Hozzászólásom egy a Fb.-on folyó vitához.
Hogy világos legyen: két árok egyszerre nem lehet a magyar politikában. Ha valaki azt mondja, hogy az igazi árok Orbán és a köztársasági demokraták között húzódik, az tudomásul veszi, hogy amíg Orbán van hatalmon, addig nem lehet hatékonyan fellépni az újnyilasok ellen, legfeljebb szimbolikusan,kampányszerűen. Aki szerint viszont a kérdések kérdése az újnyilas randalírozás megszűntetése, annak remélnie kell, hogy ebben Orbán is részt vesz és ezzel középre pozicionálja magát. Tertium non datur.
2012. november 29., csütörtök
2012. november 28., szerda
Fordulat a magyar ellenzék egységtörekvéseiben
Az MSZP tegnap látványos fordulatot hajtott végre: míg eddig a Fidesz legyőzését egypárti hegemóniával és önálló felkészüléssel remélte elérni a párt, tegnap a pártelnök az elnökségi tagokat maga mögött felsorakoztatva jelentette be, hogy a továbbiakban széles összefogásban gondolkodnak. Szakpolitikai kérdésekben tárgyalásra hívják az összes ellenzéki pártot és mozgalmat és a párt még a szakpolitikai tárgyalóit is megnevezte. A Fatalista kerülni igyekszik a pártok boszorkánykonyháiban, személyi rivalizálásaiban való turkálást. Így ezúttal se térünk ki arra, hogy a párt prominensei közül kik maradtak ki ebből a flottademonstrációból és ennek mi lehet az oka. Maradjunk meg annál, hogy a fordulatot a hivatalos pártvezetés egésze támogatja.
Az MSZP fordulatának magyarázatául elég a legkézenfekvőbb felszíni érvre hivatkozni. A Fidesz furmányos választójogi és választási eljárási - már ismert, de még átalakítható - akadálypályáján teljességgel lehetetlen lenne egyenként próbálni átevickélni az ellenzéki pártoknak. A regisztrációs és a választási hadműveletben a különakciók nem erősítenék, hanem lerontanák egymás hatását. S ha végül mégsem marad majd más más értelmes lépéslehetőség, mint a bojkott egy csaló választás hiteltelenítésére, annak is csak együttesen van értelme. Így logikailag és dramaturgiailag nem szorul magyarázatra, hogy a bejelentésre a választásokkal kapcsolatos újabb törvények elfogadásának másnapján került sor. A legkézenfekvőbb érvet még kiegészíthetjük azzal is, hogy az MSZP-nek fel kellett ismernie: bármilyen viszontagságok lehetnek még az Együtt2014 további útjában, de nem számíthat arra, hogy a politikai spektrumból egy megbízhatóan ellenzéki középerő a következő egy - másfél évben eltűnik, tehát ő versenytárs nélkül marad.
A legnagyobb ellenzéki párt stratégiai váltásának bejelentése természetesen csak a kezdete valaminek. Megkerülhetetlen kihívás mindenekelőtt a többi ellenzékinek, hogy milyen módon tudják tartalmi törekvéseiket nem feladva együttesen kihasználni az adott szabályrendszerben rejlő, egyértelműen a "nagyoknak" kedvező lehetőségeket, amelyek csak a választók sikeres mozgósítása és összegződő voksai révén válnak lehetségessé. Nyilván viszontagságos, vitáktól és válságoktól tarkított másfél (?) évre kell számítanunk. De lényegesen megnőtt az esélye annak, hogy a Fidesszel és a Jobbikkal szemben ne egy szétforgácsolt, egymásra tüzet okádó ellenzék álljon sorompóba, amelyről ordít, hogy sem külön- külön, sem együttesen nem jelent kormányzóképes alternatívát.
Az MSZP fordulatának magyarázatául elég a legkézenfekvőbb felszíni érvre hivatkozni. A Fidesz furmányos választójogi és választási eljárási - már ismert, de még átalakítható - akadálypályáján teljességgel lehetetlen lenne egyenként próbálni átevickélni az ellenzéki pártoknak. A regisztrációs és a választási hadműveletben a különakciók nem erősítenék, hanem lerontanák egymás hatását. S ha végül mégsem marad majd más más értelmes lépéslehetőség, mint a bojkott egy csaló választás hiteltelenítésére, annak is csak együttesen van értelme. Így logikailag és dramaturgiailag nem szorul magyarázatra, hogy a bejelentésre a választásokkal kapcsolatos újabb törvények elfogadásának másnapján került sor. A legkézenfekvőbb érvet még kiegészíthetjük azzal is, hogy az MSZP-nek fel kellett ismernie: bármilyen viszontagságok lehetnek még az Együtt2014 további útjában, de nem számíthat arra, hogy a politikai spektrumból egy megbízhatóan ellenzéki középerő a következő egy - másfél évben eltűnik, tehát ő versenytárs nélkül marad.
A legnagyobb ellenzéki párt stratégiai váltásának bejelentése természetesen csak a kezdete valaminek. Megkerülhetetlen kihívás mindenekelőtt a többi ellenzékinek, hogy milyen módon tudják tartalmi törekvéseiket nem feladva együttesen kihasználni az adott szabályrendszerben rejlő, egyértelműen a "nagyoknak" kedvező lehetőségeket, amelyek csak a választók sikeres mozgósítása és összegződő voksai révén válnak lehetségessé. Nyilván viszontagságos, vitáktól és válságoktól tarkított másfél (?) évre kell számítanunk. De lényegesen megnőtt az esélye annak, hogy a Fidesszel és a Jobbikkal szemben ne egy szétforgácsolt, egymásra tüzet okádó ellenzék álljon sorompóba, amelyről ordít, hogy sem külön- külön, sem együttesen nem jelent kormányzóképes alternatívát.
2012. november 27., kedd
Kaotikus válasz a jobbikos antiszemita provokációra
Amilyen a magyar politikai élet, olyanra sikeredett a válasz a jobbikos provokációra, amely tudatosan együtt használta a régi és az új antiszemitizmus sémáit. A nemzetietlen listázandó zsidók most egyben mint Izrael állam ötödik hadoszlopa voltak aposztofálva. Az azonnali reakció helyben szégyenletes volt. Utána azonban sokan felismerték, hogy erre hangsúlyosan kell válaszolni. De mindenki a saját kialakult reflexeit követte.
Az ismert politikai exhibicionisták megrendezték a maguk külön showját. Amelyik párt testületileg szokott demonstrálni, az testületileg demonstrált. A könnyen mozgósítható - mozgósuló tüntetők mozgósultak, de ebből még a szimpatizáló médiumban is az jött le, hogy a figyelem középpontjába a haláltáborok túlélője került, aki a rátetovált számot mutatta meg a karján és elmondta, hogy családjából egyedül őt nem pusztították el. Hivatalos részről a szokásos semmitmondó elhatárolódások hangoztak el. Az egyetlen igazán ütős válasz pedig elsikkadt a sok esemény között, nyilván azért, mert a parlamenti alelnök pártállása nem mindenki számára rokonszenves.
Pedig az, hogy az ülést levezető alelnök akadozva, de példás indokolással feltette magára a sárga csillagot és úgy vezette le az ülést, akkor is jelentős esemény, ha ezt alig veszi észre valaki. Abban az ülésteremben történt, ahol annak idején a zsidótörvényeket támogató többségi hozzászólások elhangzottak és ahol ezeket a törvényeket elfogadták. A pulpituson történt, mintegy hivatalos minőségben és farkasszemet nézve az elkövető jobbikos és az utat számukra idáig kikövező fideszes képviselőkkel, mintegy tetemre híva őket. Túlzás lenne ezt a dán király (legendában létező) hasonló gesztusához hasonlítani. De határkő lehetne, ha sokan annak tartanák. Nem tartják annak.
Nem kétséges, hogy egyesek számára az, hogy kitűzik magukra a sárga csillagot, dráma, katarzis. De aki a médiából értesül, hogy ez itt is, ott is megtörténik, annak ez súlytalan híradás, ami szinte garantáltan nem vezet lelkiismeretvizsgálathoz, tömeges egyéni állásfoglalási kényszerhez. Hiába hangzik el, hogy a Jobbik a Parlamentben átlépett egy határt, a kaotikus válasz minden, csak nem határkő.
Jó volna, ha ez a provokáció és a fogadtatása ráébresztené mindazokat, akik számára gyűlöletes a visszatérés a Horthy - Szálasi világhoz, hogy felül kellene vizsgálni mára rögzült sémáikat és reflexeiket, egymással szembeni idioszinkráziáikat, de még jogos fenntartásaikat is a ma legfontosabb igen és nem közös kimondása érdekében. Jó volna, de ezt ma (még??) naivitás lenne remélni.
Az ismert politikai exhibicionisták megrendezték a maguk külön showját. Amelyik párt testületileg szokott demonstrálni, az testületileg demonstrált. A könnyen mozgósítható - mozgósuló tüntetők mozgósultak, de ebből még a szimpatizáló médiumban is az jött le, hogy a figyelem középpontjába a haláltáborok túlélője került, aki a rátetovált számot mutatta meg a karján és elmondta, hogy családjából egyedül őt nem pusztították el. Hivatalos részről a szokásos semmitmondó elhatárolódások hangoztak el. Az egyetlen igazán ütős válasz pedig elsikkadt a sok esemény között, nyilván azért, mert a parlamenti alelnök pártállása nem mindenki számára rokonszenves.
Pedig az, hogy az ülést levezető alelnök akadozva, de példás indokolással feltette magára a sárga csillagot és úgy vezette le az ülést, akkor is jelentős esemény, ha ezt alig veszi észre valaki. Abban az ülésteremben történt, ahol annak idején a zsidótörvényeket támogató többségi hozzászólások elhangzottak és ahol ezeket a törvényeket elfogadták. A pulpituson történt, mintegy hivatalos minőségben és farkasszemet nézve az elkövető jobbikos és az utat számukra idáig kikövező fideszes képviselőkkel, mintegy tetemre híva őket. Túlzás lenne ezt a dán király (legendában létező) hasonló gesztusához hasonlítani. De határkő lehetne, ha sokan annak tartanák. Nem tartják annak.
Nem kétséges, hogy egyesek számára az, hogy kitűzik magukra a sárga csillagot, dráma, katarzis. De aki a médiából értesül, hogy ez itt is, ott is megtörténik, annak ez súlytalan híradás, ami szinte garantáltan nem vezet lelkiismeretvizsgálathoz, tömeges egyéni állásfoglalási kényszerhez. Hiába hangzik el, hogy a Jobbik a Parlamentben átlépett egy határt, a kaotikus válasz minden, csak nem határkő.
Jó volna, ha ez a provokáció és a fogadtatása ráébresztené mindazokat, akik számára gyűlöletes a visszatérés a Horthy - Szálasi világhoz, hogy felül kellene vizsgálni mára rögzült sémáikat és reflexeiket, egymással szembeni idioszinkráziáikat, de még jogos fenntartásaikat is a ma legfontosabb igen és nem közös kimondása érdekében. Jó volna, de ezt ma (még??) naivitás lenne remélni.
2012. november 26., hétfő
Hiúságok zsibvására
Bizonytalan világban élünk. Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap Európában és a világban. Egyet tudunk: ki - mi van ma hatalmon Magyarországon és mi mindenre van elszánva. A többség már most sem kívánja ezt az uralkodó rendszert. Egy év múlva minden bizonnyal még kevesebben fogják kívánni.Nem csak kívánni nem fogják, alighanem le is szeretnék váltani.
A választók ugyanakkor passzívak, bizonytalanok. Nem szeretik a pártokat úgy általában.És sokan még jobb híján se tudnak valamelyik párt mögé odaállni. Rosszak a tapasztalataik velük is. És méltán rosszak: A rendszerváltásból nem az lett, amit reméltek és amit ígértek nekik. És a politikai osztály összes ma ellenzéki tagjának látni kellett előre, hogy mi telik ki Orbántól, mégse tudták megakadályozni elsöprő többségű győzelmét. Sőt hibáikkal, fogyatékosságaikkal még elő is segítették ezt.Igaz ez az összes, mai parlamenti párt politikusaira, de igaz azokra is, akik az idők folyamán kiestek az aktív politikából.
Ennek ellenére igaz az, hogy a mostani rendszert csak szabad választásokon lehet legitim módon leváltani. Ehhez pedig pártoknak, illetve pártszerű alakzatoknak kell elindítani a képviselőjelölteket, mégpedig olyan jelölteket találva, akikkel urnához lehet vinni kellő számú ellenzéki választót, akik le tudják győzni a mai hatalom jelöltjeit és akik olyan új parlamentet alkotnak majd, amelyre támaszkodva vezetni is lehet az országot. Az ország sikeres vezetéséhez pedig nem nélkülözhető az a tapasztalat és kapcsolatrendszer sem, amit kizárólag az eddigi pártokban és az eddigi kormányokban lehetett megszerezni.
Ez így nagyon ellentmondásosnak látszik. Nem csak látszik, az is. Mi az, ami felülírhatja a nem túl fényes előjeleket? Semmi más, mint egy olyan erős proteszt - hangulat, ami ma nincs meg, de ok van feltételezni, hogy egy éven belül kialakul. Ezt a proteszt - hangulatot tudná meglovagolni egy széles skálát átfogni tudó politikai képlet, amelyik mozgósítani tud a választásokra (beleértve az esetleges regisztrációt is) és el tudja hitetni magáról majdani kormányzóképességét. Igaz ez akkor is, ha netán az idő kereke lassabban jár és Orbánék valahogy meg tudnak nyerni egy vitatható legitimitású választást. Ugyanis akkor lehet, hogy közelesen egy másik, újabb választásra is sor kerül és arra is ugyanennek a politikai képletnek kell felkészültnek lennie.
Ez a felismerés nem új. Ennek szellemében bontott zászlót az Együtt2014, amelyben összefogott az eddig legjobb szakpolitikai elemzéseket összehozó alapítvány azokkal, akik eddig a legnépesebb, többtízezres utcai ellenzéki békés tüntetéseket voltak képesek összehozni. Ez nem sok, de nem is kevés. A választók körében ez a zászlóbontás felpezsdülést okozott és olyanokat is mindjárt potenciális szavazóvá tett, akiket az addigi kínálat nem tudott megmozgatni. Bíztató kezdet.
A korábbi pártok az E2014-ben joggal látnak konkurenciát, érthető, hogy minimum fancsali képpel üdvözölték, ha nem mindjárt a kifogásaikkal árasztották el. Ez eddig természetes, nem is ez a probléma. Hanem az, hogy azzal a felismeréssel szemben, hogy a mai hatalmat csakis egy a proteszt tömb tudja leváltani, aminek egy válogatott csapat tud az élére állni, újra vissza akarják rángatni a közéletet abba a keretbe, ami egy működő demokráciában lenne adekvát, hogy a különféle érdekű és igényű választókat sokféle kínálattal lehet megnyerni és a koalíciós kormányzás majd az új parlamentben kell létrejöjjön. Ez a különféle választói csoportokat megcélozni kívánó sokszínű kínálat szükségképpen használt portékákat rak ki ismert árusokkal és kikiáltókkal. A nagyhangú, nézelődő vevők meg abban élik ki magukat, hogy régi, rossz tapasztalataikkal gyaláznak árusokat és portékákat.
Mindez arról tanúskodik, hogy a régi politikai elit (ide értve azt az ellenzéki pártot is, amelyik még nem volt kormányon) csak felszínesen önkritikus, valójában ott szeretné folytatni, ahol abbahagyta, vagy abba hagyatták vele. Nem élte meg mélyen a kudarcát és nem látja be, hogy a jelenlegi rendszer romjain és egy vajúdó változó világban egészen más hozzáállás lenne szükséges. Nem ilyen - olyan identitásokra és ilyen - olyan, a dinamikusan változó körülmények között gyorsan aktualitásukat vesztő részletes programokra van szükség. Hanem néhány alapvető érték szilárd, szavahihető képviseletére, választók tömegeit országos és helyi szinten mozgósítani képes személyiségekre és olyan politikai kompetenciára, amelyik a változó kihívásokra a különféle politikai és szakmai műhelyek produktumaiból választva és külföldi szövetségeseket találva képes gyorsan és jól reagálni. Hogy aztán ilyen követelményeknek egy sebtében kialakuló csapat milyen szervezeti formában képes megfelelni és ebben a létező (netán létrejövő) pártok hogyan tudják a helyüket megtalálni - tulajdonképpen nem alapvető kérdés. Alapvető annak a belátása, hogy a zsibvásári hangoskodás, öndícséret ide nem képes elvezetni.
A választók ugyanakkor passzívak, bizonytalanok. Nem szeretik a pártokat úgy általában.És sokan még jobb híján se tudnak valamelyik párt mögé odaállni. Rosszak a tapasztalataik velük is. És méltán rosszak: A rendszerváltásból nem az lett, amit reméltek és amit ígértek nekik. És a politikai osztály összes ma ellenzéki tagjának látni kellett előre, hogy mi telik ki Orbántól, mégse tudták megakadályozni elsöprő többségű győzelmét. Sőt hibáikkal, fogyatékosságaikkal még elő is segítették ezt.Igaz ez az összes, mai parlamenti párt politikusaira, de igaz azokra is, akik az idők folyamán kiestek az aktív politikából.
Ennek ellenére igaz az, hogy a mostani rendszert csak szabad választásokon lehet legitim módon leváltani. Ehhez pedig pártoknak, illetve pártszerű alakzatoknak kell elindítani a képviselőjelölteket, mégpedig olyan jelölteket találva, akikkel urnához lehet vinni kellő számú ellenzéki választót, akik le tudják győzni a mai hatalom jelöltjeit és akik olyan új parlamentet alkotnak majd, amelyre támaszkodva vezetni is lehet az országot. Az ország sikeres vezetéséhez pedig nem nélkülözhető az a tapasztalat és kapcsolatrendszer sem, amit kizárólag az eddigi pártokban és az eddigi kormányokban lehetett megszerezni.
Ez így nagyon ellentmondásosnak látszik. Nem csak látszik, az is. Mi az, ami felülírhatja a nem túl fényes előjeleket? Semmi más, mint egy olyan erős proteszt - hangulat, ami ma nincs meg, de ok van feltételezni, hogy egy éven belül kialakul. Ezt a proteszt - hangulatot tudná meglovagolni egy széles skálát átfogni tudó politikai képlet, amelyik mozgósítani tud a választásokra (beleértve az esetleges regisztrációt is) és el tudja hitetni magáról majdani kormányzóképességét. Igaz ez akkor is, ha netán az idő kereke lassabban jár és Orbánék valahogy meg tudnak nyerni egy vitatható legitimitású választást. Ugyanis akkor lehet, hogy közelesen egy másik, újabb választásra is sor kerül és arra is ugyanennek a politikai képletnek kell felkészültnek lennie.
Ez a felismerés nem új. Ennek szellemében bontott zászlót az Együtt2014, amelyben összefogott az eddig legjobb szakpolitikai elemzéseket összehozó alapítvány azokkal, akik eddig a legnépesebb, többtízezres utcai ellenzéki békés tüntetéseket voltak képesek összehozni. Ez nem sok, de nem is kevés. A választók körében ez a zászlóbontás felpezsdülést okozott és olyanokat is mindjárt potenciális szavazóvá tett, akiket az addigi kínálat nem tudott megmozgatni. Bíztató kezdet.
A korábbi pártok az E2014-ben joggal látnak konkurenciát, érthető, hogy minimum fancsali képpel üdvözölték, ha nem mindjárt a kifogásaikkal árasztották el. Ez eddig természetes, nem is ez a probléma. Hanem az, hogy azzal a felismeréssel szemben, hogy a mai hatalmat csakis egy a proteszt tömb tudja leváltani, aminek egy válogatott csapat tud az élére állni, újra vissza akarják rángatni a közéletet abba a keretbe, ami egy működő demokráciában lenne adekvát, hogy a különféle érdekű és igényű választókat sokféle kínálattal lehet megnyerni és a koalíciós kormányzás majd az új parlamentben kell létrejöjjön. Ez a különféle választói csoportokat megcélozni kívánó sokszínű kínálat szükségképpen használt portékákat rak ki ismert árusokkal és kikiáltókkal. A nagyhangú, nézelődő vevők meg abban élik ki magukat, hogy régi, rossz tapasztalataikkal gyaláznak árusokat és portékákat.
Mindez arról tanúskodik, hogy a régi politikai elit (ide értve azt az ellenzéki pártot is, amelyik még nem volt kormányon) csak felszínesen önkritikus, valójában ott szeretné folytatni, ahol abbahagyta, vagy abba hagyatták vele. Nem élte meg mélyen a kudarcát és nem látja be, hogy a jelenlegi rendszer romjain és egy vajúdó változó világban egészen más hozzáállás lenne szükséges. Nem ilyen - olyan identitásokra és ilyen - olyan, a dinamikusan változó körülmények között gyorsan aktualitásukat vesztő részletes programokra van szükség. Hanem néhány alapvető érték szilárd, szavahihető képviseletére, választók tömegeit országos és helyi szinten mozgósítani képes személyiségekre és olyan politikai kompetenciára, amelyik a változó kihívásokra a különféle politikai és szakmai műhelyek produktumaiból választva és külföldi szövetségeseket találva képes gyorsan és jól reagálni. Hogy aztán ilyen követelményeknek egy sebtében kialakuló csapat milyen szervezeti formában képes megfelelni és ebben a létező (netán létrejövő) pártok hogyan tudják a helyüket megtalálni - tulajdonképpen nem alapvető kérdés. Alapvető annak a belátása, hogy a zsibvásári hangoskodás, öndícséret ide nem képes elvezetni.
2012. november 24., szombat
Mégbóvlibb
A SAP újabb leminősítése meglepte a pénzpiacokat, mert az általuk figyelt mutatók közül egyikkel se történt semmi különös Magyarországon. A kormány szokás szerint méltatlankodik.Ha azonban valaki más mutatókra is figyel, semmi meglepőt nem talál a döntésben. A térségben nálunk a legmélyebb a recesszió, itt a legmagasabb az infláció, a kormány nyakra főre hozza az újabb csomagokat a jövő növekedésének megfojtására és még mindig nincs elfogadott költségvetés, ilyen körülmények között kormányintencióra unortodox módon folyamatosan csökkentik az irányadó kamatot az MNB égisze alatt. Egy magára adó hitelminősítő mi mást tehetne, mint hogy jelzést ad. Ha nem tenné, a későbbiekben joggal csökkenne a nemzetközi presztizse.
Az árfolyam a leminősítésre nem reagál, mert, úgymond "más srófra jár". Csak a ma az érdekes, személytelen lévén utólag senki se vonja felelősségre a piaci szereplőket. Majd ha úgy fúj a szél, romolhat a forint, nőhet a kamatfelár - azon is keres majd az, aki jól spekulál. A többi hitelminősítő cég viszont alighanem követi az elsőként lépő SAP példáját. És persze a pénzpiaci elemzők pedig, amikor az aggályok indokoltsága kiderül, majd sűrűn fognak hivatkozni a korábbi leminősítésre, amivel ma nem törődnek.
De szükségszerű-e a negatív fordulat? Bizonyosan igen. Mára már közhely, hogy a forint attól is megrendülhet, ha az országban nem történik semmi, csak a pénzpiaci hangulat fordul kedvezőtlenre. Ez változatlanul fennáll, de ezen felül itt vannak a hazai okok. Az idei költségvetés teljesítéséről majd megjelenő számok. A jövő évi költségvetés körüli kétségek. A jövő évi inflációs és recessziós várakozások. Az IMF- tárgyalásokkal kapcsolatos utolsó illúziók szertefoszlása. És ha mindez - meg ami nem ennyire kiszámítható negatív fejlemény - nem volna elég: az MNB körüli valószínű fejlemények.
A kormány üdvösséget remél a monetáris tanács és a bankvezetés személyi összetételének saját döntési körbe kerülésétől. Vérmesek a reményei az így megnyíló költségvetési és egyéb lehetőségekkel kapcsolatban. Nem gondolnak arra, hogy ha élnek is az általuk kigondolt lehetőségekkel, a saját nyakukra tehetik a kötelet. A nemzeti bankok ugyanis a világgazdaság szent tehenei. Ha kormányok megsértik a központi bankokkal kapcsolatos írott és íratlan törvényeket, akkor súlyos szankciókra és embargóra késztethetik a nemzetközi intézményrendszert. Ebből értenek a piacok, a külföldi befektetők csakúgy, mint a hazai piac szereplői. Így a gazdasági és politikai következmények beláthatatlanok.
Az árfolyam a leminősítésre nem reagál, mert, úgymond "más srófra jár". Csak a ma az érdekes, személytelen lévén utólag senki se vonja felelősségre a piaci szereplőket. Majd ha úgy fúj a szél, romolhat a forint, nőhet a kamatfelár - azon is keres majd az, aki jól spekulál. A többi hitelminősítő cég viszont alighanem követi az elsőként lépő SAP példáját. És persze a pénzpiaci elemzők pedig, amikor az aggályok indokoltsága kiderül, majd sűrűn fognak hivatkozni a korábbi leminősítésre, amivel ma nem törődnek.
De szükségszerű-e a negatív fordulat? Bizonyosan igen. Mára már közhely, hogy a forint attól is megrendülhet, ha az országban nem történik semmi, csak a pénzpiaci hangulat fordul kedvezőtlenre. Ez változatlanul fennáll, de ezen felül itt vannak a hazai okok. Az idei költségvetés teljesítéséről majd megjelenő számok. A jövő évi költségvetés körüli kétségek. A jövő évi inflációs és recessziós várakozások. Az IMF- tárgyalásokkal kapcsolatos utolsó illúziók szertefoszlása. És ha mindez - meg ami nem ennyire kiszámítható negatív fejlemény - nem volna elég: az MNB körüli valószínű fejlemények.
A kormány üdvösséget remél a monetáris tanács és a bankvezetés személyi összetételének saját döntési körbe kerülésétől. Vérmesek a reményei az így megnyíló költségvetési és egyéb lehetőségekkel kapcsolatban. Nem gondolnak arra, hogy ha élnek is az általuk kigondolt lehetőségekkel, a saját nyakukra tehetik a kötelet. A nemzeti bankok ugyanis a világgazdaság szent tehenei. Ha kormányok megsértik a központi bankokkal kapcsolatos írott és íratlan törvényeket, akkor súlyos szankciókra és embargóra késztethetik a nemzetközi intézményrendszert. Ebből értenek a piacok, a külföldi befektetők csakúgy, mint a hazai piac szereplői. Így a gazdasági és politikai következmények beláthatatlanok.
2012. november 22., csütörtök
"A Nyugat beavatkozik" - "a Nyugat cserbenhagy"
Mármint a magyar ügyekbe avatkozik be, illetve azt hagyja cserben. Rákóczi, Kossuth, 56 - tetszés szerint akármelyiket kibonthatjuk. A sablon mindegyik esetben ugyanaz: Nyugaton nem szeretik az elnyomó uralmat, szimpátiával kezelik az ellene fellépőket, felvetődik a segítés kérdése, a segítség azonban nem érkezik meg, az ügy elbukik és a vesztesek cserben hagyottnak érzik magukat.
Mintha ennek a megszokott sablonnak az ismétlődése kezdődne most is. A kormányzat szabadságharcot vív a Nyugat ellen, aminek hanyatlását hirdeti, puccskísérlettel vádaskodik, különféle eljárásokat, döntéseket sérelmez - miközben a rendszer ellenfelei egyre inkább alibi - akcióknak értelmezik ezeket és hiányolják ügyükben a határozott állásfoglalást és a hatékony beavatkozást.
Arról kevés szó esik, hogy a szituáció ma alapvetően más, mint a 18., 19. században volt,vagy a 20. sz. közepén.. Akkoriban az európai kontinens keleti felét a Nyugat amolyan távoli, nemegyszer egzotikus területnek értelmezte, ahol lehettek érdekei és szimpátiái, de az ott történő dolgokat semmiképpen nem tekintette saját ügyének és ezért komolyabb kockázatvállalás e nagyrégióval kapcsolatban fel sem vetődött. Ma viszont Magyarország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak, tehát ami itt történik, az végső soron a "Nyugaton" történik. Nem is annak a keleti peremén, mert az Unió elvileg se hajlandó végső keleti határát kijelölni, hanem újabb és újabb ország előtt szándékozik kinyitni a szervezet kapuját illetve lengeti meg a későbbi csatlakozás lehetőségét. Ilyen formán az, hogy a magyar kormány betartja-e a belépéskor és azóta vállalt kötelességeinek betűjét és szellemét, az a legnagyobb mértékben az Unió belügye. És nem is jelentéktelen kérdés, mert ami itt történik, az a jövőben bárhol precedensként szolgál.
Hacsak. Hacsak az euroövezet súlyos, nyitott kérdéseinek megoldását egyesek nem néhány oda tartozó ország kihagyásával, a többsebességes Európát nem a legreménytelenebb tagországok de facto lehagyásával képzelik orvosolhatónak, működőképesnek. Mert ebben az esetben a magyar "rendetlenkedést", provokációkat célszerű nem valódi súlyán kezelni, mivel a kemény fellépés olyan kérdések megválaszolását igényelné, amelyek ez idő szerint nincsenek a zsúfolt napirenden. Nem csak azoknak a belső erőknek nincs ínyére a magyar problematika valódi súlyán kezelése, akik úgy gondolják, hogy ezek közelesen már nem lesznek az Unió belső problémái, hanem azoknak sem, akik felületes politikai szimpátiák alapján bagatellizálják ezeket a problémákat, vagy akik egy későbbi, nagyobb átfogó reform keretében gondolják majd mindezt könnyebben megoldhatónak. Továbbá fékezi az Unió határozott fellépését a legalitás és legitimitás értelmezése körüli bizonytalanság és az, hogy sokan a Bizottság, a Parlament demokratikus felhatalmazást kérdőjelezik meg
A magyar kormány ugyan folyamatosan sérelmezi a kettős mércét az Unióban, de folyton - folyvást aktívan is akciózik az Unió számára való előnyeinek megtartásán, vagy bővítésén, a neki hátrányos elemek megkerülésén, negligálásán, megúszásán. A gyenge ellenzék és az ellenzéki érzelmű lakosság pedig határozott fellépést sürgetne, de ehhez nincsenek meg nyomásgyakorló eszközei (vagy nem találja meg ezeket).Odáig azonban nem jut, nem juthat el, hogy feladja az EU elhatározó erejű fellépésének reményét., mert ezzel az általa vágyott jó jövőről mondana le. Ám a cserbenhagyottság szubjektív érzése ettől még ronthatja mindennapjait és kikezdheti, béníthatja tennivágyását.
Mintha ennek a megszokott sablonnak az ismétlődése kezdődne most is. A kormányzat szabadságharcot vív a Nyugat ellen, aminek hanyatlását hirdeti, puccskísérlettel vádaskodik, különféle eljárásokat, döntéseket sérelmez - miközben a rendszer ellenfelei egyre inkább alibi - akcióknak értelmezik ezeket és hiányolják ügyükben a határozott állásfoglalást és a hatékony beavatkozást.
Arról kevés szó esik, hogy a szituáció ma alapvetően más, mint a 18., 19. században volt,vagy a 20. sz. közepén.. Akkoriban az európai kontinens keleti felét a Nyugat amolyan távoli, nemegyszer egzotikus területnek értelmezte, ahol lehettek érdekei és szimpátiái, de az ott történő dolgokat semmiképpen nem tekintette saját ügyének és ezért komolyabb kockázatvállalás e nagyrégióval kapcsolatban fel sem vetődött. Ma viszont Magyarország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak, tehát ami itt történik, az végső soron a "Nyugaton" történik. Nem is annak a keleti peremén, mert az Unió elvileg se hajlandó végső keleti határát kijelölni, hanem újabb és újabb ország előtt szándékozik kinyitni a szervezet kapuját illetve lengeti meg a későbbi csatlakozás lehetőségét. Ilyen formán az, hogy a magyar kormány betartja-e a belépéskor és azóta vállalt kötelességeinek betűjét és szellemét, az a legnagyobb mértékben az Unió belügye. És nem is jelentéktelen kérdés, mert ami itt történik, az a jövőben bárhol precedensként szolgál.
Hacsak. Hacsak az euroövezet súlyos, nyitott kérdéseinek megoldását egyesek nem néhány oda tartozó ország kihagyásával, a többsebességes Európát nem a legreménytelenebb tagországok de facto lehagyásával képzelik orvosolhatónak, működőképesnek. Mert ebben az esetben a magyar "rendetlenkedést", provokációkat célszerű nem valódi súlyán kezelni, mivel a kemény fellépés olyan kérdések megválaszolását igényelné, amelyek ez idő szerint nincsenek a zsúfolt napirenden. Nem csak azoknak a belső erőknek nincs ínyére a magyar problematika valódi súlyán kezelése, akik úgy gondolják, hogy ezek közelesen már nem lesznek az Unió belső problémái, hanem azoknak sem, akik felületes politikai szimpátiák alapján bagatellizálják ezeket a problémákat, vagy akik egy későbbi, nagyobb átfogó reform keretében gondolják majd mindezt könnyebben megoldhatónak. Továbbá fékezi az Unió határozott fellépését a legalitás és legitimitás értelmezése körüli bizonytalanság és az, hogy sokan a Bizottság, a Parlament demokratikus felhatalmazást kérdőjelezik meg
A magyar kormány ugyan folyamatosan sérelmezi a kettős mércét az Unióban, de folyton - folyvást aktívan is akciózik az Unió számára való előnyeinek megtartásán, vagy bővítésén, a neki hátrányos elemek megkerülésén, negligálásán, megúszásán. A gyenge ellenzék és az ellenzéki érzelmű lakosság pedig határozott fellépést sürgetne, de ehhez nincsenek meg nyomásgyakorló eszközei (vagy nem találja meg ezeket).Odáig azonban nem jut, nem juthat el, hogy feladja az EU elhatározó erejű fellépésének reményét., mert ezzel az általa vágyott jó jövőről mondana le. Ám a cserbenhagyottság szubjektív érzése ettől még ronthatja mindennapjait és kikezdheti, béníthatja tennivágyását.
2012. november 20., kedd
Inkább a felejtés, semmint a szembenézés
Pszichológusok a megmondhatói, hogy a remények meghiúsulásának mennyire gyakori "feldolgozási" módja a felejtés. Mind egyéni, mind kollektív szinten. Mert a szembenézés keserves munka és eleve felelősségvállalást feltételez. A felejtés bármit elkenhet.Azt is, pontosan miben reménykedtünk, milyen alapon, miért oszlottak el a remények és mindebben személy szerint mi volt az én szerepem.Egyszerűbb új lapot nyitni és alkalmazkodni az új viszonyokhoz.
Kicsit közelebb visznek a politikai problémához azok a történészek és más szakemberek, akik azt próbálják vizsgálni, hogy amikor a benyomások szerint nagy kollektívumok teszik ezt, vagy azt, valójában a kollektívum milyen hányada vett részt a kérdéses eseményben és mekkora volt az a többség, amelyik csak hányódott erre- arra a nevezetes periódusok idején, majd azok elmúltával. És azt is próbálják utólag vizsgálni, hogy amikor látszólag nyugodt a felszín, mennyien őrzik mégis a "lángot", készen állva arra, hogy alkalmas időben ismét fellobbantsák.
Hogy mi is kerüljük a kellemetlen szembesüléseket, ne is magyar példákra asszociáljunk. Gondoljunk inkább délszláv szomszédainkra. Milyen nemzeti - törzsi indulatok feszültek két periódusban is a békés jugoszláv felszín alatt. Mik törtek föl, ha mód nyílt rá, félelmetes erővel és látszatra milyen rövid idő alatt csihadtak le újra és adták át a helyüket a mindennapi életnek.
Mindezt érdemes figyelembe venni, ha a magyar "hideg polgárháború" jövőjéről gondolkodunk. Ez maga nem alakulhatott volna ki, ha nem lettek volna meg hozzá a mentális és emocionális alapok. De akkor se válhatott volna mindennapos valósággá, ha nem lettek volna olyan nagy akciórádiuszú erők, amelyek céltudatosan dolgoztak az ellentétek kiélezésén. Vagy tevőlegesen, vagy úgy, hogy a másikat igyekeztek nem létezőnek tekinteni. Most éppen egy olyan kísérlet kudarcának vagyunk szemtanúi, amikor a legalitás álarcában radikálisan próbálta az egyik, az akciózásra hajlamos polgárháborús fél létében kiiktatni az ellenoldalt. Ebben segítséget reméltek az egyesülő Európa és a fennálló világrend látványos és zajos összeomlásától. Mindeddig hiába.
A józan ész - amely, mint tudjuk, nem mindenható - azt súgja, hogy az inga vissza fog lendülni. Ha ez megtörténik, a magyar lakosság zöme alkalmazkodni fog hozzá. De nem lehetünk olyan naívak, hogy azt higgyük: ez a tömeges szembenézéssel fog együtt járni. Aligha. Akik ezt erőltetnék, azok éppen az átlendülés megtörténtét kockáztatják. Tudnunk kell, hogy ismét a feledés fog dominálni és ennek - tetszik, nem tetszik - így is kell lennie.
Az is nyilvánvaló azonban, hogy a mostani kalandor kísérlet aktív szereplői se fognak szembenézni kudarcuk valóságos okaival, hanem mindenféle legendát fognak gyártani bűnbakokról és önnön mártíromságukról, egyben revanssal fenyegetve a remélt új vezetőréteget és a felejtőket egyaránt. Erre nem felkészülni nem csak dőreség lenne, hanem az újabb biztos bukást vetítené előre. Tartós konszolidációhoz azonban még a jó kormányzás szemmel látható volta sem elegendő. Bár történelmi kiegyezés a polgárháborús felek között aligha lehetséges, az ellenfél létét hiba lenne bagatellizálni, azt marginálisként kezelni. E helyett egyfelől reálpolitikusi nagyvonalúság szükséges, másfelől viszont a mostani kísérlet kudarcának olyan sokszor és sokféleképpen megismételt magyarázata, ami sok ember számára elfogadható és befogadható. E közé a sok ember közé jó esetben a polgárháborús túloldal mérsékeltjei, szembenézésre inkább hajlandó csoportjai is beletartozhatnak.
Kicsit közelebb visznek a politikai problémához azok a történészek és más szakemberek, akik azt próbálják vizsgálni, hogy amikor a benyomások szerint nagy kollektívumok teszik ezt, vagy azt, valójában a kollektívum milyen hányada vett részt a kérdéses eseményben és mekkora volt az a többség, amelyik csak hányódott erre- arra a nevezetes periódusok idején, majd azok elmúltával. És azt is próbálják utólag vizsgálni, hogy amikor látszólag nyugodt a felszín, mennyien őrzik mégis a "lángot", készen állva arra, hogy alkalmas időben ismét fellobbantsák.
Hogy mi is kerüljük a kellemetlen szembesüléseket, ne is magyar példákra asszociáljunk. Gondoljunk inkább délszláv szomszédainkra. Milyen nemzeti - törzsi indulatok feszültek két periódusban is a békés jugoszláv felszín alatt. Mik törtek föl, ha mód nyílt rá, félelmetes erővel és látszatra milyen rövid idő alatt csihadtak le újra és adták át a helyüket a mindennapi életnek.
Mindezt érdemes figyelembe venni, ha a magyar "hideg polgárháború" jövőjéről gondolkodunk. Ez maga nem alakulhatott volna ki, ha nem lettek volna meg hozzá a mentális és emocionális alapok. De akkor se válhatott volna mindennapos valósággá, ha nem lettek volna olyan nagy akciórádiuszú erők, amelyek céltudatosan dolgoztak az ellentétek kiélezésén. Vagy tevőlegesen, vagy úgy, hogy a másikat igyekeztek nem létezőnek tekinteni. Most éppen egy olyan kísérlet kudarcának vagyunk szemtanúi, amikor a legalitás álarcában radikálisan próbálta az egyik, az akciózásra hajlamos polgárháborús fél létében kiiktatni az ellenoldalt. Ebben segítséget reméltek az egyesülő Európa és a fennálló világrend látványos és zajos összeomlásától. Mindeddig hiába.
A józan ész - amely, mint tudjuk, nem mindenható - azt súgja, hogy az inga vissza fog lendülni. Ha ez megtörténik, a magyar lakosság zöme alkalmazkodni fog hozzá. De nem lehetünk olyan naívak, hogy azt higgyük: ez a tömeges szembenézéssel fog együtt járni. Aligha. Akik ezt erőltetnék, azok éppen az átlendülés megtörténtét kockáztatják. Tudnunk kell, hogy ismét a feledés fog dominálni és ennek - tetszik, nem tetszik - így is kell lennie.
Az is nyilvánvaló azonban, hogy a mostani kalandor kísérlet aktív szereplői se fognak szembenézni kudarcuk valóságos okaival, hanem mindenféle legendát fognak gyártani bűnbakokról és önnön mártíromságukról, egyben revanssal fenyegetve a remélt új vezetőréteget és a felejtőket egyaránt. Erre nem felkészülni nem csak dőreség lenne, hanem az újabb biztos bukást vetítené előre. Tartós konszolidációhoz azonban még a jó kormányzás szemmel látható volta sem elegendő. Bár történelmi kiegyezés a polgárháborús felek között aligha lehetséges, az ellenfél létét hiba lenne bagatellizálni, azt marginálisként kezelni. E helyett egyfelől reálpolitikusi nagyvonalúság szükséges, másfelől viszont a mostani kísérlet kudarcának olyan sokszor és sokféleképpen megismételt magyarázata, ami sok ember számára elfogadható és befogadható. E közé a sok ember közé jó esetben a polgárháborús túloldal mérsékeltjei, szembenézésre inkább hajlandó csoportjai is beletartozhatnak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)