Rendszerváltás, titkosszolgálatok - és Németh Miklós tavaly nyári kijelentése

Miért nem reagált senki Németh Miklós közelmúltbeli furcsa megjegyzésére ügynök - ügyben?

Németh Miklóst és politikai szereplését lehet szeretni, vagy nem szeretni. Azt azonban még senki se mondta róla, hogy akár politikai kalandor volna, akár, hogy össze-vissza beszélne. A közelmúltban azonban váratlanul megszólalt, amire az elemzők nem kapták fel a fejüket, valamint arra sem, amit 2014. július közepén az ügynök-kérdésről mondott. Annyiban igazuk lett, hogy a megszólalásnak nem lett folytatása.

Mit is mondott tulajdonképpen? Lényegében azt, hogy aki az ügynök-kérdésben tisztán akar látni, annak a releváns dokumentumokat Moszkvában kell keresni. Fontos kijelentés ez? Alighanem igen. Gondoljunk csak bele. Mára közhely, hogy Málta után lényegében eldőlt a Szovjetunió európai külső birodalmának sorsa. Lehet, hogy nem egyértelműen, de reális lehetőségként bizonyosan. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy az érintett összes ország titkosszolgálata is tudott erről és értelemszerűen rá is készült. A magyar ügynök-szappanopera minden gondolkodó ember számára nem arról szólt, hogy kikről kik milyen spiclijelentéseket írtak az 1950-es vagy 60-as években, hanem éppen a rendszerváltást megelőző rákészülésről. Nyilván ezért lett a kérdésből forró krumpli és ezért fulladt kudarcba minden nekigyürkőzés az igazság feltárására.

Laikusokként persze olyan "apróságokat" sem tudhatunk, mint például azt, hogy a magyar titkosszolgálatokat centralizált homogén szervezetnek képzeljük-e el, amely a rendszerváltásra egy központból koordináltan készült föl, vagy egymással rivalizáló hálózat-részekként, amelyek különböző opciókban és forgatókönyvekben gondolkoztak és lépegettek. De ez még csak a "magyar" oldal. Laikusokként azt se tudhatjuk, hogy mikor milyen volt a formális függelmi viszony a szovjet és a magyar titkosszolgálatok között és hogy nézett ki ugyanez informálisan. Ráadásul: hogyan működött Magyarországon, illetve az országgal kapcsolatban a szovjet titkosszolgálat, amit az egyáltalán nem kötött a magyar "szervek" orrára.

Már most aki az MSZMP titkárságának és Politikai Bizottság tagjaként a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke volt, azt "profinak" vagy "laikusnak" tekintsük ebben a kérdéskörben? Erre se tudjuk a biztos választ. De puszta megérzésből alighanem akkor tévedünk a legkevesebbet, ha valami köztes állapotra gondolunk: hivatalból bele kellett ütköznie ebbe-abba, de mindent aligha kötöttek az orrára. Ha tehát ma azt mondja, hogy az alapvető információkat Moszkvában kell keresni, akkor feltétlenül tudja, hogy mit beszél, de nem abból a pozícióból mondja, hogy ő maga is mindent tud.

De van-e 2014-15-ben speciális aktualitása ennek a kérdéskörnek? A békés rendszerváltást mindenféle összeesküvés-elmélet paktumként cégérezi és teljesen nívótlan szövegekkel "leplezi le" a "titkot". Míg ezek primitív képtelenségek, a kerekasztal-tárgyalásokon minden bizonnyal született valamiféle megállapodás arról, hogy mi mindent nem fog tenni az új rendszer a régi rendszerrel és annak embereivel kapcsolatban. Mindaddig, amíg a rendszerváltás rendszere, alkotmánya működött, addig ezek a megállapodások is éltek. 2010 óta azonban bekövetkezett egy új rendszerváltás új alkotmánnyal. Egyfelől ezt olyan társaság hajtotta végre, amely része volt a rendszerváltó elitnek, tehát minden "játékszabály" tudója és részese volt. Másfelől viszont folyamatosan azt lebegteti, hogy mit nem tart vagy nem fog betartani az eddigiekből és mit változtat az ország külpolitikai orientációján. Ez pedig nem azzal jár, hogy a rendszerváltás "hátsó udvara" az idő előrehaladtával egyre inkább érdekességét veszti, hanem éppen ellenkezőleg, új aktualitást ad azoknak. Jelesül éppen az orosz-magyar titkosszolgálati vonatkozásoknak. Ám ezt továbbgondolni igen meredek lenne és ingoványos talajra vinne. Ezért ma elégedjünk meg ennyivel.