Új kezdet, vagy darázsfészek?

Ne kerteljünk: az EU válságban van. Ezt mutatja, hogy sem tudományos-műszaki, nem katonai tekintetben nem tartozik a "nagyok" közé, hogy egyik jelentős tagja éppen Brexitál, hogy a lakosság széles köreiben bizalmi válság van az establishmenttel szemben, amely részben a korábbi nagy pártok, pártcsaládok térvesztésében, részben nacionalista, populista jobboldali, kisebb részben szélsőbaloldali mozgalmak és pártok előretörésében mutatkozik, amelyek egyike-másika nyilvánosan is euroszkeptikus. Voltak olyan hónapok, amikor úgy nézett ki, hogy a proteszt-hangulat a választók körében úgy megerősödik, hogy a szélsőséges pártok szétverhetik az eddigi EU-t mind eszmeileg, mind szervezetileg. Minden választás egy fenyegetés volt (a hosszabb ideje tétlennek mutkozó)  establishment számára, hogy a voksok kiakolbólítják eddigi összeurópai pozíciójából. Az ilyen félelmek nagy viszgájának ígérkeztek az elmúlt napokban lezajlott EU parlamenti választások.

Túl lévén ezeken a választásokon, első rátekintésre az látható, hogy bár a radikális, az eddigi alapokat tagadó pártok előretörtek, átütő sikert nem értek el. A mainstream valamilyen irányzatához sorolható pártok összeurópai szinten nyugodt többséget szereztek, bár nagyon fragmentált országonkénti szerkezetben.  Ez utóbbi miatt kétséges, hogy az új Parlamentben magukat nyugodt többséggé szervezik-e, vagy az eltérő ideológiai - politikai identitásuk örökös felmutatását és személyi ambicióikat tartják-e feladatuknak - hivatkozva választóik akaratára. A kédés azért éles, mert a világban gazdasági, politikai és katonai tekintetben annyi minden megváltozott, hogy Európa, vagy annak akár csupán a fejlett része is a régi módon csak a további lecsúszást adminisztrálhatja. Hogy ez ne történjen meg, ahhoz új kezdetre lenne szükség, amelyhez az integráció elmélyítésére lenne az ewlőfeltétel. Ennek programja a mostani választási kampány során csak elvétve, nem markáns és mozgósító formában hangzott el az egyes vezető politikusok szájából. Ebből az is következik, hogy kész terv nincs, amit csak el kellene fogadni és tüstént hozzákezdeni a végrehajtásához.

Az új felállás azonban azonnali döntési helyzetbe kényszeríti a Parlament pártjait az EU vezető szervei és azon belül vezető tisztségviselői megválasztásánál. Természetes, hogy ehhez a kampányokból, a saját identitásuk polémikus felmutatásából érkeznek a képviselők. De ennek ellenére egy sikert ígérő vezető garnitúra összehozásához nagyfokú tolerancia és kompromisszumkészség lenne szükséges. Ha ez nem mutatkozik, akkor is létrejönnek az új garnitúrák, de új sebeket hordozva, a kölcsönös bizalmatlanság és a törlesztési vágy indulatait hordozva. Vagyis már a munka elején eldől, hogy reális-e egy vezető magtól a korunk meglévő és várható kihívásaire válaszokat várni, vagy a kicsinyes pártelvű, a személyi alkalmasságot felülíró hadakozás ezt - a radikális ellenjátékos kisebbség folyamatos buzgó destruktív akcióitól is megzavarva - egy időre ismét a naiv illúziók világába helyezi. Darázsfészekből semmi jó nem születhet.

Mindezek alapján hamar eldől, hogy aki Európa jövőjéért aggódik, örülhet-e a hétvégi választások eredményeinek, vagy az eredményekből összeálló kaleidoszkóp alapján inkább búslakodni kénytelen. Természetesen a negatív forgatókönyvet sem kell véglegesnek tekinteni. Pillanatnyilag az Európát érő veszélyes kihívások jobbára csak látensek. Egy újabb nyílt exogén, vagy endogén válsághelyzet  választ kényszeríthet ki a marakodó mainstreamből, amely újra válaszútat teremt egy mélyebb korszerűsítés és egy felszíni ad hoc áthidaló megoldás, netán egy az Únión belüli újabb geográfiai szakadás között.