Mi lesz a Strauss - doktrinával?

A téma legfelületesebb érintéséhez sem lehet nem visszanyúlni a Hitler uralomrajutása előtti időszakhoz. A háborús vereséget követő büntető béke és a nagy gazdasági világválság ellenére az agresszív, az utcákat rendszeresen terrorizáló nácik a választásokon képtelenek voltak többséghez és ezzel közhatalomhoz jutni. Hitlernek paktumra volt szüksége a nagytőkével és a nagyvezérkarral, hogy a tradicionális uralkodó körök a relatív többség birtokában hozzásegítsék őt a kancellári poszthoz, amit államcsínyekkel változtatott diktatúrává. A paktum árát Hitler az u.n. hosszú kések éjszakáján fizette meg, amikor legyilkolta pártja antikapitalista, elitellenes szárnyát. Ez a konstrukció kitartott Hitler végső bukásáig.A baloldal pedig, amely nem volt képes és hajlandó felfogni a náciveszélyt, e vakságáért mindent elvesztett előbb Németországban, aztán a kontinens többi országában is.

A II. Világháború után a Németországot megszálló győztesek egy összetört, de zömében náci érzelmű lakosságot találtak, amit konszolidálniuk kellett úgy, hogy a nácizmus szervezett formáját illegitimmé tették. Radikális nácitlanításról épp a konszolidáció szempontjából szó se lehetett. A három nyugati, illetve a szovjet megszállási zónában eltérő módszert választottak. Nyugaton politikailag egy a hitlerizmust túlélt jobbközépből és a hozzájuk csatlakozókból hoztak létre új elitet, a nácizmus problematikát meg igyekeztek elpszichologizálni, Keleten viszont az osztálytagozódást helyezték a centrumba és így a lakosság szembenézését a közelmúlttal ténylegesen elmulasztották - frázisokkal helyettesítve azt egy diktatúra keretében. Nyugaton az új rendszer megszilárdításának legfőbb alapja a "gazdasági csoda" volt, politikájának eszköze pedig a kvázi-egypártrendszerként működő CDU-CSU. A kommunista pártot betiltották, a szociáldemokraták pedig kellő tömegbázis hiányában vagy 15 évig nem voltak kormányképesek. A felszín alatt bujkáló szélsőjobb leszerelésének eszközéül a Strauss-doktrina szolgált. F.J. Strauss a CSU elnökeként az egypárton belüli "pluralizmust" képviselte: jobbra állt a CDU-tól, de lojális volt vele és meghirdette, hogy nála jobboldalibb párt az NSZK-ban nem lehetséges. Minden társadalmi mozgásra figyelt, a szélsőjobb új eszmei próbálkozásait vagy kisajátította, vagy diszkreditálta.

Az NSZK belső viszonyai a 60-as évekre változtak meg. A generációváltás révén a náci múltat nem ismerő fiatalok kezdték a szülőkön számonkérni azok személyes múltját, a jóléti állammal és a demokráciával való elégedettség pedig széles körben ad acta tette a nemzeti nosztalgiákat. A lakosság elfogadta, hogy múltja miatt a "gazdasági óriás - politikai törpe" szerep jut nekik a nyugati világban- akár a keresztény pártok, akár a szociáldemokraták voltak éppen kormányon. A radikális baloldalnak pedig az NDK, mint szemléletes kontraszt vetett gátat. Amikor később a szovjet rendszer összeomlása után sor került Németország békés egyesítésére, végképp elvesztette talaját a nemzeti agenda.

Így állt a helyzet a közelmúltig. A gazdasági és társadalmi átalakulás nem látványos viszonyai politikai szempontból látensek maradtak egészen a 2008-as pénzügyi világválságig, ezt követően azonban világszerte bizalomvesztés következett be mindenekelőtt a politikai establishmentek irányában annak ellenére, hogy a válságon - legalábbis a felszínen - sikerült lassacskán úrrá lenniük. A bizalomvesztés fő motívuma a liberális demokráciával szembeni nacionalista érzület terjedésében ragadható meg. Sokáig úgy látszott, hogy éppen Németországra nem fog kiterjedni ez a hullám. Ma már azonban azt látjuk, hogy Németország sem kivétel - azon belül meg mindenekelőtt a volt NDK területe, ahol a múlt megemésztése elmaradt.

Ez a helyzet keresztút elé állítja Németországban a CDU-CSU-t, Európában pedig az EPP-t. Maradt-e elég ereje és presztizse a begyakorlott Strauss-doktrina alkalmazására, vagyis a szélsőjobboldali tematika megszelidített variánsát átvéve határozottan gátat szabni, sőt visszanyesni a szélsőjobboldali eszméket és szervezeteket? Vagy éppen ellenkezőleg: a szélsőjobb gyűri maga alá a jobbközépet, mint fontos politikai erőt. A kérdés nyitott. A helyzet illúziómentes felmérése és a határozott, egybehangolt politika nélkül, amely a választókkal is megértteti a tényleges kockázatokat, a mérsékelteknek nincs esélyük a felülkerekedésre. A világ - és azon belül Európa_- (globalizáció ide, vagy oda) visszacsúszhat afféle helyzetbe, amilyenben az 1930-as években volt.