A magyar politikai aréna és a nemzetközi játéktér

Orbán úgy gondolta, hogy a magyar politikai arénát teljesen és véglegesen maga alá gyűrte. Övé itt a vitathatatlan politikai és gazdasági hatalom, a fékek és ellensúlyok rendszerét felszámolta. Az itt működő multikkal különalkut kötött, az EU pénzét vétójoga révén garantáltan fejheti, az orosz függés természetét meg az határozza meg, hogy az EU tagjaként belülről kell képviselnie orosz érdekeket, tehát relatíve önállóan. A mindennek keretet adó homlokzat - demokrácia olyan mértékben tartható kézben, amilyen mértékben és módon ezt éppen úri kedve diktálja - legyen szó politikai ellenzékről , médiáról, igazságszolgáltatásról, bankrendszerről, akármiről- beleértve a nyelvteremtéssel való visszaélést is.. Játszhat vele, mint macska az egérrel. S még arra is volt gondja, hogy a szolgáló burzsoázia gátlástalan kiépítése mellett a hosszú konjunktúra idején  - a felelőtlen prociklikus gazdaságpolitika segítségével - még a megnyomorított tömegeknek is juttasson morzsákat, ezzel is biztosítva szavazataikat. Így aztán belföldön és külföldön mindenki tudomásul vette, hogy noha a választásokon a nem az állampártra szavazók mindig legalább annyian vannak, mint az orbánisták, ez praktikusan semmire sem használható, bárminek is tulajdonítsák ennek lehetségességét.

A magyar aréna teljes letarolását befejezve Orbán érdeklődése és ambiciója a nemzetközi játéktér felé fordult. Azt helyesen ismerte fel, hogy az eddigi világrend hanyatlik, nincs se ereje, se kedve megvédeni magát és megbüntetni megsértőit. Azt is jól látta, hogy a jövőben a világban nem lesz újra egyetlen domináns hatalom, mint a II. Világháborút követően eddig az USA volt. Érzékelte a nagy tömegek frusztráltságát, protest hangulatát, establishment - ellenességét, valamint világszerte a nyilvános tér megváltozását és mindennek következtében kiszolgáltatottságukat különféle populista demagógoknak. Amiben viszont vágyait követve tévedett, az az volt, hogy Európát (és az egész nyugati világot) napjainkban el fogja önteni egy szélsőjobboldali, nacionalista tekintélyuralmi áradat, amely feltartóztathatatlannak bizonyul. A tavalyi EU parlamenti választás és egyes európai oszágokban azóta bekövetkezett fejlemények ezt az áradatot megtörték. Ez meghiusította a magyar minisztereknök nagyétvágyú ambicióit az európai színpadon és kármentő taktikázásra kényszerítette őt.

Hogy a magyar választó ebből a nemzetközi vereségből mit érzékelt, az nem egyértelmű. De hogy a Trócsányi - ügy sokat megmutathatott ebből a kudarcból a magyar nagyközönségnek, az aligha vitatható. S hogy a sebezhetetlenség mítoszának megsérülése mennyire bátorította fel a magyar ellenzéket és híveit és mennyire bizonytalanította el a kománytábort, azt csak vélelmezni lehet. De hogy az október13.-i önkormányzati választások ebből a szempontból kitűnő időpontot jelentettek az egy az egy elleni mérkőzést először kipróbáló ellenzéknek, az aligha vitatható. Valamint az sem, hogy ezután a külföld is másképp fog nézni az országra: megtanulhatta, hogy csak a vidéki Magyarország Orbáné.

A választások márnapján megjósolhatatlan, hogy mit hoznak a következő hónapok, évek mind Európának, mind Magyarországnak akár a gazdaságban, akár a politikában. Ez rengeteg tényezőtől és azok koincidenciáitól. függ. De Magyarország mindenképpen nagy lépést tett vissza, Európába. Ennek geopolitikai jelentőségét nem lehet figyelmen kívül hagyni.