Megúsztuk. Megúsztuk?

Eredetileg a június végi EU csúcsnak az Únió jövőjével kellett volna foglalkoznia. Elő kellett volna vennie a felhalmozódott feszítő struktúrális problémákat, lényegi javaslatok kellett volna elhangozzanak és ki kellett volna derülni, hogy mely országokra milyen mértékben és módon lehet számítani a közös megoldások tekintetében. E helyett nagy összecsapás volt készülődőben, amelynek középpontjában a jelenleg nem is akút "migrációs válság" állt. Ennek szorgalmazója a "Brüsszel ellen" nemzetállami retorikával operáló visegrádi négyek mellett a migráció által jelenleg valóban érintett Olaszország új, anti-establuhment kormánya, de legfőképpen a Merkel megbuktatására ultimátummal próbálkozó bajor CSU volt. Ha egy maratoni hosszúságú első napon a menekült-kérdésben nem sikerült volna egy mindenki számára elfogadható kompromisszumra jutni a résztvevőknek, akkor az láncreakció-szerűen vezethetett volna német kormányválsághoz, a schengeni rendszer megrendüléséhez és végső soron magának az EU-nak a felbomlásához is. Nyilván ez a perspektíva volt az, amitől a résztvevők visszariadtak. Nem úgy Trump elnök, aki éppen az ülés alatt próbálta a francia elnököt az EU elhagyására édesgetni - és ez a fejlemény nyilván az orosz elnöknek is ínyére lett volna. Így hát megszületett a kompromisszum, amit majd ezután kell tartalommal megtölteni, ami vagy szintén kompromisszumos lesz, vagy újjászüli a viták egy részét.

Más folyó ügyekben az EU mintegy mellékesen erősítette meg a korábbi álláspontját. Újabb fél évvel meghosszabbították az Oroszországgal szembeni embargót, fenntartva a korábbi indoklást. A Brexit ügyében megerősítették az ismert tárgyalási pozíciót és Nagybritanniától várnak új megközelítést. Kereskedelempolitikai tekintetben is a régi, globális megállapodások mellett tettek hitet és azok egyoldalú megsértése esetén szimmetrikus közös választ helyeztek kilátásba. Az új költségvetésről csak a menekült-problematika kapcsán esett szó - a monetáris rendszerről és más átfogó problémákról meg egyáltalán nem.

Így tehát a fenyegető összecsapást megúsztuk. A divergáló érdekek és megközelítések azonban megmaradtak, csakúgy, mint a nagyrégió modernizációját és tartós belső békéjét garantáló reformok hiánya. Nem kétséges, hogy ezek a jövőben sorra-rendre elő fognak kerülni. De amennyire örvendetes, hogy a 27-ek nem az eszkalációra törekszenek, hanem az EU megmaradására, annyira kétséges, hogy átfogó reformokra ez a szervezet alkalmasnak bizonyul-e, vagy csak válsághelyzetben képes valahogy menedzselni a kiéleződött problémákat. Hosszabb távon fenyegeti az ENSZ sorsa, amelynek fennmaradása a konfliktusban álló felek kommunikációs kereteként hasznos, de problémamegoldó képessége enyhén szólva csekély.