A különféle populizmusok, autokratikus tendenciák előretöréséről ellenfelei körében kezdettől fogva kialakult egy narratíva, amely azt kitűntetetten valamelyik földrajzi régióhoz köti,ahol a demokratikus tradíciók nem elég erősek, továbbá szereti direkt összefüggésbe hozni Oroszország sokrétű, eddig szokatlan eszközöket használó destruktív nemzetközi akcióival - hogy ne mondjuk, hadviselésével. Amikor pedig hasonló jelenségek a centrum országaiban ütik fel a fejüket, akkor első sorban a nyilvánosság megváltozott szerkezetéről hallunk, arról. hogy a tradícionális média egyre inkább elvesztette domináns szerepét az internettel szemben és a szociális média természeténél fogva sokkal inkább ki van téve annak, hogy hamis hírek és mindenféle obskurantizmus terjesztőjévé váljon. Tehát vagyunk mi, a derék, megbízható mainstream, amit kétes elemek mindenféle szokatlan eszközökkel folyamatosan bántanak, szorongatnak.
Ezen a narratíván olyan kivételes esetekben kénytelen túllépni a mainstream elemző és a rá támaszkodó politikus,, amikor a központi angolszász országokban kell olyan váratlan fejleményeket megmagyaráznia, mint Trump megválasztása vagy a Brexit népszavazás. Ilyenkor hallunk az ipari korszak elmúlásának veszteseiről, akik nem csak megszokott munkájukat és ehhez kötődő társadalmi pozíciójukat vesztették el, hanem relatív jövedelmi helyzetük is romlott, sőt helyenként az abszolút értelemben vett életszínvonaluk is - és ezért frusztráltak. A különféle vesztesek földrajzi koncentrációja és ugyanezeken a helyeken a populista szavazatok megugrása között is láttatják a statisztikai összefüggést.Ezen túlmenően időnként -ha nem is kellő súllyal -utalás történik a 2008-as pénzügyi válságra és annak utóhatásaira, amelyek okozói nagy tömegek elbizonytalanodásának, egzisztenciális aggodalmainak és az uralkodó elitbe vetett bizalom nagyfokú megroppanásának. A még következetesebb elemzők arra is rámutatnak, hogy mindezek a rendszer iránti bizalmat megrendítő tényezők koncentráltan jelentkeznek a fiatal korosztályokban, amelyek önálló életüket 2000 után kezdték - vagy kezdték volna - meg.
Ami viszont teljesen, vagy jobbára hiányzik a mainstream közbeszédből, az annak a kimondása és elemzése, hogy a centrum uralkodó elitje az utóbbi 30 évben kifejezetten rosszul teljesít. Utalhatunk itt az USA külpolitikájának-katonapolitikájának sorozatos kudarcaira, arra, hogy a jóléti társadalom eszméjének és praxisának feladása során az elitek nem érezték feladatuknak a társadalmi integráció megbízható új kereteinek kialakítását, hogy a nemzetközi intézmények sorra-rendre paralizálódtak a divergáló érdekek és az egységes reformakarat hiánya miatt,hogy a fedezetlen pénzkibocsájtás a középkori monarchákra hajaz, hogy mind a nagytőke, mind a kormányok hallatlanul elnézőek voltak a periférián a demokrácia és a jogállamiság súlyos fogyatékosságai iránt, ha különalkukkal primér érdekeiket biztosítani tudták.- de továbbmenve a döntéseken, illetve azok elmaradásán mindinkább úrrá lett a rövidtávú tőzsdei gondolkodásmód, illetve a kizárólag választási ciklusokban gondolkodás a távlati gondolkodás és felelősségvállalás rovására. Vagyis a virulens centrifugális erőkkel szemben nagyonis gyenge centripetális tényezők állnak, amelyeket leginkább csak az segít, hogy az egyre inkább globalizálódó mindennapos működés fenntartásában nagyjából mindenki érdekelt.
Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy mindebből bármikor összeállhat egy hatalmas krízis.S csak a semmivel alá nem támasztható optimizmus reménykedhet abban, hogy akkor majd a semmiből előlépnek széles látókörű sikeres krizis-menedzserek, akik ezen felül még nagyjából és egészéből a kialakult sokféle, nem is koordinált demokratikus játékszabályokat is be akarják és be is tudják tartani.
Jót írtál, Bálint.
VálaszTörlésV.L.