2018. január 21., vasárnap

56,3 %

Ilyen arányban támogatták a német SPD küldöttei a koalíciós kormányalakítási tárgyalások megkezdését. Nyilván az igennel, illetve a nemmel szavazókon belül is többféle indok vezette a küldötteket. A döntetlen-közeli eredmény viszont azt mutatja, hogy egyik táborban sem tudott senki előállni olyan elsöprő erejű érveléssel, amely egyértelműen eldöntötte volna a kérdést.

A külső szemlélő számára ez kor- és egyben kórtünet. Mert miről is van szó? Az Európai Unió sokrétű válságban van. Az Unión belül Németország gazdaságilag legerősebb tagállam és eddig politikai kérdésekben is szava döntő súllyal esett a latba. Minthogy különféle okokból (új költségvetési periódus, Brexit-tárgyalások, az Uniót Oroszország és a Trump adminisztráció részéről érkező kihívások stb.) az Unió jövője szempontjából sorsdöntő kérdéseket a következő 1-2 évben és nem később kell eldönteni, vagy ennek lehetőségét elmulasztani. Németországot ebben a periódusban - ha egyáltalán meg tud alakulni - olyan kormány fogja képviselni, amely összetételénél, programjánál fogva egyfajta célrendszert támogat. Amelyik párt most nem akar a kormánytöbbség tagja lenni, az eleve lemond arról, hogy ebben a kritikus periódusban tényleges szava, befolyása legyen Európa sorsának alakulásában. Akik tehát a szociáldemokraták közül a kormányban való részvételt ellenzik, azok ezt vagy nem tudják/akarják átlátni, vagy annyira rossznak tartják a kormányalakítási tárgyalások elfogadott kiinduló dokumentumát, hogy ehhez képest a távolmaradás is jobb. Ám a döntetlen körüli eredmény azt mutatja, hogy sem a kormányba lépést támogatók, sem az ellenzők nem tudtak olyan világos és meggyőző álláspontot produkálni, amivel saját elvtársaikat is meggyőzték volna - hát még a szélesebb közvéleményt.

S itt sokkal általánosabb kérdéshez jutunk el. A gazdasági-társadalmi és kutúrális változások az euroatlanti világban aláásták a hagyományos pártrendszer alapjait. A választásokon váratlan eredmények születnek, a népszavazásokon a törésvonal nem a pártok között húzódik (v.ö. Brexit) és szinte a semmiből bukkannak fel mozgalmak, amelyek a pártok körüli vákuumba sikeresen törnek be. Ezzel szemben a pártoknak se olyan határozott képük nincs a világról, amely a szavazói bázisukat stabilan biztosítanák, sem vonzó markáns programjuk.Ezért dominál náluk a személyes pozíció-harc és a bróker-mentalitás. Ami az adott körülmények között magyarázható ugyan ("ha nem nyerünk a következő választásokon, akkor nem lesz pozíciónk"), de egy változó korban meglehetősen siralmas. Ugyanis az úgy-ahogy létrejövő politikai döntéseknek a súlya nem csökkent, hanem nőtt. S ezek mennél esetlegesebbek, annál nagyobb az esélye, hogy azok később hibásaknak bizonyuljanak. Ha a pártok alól részben objektíve is kiment a társadalmi bázis, az még nem lenne elegendő ok arra, hogy megmaradt szervezeti és anyagi erejüknél fogva ne lehetnének értékes politikai inkubátor házak. Ha viszont a rövidtávúság, a közvetlen szavazat-vadászat jellemzi őket és ez adja az rekrutácós bázisukat is, akkor ne csodálkozzunk a dezorientált  választók elcsábíthatóságán.

2 megjegyzés:

  1. A magát időmilliomosnak képzelő, a következő választásokra kacsintó magatartás - mint tudjuk - nem szociáldemokrata sajátosság Németországban. Ez jellemző a szabaddemokratákra, a keresztényszociálisokra is, sőt a személyi kombinációkba bonyolódó kereszténydemokraták se különbek. És nem érzik kellőképpen a helyzet akút voltát, a német belpolitika országon kívüli meghatározottságát azok a befolyásos üzleti körök sem, amelyek a pártok mögött állnak, különben nyomást gyakorolnának a kisszerű taktikázás abbahagyására.

    VálaszTörlés
  2. Ami a pártkorifeusok személyes pozícióharcát illeti, a jelek szerint meghatározza a mai Kelet- és Dél-Európa politikai arculatát. Ez eddig nem tűnt fel ennyire nyilvánvalónak, noha már jó ideje e körül forog ezen országok ún. belpolitikája. A külpolitikát pedig felváltotta a nyers, egyértelmű gazdasági érdekérvényesítés. Facit: nem mernék mindebből következtetéseket levonni Európa jövőjét tekintve.

    VálaszTörlés