A pandémia mindenkit megfosztott az elképzelt közeljövőjétől. A nagyokat is, a kicsiket is. Szűk azoknak a csoportja, akik a járványból komoly hasznot húztak - de ők tudják hogy a konjunktúrális helyzetük a járvány levonulásával véget ér, sőt egyben azt is tudják, hogy akkor majd nem a régi viszonyok állnak vissza. Aki ugyan nem húzott hasznot a pandémiából, de nagybefektető, az is kénytelen nyomon követni a világpiacot, hogy kispekulálja, hogy a válság elmúltával hol keletkezhet számára új lehetőség. Aki tőzsdei kisbefektető, az közömbös az iránt, hogy milyen átalakulások lehetnek, mert mindig a másnapi várakozásokkal sodródik. Ám az emberek nagy tömege a korábbi életkörülményeit és lehetőségeit várja vissza, méghozzá türelmetlenül és mindezt mindenekelőtt a saját kormányától várja.
A kormányok persze innen -onnan jutnak olyan információkhoz, amelyekből következtetni lehet, hogy ez meg az a jövőben másképp lesz, de ők elsősorban a mindenkori mával vannak elfoglalva, valamint a következő országos választásokkal, hogy a választóik milyen alapon, milyen elvárásokkal fogják leadni a voksukat. Persze ez alól vannak kivételek. Mindenekelőtt a diktatúrák és más hasonló tekintélyuralmi rendszerek, amelyek csak szélső esetben függenek a közhangulattól. De az USA adminisztráció, amely most lépett hivatalba, egyelőre saját érdekében egy négyéves perspektívában kell gondolkodjon - mégsem függetlenítheti magát a felező választásoktól Így hát a kormányoktól aligha várható, hogy nyilvánosan előálljanak olyan átfogó vízióval, amely a világgazdaság és az általános életvezetés már látható vagy egyértelműen kikövetkeztethető struktúrális defektusaira, kontrollálhatatlanná váló konfliktusaira kínálnának megoldást.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a nem nyilvános szférában -think-tankekben vagy másféle formációkban - ne készülhetnének, sőt készülnének átfogó elemzések, modelek, tervek. Ezek természetesen eltérő kiindulópontokból és eltérő értékrend alapján készülnek. De éppen mert nem nyilvánosak, nem hathatnak közvetlenül a közgondolkodásra. Így a választások kimenetelét, a működő kormányok mindennapos tevékenységét az átfogó, megalapozott víziók alig befolyásolják. Ez lehet az oka, hogy tálentumos emberek számára a politikusi pálya nem vonzó. És persze a kígyó a saját farkába harap: egyre csökken az elitek presztizse a választópolgárok szemében.
Mindebből adódhat pesszimista következtetés a jövőre nézve, De nem feltétlenül. Az emberek különféle csoportjai ritkán kerülnek egyszerre szembe a problémák komplex összességével. Az egyes csalódások, elégedetlenségek elviselését pedig a körülmények hatalma tudomásul vetetheti, különösen, ha a helyzetben valami jót is képesek találni, vagy úgy látják, hogy egy számukra releváns másik csoportban a helyzet még sokkal rosszabb. És érvényesülhet a közhely: Úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.
