Az előző bejegyzés ezzel a szóval végződött: omerta. Arra a hallgatásra utalt, amellyel a kormányok és pénzintézetek elterelik a figyelmet arról, hogy a 2008-ban manifesztté vált törékenysége a nemzetközi pénzügyi helyzetnek lényegében ma is fennáll. Mint tudjuk, akkor "mindössze" hibás kalkuláció történt: azt hitték, hogy a rendszer kibírja, hogy engedjék csődbe menni a Lehman Brothers. Nem bírta ki. Láncreakció kezdődött, amit csak csődmentő intervenciók állítottak meg.
A nagy fogadkozást a pénzügyi rendszert illetően az akut válságot követően csak inkább kozmetikai műtétek helyettesítették. Ám a nagy központi bankok olcsó pénz politikája lehetővé tette a normális gazdasági világhoz való visszatérést, ha fellendülést nem is tudott hozni. Ehhez falaztak az egyébként ellenérdekű államok, nagybankok, vállalatbirodalmak, tőzsdék, hitelminősítő cégek - érthető érdekeikből kifolyólag. De falazniuk kellett a kisembereknek is, akik napi ügyes-bajos dolgaik intézését és nem utolsó sorban konszolidált életvitelüket ennek a közös omertának köszönhetik.
Ami azonban mind a "nagyoknál", mind a "kicsiknél" érthető viselkedés a rövidtávú túlélés érdekében, az távolról sem ilyen kényszerű adottság a gondolkodó, ne adj isten szarkazmusra is hajló megfigyelők részéről. Ők bizony legalább kétségeiket fejezhetnék ki a mai nemzetközi pénzügyi rendszer fenntarthatóságát illetően. Komoly formában, vagy akár olyan szócsavarások formájában, mint amilyen lehetne a kézenfelvő asszociációként adódó "Lehman Brothels" gúnyos emlegetése. Nem hallunk ilyet.
Tévedés ne essen, a legmagasabb szakmai és politikai körökben közben folynak előkészületek a dollár hegemóniáját követő nemzetközi pénzügyek kereteinek, szabályainak kialakítására. De talán nem meglepő, hogy ezt a kevésbé vájtfülűek körében ugyancsak omerta kíséri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése