A kérdést nézhetjük különféle politikai szándékok oldaláról is, de ezt hagyjuk meg azoknak, akiknek politikai tényező mivoltukban vannak ilyen szándékai. Korlátozzuk nézőpontunkat annak felvillantására, hogy vajon javult-e a szervezet döntésképessége, látszik-e jele annak, hogy az EU képes lesz valamire jutni az ismert idült, mindig szőnyeg alá söpört problémáiban, illetve fel tud-e nőni a változó világ új és új kihívásainak megválaszolására. Ám igazságtalan lenne minderre kizárólag az előrelépés esélyei szempontjából tekinteni. Voltak és vannak törekvések az integráció jelenlegi fokáról való visszalépésre, a kontinensnek a nemzetközi színpadon játszott szerepe alakulásának negligálására, az Unió alapértékeinek csupán írott malasztként kezelésére.
Ha ilyen komplex módon szemléljük az Unió helyzetét egy új szakasz kezdetén, akkor azt megállapíthatjuk, hogy a tagországok választói nem adtak felhatalmazást a visszalépésre, az EU eljelentéktelenítésére. Ugyanakkor azzal, hogy a Parlament érdemlegesen elmozdult a sokpártiság irányába, nem javította a komoly előrelépés esélyeit se .Nem látszik esély az EU statútumainak érdemi módosítására, így a Tanács és a Parlament kötélhúzásának feltételei sem változtak és ezen az új Bizottság aligha fog tudni változtatni akkor sem, ha netán akarna. Sőt a Tanács szerepének további alakulása is nyitott, mert az összetétele az 5 éves periódusban annyiszor változhat, ahányszor a tagállamok bármrelyikében kormányválság lenne, ami megváltoztatja az ország kormányát, vagy egyenesen a kormányfő/államfő személyét potenciálisan megváltoztató új választásokat tartanak.
Hogy az EU választások mennyire nem determinálták az Unió nsorsának alakulását, azt jól mutatja a kezdő periódus, a tisztségviselők megválasztásának procedúrája, ami a szemünk előtt zajlik. Szó nincs arról, hogy a szereplők kényszerpályán mozognának. Bő tér nyílik a taktikának és intrikának, a fontos, a csak valakiknek fontos és a csak presztizsszempontból- vagy érzelmileg motivált szempontok szinte esetleges koincidenciájának. Ez magyarázza, hogy a Bizottság leendő elnökét egy heterogén összetételű szűk többség választotta meg (v.ö. a szabad mandátum elve) és kevésen múlt, hogy ez a procedúra nem nyúlt a végtelenbe és nem járatta le végképp az EU-t a választók előtt.
Amit a tisztségviselők megválasztása körül láttunk, azt nincs okunk nem előlegnek tekinteni a majdani érdemi vitákra nézve is. Így alaposak a kérdőjeleink, hogy az új periódus előre viszi-e az EU szekerét. Amit viszont még nem tudunk, az az, hogy az új felállás mit tud produkálni, ha bármiféle "helyzet" lesz, amikor gyorsan kell(ene) dönteni és cselekedni. És szinte biztosra vehető, hogy a következő periódusban számos ilyen helyzet lesz. Aki optimista, az remélheti, hogy ezek során az EU apparátus és/vagy a tagországok kulcsszereplői fel fognak nőni a feladatukhoz, adódó lehetőségeikhez.
A jelenlegi szituáció megértéséhez emlékeztetni kell arra, hogy az EU abban a periódusban alakította önmagát ilyenné, amikor az akkori - olyan, amilyen - világrend keretei közé kellett beilleszkednie. Azóta ez a világrend felbomlott, a tagállamok nem néznek szembe ezzel és mindeddig nem készek a mai és várható körülményeknek megfelelő szerződésmódosításra. Ennek következményét mutatják a funkciózavarok és ennek következménye egyedi megoldásként a Brexit is.
VálaszTörlés