Motto ehhez a bloghoz

Figyelmeztetés!

Világossá szeretném tenni bejegyzéseim, netán blogom néhány tucat olvasója számára, hogy nem tudom, milyen korunkban az igazán jó világ. Nem is hiszem, hogy ez valahol is meg fog valósulni.

Számomra lényeges különbség van a mindenkori kisebb és nagyobb rossz között.Van ugyan olyan, hogy a kisebbik rossz kövezi ki az utat a nagyobbikhoz, de ez nem általános szabály.Kérem, ezt lássátok a bejegyzéseim mögött, nem többet. Meggyőzni senkit se akarok, csak együtt gondolkodni azokkal, akik amúgyis többé - kevésbé hozzám hasonlóan látják a dolgokat.

Fb. bejegyzésem Afganisztán tanulságáról

Vajon a NATO vezető körei

az afganisztáni kudarc után rájönnek-e, hogy geopolitikájukhoz érdemes lenne szociológus,etnológus és valláskutató szempontjait is meghallgatni a tervezés során?

Miért lehet a mai, felgyorsult világban is nyári uborkaszezon a nagypolitikában?

Lehet, hogy a kérdésre a legbambább válasz a leginkább megfelelő : a nagypolitika főszereplőinek és szerteágazó apparátusaiknak is szüksége van évente a pihenésre. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a szövetségesek és ellenfelek is ugyanakkor nyaralnak, különben bármikor mindenütt mozgósítani kellene akár az egész masinériát. S a világ mai állása szerint az északi félgömb nyara erre a lassúbb járatra a leginkább alkalmas. Ebben az évben speciális ugyan a helyzet, hogy a Covid.járvány produkálhat olyan helyi szituációkat, amelyek komolyabb állami beavatkozást igényelnek és amelyeket a helyi politikai elit kell mérlegeljen és eldöntsön - de ez sem zavarja meg a nyarat jobban, mint a helyi aszályok, áradások, erdőtüzek.

Természetesen nincs szó arról, hogy a nagypolitikai uborkaszezon mindenre kiterjedne. Vannak igen lényeges folyamatos "üzemek" is, továbbá az elhatározott nagyobb politikai változtatásoknál a munka derekát célszerű akkor végezni, amikor a villódzó napi események nem kavarnak bele a nagy projektekkel foglalkozók munkájába -s - nem utolsó sorban azoknak az elemző és döntéselőkészító csoportoknak célszerű az uborkaszezon alatt kidolgozni azokat a politikai csomagokat, amelyeket azután a politikusok ősszel bontanak ki.

Idén némileg más a helyzet Magyarországon. A kormány a közelmúltban élezett ki nemzetközi politikai konfliktusokat, valamint jövő tavasszal itthon választások lesznek. Ezért heves propagandaháborúba kezdett abban a nem alaptalan reményben, hogy a takaréklángon üzemelő ellenfelei nem fognak hasonló vehemenciával miatta a pástra lépni.

A magyar kormány számára a következő ősz amúgy is jelentős kihívásokat tartogat. A geopolitikailag legfontosabb USA adminisztráció alighanem leltárt csinált az első félévéről és finomhangolja azokat a lépéseket, amelyeket otthon és a Föld különböző régióiban meg akar tenni az otthoni félidős választásokig. Ez a magyar kormánynak nem sok jót ígér. Az EU vezető államában, Németországban pedig esedékesek a választások, amelyeknek bármi is az eredménye, az eltérő helyzetet produkál az eddig megszokott és gátlástalanul kihasznált kapcsolathoz képest.

Ám még a nagypolitikai kivételt jelentő Magyarország polgárainak is (a Covid negyedik hullámának árnyékában) az idei, szokatlanul meleg nyár az uborkaszezont jelentette. Méginkább azokban az országokban így volt ez, ahol sem a helyi politika, sem a járvány nem zavarta meg a nyarat. Hogy aztán mindenkire várjon az ősz - az eddig nem pontosan körvonalazódott politikai, világgazdasági és járványügyi felhőivel - netán viharfelhőivel.

Tempó és demokrácia

 Nem kétséges, hogy a gazdaság,a haditechnika, és a mindennapi élet  különféle elemeinek változásai  folyamatosan felgyorsultak és a korábbinál sokkal komplexebbé váltak. Aki ezt a tempót fel tudja venni, az általában jól jár, aki nem, az kiszorul. Ez azzal jár, hogy gyors döntéseket kell hozni és azokat maradéktalanul végre kell hajtani.

Ezzel szemben ott áll a politikai rendszer, A demokratikus államok - egy lassúbb tempó körülményei között- olyan optimális döntésre törekedtek, amelyek nem csak  jók legyenek, de egyben a különböző érdekcsoportok és tágabban a választópolgárok is elfogadják, Az alkotmány, az intézményi rendszer és annak hivatali rendszere erre épült fel, Ez pedig nyugodt és viszonylag stabil körülményeket feltételez és ebben a változások lassan; hosszas procedúra eredményeképpen jönnek létre. Ha közben a világ megváltozik, akkor a kétféle követelmény ellentmondása a végrehajtó hatalmon csattan. Az kerül olyan helyzetbe, hogy gyors, olykor radikális döntések lennének szükségesek, de a súlyok és ellensúlyok rendszerében ezek szinte lehetetlenek.

Lenne ennek az ellentmondásnak demokratikus megoldása, ha a különféle erők képviselői összeülnének és megállapodnának, hogy a berendezkedés alapvető megváltoztatása nélkül hogyan lehet szabadabb kezet adni a végrehajtó hatalomnak. E helyett a végrehajtó hatalom első számú embere szokta szelídebb vagy durvább eszközökkel tágítani a mozgásterét - nyilvánvalóan a többi szereplő rovására. Alternatívája ugyanis az, hogy kerüli a konfliktust és csak a következő választásokra koncentrál, nem törődve azzal, hogy ez országára nézve milyen következményekkel jár.

Egy állam végrehajtó hatalmának első embere nem csak erőszakosan képes magának szabadabb kezet szerezni, hanem úgy is, hogy ugyan mellőzi a hosszú egyeztetési szakaszokat, de minden fontos erőcsoportot, intézményt meg tud győzni arról , hogy igaza van a látszólag határsértő döntéseiben. A gyakoribb eset azonban az autokratikus irányban való elmozdulás. S ezt vagy azért támogathatja az állampolgárok többsége, mert életkörülményei javulnak, vagy azért, mert az autokrata vezető olyan médiaviszonyokat teremt és olyan demagógiát alkalmaz, amely a választót az ő szavazójává teszi.

Mindebből általános tanulság, hogy a világ tempójának felgyorsulását, mint alapvető tényt tudomásul kell venni és így azt is, hogy a végrehajtó hatalmak mozgásszabadságának növekedni kell. Ezért azoknak a politikai és civil erőknek, amelyek élesen szembenállnak az autokratikus tendenciákkal, ma már nem a klasszikus hatalommegosztást és annak procedúráit kellene védeni illetve visszakövetelni, hanem olyan megoldásokat kellene kidolgozni (megfelelő szakemberek bevonásával) és népszerűsíteni, amelyek szabadabb kezet adnak ugyan a végrehajtó hatalomnak, ugyanakkor hatékony intézményi és lakossági demokratikus kontrollt is biztosítanak felette.

Mert nem venni észre az átalakulást...

 Szögezzük le, hogy folyik a világrend átalakulása, de azt különböző okokból nem venni észre. Ha más nem, a világjárvány megszakította az élet szokásos folyását és olyan magatartásokat; intézkedéseket kényszerített ki államoktól, államszövetségektől, cégektől,családoktól, egyénektől, amelyekre korábban nem gondoltak, nem is tartottak volna elképzelhetőnek. Ám ezeket szinte mindenki rendkívüli helyzetnek tartotta,ami előbb-utóbb végetér. S utána vissza lehet térni a korábbi viszonyokhoz.

S valóban, ahogy sorra-rendre visszavonják a járvánnyal kapcsolatos korlátozásokat, sokan a régi módon próbálnak visszaállni a "régihez", ami egyes makrogazdasági mutatók szerint sikerrel is jár: a GDP alakulása (az egyik előzetes forgatókönyvnek megfelelően) V alakot, gyors visszapattanást mutat világszerte. Ugyanígy az egyének, családok pótolják az elmaradt beszerzéseiket, keresik a nyaralási lehetőségeket stb. Ehhez képest másodlagos, hogy ma is érvényben vannak egyes korlátozások, hogy számolni kell a járvány újabb hullámainak lehetőségével, hogy egyes cégek közben tönkrementek és megszűntek, megszokott termelési láncok átalakultak. Minthogy a járvány nem okozott olyan felismerést, hogy egyéni és társadalmi léptékben a jövőben másképp kellene élni, nem látják fenyegetőnek a járvány alatt megugrott eladósodást és a növekedő számottevő inflációt sem.

A legfelső politikai szférában ugyan tisztában vannak vele, hogy a "réginek" számos eleme már a járvány előtt is komoly elmozdulásokat mutatott és változásokat érlelt meg, amiket csak fokozott és részben transzformált a rendkívüli közjáték, törekvéseikben megmaradtak a korábbi offenzív vagy defenzív koncepcióiknál. Szó sincs olyan tárgyalássorozatról, amely újra akarná rendezni a nemzetközi viszonyokat. Ám ez nem jelenti azt, hogy a változások ígéretes vagy fenyegető lépéseinek moraja ne hallatszódna be hozzájuk mind hangosabban.

Mindebből az következik, hogy a régihez való visszatérés csak átmeneti és közelesen várható, hogy mind az országok, országcsoportok, mind az egyének és családok újabb tektonikus változások zónájába kerülnek. Hogy aztán ez kit milyen viharos vagy kevésbé viharos formában fog érinteni, az nem látható előre. Az azonban megkockáztatható, hogy mennél erősebben kötődött egy egyén, vállalkozás, állam a régebbi korszak folytathatóságához, annál drámaibban fogja megélni a bekövetkező technikai, éghajlati, gazdasági, politikai és katonai átalakulást.

Fb. bejegyzés a Huxit jóslatokról

 Észnél legyünk a huhogásban

ÚJabban az aggodalmas béljósok az értelmetlen és agresszív megnyilatkozásokból azt olvassák ki, hogy a Conducator ki akarja vezetni az országot az EU-ból. A béljósok elfelejtik, hogy nem a lelkét (ha van ilyen) kell elemezniük, hanem a titkolt forgatókönyvét. Közben elfelejtik azt is, hogy a Brexit során mennyi témában kellett, hogy megállapodásra jussanak a felek és ennek során az EU-ból hiányzott a büntető szándék, Egy Huxit esetén lenne ilyen. Persze lehet egyezmény nélkül is kilépni. Az meg azonnali államcsőddel jár.

Tehát lassan a testtel!

1Judit Patachich

Átalakulás - de nem venni észre

 A Covid-járvány végetért - avagy nem ért véget. A világgazdaság V alakban visszapattant, mint ha végetért volna. De hogy aztán ennek árnyékában kik véreztek el, milyen korábbi termelési láncok hogyan módosultak, azt csak a közelállók látják - s lehet, hogy ők se átfogó módon. Hasonló a helyzet a politikában: nem látszik markáns átrendeződés, sok az egymást keresztező törekvés, s hogy mindez egy átalakulás kezdő szakasza-e, vagy minden marad a régiben, annak megítélése perspektíva kérdése. Rákapcsolt a fegyverkezés is, de annak céljai, mögöttes forgatókönyvei se egyértelműek. A  titkosszolgálatok kiterjedt tevékenységéről ne is beszéljünk,

Ha a nagyhatalmakat nézzük, az nyilvánvaló, hogy Kínának van terve a világ átrendezésére, de ez  az ottani szokásoknak megfelelően nem nyilvános. Ezzel ellentétben az új USA adminisztráció meghirdet nagyléptékű terveket, de ott meg azt nem lehet tudni, hogy saját szenátusa ebből mint tud megakadályozni vagy eltéríteni, illetve a szövetségesei miben mennyire hajlandók partnerei lenni, illetve szélső esetben szövetséges partnerek-e még egyáltalán. Az sem világos hogy az USA és Kína hogyan képzelik és hogyan tudják majd megvalósítani a mindkettőjük által kívánt koegzisztenciát és sokrétű szembenállást egyidejűleg.

A katonai világhatalom Oroszország jövője még bizonytalanabb. A lépésenként haladó expanziv érdekszféra-politikájukat aligha fogják úgy folytathatni, hogy a nemzetközi sakktáblán nem köteleződnek el vagy a Nyugat, vagy Kína mellett. Az előbbi esetben az európai expanzióról, az utóbbi esetben  az önálló nagyhatalmi státustól kell elbúcsúzniuk.

A középhatalmak közül bennünket kitüntetetten az EU jövője érdekel. Az elég világosan látszik, hogy mennél erősebb a nemzetállami nosztalgia a tagállamokban, annál radikálisabban fel kell adni a középhatalmi aspirációkat. Ez utóbbit csak az integráció továbbvitelével lehet remélni, ami egyébként a kontinens lakói életszínvonalát tekintve is a kedvező irány. Ugyanakkor nincs az asztalon olyan integrációs terv, amely a fő tényezők körében elfogadottnak lenne tekinthető. Nyitott az a kérdés, hogy a szorosabb integráció a jelenlegi EU egészére vonatkozna-e, vagy annak csak egy erre leginkább kész államcsoportjára. De az se egyértelmű, hogy a pénzügyi-gazdasági egységfolyamathoz a politikai, a katonai és a tudományos terület milyen mértékben zárkózik fel. S az is döntést igényel, hogy az európai integráció erősen az USA-hoz kötődjön-e, vagy ambiciózusabb módon a több befektetést igénylő egyenlő partneri viszonyra törekedve alakuljon.

Számunkra, magyarok számára egy bennünket közelről érintő tesztkísérlet mutatja meg, hogy valójában merrefelé van alakulóban az európai integrációs folyamat. A magyar kormány az integráció elért szintjét visszafordító jövőre, a nemzetállamok Európájára tett javaslatot. S ezt a túlnyomó többség nem egyszerűen elzárkózva, hanem irritáltan elutasítólag fogadja.