Változó világ - változatlannak hitt tapasztalatok?

Valamilyen formában mindenki - kisember, "nagyember" - tudja és mondja, hogy világunk változik. Ezzel a "nagy" vagy úgy érzi, hogy a témát kipipálhatja, vagy tetszése szerint hozzáfűz valami általa pozitívnak vagy negatívumnak tekintett momentumot a változások következményéről. De utána folytatja úgy és azt, ahogy és amit eddig csinált. Hogy azért-e, mert mást nem tud, azért-e, hogy erre hivakozva valósítsa meg megkérdőjelezett céljait,vagy azért, mert feltételezi, hogy a többiek (parnerek, ellenfelek) is így tesznek, netán annak igazát vallja, hogy "Mondj igazat - betörik a fejed" - nem túl érdekes. Mert akármi az indíték, a "kisember" azt a következtetést vonja le, hogy korábbi tapasztalataiból, véleményeiből (adott esetben proteszt-indulataiból) nem kell törölni semmit.

Pedig kellene. Saját sorsát illetően is, szülőként is, a munkamegosztásban elfoglalt pozíciójának megfelelően is, szavazati joggal bíró állampolgárként is. Eddigi pozícióit  ugyanis sokféle új veszély fenyegeti, mégpedig nagy. S hogy legalábbis keresse a maga számára lehetséges védekezést, ahhoz egyrészt tudatosítania kell, hogy veszélyessé váló periódus következik, másrészt ne a propaganda által sulykolt blöff-veszélyeknek dőljön be, ami ellen az agitprop esetenként mindjárt védelmet is ígér.

De hát mik is azok a változások, amelyek veszélyessé válhatnak? A negyedik ipari forradalom olyan mértékben megváltoztatja a piacot -. kitűntetetten a munkapiacot - ami ellen eszköztelenek a szakmai alapon szervezett mozgalmak, szintúgy, mint a luddita indulatok, vagy a különféle törvényi tilalmak. A nagyhatalmak újabb harca a világhegemóniáért szintén olyan változást hozó fejlemény, amivel szemben csődöt mondanak az ismert eszközök. A kisebb államok nacionalizmusa, mint "védelem" pedig visszahozza a veszélyek közé a  véres háborúkat, amelyeket az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban sikerült többé - kevésbé kiküszöbölni a politika eszköztárából. A drasztikus környezetváltozás emberek tiz -és százmillióit hozhatja olyan helyzetbe, hogy korábbi lakóhelyükön nem lehet tovább élni, ezért azt el kell hagyni, ami nagy kihívás minden érintettnek. A nemzetközi pénzügyi helyzet ingatagsága átcsaphat a kezelhetetlenségbe, ha a központi bankok nem közösen, hanem egymás rovására kezelik a kialakuló szituációkat. A korábbi nagy járványokat sikerült nagy mértékben visszaszorítani. Kaotikus viszonyok között ezek visszatérte is valószínűsíthető. Nem beszélve a mai életet jellemző nemzetközi hálózatokról, mint a közlekedés, hírközlés stb., amelyek a glóbusz minden fontos pontját elfogadható áron bárki számára elérhetővé tették. De könnyen kétségessé válik ezek fenntarthatósága, ha megszűnik a garantált kooperáció a szereplők között. A veszéllyel fenyegető változások sora még kiegészíthető - de ennyi is elég ahhoz, hogy minden erre nyitott, átlagos iskolázottságú ember megérthesse, mikről is van szó a 21. században.

Van-e az egyes embernek és az emberek csoportjainak, szervezeteinek valami iránytűje, aminek segítségével eldönthetik, hogy mi vezet az apokaliptikus állapotokhoz, illetve mi jelent valamelyes féket ezek bekövetkezte ellen? Csak hüvelykujj-szabályok léteznek. Első helyen talán a kooperációra való hajlandóságot említhetjük, Az abban való bizalmat, hogy együtt megoldhatjuk azt, amire egyedül nem vagyunk képesek. (Persze tudjuk, vannak, akik visszaélnek a bizalommal. Maguknak feltétel nélküli bizalmat követelnek, másoknak gátlástalanul hazudnak. Mindenkinek a felelőssége, hogy ezeket felismerje.) A kooperáció szempontjából minden radikalizmus gyanús és a kompromisszum semmiképpen nem kaphat eleve negatív megítélést. Másik hüvelykujj-szabály maga a megállapodás, a szabályok lerögzítése és a szabálytartás elvárása.(Persze tudjuk, vannak rossz vagy tökéletlen szabályok, vannak stiklik, amivel a szabályokat ki lehet játszani, vannak megvesztegethető vagy megfélemlíthető bírák, akik nem a szabályokat, hanem a szabályszegőket védik. De ez így együtt se ok arra, hogy kétségbe vonjuk a szabályozás nélkülözhetetlenségét.) Ilyen hüvelykujj-szabály a méltányosság is. Ennek nem csak humánus indítéka van, hanem annak belátása is, hogy ha emberek, embercsoportok méltatlan helyzetbe kerülnek, azok reakciói kiszámíthatatlanok és kockázatot jelentenek a viszonyok stabilitására nézve. Hüvelykujj-szabály a nyilvánosság is (noha tudjuk, hogy nem lehet mindent megfontolás nélkül nyilvánosságra hozni, hogy a kiszivárogtatásoknak egy titkolózós rendszerben is több lehet a kára, mint a haszna stb.) amely mind a valós helyzetre, mind a meghozott döntésekre érvényes kell legyen. Hüvelykujj-szabály az erőszak minimalizálása. Ha be is látjuk, hogy a kényszerítést nem lehet eliminálni a társadalmak életéből, az, hogy ez a kényszerítést kik, milyen feltételekkel, milyen módon és milyen garanciákkal gyakorolhatják, az nem csak erkölcsileg minősíti a rendszereket, hanem a tartós hatékonyság szempontjából is. Tovább is szaporítható ugyan a hüvelykujj-szabályok száma, de tisztában kell azzal lenni, hogy a több gyakran kevesebb is: áttekinthetetlen és egyik kijátszható a másikkal szemben.

Ezt a felületes skiccet nézhetjük optimistán és pesszimistán. A pesszimizmusnak sok haszna nincs, noha kevesebb kétség támasztható vele szemben. Az optimizmus - vagyis az, hogy nagyok és veszélyesek a változások, de valamennyire átláthatóak és nem teljes a kiszolgáltatottságunk - arra késztet, hogy gondoljuk át eddigi sztereotípiáinkat, kérdezzük meg magunktól, hogy amit eddig érvényesnek tartottunk, abból mi lesz a jövőben is az, egy-egy alapvető kérdésben mennyire tartjuk magunkat, az egyes politikusokat és a különféle szakértőket kompetensnek - és alapbeállítottságként legyünk nyitottak a többi ember iránt mind közvetlen környezetünkben, mind nagy földrajzi és társadalmi távolságban. Mert végülis ennek az alakuló világnak a milyenségében közösen vagyunk érdekeltek. Az újragondolás természetesen nem véd meg a tévedésektől. De talán gyorsabbá és könnyebbé teszi tévedésünk felismerését és korrekcióját, mint ha bambán vesszük (vagy nem is vesszük) tudomásul a fejleményeket, vagy vakon hiszünk valamelyik önhitt csaló csodadoktornak.