított. Természetesen észlelték ezt a "nyugati világban" is, de nem jutottak oda, hogy nekik js változniuk kell, ha nem akarnak az új világrend vesztesei lenni. Pontosabban Trump USA elnök próbált úgy változtatni országán és szövetségi rendszerén, hogy ami megtetszett neki a parancsuralmi rendszerekben, azt önállóan próbálta alkalmazni, de minthogy holisztikus elgondolásai egy működőképes rendszerről nem voltak, csak a káoszt növelte. Végülis az USA és szövetségei nem voltak és nincsenek olyan állapotban, hogy a kínai és orosz kihívásra megfelelően tudjanak válaszolni.

A kínai és orosz kihívások a politika mellett gazdaságiak, pénzügyiek, katonaiak, technológiaik és kultúrálisok. Sok mindenben lehet velük szemben struccpolitikát folytatni, de ha földrajzi expanzióba kezdenek, azt az önfeladás látszata és ténye nélkül nem lehet válasz nélkül hagyni. Az USA számára ilyen a Tajvant érő kínai fenyegetés és ilyen most a NATOnak Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. A dolog természete nem olyan, hogy közvetlen háborús részvételt indukálna. De komoly szankciókat mindenképpen és olyan katonai és egyéb lépéseket, amelyek "Eddig és nem tovább!"-ot kommunikálnak és tesznek hihetővé.

Ami a NATO-t illeti, korábbi zilált állapota ellenére a szankciókat gyorsan és egyhangúlag meghozta. Ami lépéskényszert jelentene, az a tagországok és kapcsolatrendszerük hatékonnyá és gyors döntésekre folyamatosan alkalmassá tétele. Hogy azonban ez stabil legyen, ahhoz nélkülözhetetlen, hogy a lakosságot is megnyerjék ennek támogatására. Ennek elmaradása a kormányok hátterét ingataggá tenné, vagy - ami még nagyobb baj lenne - autoritér tendenciákat táplálna.

Egy kommentem Oroszország ukrajnai behatolásának hatásáról

 Egy biztos: megerősödött a NATO

Egyfelől egy sor európai ország számára újra bizonyossá vált, hogy van orosz fenyegetés. Egyben az is, hogy a NATO-n kívül nincs számottevő védelmi ereje. Másfelől az USA újra elköteleződött Európában, így más régiókban való érintettsége nem teszi kétségessé ezt. Mindez felülüti a NATOn belüli széttartó tendenciákat, legalábbis a hagyományos kelet-nyugati határvonal körül.

Tíz éves kommentem a populista autokratikus politika magaskultúra ellenességéről

 

p28001o20. f5f9reb02riu1áfr 2fd1.  · 

Láthatóság: Nyilvános

Amit kulturaellenességnek nevezünk, az a kormánypolitika leglényegéhez tartozik

Ha a nyugati típusú magaskultúra és a körülötte lévő értelmiségi közbeszéd magas státust kap, akkor elkerülhetetlenül a politika és a tömegmédia zsürijévé válik. Ha ettől a politika és a tömegmédia (mindkettő a modern, zsigerekre alapozó, erőszakos marketing módszereire épít) szabadulni akar, akkor eleve adódik, hogy el kell jelentéktelenítenie ezt a kultúrát és közbeszédet. Ennek eszköze a különféle eszközökkel (pl. pénzmegvonással) történő marginalizálás, de lehet élni a lejáratás, a szembetámadás, nevetségessé tenni próbálás eszközeivel is.

Mindennek nap mint nap tanúi vagyunk. De ez nem esetleges szeszély, hanem a dolog lényegéhez tartozik. És ebben a populista politika és a bulvármédia természetes szövetségesek. De meg van a valóságos társadalmi talaja is.

Fb.kommentem Európa katonai pozíciójáról

 Legalább ennyire bizonytalan a NATO is. Már az Obama - kormány figyelme nagy mértékben átterelődött a Csendes óceánra. Trump teljesen cinikusan nézte Európát: ha kell nekik az USA jelenlét, fizessék meg. Biden poziciója meg gyenge a NATO európai szárnyának komoly megerősítésére. Az EU  nincs olyan állapotban, hogy komoly hadsereget építsen fel, de ha lenne, akkor is csak regionális ambiciói lehetnének.