Mintegy egy hónappal az EU parlamenti választások előtt nem mondhatjuk, hogy politikusok szájából komoly, a jövőre vonatkozó mondatok egyáltalán nem hangzanak el. De azt igen, hogy ezeket elvétve halljuk és még véletlenül se állnak össze koherens és közérthető mondanivalóvá. Nyilván szándékosan. Az utóbbi években keservesen megtapasztalhatták, hogy még kiszámítani se tudják a választópolgárok reakcióit, nemhogy irányítani. Ráadásul a "pangás" időszakában megindult egy eléggé esetleges generációváltás is az európai politikai elitben, ami miatt egy-egy párton belül sem alakult ki, hogy ki milyen markáns politikai elképzelésekkel szimpatizálna, ha valami mellé oda kellene állnia. Ráadásul minden karakterisztikus elképzelés láthatóan azonnal kiváltja a sokszólamú ellenzést, amivel azután senki se tud sikeresen megbirkózni. Példának hozhatjuk Macron új kezdetnek szánt koncepcióját, amibe kis híján belebukott és csak ügyes manőverekkel tudta pozícióját újra valamennyire megerősíteni. De példa Merkel helyzete is, akivel szemben az a magvas politikai program uralkodott el pártján belül és azon kívül is, hogy ő távozzon. Amikor aztán látótávolságba került aktív politikai szerepvállalásának vége, kiderült, hogy nem is igazán ellenzik azt, amit csinál, sőt ezidő szerint személyéhez is ragaszkodnak ezekben a hónapokban. A brit politikai elit Brexit - ügyi inkoherens szerencsétlenkedését talán méltánytalan is volna az európai példák közé sorolni.
Ezek után az lenne a meglepő, ha az EU-kampány véghajrájában megváltozna a helyzet és a vezető országokban komoly koherens elképzelések viaskodnának egymással. A rámenős szavazatszerzési törekvések helyett mindenki inkább a szavazatvesztéstől fél: nem akar olyat tenni, amit sikertelenség esetén később a fejére olvashatnak. Inkább a közvéleménykutatásokat figyelik, s ha azok nem jeleznek valami cselekvést kikényszerítőt, akkor várnak. S közben a lehengerlő siker akarása helyett inkább egy jövőben lehetséges koalíciózás lehetőségeit tapogatják.
A politikusok mentségére a központi bankok viselkedését érdemes analógiaként felhozni. Ezek a statútumaiknál fogva független intézmények mindenek elé helyezett feladata a tartós pénzügyi stabilitás biztosítása. Bár ezek az intézmények pontosan tudják, hogy a válság után átmenetinek szánt "olcsó pénz" politikája egy idő után mekkora nemzeti és nemzetközi katasztrófához vezethet, a politika és a tőzsdék lehetetlenné teszik, hogy éljenek jogosítványaikkal és kamatot emeljenek.: még közülük a legerősebb, a FED is kénytelen volt megállni (legalább is átmenetileg) a szakmailag egyedül képviselhető úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése