Nem lehet nem észrevenni a jobboldali táboron belüli különféle törésvonalakat. Ezek azonosításában és értelmezésében azonban a felszínen, az anekdotán és a találgatáson túllépő elemzésekkel nem találkozunk. Odáig sokan eljutottak, hogy az új helyzet kezdeményezője maga Orbán volt. Odáig is, hogy a régi politikusi gárda és a régi oligarchák lecserélése körül kell keresni a változást. Még odáig is, hogy Orbánt elsősorban önmaga abszolut hatalmának elmélyítési szándéka motiválta.
A mélyebb elemzés hiánya a lehetséges következmények tekintetében mutatkozik meg. Orbán politikai és szervezeti fölényét annyira vitathatatlannak tartják, hogy belső ellenfeleinek lényegében nem adnak esélyt. A múltban ez valóban így volt, de vajon igaz -e ez a jövőben? Végülis a régi csapat detronizálása nem most kezdődött és eddig semmi gondot nem okozott. Simicska lenne a punctum saliens? Ömnagában talán nem, de az események alakulása révén alighanem mégis.
Orbánban és rendszerében eddig a jobboldaliak jelentős többsége saját törekvéseit vélte felismerni, vagy ha nem, mindenesetre olyan rendszernek látta, amiben elképzeléseinek, élettervének helye van. Ez tette lehetővé az "egy a tábor, egy a zászló" megvalósulását. Ebben a rendszerben eredetileg a Jobbiknak is helye volt. Egyrészt így vált kvázi szimmetrikussá a központi erőtér a maga elhanyagolható erejű bal- és jobboldali ellenzékével, másrészt a Jobbik felszívott bizonyos ellenzéki érzületet és mindazokat a jobboldali nézeteket, amelyeket a Fidesz hazai és nemzetközi pozicionálása miatt nem vállalhat. A túl nagyra nőtt, akár riválissá is válható Jobbik azonban már puszta létével is szétfeszíti a közös tábort. De ma már nem csak erről van szó. Orbán 2014-es győzelmei után maga akart változtatni hatalmi szerkezetén és ezzel egyidőben - erőfitogtatásból? téves társadalomlélektani meggondolásból? - a saját hívei számára is követhetetlen akciózásba kezdett. A hatalmi szerkezeten való változtatás mind a belpolitikára, mind a gazdasági bázisra, mind pedig a külpolitikára kiterjedt. A régi erős emberek teljes visszaszorítása a személyi hatalom teljességét ígérte neki, az új oligarchia a függés egyértelműségét, a kegygazdaságot konstituálta, az orosz vonal felerősödése pedig a rendszer, a hatalom posztszovjet jellegét manifesztálta. Ezek mindegyike sok jobboldali számára lehetetlenné teszi a rendszerrel való azonosulást, vagy legalábbis nehézzé a disszonancia redukciót. Talán ennek a nehézségnek a tudatos fokozását szolgálja a sok provokatív beavatkozás is a mindennapi életbe: a hívek értsék meg, hogy ez már egy másik világ és ne igyekezzenek struccként nem észrevenni, hanem mihamarabb csatlakozzanak fel az újhoz..
A láthatóvá vált törésvonalak a jobboldali táborban alighanem arról tanúskodnak, hogy Orbán túlbecsülte lehetőségeit. Tábora ahhoz a rendszerhez kötődött, amit tavalyig megvalósulni képzelt és ami nemzeti hangsúlyai ellenére nem jelentett más minőséget, mint ami "belefér" a mai tagolt Európába. Táborának domináns igénye nem az újabb konfrontációs hullám volt, hanem a saját biztonságérzetük megnövekedése. Ez számukra a választási győzelmek után magától értetődőnek tűnt - és ezért érte őket (vezetőtől szavazóig) hideg zuhanyként Orbán új politikája.
Ugyan miért látná a jobboldali tábor az Új Undokokban saját magát, vagy a saját előörsét? Miért azonosulna Habonnyal, Lázárral, Rogánnal, Szíjjártóval, amikor az átlag jobboldalinak nincs megengedve, hogy helyben ("felső kapcsolatok" nélkül) ugyanúgy viselkedjen, mint ezek? Miért látna követhető példát Mészárosban, Garancsiban, Tiborczban, amikor az ő pozíciójukat csak legfelsőbb kapcsolataik teremtették meg és biztosítják? Miért azonosulna továbbra is a "szabadságharccal", ha az nem lehetőségeinek növekedésével, hanem kiszámíthatatlan szankciókkal jár?
Ha mindez kérdésessé teszi az "egy a zászló" követését a továbbiakban, akkor előtérbe kerül az a probléma, hogy miféle zászlók tűnhetnek fel ezután a politikai horizonton. Figyelembe kell venni, hogy itt nem pártütésről van szó,. amelynek előkészületei kirajzoltak volna egy alternatív személyi kört és valamilyen politikai elképzeléseket. Ellenkezőleg. Orbán új politikájának ilyen, vagy olyan jellegzetessége szakított le személyeket és csoportokat a táborról, teremtett valamilyen média - lehetőséget olyanoknak, akik korábban saját különúttal nem számoltak. Idő kell hozzá, hogy értelmezzék helyzetüket, kitapogassák lehetőségeiket, politikát körvonalazzanak és utána nézzenek, hogy milyen követőkre számíthatnak. Ezért nem áll érdekükben sürgetni az elkülönülést, de szerencséjükre ez a saját helyzetét előre rosszul felmérő Orbánnak se érdeke. Tehát a magyar politikai és gazdasági terepet (immár beleértve annak jobboldalát is) még egy ideig alighanem a bizonytalanság, nehezen áttekinthetőség fogja jellemezni.
Ha a fentiekben sikerült jól azonosítani, hogy mi is okozza a jobboldalon belül a látható de nehezen értelmezhető törésvonalakat, akkor annyit megállapíthatunk, hogy nem felszíni, bármikor elsimítható problémáról van szó. Ezért azok komolyan nem vétele nyilván alapjában hibás. Esélyt kell tulajdonítani az Orbánnal szembekerülőknek. Ugyanakkor a dolog kifutása időben és személyekben nem előre megjósolható, mert sok szituatív tényező fogja alakítani, ezért a múltban való nyomkeresés minden bizonnyal terméketlen próbálkozás a jelen és a jövő megismeréséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése