"Európa" és a magyar belpolitika

A magyar belpolitikai tagolódás leginkább az "Európához", gyakorlatilag az EU-hoz való viszonnyal ragadható meg. A kormánypártok EU-hoz való viszonyát az egyes megnyilvánulások alapján lehet hol kritikusnak, hol bizalmatlannak, hol egyenesen ellenségesnek nevezni. A kormánynál még inkább jobbra álló párt és mozgalmak viszonyát minden további nélkül ellenségesnek nevezhetjük, noha a Jobbik sem tűzte zászlajára az EU-ból való azonnali kilépés programját. A magát ellenzéki pártnak deklaráló LMP EU-hoz való viszonyát talán talányosnak lehet nevezni. Ezzel szemben az összes többi ellenzéki párt, amely időnként és helyenként hajlandó egymással összefogni, nyíltan és fenntartás nélkül Európa - és EU barátnak vallja magát. Ugyanez mondható el a tüntetéseken résztvevő civil tömegekről is.

Ha ez ennyire tiszta és világos, akkor ennek tükröződnie kellene a választásokon és a közvéleménykutatásokon. Nem tükröződik. Jóllehet minden részinformáció arra utal, hogy a magyar választók többsége alapjában Európa - barát, ebből nem áll össze politikai többség. Vajon miért? Lehet ezért az ellenzék tehetetlenségét, a hatalom raffinált propagandáját és a médiahelyzetet okolni? Bizonyára valamennyire lehet, de ez tartósan nem lehet kielégítő magyarázat.

Talán messzebbre jutunk, ha a kérdést a másik oldala felől közelítjük meg. Milyen az EU viszonya a magyar belpolitikához? Mi jut el ebből a magyar választókhoz? Sommásan alighanem az, hogy az EU a jelenlegi magyar kormányzatot támogatja. Lehet azt mondani erre, hogy ez automatikusan következik az EU-s jogból: a nemzeti tag-kormányok szerepe szinte semmiben meg nem kerülhető.Sem a döntéshozatalban, sem abban, hogy a különféle EU-s támogatásokból az egyes országokba jutó jelentős összegek fölött a nemzeti kormányoknak mekkora a befolyása. Ezt a szabályrendszert kiegészíti az, hogy az EU kétségtelenül létező politikai arculata nem túl markáns, vonásait rengeteg kompromisszum és óvatoskodás homályosítja el. Így a politikai nem tetszést időnként kifejezik nyilatkozatok, ilyen - olyan kötelességszegési eljárások, de markáns állásfoglalásra, komoly szankciók bevezetésére soha nem kerül sor. S ha valaki mindezt a körülmények és a szabályozások kényszerével magyarázná, az mit kezdjen azzal a ténnyel, hogy a Fidesz az Európai Parlament legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak a tagja és attól lényegében folyamatos politikai támogatást kap? Ehhez képest nincs azonos súlycsoportban az az epizód, hogy a magyar miniszterelnök politikai krédójának középpontjában álló "illiberális demokráciáról" a német kancellár azt mondja, hogy ezt a fogalmat nem tudja értelmezni.

(Nagyjából analóg a helyzet a magyar vezetés által folyamatosan támadott és gyalázott nemzetközi tőkével kapcsolatban is. Bármilyen közlemények és zárt ajtók mögötti tárgyalások sérelmezik is az őket sújtó megkülönböztető jellegű unortodox törvényeket és rendelkezéseket, végső soron adottság, hogy a hatalmon lévő kormányzattal működnek együtt és végeredményben létükkel, tevékenységükkel azt segítik.)

Ha igaz - és alighanem igaz - hogy a magyar demokratikus ellenzéket az Európa - barátság és a piacgazdaság igenlése egyesíti és kormányra kerülve minden kérdésben euro - konform és piackonform jogállami megoldásokra törekedne, ez a magyar választó részére joggal ködös valami és nem világos, hogy itt elvileg és praktikusan komoly választóvonalról van szó a jelenlegi rendszer és ellenzéke között. Semmi oka úgy érezni, hogy a NER-t az EU nem támogatja, de bezzeg egy EU-barát demokratikus rendszer mekkora támogatásra számíthatna onnan. Ilyen körülmények között a hazai belpolitikai erőviszonyokat méltánytalan szokásos (és önostorozó) módon kizárólag országon belüli tényezőknek tulajdonítani.