A világjárvány számos olyan ténnyel, összefüggéssel szembesítette a föld lakóinak számottevő részét, amit korábban akár figyelmen kívül hagyott. Ez a szembesülés azonban nem parancs különféle dolgok végiggondolására. S még akik ebbe-abba belegondolnak is, leragadhatnak egy nekik kínált felszínes, egyoldalú vagy akár szándékosan megtévesztő magyarázatnál és következtetésnél is. Vagy lehet a járványt és a hozzá kapcsolódó kényszerintézkedéseket rossz közjátéknak is tekinteni, ami után mennél gyorsabban a régi evidenciák, a régi életforma helyreállítását remélik. Vagyis szó nincs arról, hogy világszerte tömeges igény lenne valamiféle új kezdetre, amely újraírná a jóról és a rosszról, a fenntarthatóról és a fenntarthatatlanról szóló közfelfogást.
A járvány elmúltával a különféle gazdasági és politikai erőcsoportok lesznek kénytelenek világszerte végignézni a tájképen csata után. Összeállítani a veszteséglistákat elkerülhetetlen lesz, azzal is szembesülniük kell, hogy mi az, ami az érdekkörükben nem állítható helyre. De ez már csak azért sem lehet puszta leltározás, mert közben a fürgébbek már el is kezdték azt az újjáépítést, amitől hasznot és befolyásnövekedést remélnek. S a dinamikusan alakuló körülményekre a különböző országokban az állampolgárok is reagálnak valahogy, ami szavazataikban és vásárlásaikban is lecsapódik.
Mindebből az következik, hogy megjósolhatatlan, hogy ténylegesen milyen világ fog kialakulni a válság után. Egy tényezőt mégis ki kell emelni, ami a járvány és az azt követő gazdasági válság során kiemelkedett a problémahalmazból és aminek - adekvát vagy inadekvát - újragondolása kikerülhetetlennek látszik. Ez a globalizáció jövője.
A pandémia maga, annak elterjedése mindenkiben tudatosíthatta, hogy hol tartunk ma a globalizációban. A nyomában járó gazdasági válság pedig a hosszú termelési-fogyasztási láncokat tette láthatóvá. Ám a pandémia szinte azonnal az eddigi globalizált rendszer alapját, a személyek és áruk szabad mozgását vonta vissza. A járvány elleni védekezés nemzeti szinten folyik, újra megjelentek a szigorúan védett országhatárok és különböző erősséggel és indokolással a más országokkal, azok kormányaival szembeni bizalmatlanságok. Ebben különleges intenzitást kapnak a nem demokratikus arszágok - azok nyilvánosságot kerülő, titkosító, hamis adatokat közlő gyakorlatával és korrekt bizonyítékokat nélkülöző vádaskodásával. Ugyanakkor a globalizáció életjelt is ad magáról a szó pozitív értelmében: Hiába folyik rengeteg színhelyen a vírus elleni oltóanyag és gyógyszer kutatása, mindenki úgy gondolja, hogy a tudósok nemzetközi közössége fogja végül hitelesíteni az "igazit". Egyes gazdasági ágazatok is kizárólag a határok kinyitásától várják újraéledésüket. A klímaválság és a migrációs válság sem kezelhető priméren " nemzeti" eszközökkel.- ez evidencia kell legyen.
Vagyis noha feléledtek különféle izolacionosta-autarkiás vágyak és elképzelések, aligha feltételezhető, hogy a pandémia és a válság áldozata maga a globalizáció lesz. Ez számos okból lehetetlen is lenne. De az minden további nélkül lehetséges, hogy hogy számos jogi és technikai korlátozással fogják körülbástyázni a személyek és áruk szabad mozgását Az is lehetséges, hogy a "harmadik szabadság", a korlátlan tőkemozgás is átalakul. S ezzel párhuzamosan a nemzetközi szervezetek és a nemzetközi megállapodások világa is újrafogalmazásra kerülhet. Ám nem szabad elfelejteni, hogy bizalmatlanság és a bizalom sajátos kombinációjára épült a nem is olyan régmúltban az amerikai - szovjet kétpólusú világ és így is el lehetett kerülni a fenyegető újabb világhaborút. A világ népeinek nyíltszívű, szolidáris összeborulása kétségtelenül szívmelengetőbb perspektíva lenne, mint a félelmek egyensúlya, de meg kell jegyeznünk, hogy még ez utóbbi is komoly felelősségtudatot és szavahihetőséget követel meg az összes fontos szereplőtől - legyenek azok akár személyek, akár testületek.
Totális hatalommegragadás
Itthon szerencsétlenkedés folyik az Orbán- rendszer minősítése körül. Tekintélyuralom? Diktatúra? Kemény demokrácia? Autokrácia? Elhangzanak a pro és kontra érvek és nem jutnak vele előre. Ugyanígy külföldön is folyik ez a terminológiai bizonytalankodás a politikusok és a publicisták részéről. Az Orbán - féle politika egészét sokan az EU szellemével ellentétesnek minősítik, de ennek mibenlétét nehezen tudják markánsan megragadni. Ha pedig a magyar alkotmányt és az egyes törvényeket bírálják, hosszú listák születnek a kifogásokról, amit bele lehet fullasztani egyes részletek kiragadásával előidézhető káoszba.
A rendszer pedig világosan megnevezhető: az élet minden területére kiterjedő hatalommegragadás folyik, amit egyedül az EU-s jog legkeményebb falai korlátoznak. Így nem jön szóba a halálbüntetés visszaállítása, az utazási szabadság korlátozása, a forint konvertibilitásának megszűntetése, a formális intézményrendszer egyes elemeinek teljes felszámolása és néhány más alapjog megkérdőjelezése. Lényegében ezek a kemény korlátok akadályozzák a rendszer egyértelmű minősítését is.
Ha viszont azt nézzük, hogy mi mindenre terjesztik ki a rendszer totális kontrollját, akkor a lista végtelenül hosszú. A politikai intézményrendszertől a gazdaság kulcspozícióiig, a közigazgatástól az igazságszolgáltatásig, a közoktatástól a felsőoktatásig, az egészségügytől a környezetgazdálkodásig, az egyházi ügyektől az iskolai világnézeti nevelésig, a médiától a kultúrális életig, a kiskereskedelemtől a közszolgáltatásokig, a szakmai autonómiák kiiktatásától a szakszervezeti jogok kiheréléséig, a sporttól a szimbolikus szféra egészéig a sort a végtelenségig lehet folytatni. A "foglalás" hol brutális erőszakkal, hol perfid tartuffei módszerekkel történik. De a lényeg ugyanaz: mindent a "központi erőtér" hatalma, sőt pillanatnyi szeszélye alá rendelni. Ez utóbbi, a pillanatnyi szeszély zavarja meg időnként a kiszolgáltatott, alkalmazkodni kényszerülő emberek tisztánlátását is, hogy ne kelljen folyamatosan tudomásul venniük az egy akarattal való szembetalálkozásukat.
A totális hatalommegragadás és annak leplezetlensége megbénítja az állampolgárok cselekvési lehetőségét. De megbénítja az Uniót is: szelleme és intézményrendszere nem a totális szembeszegülésre van berendezve egy ilyen elfajuló tagállammal szemben. Rémlátásra hajlamos szemlélők a mostani állapotot hosszabb időtávra is kivetítik. Holott nem nehéz belátni, hogy éppen ez a fékezhetetlen túlterjeszkedés hordozza magában a hübriszét: ilyen világgazdasági és politikai környezetben ez az irracionális túlvállalás szükségképpen végzetes karambolhoz vezet. Mennél később következik ez be, a kontár, személyes hatáskör nélküli nem hatékony csatlósuralom, a romló életkörülmények és a személyes sérelmek mind több állampolgárt fordítanak szembe magával a Hatalommal.
Amíg ez be nem következik, célszerű, hogy aki nem híve a rendszernek, lehetőleg ne csak saját nyomvonalán próbálja az általa érzékelt bajokat megnevezni, hanem közös fogalmi ernyőként helyezze bele azokat a totális hatalommegragadás világába.