Magyar értelmiségiek kedvelt vitatémája, hogy vajon az EU-ban és az USA-ban értik-e Orbán rendszerének a lényegét, vagy csak felületesen bele- belekapnak a magyar témába és a legutóbbi impresszió alapján alkotnak felszínes véleményt, amit aztán gyorsan elfelejtenek, mert jön egy következő aktuális téma. Eleinte jogos volt ez a második vélemény. Nehezen lehetett elképzelni, hogy értik, mégse lépnek fel ellene keményen és határozottan. Ezért sokan úgy gondolták, hogy elég ország - világ előtt leleplezni a rendszert és akkor majd külföldön fel fognak lépni ellene. Mára már - fordított előjellel - csak a kormánypropaganda ragaszkodik ehhez az elképzeléshez. Ők minden negatív külföldi kormány - vagy sajtómegnyilvánulást valami ad hoc áskálódással magyaráznak, lehetőleg az összezsugorodott magyar ellenzék piszkos kezét vélve mögötte. De hát ezt nyilvánvalóan maga a hatalom se gondolja komolyan. Ám nem gondolhatja komolyan a külföldi tisztánlátás hiányát az sem, aki itthon szemben áll a rendszerrel. Ha időnként mégis így nyilvánul meg, az csak alibi, amellyel a tehetetlenségét próbálja leplezni.
Ami valóban megítélésbeli problémát jelenthet, az a magyar kormány gyakorlati és verbális megnyilvánulásaiban fellelhető összevisszaság. Ennek egyik magyarázata a pávatánc, amit az önleleplezés után már végképp senki se érthet félre. A másik a tényleges kapkodás, aminek következtében nem lehet felfedezni a magyar külpolitikában konzekvens irányvonalat. Azért a jelek összességükben félreérthetetlenek és kirajzolják a magyar kormány világpolitikai vízióját. Úgyhogy a külföldi megítélés változékonysága mögött inkább reálpolitikai okok vannak. Egyrészt a magyar rendszer fél a szankcióktól, különösen a gazdaságiaktól és ezért egy fokon túl sohase feszíti a húrt, vagy ha mégis, akkor garantáltan retirál. Másrészt az Európai Néppárt és az USA republikánusok - taktikából? rejtett rokonszenvből? - konfliktushelyzetben rendszeresen kiállnak a magyar kormányzat mellett. De talán ennél a két oknál is lényegesebb, hogy eszközök és alternatívák hiányában az EU az összes renitens tagjával kapcsolatban minden más esetben is képtelen konzekvens, következményeket is vállaló politikát folytatni, hanem védi a (talán már csak látszólagos) status quot.
Van azonban még egy kérdéskör, amiben az EU és az USA szintén struccpolitikát folytat a magyar kormánnyal kapcsolatban. Ez a szimbolikus politizálás. Belső használatra a szimbolikus politizálás a kormány egyik folyamatosan használt eszköze. Ezt azonban külföldről egyszerűbb nem megérteni vagy belügynek tekinteni, kivéve olyan momentumokat, amelyeket a világsajtóban és a nemzetközi politikában is felszisszenés fogad. Pedig ha oda akarnának figyelni, akkor a szimbolikus politizálás világszerte is dekódolhatóan az első perctől mutatja a rendszer igazi arcát. A szimbolikus lépésekből talán a legkorábbi, de mindent eláruló a budapesti Roosevelt tér átkeresztelése volt. Az elnevezés közvetlenül az amerikai elnök halála után szimbolikus gesztus volt az akkori kormányzat részéről, amely a Tengelyhatalmak politikájával való szakítást és a Szövetségesek politikájával való azonosulást fejezte ki. Ez a szimbolikus üzenet olyan erős volt, hogy az államszocialista rendszer még a hidegháború legélesebb időszakában sem tartotta érdekében állónak, hogy a reprezentatív helyen lévő, a világháborús USA elnökről elnevezett tér nevét megváltoztassa. A 2010 utáni rendszerváltást kövezően azonban ez lehetségessé, sőt sürgőssé vált a kormányzatnak, kifejezve az új rendszer álláspontját Magyarország II. Világháborús részvételével kapcsolatban - nem csak a Szovjetúnió vonatkozásában. Ezt külföldön nem akarták elérteni, pedig világos beszéd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése