Európa, mint világhatalom a II. Világháború óta csak fikcióként létezett. Valójában katonailag az USA protektorátusa volt, amely mögött ott volt az USA gazdasági világhegemóniája. A politikát tekintve pedig méltán terjedt el a Kissingernek tulajdonított bonmot, miszerint adják meg neki Európa telefonszámát. S valóban, a nemzetállamok Európája a kényszerek és lehetőségek eredőjeként létrehozta ugyan az EU elődintézményeit, majd az EU-t, amely válságról válságra a fokozódó integráció irányában haladt, de a döntő lépést nem volt képes megtenni. A hírhedt lengyel liberum vetoval párhuzamba állítható egyhangúság elvétől túl későn és túl óvatosan sikerült csak megszabadulnia, amikor ez már kevésnek bizonyult.
Az egész nyugati világra jellemző, lassan halmozódó gazdasági és szociális feszültségeket a váratlan 2008-as pénzügyi világválság csak eszkalálta és az elé a feladat elé állította a hatalmi eliteket, hogy vagy egy átfogó vízió jegyében új alapokból építik át a rendszert, vagy néhány kisebb demonstratív átalakítás mellett egy nagy bűvészmutatványba kezdenek. Ez utóbbit választották mind az USA-ban, mind Európában. A bűvészmutatvány lényege a központi bankok nyakló nélküli pénzkibocsájtása és kamatcsökkenése volt annak reményében, hogy a pénzbőség majd spontán módon oldja a gazdaság és a társadalom szűk keresztmetszeteit és prosperitást idéz elő. Ez rövid távon valamelyest sikerült is, a nélkül, hogy fenntartható viszonyokat eredményezett volna. De azzal se számoltak, hogy az establishmentekbe helyezett közbizalom mindeközben olyan mértékig megingott, hogy az a bejáratott politikai rendszerek stabilitását kérdőjelezte meg. Az a két világhatalom, amelynek gazdasági és politikai berendezkedése más volt, mint a liberális demokráciáké, Kína és Oroszország mind a pénzügyi válság, mind a pénzügyi bűvészmutatvány idején együttműködött, "falazott" és a helyzetet "csak" arra használta fel, hogy pozícióit fokról fokra javítsa, erősítse.
Ha a hatalmi elitek se a válság előtt, se azt követőleg nem próbáltak profilaktukusan, illetve a tanulságokat levonva radikális reformokat kidolgozni, a bűvészmutatvány alatt erre mindmáig se képesek, se alkalmasak nem voltak. Ezért "büntetésük" a rendszer eróziója: Trump elnöksége, a Brexit és az EU zilált állapota. A nagy szembesülés azonban még mindig várat magára, így a választópolgárok mind az USA-ban, mind Európában a csodadoktorok varázslataiban és életük javulásában reménykedhetnek, nem pedig kataklizmától félnek. A szembesülés azonban nem elkerülhető és nem is távoli. Formája, léptéke azonban nem látható előre. S így az sem, hogy erre milyen erők hogyan fognak reagálni.
Talán a világhatalmi szempontból már nem jelentős Nagy-britannia bizonyos fejleményei láthatók előre. Nagy valószínűséggel nem kerülhető el a "kemény" Brexit annak gazdasági és Írország határát érintő fejleményeivel. Nehéz elképzelni ezt a fejleménysort Írország és Skócia elszakadása nélkül. Hogy mindez hogy hathat Angliára és az EU-ra, az már a "mi lesz, ha" fantáziavilágába tartozik. Akárcsak a Trump-féle kamikaze-politika majdani karambolja, illetve a felfordulás közepette az orosz és kínai önmérséklet vagy mohó türelmetlenség libikókája.
Hogy a liberális demokrácia talaján álló hatalmi elitek - és ezen belül az európaiak - köréből átfogó és végrehajtható reform-vízió nem várható, azt nagy biztonsággal kijelenthetjük. Macron ilyen irányú próbálkozásainak visszhangtalansága erre önmagában is bizonyítéknak tekinthető. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy a válsághelyzetekre adott európai kényszer-válaszok között nem lesz-e olyan, amely akár egy új irányzat kiinduló pontjául is szolgálhat. Ugyanakkor világosan látható, hogy a mai amerikai, orosz és kínai politika egyaránt Európa egysége ellen dolgozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése