Macron rajtjáról

A választási kampány időszakában a közvélekedésben szinte több szó esett Macron ellenfeléről, mint róla magáról, mint politikusról. Támogatói között is akadtak szkeptikus hangok, amelyek szóvá tették rövid politikai karrierjét és azt, hogy nem áll mögötte "bevezetett" támogató párt s e miatt kockázatosnak tartották, hogy elnökként mire lehet tőle számítani. Kampányában ugyan számos kérdésről markáns véleményt nyilvánított, tervet ismertetett, de ezt az általános tapasztalatok alapján nem vették készpénznek, mint elnöki programot.

Ehhez képest beiktatása után azonnal azzal keltett (többnyire pozitív) meglepetést, hogy pontosan tudja, hogy vállalásaiból milyen gyakorlati lépések következnek, s ezekhez nagy lendülettel azonnal hozzá is kezdett. Belpolitikában a hagyományos párthatárokon átlépő kormányalakítás, a nők és a politikai újoncok széleskörű bevonása nem csak azt mutatta, hogy betartja ígéreteit, hanem azt is, hogy birtokában van az ezzel kapcsolatos know.hownak is (éles kontrasztban az USA elnöki posztját elfoglaló Trumppal.) A határozott kezdést a belpolitikában mindenképpen indokolja a küszöbön álló nemzetgyűlési választás, így nyilvánvaló, hogy azt követőleg kezdődik csak az igazi kormányzás. Ám Macron ugyanilyen határozottan startolt az Európa-politikában is. Másnap már felkereste Merkel kancellárt és valóban érdemi tárgyalásokat folytatott vele, amit a közös sajtóértekezlet koronázott meg. Abban az előzmények után nincs semmi meglepő, hogy az EU újrakezdése, szükséges megerősítése, vagy a bilaterális kapcsolatok tekintetében ők ketten hasonlóan gondolkoznak. A nóvum abban áll, hogy Merkel kancellár (és az EU Bizottságot vezető Tusk) hajlandók átengedni a fő iniciátor szerepét az újonc Macronnak olyan politikai mozzanatok tekintetében is, amikről ők korábban nem is beszéltek.

A látványos rajtot azonban mind Franciaországon belül, mind Európában a komoly konfliktusok periódusa fogja követni. Macron víziója az innovativ, nemzetközi versenyképességét lényegesen javító Franciaországról rengeteg érdeket is sért mind otthon, mind nemzetközi tekintetben. S otthon ezek az érdekek egyaránt jelentenek hagyományosan a "jobb-" és a "baloldal"hoz kötődő politikákat és intézményeket. Nem lesz könnyű például elérnie azt, hogy a krónikus munkanélküliséget leküzdeni hivatott lépéssor munkáltatói és szakszervezeti oppozicióját letörve eredményekre vezessen. Ugyanígy a kétsebességes Európa megvalósítása útjába rengeteg előre látott és nem látott akadályon kell keresztülverekednie magát. Macron ezzel olyannyira tisztában van, hogy utalt rá: amennyiben ezt a kormányok segítségével nem lehet keresztülvinni, szükség lehet a Lisszaboni Szerződés módosítására is. Ez sem lesz könnyű mérkőzés.

Azt kell tehát mondanunk, hogy Macron látványos elnöki rajtja csak kezdet, ami nem több, mint remény. Olyan remény, ami korábban teljes fantazmagóriának tűnt volna Európa jövőbeni felíveléséről. Arról azonban szó sincs, hogy a francia elnökválasztás, majd a német nemzetgyűlési választások után a próbálkozás sorsa egyesélyessé vált volna. De ezt a realitások talaján nem lehetett és most se lehet elvárni. Hogy ez valósággá váljon, ahhoz sokaknak hosszú időn át sokat kell tenni.