Hiúságok zsibvására

Bizonytalan világban élünk. Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap Európában és a világban. Egyet tudunk: ki - mi van ma hatalmon Magyarországon és mi mindenre van elszánva. A többség már most sem kívánja ezt az uralkodó rendszert. Egy év múlva minden bizonnyal még kevesebben fogják kívánni.Nem csak kívánni nem fogják, alighanem le is szeretnék váltani.

A választók ugyanakkor passzívak, bizonytalanok. Nem szeretik a pártokat úgy általában.És sokan még jobb híján se tudnak valamelyik párt mögé odaállni.  Rosszak a tapasztalataik velük is. És méltán rosszak: A rendszerváltásból nem az lett, amit reméltek és amit ígértek nekik. És a politikai osztály összes ma ellenzéki tagjának látni kellett előre, hogy mi telik ki Orbántól, mégse tudták megakadályozni elsöprő többségű győzelmét. Sőt hibáikkal, fogyatékosságaikkal még elő is segítették ezt.Igaz ez az összes, mai parlamenti párt politikusaira, de igaz azokra is, akik az idők folyamán kiestek az aktív politikából.

Ennek ellenére igaz az, hogy a mostani rendszert csak szabad választásokon lehet legitim módon leváltani. Ehhez pedig pártoknak, illetve pártszerű alakzatoknak kell elindítani a képviselőjelölteket, mégpedig olyan jelölteket találva, akikkel urnához lehet vinni kellő számú ellenzéki választót, akik le tudják győzni a mai hatalom jelöltjeit és akik olyan új parlamentet alkotnak majd, amelyre támaszkodva vezetni is lehet az országot. Az ország sikeres vezetéséhez pedig nem nélkülözhető az a tapasztalat és kapcsolatrendszer sem, amit kizárólag az eddigi pártokban és az eddigi kormányokban lehetett megszerezni.

Ez így nagyon ellentmondásosnak látszik. Nem csak látszik, az is. Mi az, ami felülírhatja a nem túl fényes előjeleket? Semmi más, mint egy olyan erős proteszt - hangulat, ami ma nincs meg, de ok van feltételezni, hogy egy éven belül kialakul. Ezt a proteszt - hangulatot tudná meglovagolni egy széles skálát átfogni tudó politikai képlet, amelyik mozgósítani tud a választásokra (beleértve az esetleges regisztrációt is) és el tudja hitetni magáról majdani kormányzóképességét. Igaz ez akkor is, ha netán az idő kereke lassabban jár és Orbánék valahogy meg tudnak nyerni egy vitatható legitimitású választást. Ugyanis akkor lehet, hogy közelesen egy másik, újabb választásra is sor kerül és arra is ugyanennek a politikai képletnek kell felkészültnek lennie.

Ez a felismerés nem új. Ennek szellemében bontott zászlót az Együtt2014, amelyben összefogott az eddig legjobb szakpolitikai elemzéseket összehozó alapítvány azokkal, akik eddig a legnépesebb, többtízezres utcai ellenzéki békés tüntetéseket voltak képesek összehozni. Ez nem sok, de nem is kevés. A választók körében ez a zászlóbontás felpezsdülést okozott és olyanokat is mindjárt potenciális szavazóvá tett, akiket az addigi kínálat nem tudott megmozgatni. Bíztató kezdet.

A korábbi pártok az E2014-ben joggal látnak konkurenciát, érthető, hogy minimum fancsali képpel üdvözölték, ha nem mindjárt a kifogásaikkal árasztották el. Ez eddig természetes, nem is ez a probléma. Hanem az, hogy azzal a felismeréssel szemben, hogy a mai hatalmat csakis egy a proteszt tömb tudja leváltani, aminek egy válogatott csapat tud az élére állni, újra vissza akarják rángatni a közéletet abba a keretbe, ami egy működő demokráciában lenne adekvát, hogy a különféle érdekű és igényű választókat sokféle kínálattal lehet megnyerni és a koalíciós kormányzás majd az új parlamentben kell létrejöjjön. Ez a különféle választói csoportokat megcélozni kívánó sokszínű kínálat szükségképpen használt portékákat rak ki ismert árusokkal és kikiáltókkal. A nagyhangú, nézelődő vevők meg abban élik ki magukat, hogy régi, rossz tapasztalataikkal gyaláznak árusokat és portékákat.

Mindez arról tanúskodik, hogy a régi politikai elit (ide értve azt az ellenzéki pártot is, amelyik még nem volt kormányon) csak felszínesen önkritikus, valójában ott szeretné folytatni, ahol abbahagyta, vagy abba hagyatták vele. Nem élte meg mélyen a kudarcát és nem látja be, hogy a jelenlegi rendszer romjain és egy vajúdó változó világban egészen más hozzáállás lenne szükséges. Nem ilyen - olyan identitásokra és ilyen - olyan, a dinamikusan változó körülmények között gyorsan aktualitásukat vesztő részletes programokra van szükség. Hanem néhány alapvető érték szilárd, szavahihető képviseletére, választók tömegeit országos és helyi szinten mozgósítani képes személyiségekre és olyan politikai kompetenciára, amelyik a változó kihívásokra a különféle politikai és szakmai műhelyek produktumaiból választva és külföldi szövetségeseket találva képes gyorsan és jól reagálni. Hogy aztán  ilyen követelményeknek egy sebtében kialakuló csapat milyen szervezeti formában képes megfelelni és ebben a létező (netán létrejövő) pártok hogyan tudják a helyüket megtalálni - tulajdonképpen nem alapvető kérdés. Alapvető annak a belátása, hogy a zsibvásári hangoskodás, öndícséret ide nem képes elvezetni.