2017. március 25., szombat

Öngól?

Az EU-n belül a nemzeti szuverenitás elsődlegességét hangoztatóknak céltábláján mind a Bizottság, mind a Parlament kiemelkedő helyet foglalt el. Eltérő szerepkörben ugyan, de mindkettő a nemzetekfölöttiséget testesítette meg. Ellentétben a Tanáccsal, ahol a tagországok politikai vezetői ülnek és szavaznak. Amíg ott egyetlen szavazat is vétót jelentett, az egész Unió csak addig volt működőképes, ameddig nem volt kétséges, hogy az érdekérvényesítés mellett mindenki megállapodást is akar, tehát végülis mindig megszületik valamilyen kompromisszum. Ám a lassúság, a sok komplikált, egymásra rakódó kompromisszum akkora problémát, tehertételt okozott, hogy megszülte a törekvést olyan új szabályok bevezetésére, amely korlátozza az egyes tagországok zsaroló pozícióját. A notórius különútasok addig húzták az új szabályozás elfogadását, míg - mint utóbb ez kiderült - az eredmény már kevés volt a bomlási folyamat megállítására. A zsarolás is magasabb szintre lépett: egyre inkább teret nyert az Unióból való kilépés, mint fenyegetés. Minthogy közben a tagországok lakossága körében is egyre nőtt az elégedetlenség az EU-val szemben, a fenyegetés eszközeként a népszavazás adódott. Hogy ez mennyiben volt blöff a kormányok részéről és mennyire mérlegelték komolyan, azt a Brexit után már nem érdemes vizsgálni. Tény, hogy a népszavazás eredményének megismerésekor a kezdeményező Cameron lemondott és távozott a politikából.

Egy tagország kilépése korábban azért volt hatásos zsaroló eszköz, mert az valamilyen értelemben az eddigi EU kudarca, ezért ezt minden komoly résztvevő szerette volna elkerülni. A Brexit azonban olyan kihívás volt, amely végülis nem rengette meg az Uniót. Ezzel szemben válaszolni kellett erre is, meg az Uniót ért más új kihívásokra is. Így Trump USA elnök meghirdetett unortodox Európa-politikájára, az orosz politika offenzívvé válására, a török politikai fordulatra és ezáltal a migráció lehetséges újabb Európát elérő hullámára - hogy csak a legfontosabbakat említsük. S e mellett itt voltak a régi, megválaszolatlan kihívások, amelyek Európa fokozatos gazdasági, kultúrális és politikai szerepvesztésével jártak.

Az Unió vezető magja, így mindenekelőtt Németország és Franciaország politikai vezetői számára nyilvánvaló volt, hogy teljesen reménytelen dolog a sok kihívásra a 27-ek konszenzusával válaszolni.
Olyannyira  nem, hogy ennek konzekvenciáit annyira sürgetően le kell vonni, hogy nem lehet vele megvárni az esedékes német és francia választásokat sem. Megoldásként pedig az a régóta bujkáló, bizonyos elitcsoportokban régóta népszerű elképzelés mutatkozott, amit többsebességes Európának nevezünk és amit az EU a "megerősített együttműködés" formájában tesz lehetővé. vagyis, hogy az egyes témákban fokozottabb integrációt akaró országcsoport különmegállapodást köt, ami a későbbiekben nyitott a többi tagország előtt is.

A megerősített együttműködésekre az idén frissen megválasztandó német kancellár és francia elnök fogja szimbolizálni a demokratikus legitimációt. Így szabadabb a kezük olyan közös intézmények kialakítására is (az euroövezet, illetve a schengeni csoport analógiájára), amelyek eddig nem szerepeltek az Unió étlapján. S ez a politika minden bizonnyal vagy sikerre van ítélve, vagy legalábbis alkalmasnak bizonyul a kívülről érkező különféle bajok jobb kivédésére.A nemzeti szuverenitás bajnokai persze majd megpróbálnak ez ellen a fejlődés ellen berzenkedni, de a kilépés kilátásba helyezése immár nem hatékony zsaroló eszköz számukra, mert a közülük legjelentősebb Nagybritannia távozása után egy újabb kilépés az Unió margóján már biztosan nem rázná meg azEU-t.

A különútas kormányoknak (közülük mindenekelőtt a magyarnak) formálisan siker lehetne a többsebességes megoldás, ami kikerülhetetlenül a Bizottság és a Parlament szerepének bizonyos értelemben a csökkenésével is fog járni. Valójában azonban ezután ezeknek a kormányoknak kell azon igyekezniük, hogy ne sodródjanak teljesen a peremre, maradjon tartalma a regionális szervezetnek. Ezeknek a fejleményeknek a fényében a folyamatos provokációra alapozott magyar kormánypolitika bizonyulhat teljesen elhibázottnak és kontraproduktívnak. Ugyanis hiába játssza el majd, hogy a "nagyok" önkényének a vétlen áldozata, méltánytalan a vele való bánásmód - ennek az előzmények ismeretében a világban senki nem ad majd hitelt.

1 megjegyzés:

  1. Nem írtam bele a szövegbe, de természetesen úgy gondolom, hogy a szélsőjobbnak nincs győzelmi esélye se a francia elnökválasztáson, se a német parlamenti választáson.

    VálaszTörlés