Az EU keleti bővítésén belül magyar és uniós részről egyaránt nagy reményeket fűztek az ország csatlakozásához. Erre mind a hosszabb előtörténet, mind pedig az akkori mutatószámok alapot adtak. Ám már a kezdet kezdetén mindkét fél alapvető hibákat követett el. A magyar kormány nem realizálta, hogy a gazdaságpolitikájának szerves következményét jelentő iker-deficit tagként nem lesz tolerálható az Unió részéről. Az Unió pedig, amely a keleti bővítésről kényszeredetten, USA nyomásra döntött, nem tartotta feladatának végiggondolni a német egyesítés összes nehézségét, jóllehet ott az állam, az intézményi rendszer, a pénzügyi háttér és a közös nyelv eleve rendelkezésre állt. Így a magyar költségvetési deficit eleve Damoklész kardja volt az ország felett, a sokágú segítségnek meg csak töredéke érkezett. Az akkori ellenzék a kormánynál jobban tájékozva volt, hogy az EU mit mennyire vesz komolyan és minden tekintetben számíthatott a pártcsaládban a CDU-CSU tanácsaira és segítségére.
A keleti bővítés nehézségeivel való küzdelmet nagy mértékben megnehezítette a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság, amely - ha nem is azonos mértékben - sújtotta az új és a régi tagországokat és élesen rávilágított a talán legfontosabb közös európai vívmány, az euro születési hibáira is. Magyarország kitettsége a válságnak - eladósodott volta, de egyéb okok miatt is - különlegesen nagy volt. Ha a magyar kormány már akkor nem állt volna politikai vesztésre, a válság akkor is derékba kapta volna.
A 2010-es választások után 2/3-os többséggel kormányra került politikai csoport frazeológiájában azonnal többnek tekintette sikerét egy választás megnyerésénél. Minthogy a "fülkeforradalom" csak homályos jelzés volt, az EU-t ez természetesen nem hozta lépéskényszerbe. Eredeti politikai tervüket viszont - az ország eladósításának megemelését egy új politika érdekében - az EU határozottan ellenezte.Ezért a kormányzat kiprovokálta a forint jelentős leértékelődését a piacokon, amivel úgy növelhette meg mozgásterét, hogy az EU nem köthetett bele. Annál inkább jelezte viszont az Unió egyet nem értését politikai síkon, mindenekelőtt a médiapolitika tekintetében. Az egyet-nem-értés folyamatosan eszkalálódott az egyoldalú alkotmányozás ügyéig, amelyben a magyar kormány kisebb látszatengedményekkel elérte, hogy végülis az EU tudomásul vette a sajátos szemléletű és vitatott passzusokat tartalmazó Alaptörvényt.
A lényegében folyamatos koccanások során kiderült, hogy Orbán és csapata nagyon pontosan kiismerte az EU-jog gyengéit, de ezen túlmenően az EU összetett válságát is, továbbá az euroszkepticizmus térhódítását számos tagállamban, ami miatt komoly retorzióval nem kellett számolnia. Ez annyira felbátorította, hogy míg korábban úgy állította be, hogy konfliktusai egyedi jellegűek és nem elviek, eljutott egy az EU dokumentumok szellemétől idegen "illiberális" doktrina meghirdetéséig, illetve az EU mainstreamtől nagyon távol álló Putyin-kapcsolat demonstratív vállalásáig. Mindezt úgy, hogy az Európai Néppártban meg tudott maradni, csak alelnöki posztjától kellett ott megválnia.Országa pedig lényegében mindmáig zavartalanul kapja az EU felzárkóztatásra szánt ajándékpénzeit.
Az EU korszerűsítő törekvései, amelyek vagy kudarcot vallottak, vagy félsikerrel jártak, de leginkább halogatást szenvedtek, nem tettek és nem tesznek lehetővé hatékony fellépést a Szerződés szellemétől merőben idegen elfajulás ellen egy tagállamban. Akkor meg különösen nem, ha akad olyan tagország, amelynek kormányában illetve elnöki posztján Orbán követőkre is talál. Orbán ráadásul rálelt egy olyan, jelenleg nem központi kérdésre, a bevándorlásra, ahol az EU hivatalos, a praxissal alá nem támasztott álláspontja erősen eltér a választópolgárok elgondolásaitól, félelmeitől. Így aztán egy tagország kormánya eljuthatott odáig, hogy plakátkampányt folytat "Stop Brüsszel!" jelszóval. A magyar lakosság többségével az "aduk" legnagyobb részét kézben tartó hatalmon lévőknek ezt sikerült elfogadtatni. Az EU pedig mindeddig tehetetelen.
Szükségképpen felvetődik, hogy hová vezet mindez. A legóvatosabb fogalmazás az, hogy az EU nem maradhat az, ami az elmúlt 10 évben volt. Alapjában véve három fejleménysor lehetséges. Vagy az EU központi magja eljut oda, hogy tovább mélyíti az integrációt és döntési kényszerbe hozza a különutas tagállamokat. Vagy megbukik ez a törekvés, de hiányzik az elhatározás az EU lebontásához is és akkor az Orbán által is ajánlott "nemzetek Európája" címszó alatt, folyamatos zéró összegű játékok során vizeződik fel egyre inkább az egykor szépreményű integráció. Vagy olyan élessé válnak a konfliktusok, hogy gyorsan megy végbe az EU szétesése és Európa látványosan válik periferikus nagyrégióvá a Föld erős gazdasági, politikai, tudományos és katonai pólusai között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése