Fb. bejegyzésem az orosz atomfenyegetésről

 Atomfenyegetés

Vajon az orosz külügyminiszter fenyegetését mennyire kell komolyan venni? Az ukrajnai agresszió két hónapja alatt Oroszország politikailag és katonailag leértékelődött. Az eddigi eszközökkel lényegében nincs esélyük azt helyreállítani. Ezzel szemben a világ egyik legnagyobb atomarzenáljával rendelkeznek. Ha a helyzet úgy alakul, valamiféle atomfegyver alkalmazása mindenképpen riadalmat keltene és egy újabb, régóta fennálló általánosan betartott küszöb átlépését jelentené.

Nehéz megmondani, hogy a küszöb átlépése milyen haszonnal járna Oroszországnak, ha egyáltalán járna előnnyel.

Ha ez így van, lehet-e az atomfegyver ügyét üres fenyegetésként figyelmen kívül hagyni? Aligha, mert a taktikai atomfegyver bevetésével földgömbünk még kevésbé biztonságos hellyé válna. Ezen túlmenően az orosz vezetés kamikaze módon képes lehet valóságos atomháborút kezdeni, ha végképp megszorul. Ezért ha található olyan kompromisszum, amivel a háború kirobbantói úgy gondolják, hogy megőrzik arcukat és a megtámadottak el tudják fogadni, akkor ezt aktívan keresni érdemes. Ha nem, akkor tehetetlenül várni kell, hogy hogyan váltják be a fenyegetést.

1Mária Darics

2 hozzászólás

1 megosztás

Tetszik

Hozzászólás

Megosztás

Elhúzódó háború?

 Az orosz invázió az összes jel szerint villámháborúnak volt szánva. Minthogy az kudarcot vallott, sokan - beleértve e sorok íróját - arra számítottak, hogy az oroszok egy részleges eredményt győzelemnek fognak deklarálni és ezzel a konfliktusnak ez a szakasza lezárul. Most viszont egyre több jel mutat arra, hogy kevés esély van kompromisszumra. Ez elhúzódó effektiv háborút jelent Ukrajnában.

Oroszországban a Putyin féle vezetés és a hadsereg nyilvánvalóan megadta a felhatalmazást arra, hogy ezt a háborút minden rendelkezésükre álló eszközzel folytassák Ukrajna térdrekényszerítéséig. Kérdés azonban, hogy ez egy permanens háború kezdete-e részükről, vagy határt szabnak a hódítási tervüknek - legalábbis egy időre. De ez utóbbi helyzetben nem világos, hogy milyen erőforrásokkal képzelik megvalósíthatónak a meghódított terület konszolidálását. Ugyancsak nem világos, hogy az általuk kialakított geopolitikai helyzet eltűréséhez milyen nemzetközi konstellációt remélnek.

A másik oldal részéről sem tudható, hogy a nemzetközi rend brutális megsértésére hogyan akarnak és hogyan tudnak reagálni. Elfogadhatónak tartják-e azt a perspektívát, hogy fokozatosan maguk is hadviselő felekké válnak, vagy ettől visszariadva az agresszor megbékítésére fognak törekedni. 

Valószínú, hogy a dolgok ilyen alakulása az egész glóbuszunk katonai, politikai és gazdasági átalakulását indukálja, amire hosszabb távú tervek minden bizonnyal sehol se születtek. Ebbe beleértve a jelen konfliktusba nem belebonyolódó nagy stratégiai "játékos" Kínát is.

A sok ismeretlen ellenére az világosnak látszik, hogy egy elhúzódó háború rosszabbnál rosszabb perspektívát ígér. Ám az eszkaláció elkerülése vagy akárcsak korlátok közé szorítása egyedül és kizárólag az orosz vezetés kezében van - nem zárva ki a kamikaze-mentalitást sem.

Fb. bejegyzés arról, hogy mit érthetett félre a magyar ellenzék

Ellenzéki politikusok gyakran hivatkoznak arra, hogy a lakosság mekkora többsége EU és NATO párti. Ebből ők (akárcsak a törzsszavazóik) úgy veszik, hogy tehát nyugatbarát. Pedig ez távolról sem ilyen egyszerű. Sokféle ressentiment él a nyugattal szemben, amit professzionalista agitproppal elő lehet hívni. Az ellenzékiek meg ezt szokás szerint hitetlenkedve nézik és nincs rá magyarázatuk. Kutatni, elemezni kéne ezt a problémát.

Most, hogy már látni az ukrajnai hadművelet...

Most, hogy már látni az ukrajnai orosz hadművelet végét, az világnak, mindenekelőtt az euroatlanti világnak meg kell birkóznia azzal, hogy mihez kezd a megváltozott körülmények között. Az igazán koncepciózus ágenseknek most áprilisban érdemes mind a status quoban, mind pedig az értelmezési keret megfogalmazásában és elterjesztésében befejezett tényeket teremteni, amire a későbbiekben építkezni akarnak. Lesznek, akik azzal próbálkoznak, hogy amennyire csak lehet, a megszokott régihez térjenek vissza. Ez nem eleve kilátástalan próbálkozás, mert a világpolitika és a világgazdaság nagy játékosa, Kína ugyanebben érdekelt. Végül lesznek, akik a mindenkori helyzetben azt a játékteret fogják kihasználni, ami éppen adódik számukra.

Érdemes mindenkinek - kicsinek és nagynak - elgondolkozni, hogy mi az, ami az oroszok háborúja után irreverzibilisen megváltozott. Alighanem a globalizációnak az az értelmezése, hogy a gazdasági kapcsolatokban teljes mértékben el lehet tekinteni mind a résztvevő államok berendezkedésétől, mind a mamutvállalatok és bankok egyes ügyleteken túli jellegzetességeitől. Nem lehet ugyanis a normális üzleti kockázatként kezelni azt, ha partnerek egyik napról a másikra nyíltan felrúgják a kialakított és megszokott szabályokat, amiken a nemzetközi rendszer alapszik, mert nincs olyan kontroll mechanizmus, ami ettől visszatartana. Az irreverzibilis változásnak természetesen az is forrása, hogy a brutális orosz lépést súlyos szankció-sorozat követte válaszul, amelyek egy részét semmiképpen se lehet visszacsinálni. Ugyanilyen tény a nemzetközi pénzügyi rendszer megbomlása.

 A kölcsönös függés optimista értelmezésén alapuló univerzális rendszer alternatívájaként az elmúlt évtizedekben a hidegháborús szembenállást ismertük, ami a tömbösödésben öltött testet, ahol az egyik tömbben alapvetően más szabályok érvényesültek, mint a másikban. Ám még a hidegháború legélesebb éveiben sem jelenhetett ez teljes izolációt, mert az egyszerűen nem volt lehetséges és egyik félnek sem állt érdekében. Azóta a technikai fejlődés, a hálózatosodás stb. kizárja még a korábbi hidegháborús izolációt is. Ám egy új hidegháborúval mindenképpen számolnunk kell.

Ha tehát feltételezzük, hogy a világgazdaság kevésbé lesz univerzális, mint amit eddig megismertünk és a jövőbe projektáltunk, akkor ennél tovább nem mehetünk, mert a konkrét formákat csak a jövő gyakorlata fogja megszülni. Minthogy a törést egy orosz háború okozta, logikus, hogy a válasz a NATO-tól kellett jöjjön és azon belül annak vezető erejétől, az USA-tól, jelesül annak adminisztrációjától. A háború után, amit feltehetőleg és remélhetőleg valamiféle béke követ, már sok tényező jut ilyen - olyan befolyáshoz. Ez igaz az USA-n belül, a NATO országok körében és a föld többi országára nézve mind a kormányzati, mind a pénzügyi, mind vállalkozói köröket tekintve. És - végül, de nem utolsó sorban  a megállapodásokat felrúgó Oroszországon belül is több  lehetséges forgatókönyvvel kell számolnunk a továbbiakban. Mindezeken múlik, hogy az a cezúra, amit az ukrajnai orosz hadművelet jelent, végülis milyen mértékű lesz és mi mindent hogy változtat meg a világban.

Nem lépésről lépésre

 Az ukrajnai háború miatt van olyan félelem, hogy a NATO - szembenállás kontrollálatlanul eszkalálódik. Felületes szemlélő számára ez a veszély reális, mivel bár jelenleg a NATO a szó hagyományos értelmében nem hadviselő fél és mindkét oldal fenyeget a háborús szint megemelésével, ha a másik oldal - szerinte - ezt teszi. S itt most tekintsünk el attól, hogy a helyzet, az eddig történtek értelmezésében a két oldal között diametrális különbség van, mert a háborúkat illetően ez természetesnek tekinthető.

A NATO országok szemszögéből Oroszország Ukrajna nyílt, brutális megtámadásával nagyon "magasan" indított. Az oroszok számára ez az értelmezés nem csak azért meglepetés, mert van egy narratívájuk arról, hogy Ukrajna támadott, hanem azért is, mert korábban hasonlóan jártak el a csecsenekkel, majd a georgiaiak elleni háborújukban és azt a Nyugat sokkal kisebb válaszlépésekkel viszonozta. A NATO országok válasza ezúttal szintén "magas' licit: azonnali összezárás és igen súlyos gazdasági szankciócsomagok. Vagyis nemcsak az ukránok elleni villámháború hiúsult meg, de a NATO se ment bele a tétova lépésről-lépésre válaszba. Ez egyúttal a tárgyalásos huzavona szokásos forgatókönyvét is kizárja.

Mit tehet ilyenkor az offenzív fél? Hacsak nem vonul vissza, nagy léptékben kell emelnie a - legalábbis verbális - fenyegetés szintjét. Ha a másik oldal részéről tudatos volt az, hogy erős válaszai vannak - és miért ne lenne tudatos - akkor ezekre a fenyegetésekre se válaszolhat - szintén verbálisan- óvatoskodva,gyáván. Így aztán a támadón a sor, hogy a verbális szintről átlép-e a valóságosra. Hogy ne beszéljünk rébuszokban: itt az atomfegyverek bevetéséről van szó. Míg civil fejjel az atomfegyver alkalmazásának tilalma van vagy  nincs kérdés, katonák spekulálhatnak arról, hogy az ilyen meg olyan fajtákat alkalmazzák, csak a másmilyeneket nem. Ám ha egy háború nem az eszközök lépésről lépésre fokozásával folyik, ez a katonai spekuláció értelmetlen. A döntéshozó a minden és a semmi között választhat. Mégpedig úgy, hogy a harmadik nagy atomhatalom, Kína hallgatásba burkolózik és távol tartja magát a konfliktustól.

Azt kell tehát világosan látni, hogy az orosz - NATO konfliktus nem a tétek lépésről lépésre való emelésével folyik. Így egy valamitől nem kell félni: nem fenyeget az, hogy a felek belesodródhatnak olyan eszkalációba, amelyről előzetesen eszükben sem volt dönteni.

Fb.bejegyzésem Ukrajna kilátásairól

 Lehet-e Ukrajna ismét orosz bábállam?

Aligha. A lakosság zöme ellene van és tartósan bármiféle paramilitáris ellenállásra hajlamos. Ezért egy kemény diktatúrához hatalmas apparátus és elképesztő költségek kellenének. Jelenleg él az illúzió, hogy a lepusztult ország számíthat az EU hathatós segítségére. Ha ez az illúzió - legalábbis a mértékét tekintve - kiábránduláshoz vezetne, akkor egy virulens nacionalista populista rezsim esélye nőne, nem egy orosz bábrendszeré.

Fb. bejegyzésem Putyin hatalmáról

 Akkora úr Putyin otthon, mint gondolják?

Kétlem. Látható politikai ellenfele nincs. Ez azonban kevés. Az apparátusa (legalábbis a hadsereg és a titkosszolgálat) nem inkompetens bábfigurákból áll. Ha ezek úgy ítélik, hogy Putyin rossz döntéseket hoz és ezzel az ő státusukat és jövőjüket kockáztatja, akkor.....(A mondatot mindenki fejezze be saját elképzelése szerint.)