Oroszország nemzetközi szerepének átértékelődése

A Szovjetúnió és államszocialista rendszerének összeomlásából kiemelkedő Oroszország nemzetközi szerepének megítélése kezdettől nem volt egyértelmű. Voltak ugyan remények, hogy majd konstruktív szereplője lesz a demokrácián és a piacgazdaságon alapuló világrendnek, de egyben aggodalom kísérte azt a lehetőséget, hogy a világ második legnagyobb hadseregével rendelkező ország veszélyes káoszba süllyed. Az mindenképpen reménykeltő volt, hogy a volt szovjet tagállamok egyike sem vált új atomhatalommá. Ám egy ekkora haderő mögé mindenképpen szükséges egy kellő gazdasági, politikai és adminisztratív potenciállal rendelkező állam, hogy a hadseregen belül ne induljanak meg kontrollálhatatlan folyamatok. Így amikor Putyin valamilyen módon konszolidálta az ország belső viszonyait, azt bizonyos jóindulat és megértés kísérte világszerte. Amikor a putyini Oroszországban a politikai demokrácia kulisszává silányodott és a piacgazdaságban az állam szerepe szintén kilépett a Nyugaton elfogadott keretek közül, a remények tovatűntek, de a türelem alapjában megmaradt.

Amikor azután az orosz politika kilépett a korábbi földrajzi korlátok közül, erre válaszolni kellett. A Krim annektálása a nemzetközi jog szempontjából teljességgel elfogadhatatlan lépés volt és veszélyes precedenst teremtett. Ehhez képest az USA és az EU reagálása visszafogottnak mondható, amiből azt lehetett kiolvasni, hogy ezt elvileg ugyan elfogadhatatlannak tekintik, ám a geopolitikai helyzetet nem érintőnek. Mutatis mutandis hasonló volt az ukrajnai orosz beavatkozásra adott válasz is. Meg akarták akadályozni az orosz behatolás fokozódását, ám a fegyverszünet a többségében orosz etnikumú keletukrán területek feletti orosz kontroll tűrését jelentette. Az Oroszország ellen életbe léptetett gazdasági embargó is inkább a "fékentartás" eszköze, mint a visszavágásé. Komolyabb katonai ellenlépés inkább arra reagált, hogy Oroszország lebegtette egy - szintén az orosz etnikumra hivatkozó - intervenció lehetőségét a balti államokban.

Oroszország - akárcsak hajdan a Szovjetúnió volt - eurázsiai ország. Ahogy Európában, úgy Ázsiában is - mindenfelé kinyúlnak Oroszország csápjai. Az oroszajkú kisebbségektől a fegyverszállításokig, a nagyobb háborús konfliktusoktól a titkosszolgálati és diplomáciai húzásokig minden eszközt kihasznál a jelenlétre, befolyása növelésére, érdekei érvényesítésére. Ebben vannak szövetségesei, ellenségei, bábjai. Mindez azonban nem jutott el olyan szintre, hogy koherens frontot képezne egy másik, jól azonosítható ellenséggel szemben akár regionálisan, még kevésbé globálisan.

Nem karakterisztikus Oroszország pozíciója a nemzetközi terrorizmus kérdésében sem. A feltételezések és gyanúk ellenére alapjában elfogadottnak tekinthető az orosz részvétel az antiterrorista harcban.

Az utóbbi hónapokban azonban fordulatnak lehetünk tanúi. Korábban az a "tűrt" kategóriába tartozott, hogy Oroszország - ahogy a világ többi részén - európaszerte is pénzzel, logisztikával és egyéb módon segíti a különféle anti-establishment pártokat és mozgalmakat, köztük a politikai spektrum mindkét szélén levőket. Ezen a kereteken lépett túl Oroszország, amikor hihetetlen energiával, a diverzió minden ismert és új módszerét alkalmazva szállt be az USA elnökválasztási harcába. Ennek fokozatos lelepleződése hallatlan felháborodást váltott ki a Nyugat politikai elitjében és demokratikus közvéleményében és pánikot a titkosszolgálati körökben. Ezt a sokkhatást tovább erősítette, hogy ugyanígy megpróbáltak az oroszok belenyúlni a francia elnökválasztási harcba is,

Pillanatnyilag nem túlzás  úgy fogalmazni, hogy az "orosz szál" belpolitikai válságot idézett elő az USA-ban, Prominens fejek hullottak és az elnök mandátuma is veszélybe került. Ilyen értelemben egy - akár világtörténelminek is nevezhető - orosz próbálkozás befuccsolt. Nem tudjuk, hogy mindez hová fog vezetni a nyilvános és a nem nyilvános szférában. De azt biztonsággal megelőgezhetjük, hogy a dolgok sem az USA-ban, sem Európában nem folytatódhatnak úgy, ahogy eddig folytak. Oroszország jövőbeni manőverezési képessége lecsökkent azáltal, hogy ami korábban rejtetten folyt, az nyilvánosságra került. Egyfelől sokféle ellenlépésre kerülhet sor, másfelől a gyanakvás miatt minden tényleges és feltételezett lépésüket várhatóan akár még túl is fogják reagálni a politikában, a médiában és a közvélekedésben egyaránt. Nem tudhatjuk, hogy ennek hatása alatt Putyin és köre mit gondol újra és merre mennek majd a dolgok az ellenoldalon. Nem valószínű, hogy a régi hidegháború kel majd új életre, követve a korábban kialakított sémákat. De azt se tudjuk, hogy az 1990 utáni, bizonyos joggal "pax americananak" neveztető világrendet követi-e majd egy pár évtizedre szóló új világrend, s ebben mi lesz Oroszország szerepe, vagy pedig egy állandóan mozgásban lévő, különféle  (fegyveres és nem fegyveres) konfliktusokkal terhelt és rengeteg ad hoc elemet tartalmazó sokcentrumú veszélyes világ elébe nézünk.