Fb. bejegyzésem a magyar ellenzék dilemmáiról

Nincsen rózsa tövis nélkül

Az ellenzék előremutató újításnak tartja az előválasztást. Úgy véli, hogy a választó ezt úgy fogja tekinteni, hogy van szava a jelöltek kiválasztásába, őszintén megmutatja, hogy itt nagy koalícióról van szó és normális körülmények között a pártoknak nagyonis meglenne az önálló profiljuk, programmuk, az előválasztás mozgósítja a szavazókat, eredményesen kiszűri az alkalmatlan jelölteket. Higgyük el nekik, hogy ez így igaz. De nem tagadható a tövis sem. Hónapokig a választó egymás elleni elegánsabb vagy kevésbé elegáns harcokat (vagy éppen riasztó mutyikat) lát a majdani szövetségesek között. Nélkülöznie kell bő fél évig azt a közös arculatot, tematizálást, ígéreteket, amire szavaznia kell majd. Mindez a pillanatnyi hatalomnak kínál számottevő lehetőséget, hogy ott szítson konfliktust, ahol akar, úgy zilálja szét a közös programot és mondandót, ahol eszébe jut, ezzel elszürkítve az ellene folyó kampányt és megtarva tematizálási fölényét.

Ha már az ellenzék elkötelezte magát az előválasztások mellett, ezt nem vonhatja vissza.De a pártelnökök tanácsának eminens dolga lenne rendszeresen értékelni, hogy hogy állnak az előzetes elképzelések és ha a tövisek zavaróan nagyok, folyamatosan ellengőzt adni ezek vadhajtásai visszaszorítása érdekében és a súlyt a közös megnyilvánulások felé terelni már ebben a periódusban is.

Bármennyire is rühelljük és csúfoljuk a NER papagálykommandóját, egy választás megnyeréséhez ennek elegánsabb formája nélkülözhetetlen,

Járvány és olimpia

 Japánban most szigorítottak a járványügyi védekezésen. Más se hiányozna nekik, mint hogy a világ minden részéből a legkülönbözöbb vírusvariánsokat hurcolják be hozzájuk egyszerre. Ilyen körülmények között, ha megtartják is az olimpiát, emberfeletti biztonsági  szervezéssel lehet csak korlátozni próbálni a veszélyt, ami mind a versenyzőknek, mind a nézőknek rendkívüli kényelmetlenségeket okoz. Mindezek alapján a japán orvosok az olimpia lefújását követelik a kormánytól és a lakosság masszív többsége is ellenzi a megrendezést. Nyilván a japán kormány is tisztában van azzal, hogy ami pozitívumot a megrendezéstől eredetileg remélt, az nagyrészt tárgytalanná vált. Mégsem tett semmit az egyszer már elhalasztott játékok végleges törlésére. Az ellentétes érdekek egyelőre erősebbeknek látszanak.

A NOB számára a játékok folyamatossága önérték - ennek több oka van, amit felesleges részletezni. A versenyzők rengeteg energiát beleadtak a felkészülésbe, amely kárbaveszne, ha nem tartanák meg az olimpiát. Három év múlva már alkalmasint túlnyomórészt más versenyzők lennének esélyesek. Továbbá a nemzetközi élsportnak hiányozna az a vonzerő, amivel a játékok újabb gyerekkorosztály tömegeit vinnék az edzőterembe.

Ám valószínűleg a sportvilágnál nagyobb nyomásgyakorló az üzlet. Egy törölt olimpia esetén nem csak rengeteg remélt haszon megy füstbe, hanem az eddigi ráfordítások is eltűnnek. De nagyrészt nem nyomtalanul. A hiteleket és a biztosítási díjakat könyörtelenül behajtják, ami a sport-biznisz költségvetését világszerte évekig fogja terhelni.

Mindezt figyelembe véve nagy teszt a világnak, hogy végülis megtartják-e az olimpiát és ha igen, annak milyen kézzelfogható következményei lesznek. Az élet- és egészségvédelem bizonyul-e erősebb szempontnak, vagy az üzlet és a látvány. Ilyen formán a kérdés messze túlmutat szűkebb tárgyán, minthogy a döntésre és mindarra, ami utána következik világszerte milliárdok figyelnek különböző intenzitással és mélységben. És vonnak le belőle tanulságokat a maguk számára a tudatosság különböző szintjein.

A Covid vizsga

 A pandemia világszerte felborította az élet szokásos menetét szinte az egész Földön. Tette ezt maga a betegség is, tették a különböző országokban meghozott járványügyi döntések, előírások, továbbá annak különféle tovagyűrűző hatásai. Az egyének, kiscsaládok az új helyzet okozta - hangsúlyozottan átmeneti - viszonyokhoz alkalmazkodtak, mások a vírus láthatatlansága, megfoghatatlansága miatt is makacsul próbáltak ragaszkodni régi életvitelükhöz és ellenségüknek tekintik azokat, akik a járványra hivatkozva korlátozni akarják őket.

Vizsgahelyzetbe kitüntetetten a hatóságok, az egészségügyi intézményrendszerek, a pandemia által érintett tudományágak és a gyógyszergyártók kerültek. Azt, hogy kik hogyan vizsgáztak, azért nem lehet kimondani, mert egyrészt még nincs vége a járványnak, másrészt annyira tarka a kép és annyi a megítélési szempont, hogy tudomásul kell vennünk. az érintettek  - alappal, vagy alap nélkül - folyamatosan ítélkeznek, valamint, hogy az utókornak lesznek szintetikus verdiktjei, amelyeket nem ismerhetünk.

A gyógyszergyártás az, amelynél már most körvonalazódik a vizsgaeredmény. A laikusok számára is világossá vált, milyen széles spektrumon folyik a kutatás és ha egy specikfikus termék szükséglete megjelenik (jelen esetben a covid-vakcináé), akkor hallatlanul gyorsan képes a szakma új termékeket produkálni. Természetesen felépítésének megfelelően: a gyógyszergyárak egymással szakmailag és üzletileg versenyezve teszik ezt,akár teljesen más megközelítések nyomvonalán. Ugyanakkor ez az összességében jó bizonyítvány a "közönség " nézőpontjából tűnthet káosznak és kétségeik felerősítőjének.

Ha a gyógyszergyártás látványos eredményei se feltétlenül növelik a közbizalmat, fokozottan áll ez a járvány elleni küzdelem  többi szereplőjére, amelyek együttesen egy komplex teret alkotnak.  Ezért aztán az sem egyértelmű, hogy a járvány és válság utáni időre a korábbi státus visszaállása lebeg a szemek előtt, vagy belátják, hogy lényeges  változások szükségesek egy biztonságosabb  élet érdekében.

Ebből a szempontból kitüntetetten érdekes az USA példája. Megalapozottnak látszik az a vélemény, hogy az elnökváltásra éppen azért került sor, mert a régi szisztéma látványosan alkalmatlannak bizonyult a pandémia kezelésére, s ugyanakkor a járvány véget vetett a "minden jól halad" illúziójának. Az új adminisztráció pedig a gazdasági és társadalmi  reformterveihez megerősítést lát abban, hogy  a jövőben ilyen váratlan és exogén katasztrófákkal szemben ezek révén  eredményesebben lehet majd fellépni. Ha erről a választópolgárok elég nagy részét is sikerül meggyőzniük, akkor a piacgazdaságnak az eddigitől eltérő modelje valósulhat meg a Covid-vizsga után, ami kihathat más régiók múködésmódjára is.

Fb. bejegyzésem egy rendszerellenzéki töprengéseiről

 Egy nem pártkötelezett ellenzéki töprengései 2021 tavaszán

Nagyon szeretnék rendszerváltást, de nem látok olyan pártot, amelyik mellé érdemesnek látnám odaállni. Ezért nagy, de nem feltétlen örömmel fogadom a "hatok" próbálkozását. Aggaszt, hogy döntésük után még mindíg sok energiát vesztegetnek az egymás közötti rivalizálásra, de kénytelen vagyok ezt tudomásul venni. Ezért sorraveszem a választások lehetséges kimeneteleit, hogy tisztázzam, mennyire kötődöm a "hatokhoz", mint csoporthoz.

Elképzelhető egy olyan ellenzéki siker, amely nem tudja legyőzni a NER-t, de megszűnteti annak kétharmados többségét. Ez engem nem boldogít, ilyen esetben nem is figyelnék oda a parlamenti történésekre.

Elképzelhető olyan kormányváltás, amelybe a hatok minimális többséget szereznek. Ebben az esetben örömöm kisebb lenne, mint az aggodalmam. Az iszapbirkózásban a gátlástalanabb fél van előnyben. Ráadásul egy ilyen küzdelem során könnyen felbomolhat a hatok egysége.

Elképzelhető a hatok kétharmados győzelme. Ez az, amiért feltétlen hívük vagyok, mert így elképzelhető, hogy még hátralevő rövid életemben egy jobb Magyarország sejlik fel. Egy ilyen helyzetben a hat párt alighanem képes lenne eltérő elképzeléseit nem kivinni az utcára.

Végül lehetséges, hogy a NER veresége esetén az Trump módjára nem csak gondolkodik polgárháborúban, hanem ki is robbantja azt. Ezt nagyon nem kívánom, de nyilvánvaló, hogy teljes mértékben a köztársaságiak mellett lennék.

Mindezek alapján egy komoly kifogásom a hatok közös választási program-készülődése ellen: nem mondják meg egyértelműen, hogy mit ígérnek egyszerű, és mit kétharmados győzelmük esetén. Pedig csak így lenne világos a választók számára, hogy hogyan érdemes készülniük a választásokra.

Nagyhatalmi pozíciókeresés

 A Biden adminisztráció hivatalba lépésével megváltozott a nemzetközi erőtér. Ennek a csapatnak - ellentétben elődjével - vannak globális ambíciói és prioritásai, amiket megpróbál érvényesíteni. Ennek részeként látható, hogy nagyobb súlyt helyez a transzatlanti kapcsolatokra nemcsak, mint a Trump, hanem mint az Obama adminisztráció. Ám az, hogy a következő években milyen lesz az USA nemzetközi pozíciója, az messze nem csak a saját törekvéseitől függ, hanem a fő riválisaiétól is.

Az ma már senki számára nem kétséges, hogy az egyetlen igazi rivális Kína. Noha Kína a Teng Hsziao Ping - féle  fordulat óta módszeresen építi a nemzetközi politikai, gazdasági és katonai pozícióját a világban, ez sokáig dominánsan együttműködésnek látszott. Sőt nem csak látszott: a 2008-ban kezdődő nemzetközi pénzügyi válság során az is volt. Az utóbbi években azonban a kínai politika látványosan expanzívabbá vált és a belső hatalmi berendezkedés is az oligarchikus modelről átváltott az ismert sztalinira. Ezzel együtt nem látni tisztán, hogy a kínai ambíciók pontosan miféle globális dominanciát céloznak meg. A Trump féle primitív világkép mellett ez csak tőlük maguktól függött. Most azonban az USA valódi ellenjátékossá vált.

Ha nem is kínai szinten, de az USA riválisa Oroszország is. Az orosz hadsereg, haditechnika és azon belül a hibrid-hadviselés globális szinten számottevő akkor is, ha a mögötte álló gazdasági és társadalmi bázis nem az. Regionális nagyhatalomként viszont nem becsülhető le és ezen túlmenően váratlanul lehetnek húzásai a globális színpadon is. Az USA újabb politikai térfoglalásában mindenképpen számolni kell Oroszországgal is.

Ha kizárjuk az irracionális atomvilágháborús elképzeléseket, amelyek általános pusztuláshoz vezetnek, akkor a most folyó "kóstolgatás" után csak valamiféle koegzisztencia képzelhető el az USA-Kína -Oroszország háromszögben. Hogy miféle, az nem megjósolható. Annál is kevésbé, mert amikor 1952-ben eldőlt, hogy nem lesz atomvilágháború, a hidegháború és az enyhülések különféle periódusai követték egymást, ami példa lehet a belátható jövőben USA-kínai relációban is. Ráadásul azóta a globalizáció olyan mértékben előrehaladt, hogy sokkal több stabil együttműködési elem vált szükségessé, amiben izoláció rövid távon is működésképtelen lenne. Vagyis a szembenállás csakis a folyamatos kapcsolattartás egyidejűsége mellett várható.

Ha háromszögről beszéltünk, az egyben azt is jelenti, hogy ha az USA nem reméli, hogy Oroszországból liberális demokráciává válik, az sem érdeke, hogy az egy tömböt alkosson Kínával. Ez viszont - szeretem.nem szeretem - annak elfogadását jelenti, hogy Oroszországnak is legyen olyan érdekszférája, amit a Nyugat is akceptál.

Ennyi a nagyhatalmakról. De mit jelent ez a közép- és kishatalmak számára? Mindenképpen alkalmazkodási kényszert. Attól függően, hogy hol helyezkednek el a térképen, nagyobbat vagy kisebbet. Ha Európára tekintünk, a legtöbbet alkalmasint a legerősebbnek, Németországnak kell engednie az eddigi világpolitikai kapcsolatrendszeréből. Pontosabban ha kialakul egy provizórikus új világrend, ahhoz illeszkedve kell majd újraépítenie a nemzetközi kapcsolatrendszerét. Ami meg a többi európai országot illeti, ha egyeztetés nélkül hintapolitikát próbálnak folytatni, illetve feladják a liberális demokrácia alapmodeljét - kemény retorzióval számolhatnak.

Dühödt nosztalgia - versus előrelátás

A pandémia mindenkit megfosztott az elképzelt közeljövőjétől. A nagyokat is, a kicsiket is. Szűk azoknak a csoportja, akik a járványból komoly hasznot húztak - de ők tudják hogy a konjunktúrális helyzetük a járvány levonulásával véget ér, sőt egyben azt is tudják, hogy akkor majd nem a régi viszonyok állnak vissza. Aki ugyan nem húzott hasznot a pandémiából, de nagybefektető, az is kénytelen nyomon követni a világpiacot, hogy kispekulálja, hogy a válság elmúltával hol keletkezhet  számára új lehetőség. Aki tőzsdei kisbefektető, az közömbös az iránt, hogy milyen átalakulások lehetnek, mert mindig a másnapi várakozásokkal sodródik. Ám az emberek nagy tömege a korábbi életkörülményeit és lehetőségeit várja vissza, méghozzá türelmetlenül és mindezt mindenekelőtt a saját kormányától várja.

A kormányok persze innen -onnan jutnak olyan információkhoz, amelyekből következtetni lehet, hogy ez meg az a jövőben másképp lesz, de ők elsősorban a mindenkori mával vannak elfoglalva, valamint a következő országos választásokkal, hogy a választóik milyen alapon, milyen elvárásokkal fogják leadni a voksukat.  Persze ez alól vannak kivételek. Mindenekelőtt a diktatúrák és más hasonló tekintélyuralmi rendszerek, amelyek csak szélső esetben függenek a közhangulattól. De az USA adminisztráció, amely most lépett hivatalba, egyelőre saját érdekében egy négyéves perspektívában kell gondolkodjon - mégsem függetlenítheti magát a felező választásoktól Így hát a kormányoktól aligha várható, hogy nyilvánosan előálljanak olyan átfogó vízióval, amely a világgazdaság és az általános életvezetés már látható vagy egyértelműen kikövetkeztethető struktúrális defektusaira, kontrollálhatatlanná váló konfliktusaira kínálnának megoldást.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a nem nyilvános szférában -think-tankekben vagy másféle formációkban - ne készülhetnének, sőt készülnének átfogó elemzések, modelek, tervek.  Ezek természetesen eltérő kiindulópontokból és eltérő értékrend alapján készülnek. De éppen mert nem nyilvánosak, nem hathatnak közvetlenül a közgondolkodásra. Így a választások kimenetelét, a működő kormányok mindennapos tevékenységét az átfogó, megalapozott víziók alig befolyásolják. Ez lehet az oka, hogy tálentumos emberek számára a politikusi pálya nem vonzó. És persze a kígyó a saját farkába harap: egyre csökken az elitek presztizse a választópolgárok szemében.

Mindebből adódhat pesszimista következtetés a jövőre nézve, De nem feltétlenül. Az emberek különféle csoportjai ritkán kerülnek egyszerre szembe a problémák komplex összességével.  Az egyes csalódások, elégedetlenségek elviselését pedig a körülmények hatalma tudomásul vetetheti, különösen, ha a helyzetben valami jót is képesek találni, vagy úgy látják, hogy egy számukra releváns másik csoportban a helyzet még sokkal rosszabb. És érvényesülhet a közhely: Úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Fb. komment a romákkal kapcsolatos elképzelések újragondolásának szükségességéről.

 Népszerűtlen felvetés

Vajon nem volt hatalmas balfogás a rendszerváltás után a romákat kollektíven nemzetiségnek minősíteni? Már akkor is egy sokszorosan és bonyolult módon tagolt népességről volt szó, amelyben szinte az egyetlen közös a velük szembeni előítélet. Egy részük különféle kollektívákban él, más részük ugyanolyan individuum, mint bárki más.Újra kéne gombolni a rosszul begombolt mellényt.