Pacta sunt servanda?
Nagyon nehéz dolog hosszabb periódusról bármi érvényes általánosságot mondani. Könnyű az ilyenekkel szemben az ezt megkérdőjelező események, irányzatok, összefüggések garmadáját elősorolni. Így ha a II. Világháborút követő évtizedekkel kapcsolatban az atomfegyverek árnyékában a fennmaradt világbékét emeljük ki, szembeállítható ezzel a kisebb és nagyobb, helyi és ennél szélesebb körű háborúk, fegyveres konfliktusok tömege - jóllehet ezek csak válságos helyzetekhez vezettek, de nem eszkalálódtak világméretűvé. Ha ugyanebben a periódusban a nemzetközi szervezetek és megállapodások fokozott előtérbe kerülését emeljük ki, azonnal lehet sorolni ezek gyengeségeit, megsértését, azt a "nagyvonalúságot", amellyel a rendszeren belüli, a megállapodásokat, azok szellemét súlyosan sértő viszonyok és gyakorlatok felett siklottak el szemhúnyással. Ha meg azt emeljük ki, hogy ebben a periódusban az emberek milliárdjainak nőtt az átlagos élettartama, javultak érdemlegesen az életkörülményei, akkor sorolni lehet a kiáltó egyenlőtlenségeket, valamint azt, hogy a szabályokat mindig az "erősek" határozták meg és konzekvensen a maguk javára. Ugyanígy ha a szabálykövetés dominanciáját emeljük ki, sorolhatók a szabálysértések, továbbá azok a radikális mozgalmak, amelyek a szabályok felrúgását hirdették és gyakorolták - akár az emberi élet értékét, annak tiszteletben tartását is negligálták.
Számos jelenség mutat napjainkban arra, hogy ennek a relatíve hosszú, egyfajta konvergenciával, kooperációval, szabálytartással, mint domináns irányzattal jellemezhető periódusnak a végéhez közeledünk. S figyelemre méltó, hogy nem a periféria mondja fel a korábbi egyezményeket, hanem a centrumban mutatkozik meg ez legpregnánsabban. Ha a periódus lezárulásának magyarázatát keressük, akkor olyan gazdasági és társadalmi folyamatokat kell elemeznünk, amelyek eléggé eltávolítanak a felszíni jelenségek szintjétől. Ugyanakkor a világrend felrobbantásához éppen a felszíni, gyakran "puha" tömegpszichológiai és egyéb efemernek tűnő jelenségek vezethetnek el. Így kiemelkedő a megállapodások betartásának ezeréves elvét megkérdőjelező, azokat egyoldalúan felmondó, vagy csak figyelmen kívül hagyó és a kíméletlen érdekérvényesítést helyeslő, elváró közhangulat eluralkodása. Mint a jelenségkör csúcsára elég utalnunk Trump elnök politizálására a szervezetekkel és a megkötött egyezményekkel kapcsolatban, amelyet egy ideológia is kísér az ad hoc bilateralizmus és a kiszámíthatatlanság, mint hasznos eszköz hirdetésével. De ugyanezt mondhatjuk a brit Brexit tárgyalási taktikáról. A helyett, hogy igényeiket igyekeznének a másik, erősebb fél igényeivel egyeztetni, merev, híveik ábrándjait követő tárgyalási pozíciójukkal nyitott szemmel gyalogolnak bele a számukra legrosszabb, megállapodás nélküli kilépésbe. Ami igaz a "csúcson", az - mutatis mutandis - igaz a másik póluson is, ahol az elkeseredett kétségbeesés diktál. És legfőképp a két pólus között elhelyezkedő fanatikus ideológiák képviselőinél.
Nem arról van szó, hogy a paktumokat negligáló önös és zsaroló politizálás képviselői ezzel általános összeomlást szeretnének elérni. Nekik valós vagy fantazmagória-szerű törekvéseik vannak, amit kemény eszközökkel próbálnak érvényesíteni. Csak azt nem veszi figyelembe senki (sem ők, sem ellenfeleik), hogy egy idő után egy előálló világgazdasági válság vagy katonai eszkaláció esetén nem lesznek meg a koordinációs és bizalmi kapcsolatok, hogy segítségével úrrá legyenek a kialakult helyzeten annak ellenére, hogy a globális interdependencia akkor is irreverzibilis tény, ha igyekeznek nem tudomást venni róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése