Brüsszelből nézve

Brüsszelből nézve meglehetősen világos, hogy mi folyik 2010 óta Magyarországon. Számtalan konkrét kérdésben a Bizottság szót emel a magyar kormányintézkedésekkel szemben. Mivel ezek a megszólalások zömmel eredménytelenek voltak vagy csak kozmetikai változással jártak, kötelességszegési eljárásokat, bírósági procedúrákat kezdeményez. A hivatalos Magyarországot rendszerint el is marasztalják és akkor büntetést kell fizetni. De ezek különálló témák, amelyekre a magyar kormány jogi rabulisztikával válaszol. Az egyetlen eljárás, ami már a szankció küszöbéig vitte a Bizottságot, a túlzott deficit eljárás. Ez a szankció a magyar hatalmi gépezet egyetlen érzékeny pontja, ezért - kerül, amibe kerül alapon - a kormány a bűvös 3% alá szuszakolja a hiányszámot és hangosan panaszkodik a bánásmód megkülönböztető voltára.

Az Unió másik fontos szerve, a Parlament is foglalkozik időről időre  magyar témákkal és esetenként szókimondó vitában hangzanak el kemény ítéletek a magyar kormány kétharmaddal az Országgyülésen keresztülnyomott törvényeiről. Néhány esetben pedig - jól célzott távollétek, tartózkodások segítségével - elmarasztaló döntések is születnek.

Mindezek azonban nem állnak össze egységes képpé és az Unió legfontosabb szerve, a Tanács különféle felszólítások ellenére nem is kezdte meg az igazán súlyos következményekkel járó eljárást az Uniós Szerződés 7.cikkének megfelelően az alapértékek megsértése miatt. Miért is nem?

Szokás arra hivatkozni, hogy az Unió figyelmének homlokterében az eurozóna válsága áll, amit nem egyértelmű, hogy rendezni lehet az érvényes szerződés keretei között. Ez a figyelmet is elvonja más kérdésektől és ráadásul a tagállamok - így Magyarország - konstruktív hozzáállását igényli.Nem akarnak tehát kockáztatni egy Magyarország elleni procedúrával.

Szokás arra is hivatkozni, hogy az Unió csak a szabad választásokon megválasztott parlamentekkel , kormányokkal tud mit kezdeni és az így megválasztott magyar kétharmados többséggel szemben tehetetlen, ha az megmakacsolja magát.

Végül - de talán elsősorban - megbénítja a magyar rendszer összesített megítélését és elítélését, hogy az EU-ban ma legerősebb politikai irányzat, a néppárti, végső soron mindig kiáll Orbán mellett. Nem egyhangúan, nem kritika nélkül, de kiáll. Márpedig a Tanácsban a 7.cikk alapján indítandó eljáráshoz négyötödös többség kell, ami így biztosan nincs meg. Ezért engedhet meg magának Orbán szinte mindent mindaddig, amíg európai párttársai nem elégelik ezt meg.

Az elmondottak a jelen magyar választási ciklusra érvényesek. Az új választások tekintetében azonban a legitim kormányzásnak előfeltétele, hogy azt szabad választásokon válasszák meg. Ehhez nem elég, hogy a jelenlegi parlamenti többség olyan törvényeket hozzon, amelyek mellett az általa lebonyolított bármilyen választás legitimnek számít. A választások szabad voltáról az EU-t is meg kell győzni. Az Európai Parlament legerősebb "ellenzéki" frakciójának vezetője, a szocialista Hannes Swoboda már most is pontosan tudja, hogy a kormánytöbbség nem ilyen választójogi és választási eljárási törvényt barkácsol szinte folyamatosan és felveti, hogy ezzel már most is a Bizottságnak kellene foglalkoznia. Ez most még az előjáték. De a hátralévő másfél év meggyőzheti az Unió szerveit és legtöbb politikai irányzatát, hogy egy nem fair választójogi rendszerre nem nyomhatja rá a "szabad" pecsétet, ha nem akarja cinikusan anullálni saját alapértékeit. Bízzunk benne, hogy az Unió - bárhogy is alakuljanak viszonyai, intézményei és szerződései, sőt, akár taglétszáma a következő hónapokban - politikai értelemben sem következmények nélküli szervezet.