Államfüggő lakosság

Az államszocializmusban még csak nem is kérdés, hogy a teljes lakosság függött az államtól. Hogy erre a lakosság hogyan reagált, az nem független attól, hogy az állampárt éppen hogyan politizált. Amikor látványosan szembement a lakosság minden érdekével és törekvésével, akkor gyűlölettel. Amikor igyekezett a többséggel hatalmi pozícióból kiegyezni, javult az életszínvonal és bővültek az életlehetőségek, a limitált keretek között biztonságos volt az élet, akkor az alapvető nemzetközi viszonyokat tudomásul véve megbékélten. Amikor meg kimerültek a rendszer tartalékai, akkor felkészülten egy hatalomváltásra.

A rendszerváltás a jó élet ígéretével ment végbe egy frissen verbuvált politikai elittel az élen.. Ez az ígéret sokak számára hihető volt, mások meg beletörődő passzivitással fogadták. Az átmenetet maga konkrét formájában a hatalmon lévő kormány vezényelte parlamenti úton. A privatizáció, a kárpótlás, a csődök lehetővé tétele, az árak felszabadítása, a rögzített hitelkamatok megemelése rengeteg embernek okozott nagyobb, vagy kisebb egzisztenciális kárt. Érthető, hogy akik a másik oldalról nem jutottak új, ígéretes lehetőségekhez, azok az államtól vártak valami kompenzációt, hogy életkörülményeik ne lehetetlenüljenek el teljesen.Ennek az igénynek minimális szinten mindegyik - négyévenként valami jobb reményében lecserélt - kormány igyekezett eleget is tenni.A hangoztatott ígéret pedig az volt, hogy itt az átállás veszteségeiről van szó és az új rendszer akkora gazdasági fejlődést fog hozni, hogy sokan fognak jól járni, a többiekhez pedig ez a jólét majd valahogy lecsorog.

Több, mint 10 év kellett ahhoz, hogy az ország GDP-je elérje a rendszerváltást megelőző szintet, de elérte. Igaz, erősen egyenlőtlen jövedelmi szint mellett. Ám maradt az ígéret: majd ha EU tagok leszünk, akkor lódul neki a gyarapodás. De közben mindenütt kulcsszerepben maradt az állam. A kezében maradt az infrastrukturális fejlesztés a tendereivel, a külföldi magántőke beáramlásának zsilipelése a különféle engedélyezések és adókedvezmények révén, a kis és középvállalatok helyzetének alakítása a kedvezményes hitelek és az adórendszer révén, a bankok feltőkésítése és az infláció szabályozása, a lakáspiac a hatósági szerep és a kedvezményes hitelek révén, az egészségügy, a közoktatás és felsőoktatás, a közszféra magas foglalkoztatási szintje, a nyugdíjak és a szociális jövedelmek megállapítása - és sorolhatnánk tovább.A lakosság kezében maradt a kormány négyévenként való lecserélhetősége, illetve az éppen meglévő keretek között való ügyes lavírozás. Szabályszerűen, korrupcióval vagy átlépve a büntetőtörvénykönyv határait. De mindig egyénileg vagy kis csoporttal - sohase kollektív eszközökkel.

A két nagy politikai pártban nem volt komoly szándék az állam szerepének drasztikus csökkentésére, mert az hatalmukat, befolyásukat csökkentette volna a legális és nem legális szférában egyaránt. Hiába mutatták ki közgazdászok folyamatosan, hogy Magyarországon kiugróan magas az államon (költségvetésen) átfolyó nemzeti jövedelem aránya és ez kontraproduktív. A hatalomban részes pártok közül csak az SZDSZ volt az, amely a kis állam mellett agitált, de egyrészt része volt a kormányzó elitnek, másrészt az általa helyesnek vélt célok érdekében az általa irányított tárcáknál miniszterei nemegyszer szembeszökően etatista módszereket alkalmaztak.

Amíg a gazdasági növekedés tartott, addig a választópolgárok gondolkodásában nem vetődött fel, hogy ez az út járhatatlan. Az első szembesülés a 2006-os választások után következett be, amikor ez EU megelégelte a magyar deficites költségvetést és a vállalt kötelezettségek jegyében annak gyors lefaragását igényelte a konvergencia-program keretében. A kormánynak vissza kellett lépnie a túlvállalásaiból, de ezt mind a lakosság, mind a politikai ellenzék durva és indokolatlan sérelemnek minősítette. Az állam szerepének szisztematikus csökkentéséről meg még a kormány parlamenti frakciójának nagy része sem akart hallani. Ezt követte a 2008-as válság, amely méginkább feltárta az eddigi gyakorlat folytathatatlanságát. A ciklus utolsó évében a politikától magát függetlenítő Bajnai kormány megvalósított egy stabilizációt, de azon az áron, hogy szabad folyást engedett a demagóg ellenzék elsöprő választási győzelmének, miközben nem is tett kísérletet arra, hogy a lakosságot meggyőzze az állam hipertrófiájának elvileg is káros voltáról.

A 2010 utáni rendszer - a korábbiaktól eltérően - nyíltan és szélsőségesen etatista politikába kezdett nemzeti köntösbe öltöztetve azt.. Ezen belül minden hatalmat és gazdasági erőforrást egy szűk kör kezébe juttatott, s amit a szegényektől elvett, azt propagandájában az EU-nak, az IMF-nek és a külföldi bankoknak a számlájára igyekezett írni. Sokan csodálkoznak, hogy ezt a lakosság miért tűri. De hát mit tehetne, ha helyzete jobbra fordulását kizárólag az államtól reméli, valamint tudja, hogy az állam "büntetésből" még többet is elvehet tőle. Egyéni hatásos védekező eszköze csak a kivándorlás, kollektív eszköze pedig a fülke magányában egyénileg leadott szavazat lehetne. Ha lesznek valamennyire is szabad választások és ha van reális kormányzati alternatíva.

Ha feltesszük - függetlenül az ellene szóló érvektől - hogy a választásokig nem áll be az államcsőd, valamennyire reális körülmények között lesznek választások és azon meggyőző többséggel győz egy kormányképes alternatíva, akkor azt is látnunk kell, hogy a közrend folyamatossága mellett az állapotok visszaterelése a normális demokratikus jogállami keretek közé, a független hatalmi ágak visszaépítése,a közigazgatás és a piacgazdaság visszaterelése a civilizált és működőképes viszonyok közé és közben az önmagát eltartani nem képes lakosságrész túlélésének biztosítása ismét csak az állam hiperaktív szerepét kívánja meg.

Ebben a tekintetben az, hogy a közgondolkodás államfüggő, nem tekinthető diszfunkcionálisnak.Egy ilyen periódusban kellene majd a lakosságot meggyőzni arról, hogy az ismétlődés veszélyének elhárítása érdekében már középtávon messzemenően szükséges lenne az állam szerepvállalásának csökkentése  a piac és a civil világ javára.