Amilyen a magyar politikai élet, olyanra sikeredett a válasz a jobbikos provokációra, amely tudatosan együtt használta a régi és az új antiszemitizmus sémáit. A nemzetietlen listázandó zsidók most egyben mint Izrael állam ötödik hadoszlopa voltak aposztofálva. Az azonnali reakció helyben szégyenletes volt. Utána azonban sokan felismerték, hogy erre hangsúlyosan kell válaszolni. De mindenki a saját kialakult reflexeit követte.
Az ismert politikai exhibicionisták megrendezték a maguk külön showját. Amelyik párt testületileg szokott demonstrálni, az testületileg demonstrált. A könnyen mozgósítható - mozgósuló tüntetők mozgósultak, de ebből még a szimpatizáló médiumban is az jött le, hogy a figyelem középpontjába a haláltáborok túlélője került, aki a rátetovált számot mutatta meg a karján és elmondta, hogy családjából egyedül őt nem pusztították el. Hivatalos részről a szokásos semmitmondó elhatárolódások hangoztak el. Az egyetlen igazán ütős válasz pedig elsikkadt a sok esemény között, nyilván azért, mert a parlamenti alelnök pártállása nem mindenki számára rokonszenves.
Pedig az, hogy az ülést levezető alelnök akadozva, de példás indokolással feltette magára a sárga csillagot és úgy vezette le az ülést, akkor is jelentős esemény, ha ezt alig veszi észre valaki. Abban az ülésteremben történt, ahol annak idején a zsidótörvényeket támogató többségi hozzászólások elhangzottak és ahol ezeket a törvényeket elfogadták. A pulpituson történt, mintegy hivatalos minőségben és farkasszemet nézve az elkövető jobbikos és az utat számukra idáig kikövező fideszes képviselőkkel, mintegy tetemre híva őket. Túlzás lenne ezt a dán király (legendában létező) hasonló gesztusához hasonlítani. De határkő lehetne, ha sokan annak tartanák. Nem tartják annak.
Nem kétséges, hogy egyesek számára az, hogy kitűzik magukra a sárga csillagot, dráma, katarzis. De aki a médiából értesül, hogy ez itt is, ott is megtörténik, annak ez súlytalan híradás, ami szinte garantáltan nem vezet lelkiismeretvizsgálathoz, tömeges egyéni állásfoglalási kényszerhez. Hiába hangzik el, hogy a Jobbik a Parlamentben átlépett egy határt, a kaotikus válasz minden, csak nem határkő.
Jó volna, ha ez a provokáció és a fogadtatása ráébresztené mindazokat, akik számára gyűlöletes a visszatérés a Horthy - Szálasi világhoz, hogy felül kellene vizsgálni mára rögzült sémáikat és reflexeiket, egymással szembeni idioszinkráziáikat, de még jogos fenntartásaikat is a ma legfontosabb igen és nem közös kimondása érdekében. Jó volna, de ezt ma (még??) naivitás lenne remélni.
A magyar belpolitikában egyik fél felé sem elkötelezett Együtt Jeruzsálemért Alapítvány, a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány úgy kérte fel a Fidesz, az MSZP és az Együtt 2014 reprezentánsait közös fellépésre, hogy ez elől nem lehetett kitérni. Nem elébe
VálaszTörlésvágva az eseménynek azért ki lehet tenni a kérdőjelet az ügyben, hogy ez fordulatot hoz-e a magyar belpolitikában, véget vetve a hideg polgárháborús megosztottságnak és/vagy a szélsőjobb fékevesztett, szándékosan eszkaláló akciózásának.