A különféle populista európai politikusok az EU parlamenti választási kampány során azzal szédítik potenciális szavazóikat, hogy ők akarják megmondani, milyen politikát folytasson az EU a jövőben. Ennek az a lényege, hogy az efféle pártok és nemzeti kormányok többségbe kerülve bőségesen tudnák majd képviselni valóságos és fiktív nemzeti érdekeiket és legendáriumukat, a "kisebbség" meg majd engedelmesen fejet hajt és fizet. Nagy- Britannia példája jól tükrözi ezt a gondolkodásmódot azzal az apró különbséggel, hogy ők eddig a második legnagyobb nettó befizetők voltak az Unió büdzséjébe.. Ők ezt a meccset lejátszották: kilépési fenyegetésük nem járt sikerrel, ezt követően a lakosság a kiírt népszavazáson - nem utolsó sorban a netto befizetői öntudat hatására - szük többséggel a kilépésre szavazott. Ez utóbbira a sok viszontagság ellenére hamarosan sor is fog kerülni, s ezzel az Unió "mélyítésének" ellenzői tábora elvesztette a legerősebb képviselőjét. További két netto-befizető országban is erős a nacionalista-populista tábor. Ebből az egyik Franciaország, ahol a lakosság számottevő része nincs tisztában azzal, hogy a zárt ajtók mögött Németország és más fejlett gazdaságú EU tagok kezdettől mennyi engedményt tettek a franciák javára, jelesül a francia agráriumnak.Így a sérelmi demagógiával sok francia képviselőt lehet majd az EU parlamentbe juttatni. A másik a nem túl jelentős összeggel, de szintén netto befizető Olaszország, ahol most is jobboldali populista kormány van, amely szavazóival együtt harsány sérelmi demagógiát képvisel, figyelmen kívül hagyva saját törékeny fiskális helyzetét és a migrációnak való erős kitettségét, amelyeket saját erejéből képtelen lenne nem hogy megoldani, de kezelni se. S ehhez jönnek az EU-ban azok a jólismert netto haszonélvező országok, amelyeknél tombol a sérelmi demagógia, miközben leépítik a jogállamot és a liberális demokrácia intézményrendszerét és praxisát.
Képzeljük el egy gondolatkísérlet erejéig, mi lenne, ha az Unió intézményeiben többségbe kerülnének a jobboldali nacionalista-populista irányzatot képviselő erők? Vajjon a kisebbségben maradtak engedelmesen belenyugodnának az elveikkel ellentétes rendbe, a nemzeti érdekeiket sértő költségvetési, meg az egyéb határozatokba és engedelmesen fizetnék a számlát - élükön a gazdaságilag legerősebb Németországgal? Vagy ők is nekiállnának mennél agresszívebben képviselni-érvényesíteni saját nemzeti érdekeiket? Vagy esetleg kilépnének a számukra terhessé és ellenszenvessé vált EU-ból és azokkal az országokkal működnének együtt formális szervezet nélkül, vagy egy új szervezetet alkotva, amelyekkel könnyen szót értenek? Az első - minden bizonnyal kizárható - alternatíva nélkül nyilvánvaló, hogy a "szuverenisták" igen rosszul járnának. És akkor még nem is szóltunk azokról az ellentétekről, amelyek az ő soraikban jelentkeznének eltérő objektív érdekeikből, rivalizásukból és egyéb tényezőkből kifolyólag.
De vajon a szuverenisták mindezzel nincsenek tisztában? Elvben ez lehetetlen lenne, annyira evidensek a veszélyek. A gyakorlatban azonban - mint a Brexit eset mutatja - politikusok annyira bele tudnak keveredni fantaznagóriáikba és pártérdekeikbe (több-kevesebb cinizmussal fűszerezve), hogy távol tudják tartani maguktól a józan észt. Ezért csak remélni merjük, hogy csak azért ennyire az európai valóságtól elrugaszkodott a politizálásuk, mert egyrészt nem is számítanak arra, hogy többségbe kerülnek az EU Parlamentben, másrészt meg túl sokat remélnek az USA-beli, orosz, kínai és török szirénhangoktól. Ezért ha a választások után Európában józan többség alakul ki, annak sürgős feladata egy korszerű cselekvési"utiterv" kialakítása Európa számára, amely tekintettel van a kölönféle már meglevő és a jövőben várható kihívásokra és egyben olyan társadalom- és gazdaságpolitikát képvisel, amivel tartósan maga mellé tudja állítani a polgárok túlnyomó többségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése