Azon nehéz vitatkozni, hogy az EU a jelenlegi szervezetével és szabályozásával egy ideje válságban van. A megreformálására irányuló szelid próbálkozások sorra nem hozták meg a kívánt eredményt, a szaporodó centrifugális erők viszont kulmináltak a Brexitben. Utána viszont úgy látszott, hogy a jobboldali euroszkeptikus populizmus lendülete megtorpan, mert a Brexit-döntés nem várt negatív következményei Nagybritanniában (párosulva Trump elnökségének riasztó elemeivel, valamint a háttérben annak köztudottá válásával, hogy a szélsőjobb szálakat Oroszország mozgatja) elgondolkodtatja a globális elit-ellenes szavazókat. Franciaországot lehetett "ellenmozgásnak" értelmezni: ott meggyőző többséget kapott a helyi elit egy új csoportja, amely reformot és fellendülést ígért. Azt lehetett gondolni, hogy a német választások után kialakul egy tandem, amely példával és nyomásgyakorlással végre is tudja hajtani az EU (vagy legalábbis az eurozóna) szükséges reformját, ami a kontinenst nemzetközi szinten versenyképessé téve válasz lesz a fő politikai és szociális problémákra is.
A német választások azonban nagyonis kétértelmű eredménnyel zárultak. Szokartlanul nagyot lépett előre a szélsőjobb és a parlamentbe jutott kis pártok több hónapig blokkolni tudtak a kormányalakítást., végül pedig a meggyengült Merkel új, részletekig kitárgyalt programú nagykoalíciója se látszik könnyű partnernek a lendületes Macron számára. Így a fő dramaturgiai hatáselem egy nagy megújulásra eleve kiesett. Közben pedig Ausztriában a kormány jobboldali és meglehetősen euroszkeptikus kézbe került és Csehország is a lengyel-magyar vonallal kacérkodik. Ha ide csatlakozik a választások után Olaszország is, akkor egyértelmű, hogy progressziv egységes Európáról ezidő szerint nem lehet szó. S egy ilyen dezintegtációs folyamatban szükségképpen markánsan jelentkeznek az összes többi tagország valóságos vagy vélt nemzeti érdekei is.
Vannak persze a korábbi integrációnak olyan elemei, amikről a leginkább renitens kormányok és választóik se mondanának le. Ilyen Schengen, a szabad, útlevél-és vámmentes utazással és ilyen a pénzsegély, amit különböző jogcímeken az Uniótól kapnak. Gyermeteg elképzelés azonban, hogy ellenséges aknamunkájuk "jutalmaként" mindent megkapnak, ami neki kedves és mindentől megszabadulnak, ami nekik nem az. A rövidlátó nacionalista politikájuk nem válthat ki mást, mint szintén önérdeket képviselő ellenlépéseket a gazdagabb, netto befizető országok részéről. (Ebből a szempontból nem perdöntő, hogy komplex nemzeti érdekeiket követve Németország és Franciaország előrehalad-e az integráció útján, vagy sem.) Az Unión belül ismétlődő adok-kapoknak könnyen áldozatul eshet Schengen és az eurozóna, nem megvalósítható egy közös védelmi politika, miáltal maga az EU (amely mögött immár amúgysem áll ott a globális szemléletű és képességű USA) nagyrészt értelmetlenné válik.
Ezzel felvázoltuk a legrosszabb forgatókönyvet, amely visszavezetheti a kontinenst a Világháború előtti időkbe és kérdésessé teheti a sokévtizedes békét is. Természetesen mind az érdekek, mind a belátás valahol megállíthatja ezt a lefelé tartó spirált, de egy ilyenféle egyensúly alighanem így is kedvezőtlenebb lehet az ittlakóknak, mint ha az Unió és az Eurozóna átgondolt, kitárgyalt reformja révén jött volna létre.
,
Ismered a viccet: Azt adja elő a párttitkár, hogy öt éven belül itt a kommunizmus. Kohn röhög: Mit nevet ezen Kohn elvtárs? Nekem rákom van!
VálaszTörlésS az oldal még sütiket is használ. Kacsasült jobb lenne.
VálaszTörlés