Az utóbbi időben két kormányoldali megnyilatkozást is felkapott a közbeszéd, amelyből a rendszer átfogó kritikája bontható ki.
Az egyik a hatalom think-tankjének egyik kulcsfigurájától, G. Fodortól származik. Ő azt fejtegette, hogy a politika lényege kizárólag a pillanat uralása. Ez ugyan láthatólag valóban jellemzi Orbán politizálását, de a kormányoldalon is érezték, hogy stratégájuk őszinte kinyilvánítása politikailag nem vállalható. Ezért kimondója pozíciójának érintetlenül hagyása mellett igyekeztek körülnyálazni ezt a mondatot, miszerint ezt nem úgy kell érteni, meg hogy bizonyos mértékig egyoldalú stb. Pedig Orbánra valóban jellemző, hogy a pillanat uralására (és a vagyonszerzés kérdéskörére) koncentrál minden egyébre való tekintet nélkül. Ez pedig óhatatlanul azzal jár, hogy a rövid-, közép-, és hosszútávon ható döntésekben a két utóbbi vonatkozás konzekvensen háttérbe szorul, vagy egyenesen számon kívül marad. A szükségszerű következmény: növekedési deficit és folyamatos lemaradás az országok versenyében az összes fontos mutató tekintetében. Mindehhez az óvatlan "stratéga" láthatólag annyit ért, mint hajdú a harangöntéshez - ezért ilyen magabiztos.
A másik megnyilatkozás bonyolultabb eset. A miniszterelnökséget vezető minisztertől származik és a kulcsmondata így szól: "Az egész magyar bürokrácia, államapparátus a gyanakvásra, a sikeresség elgáncsolására, a megregulázásra és a megfélemlítésre van fölépítve" Lázár esetében nincs okunk feltételezni, hogy ne tudná, hogy mit mond. Ő irányítja az általa így jellemzett apparátust. Erre támaszkodik "hatékony" lebonyolító és valamilyen szinten koordinatív vezetői munkájában. Az egész beszédében egyébként dominál a "munka közben" jelleg, de ebben a kiszólásban és a közbeszerzések szabályozottá tételének bejelentésével jelzi: tisztában van a politika által uralt rendszer korlátaival, kontraproduktív vonásaival.
Mindkét - egymással is összekapcsolódó - jelzett problémacsomó direkt módon következik Orbán világlátásából és politikusi habitusából. Ez más szóval azt jelenti, hogy rendszere nem konszolidálható, de erre nem is törekszik. Az újabb és újabb kihívásokban gondolkodik és azokon akar győztesen úrrá lenni. A rendszeren belül működő politikusoknak,hivatalnokoknak és tőkéseknek az Orbáni koncepció folyamatos egzisztenciális bizonytalanságot jelent, a konszolidálhatatlanság pedig kétes életperspektívát. Hogy ez kiben mikor tudatosodik és ki milyen konzekvenciát von le belőle, az nem kalkulálható. (Alighanem a Simicska - problematikát is ebbe a körbe sorolhatjuk.) Azt meg végképp nem, hogy ezek az egyéni "megvilágosodások" összeállnak-e egyáltalán egy Orbán nélküli alternatíva keresésévé és ez az alternatíva megvalósulhat-e a gyakorlatban is. Az azonban kijelenthető, hogy a hatalmi struktúrán belüli érdekviszonyokból egy ilyen módosított rendszer mindenképpen levezethető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése