Bajnai népszerűsége

Bajnai önkéntes visszatérése a politikai arénába jelentős belpolitikai fejlemény. Eddig ugyanis Orbán pozíciójának tartóeleme volt a "de ki kerülne a helyére?" kérdés. Maga senki nem ajánlkozott, párt, mozgalom jelöltet nem nevezett meg. A jobboldali média minden kritikus pillanatban elővette és szajkózta az "Orbán vagy Gyurcsány " panelt, mit sok éve bejáratott és körbefont a lejárató technika összes eszközével. Hiába mondta Gyurcsány többször is, hogy saját magát belátható időn belül nem tartja lehetségesnek ilyen funkcióban, ez nem zavarta a jobboldali médiát a "vagy - vagy" beállításban. A mai rendszerrel szembenálló erőknek egyre fontosabb gyengeségévé vált a "névhiány"
Bajnai megszólalása ezen változtatott. Annál is inkább fontos ez, mert a választópolgárok leginkább nyilvánvalóan Orbán csődjéből a gazdaságpolitika ellehetetlenülését érzékelik. Bajnaihoz pedig éppen a gazdasági tematika kötődik. Neve nemcsak itthon referencia, hanem nemzetközi színtéren is, ahol a "névhiány" szintén fontos tényező volt a teendők megítélésében.
Természetesen továbbra is nyitott a pálya újabb miniszterelnökjelöltek jelentkezése, illetve jelölése előtt a politikai spektrum minden szektorában. Csak a halogatás és a kézszéttárás időszaka van lejárófélben. És hogy ez nem csak afféle politikai spekuláció, azt bizonyítja a legújabb közvéleménykutatási eredmény Bajnai Orbánt már ma felülmúló népszerűségéről. http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bajnai-megelozte-orbant-366538/

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bajnai-megelozte-orbant-366538

www.vg.hu

Fb.

Feltétel nélküli megadás és kettős beszéd?

Teljesen nyilvánvalónak látszik, hogy a nemzetközi politikai és gazdasági erők megelégelték Orbán kisded játékait. Az is adottságnak tekinthető, hogy az államcsőd elkerüléséhez adott segítségük áraként már nem fogadnak el kevesebbet - kiismervén a magyar kormányfőt - mint a feltétel nélküli megadást. A kérdés az, hogy a megadáshoz hozzáfűzik-e a személyi változások megkövetelését, illetve a kettős beszéd abbahagyását. A jelek szerint nem fűzik hozzá.
A belföldi tisztánlátók szemében ez teljesen érthetetlen, mivel jól látják, hogy minden torzulás szülőatyja a miniszterelnök és személye önmagában kockázatokat jelent minden időben. Viszont az ő logikájuk szerint ezt a konklúziót a külföld erőinek már sokkal korábban le kellett volna vonni. Mégsem tették. Vajon miért?

Netán nem ismerték fel, hogy kivel - mivel állnak szemben? Egyes személyeket, csoportokat, tematikákat illetően egy ideig ez is lehetséges volt. Lényegét tekintve azonban ez szinte kizárható. Esetleg volt elég más gondjuk, nem akarták kiélezni a "magyar kérdést"? Ebben is lehet az igazságnak egy kis csücske, de jól tudták, hogy előbb-utóbb erre mindenképpen sort kell keríteni. Jogi problémáik voltak egy kétharmados parlamenti többséggel szemben? Nyilván voltak, de már egy éve látták, hogy az európai jog hatékony eszköz lehet a kétharmad felülírására. Mégsem siettek ennek az eszköznek a bevetésével. Úgy gondolták, hogy a kutya csak ugat, de kulcskérdésekben nem harap? Erre is mutatnak jelek. A soros elnöki periódust úgy lehetett nagyobb bonyodalmak nélkül átvészelni, hogy Orbán az EU moguljai számára fontos kérdésekben kezes bárány volt. Csikorgó fogakkal, de tudomásul vette azt is, hogy a költségvetési és államháztartási hiány mértéke is kemény hatalmi korlát.Mégse valószínű, hogy illúziók lettek volna a kutya harapását illetően, ha tekintélyuralmi rendszerének kiépítése a tét, márpedig ez maga nem tolerálható az EU számára - és valamelyest a NATO számára is. Akkor hát?

Akkor hát? Nyilván Berlusconi rendszere is nehezen viselhető volt a szövetségesek számára. Mégis elviselték hosszú időn át és nyilván nem csak azért, mert sokkal ügyesebben kerülgette a látszatra még demokratikus formákat. Hasonlóképpen a mindkét politikai irányzatot követő görög kormányok trükközésén is átláttak az EU illetékesei és komoly belső erőtényezői. Hiányzott azonban az adu ahhoz, hogy az EU és a NATO vezető körei a demokratikus szabályok betartásával kényszerítsék térdre ezeknek az országoknak a hatalmi elitjét, amelyik mögött választói támogatás is volt. Ez az ütőkártya került kézbe az olasz és a görög gazdaság csődhelyzetének kialakulásával.És ez alakult ki Magyarország tekintetében is. És most ennek a lapnak a megjátszása folyik. Változatlanul szem előtt tartva a demokrácia procedúráit és a választók hangulatát.

A kérdés tehát úgy vetődik fel számukra, hogy ha Orbán de facto feltétel nélkül megadja magát, akkor ragaszkodnak- e eltávolításához? Láthatóan nem ragaszkodnak, hiszen ő a legalkalmasabb arra, hogy a gyakorlatban "alkotmányosan" hajtsa végre a teljes fordulatot és ezt valahogy elfogadtassa választói többségével is. És itt a felelet arra, hogy miért nem szabják feltételül neki a kettős beszéd abbahagyását sem. Ennek leleplezésére elegendőnek tartják a világsajtót is.

A fordulat csak abban áll, hogy ha Orbán megpróbálja kijátszani a feltétel nélküli megadás tartalmi elemeit. akkor a szorítás újra kezdődik. És ehhez szinte azonnal kézben vannak a gazdasági, és nem nagy késéssel a jogi eszközök. Ezek ismételt bevetése már egyértelműen Orbán kiiktatását is elkerülhetetlenné teszi.

A magyar belpolitikai aréna kihívása az, hogy a közhangulat mennyire fog Orbán ellen fordulni. Ezen belül a demokraták, a nyugatosok "leckéje"az, hogy az Orbánnal való érzelmi szembefordulás indokát milyen szavazói rétegekben tudja a demokratikus rend és a szabálykövető, konstruktív gazdaságpolitika lábbal tiprása kövekezményeként fogadtatni el. Mert erősödni fog a jobboldali ellenzék is, amelyik a gazdaságpolitikai-politikai vereség elfogadása miatt fordul majd szembe a kormánnyal.

· · · pár másodperce

Orbánék hatásos kútmérgezése: a világháborús vereség tudatának végtelenítése (Fb.)

Magyarország világháborús vereségei vitathatatlanok. A vereségtudatból való kikecmergés fő eszköze a Horthy - korszakban az irredentizmus folyamatos elevenen tartása: ha konszolidáljuk Csonkamagyarországot, az persze jó, de az igazán jót az elcsatolt területek visszaszerzésétől várhatjuk. Ez - Hitler támogatásával - részlegesen meg is történt, de szinte azonnal fizette az ország az árát is: részvétel a vesztes oldalon az újabb világháborúban és az ebből következő újabb vereség.

A vereség feldolgozásának kísérlete ekkor egészen más úton kezdődött: az újjáépítést a társadalmi igazságosság hirdetése kísérte, aminek fő tette a földosztás volt, de kísérte az iskolázás radikális demokratizálása és a felfelé irányuló egy- és többlépcsős mobilitás lehetőségének megnyitása is. Az ezt követő szovjetizálás a földet visszavette ugyan, de a mobilitási csatornákat nyitva hagyta, a lakosság minden szükségletének biztosítására totális felelősséget vállalt, miközben a háborús vereségért való felelősséget leszűkítette a volt uralkodó osztályokra, a népnek pedig egy új, győztes társadalomhoz tartozást helyezte kilátásba. A gondokat és nehézségeket a Nyugat háborús fenyegetéseivel magyarázta. 56 tömeges lázadás volt a rendszer ellen, céljai ugyan kialakulatlanok voltak, de hazugság azt állítani, hogy iránya a Horthy rendszer visszaállítása lett volna, és még kevésbé az irredenta. Az újabb megszállás értelemszerűen újraélesztette egy időre a vereségtudatot, de a konszolidáció mind az életszínvonalpolitikával, mind a szovjet jelenlét érzékelésének háttérbe szorításával ezt erősen csillapította, a határok kérdése pedig a legtöbb ember számára már nem maradt eleven.

Az államszocialista rendszer gazdasági csődje és az ezen alapuló politikai és kulturális szétzilálódás vektora a sikeres Nyugathoz való csatakozás irányába mutatott. A békés rendszerváltás ezt beteljesíteni ígérte, úgyhogy a túlnyomó többség az államszocializmus bukását nem élte meg vereségként. A gyors felzárkózás, az euroatlanti integrációba való befogadás a remény, sikeresség érzését hívta elő tömegméretekben. Ehhez képest a megélt transzformációs válság, a tömeges munkanélküliség csak átmeneti rossznak tűnt, a megélhetés biztonságának eltűnése sem volt ekkor több zavaró mellékmotívumnál. Trianon pedig csak a társadalom egy kisebb része számára tűnt aktuális problémának, ami a társadalmi közérzetet negatív irányba befolyásolhatná. Még a kérdés iránt fogékonyak többségét is kielégítette a határok átjárhatósága és a szomszédoknál a magyar kisebbségek helyzetének ilyen - olyan javulása.

A fordulópont 2006 volt. Ekkor tört meg a gazdasági helyzet folyamatos javulásába vetett hit - amit aztán a 2008-as világválság elmélyített. De akkor vált az élet állandó részévé az Orbán keltette sokszálú - bár nem előzmények nélküli - hisztéria, amibe összezagyválták a gazdasági és szociális elégületlenséget az EU iránti bizalmatlanságot, az irredenta színezetű trianonozást, a szélsőjobb tradicionális szimbolumainak visszahozását, a politikai marketing lejárató, fekete eszközeinek folyamatos adagolását, a tényleges jobboldali médiadominancia kiteljesítését az erőfeszítés nélküli jólét hol explicit, hol implicit ígéretével párosítva. Ez vezetett Orbán elsöprő győzelméhez a 2010-es választásokon.

A minden hatalmi posztot maga alá gyűrő másfél éves orbáni rohammenet, amely felszámolta az 1990-ben kialakított, európai karakterű demokratikus rendszert, egyben az ideológiai mezőt is megszállta és alaptörvényében az 1944 márc. 19. előtti állapotokat oktrojálta rá a népre, mint az utolsó legitim állapotot. Tehát a náci Németország oldalán vívott, már vesztésre álló háborús állapotokat, amikor azért még a "meggyarapított" ország a budapesti központi irányítás alatt állt, miközben az állampolgári jogegyenlőség lényegében fel volt számolva. Magyarország tehát belekormányozta magát abba a pozícióba, hogy ma Európában egyedül mutogatja a vesztes világháború sebeit és rongyait mindenki másnak, akik ezt értetlenül és döbbenten nézik. Mindezt a brutális átszabást egy gazdasági szabadságharcos kivagyiság kísérte szövetségeseink ellen, provokációk a szomszédos államok kormányai ellen, a jogbiztonság tüntetően durva megsértései, a nemzetközi tőke elleni antikapitalista demagógia és a nemzeti tőke dicsfénybe emelése. De fontos, sőt nélkülözhetetlen elem volt a szuverén állam mindenhatósága révén tömeges jólét gyors elérésének megcsillantása a nem szokványos gazdaságpolitika sikerei által.

Mostanra láthatólag Orbán gazdasága romokban van, külpolitikailag totálisan elszigetelődött, államigazgatása szétzilálódott, a lakosság szegényedik és nem várt veszélyek leselkednek rá a közeljövőben.Ugyanakkor a felélesztett háborús vereségtudat kiegészül az ígért sikeres szabadságharc, az állami mindenhatóság elvesztésének tudatával is. Azok a politikai erők, akik mindazzal, amit Orbán művelt, kezdettől szemben álltak, vagy amelyek közben jöttek rá arra, hogy megintegyszer zsákutcába rángatták bele az országot, keveset tudnak tenni ez ellen a közhangulat ellen. Ha felelősen politizálnak, nem tudnak a népnek meggyőző, átélhető sikereket ígérni és ezért képtelenek úrrá lenni a mesterségesen felkeltett vereségtudaton. Csak remélni lehet, hogy a hamis ígéretek látványos csődje lesz annyira főbekólintó, hogy a tömegszuggesztióból fölébredtek nem az önsajnálat és a vak remény ketrecébe zárják be magukat, valamiféle irracionális csoda vágyát melengetve.

De akár a legrosszabb, akár ennél valamivel jobb fejlemények következnek, szomorúan kell leszögeznünk, hogy a kútmérgezés hatásos volt és ez a hatás nem tűnik el egyhamar..

Fb. bejegyzés az alkimista retortáról

Fellegi mandátuma

Ha majd valakit utólag érdekel, fel fogja kutatni Fellegi szerepét az Orbán - univerzum világában az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet és a Bibó kollégisták kapcsolatától a jobboldali médiavilág felépülésén át Fellegi tárcájának szerepéig és szokatlan lemondásáig. Ezt azonban most nyugodtan zárójelbe tehetjük. Még csak Fellegi "főtárgyalói" szerepkörének orosz és kínai tekervényei sem kell érdekeljen bennünket. Maradunk az IMF - EU tárgyalási mandátum kérdésénél.

Annyi kiszivárgott, hogy Fellegi mandátumának kulcsszerepe volt decemberben a tárgyalópartner decemberi hirtelen hazarendelésében. A küldöttség olyan témákat vetett fel, amelyek túlmentek egy hitelmegállapodás szűk tematikáján. Fellegi válasza az volt, hogy ezeket illetően tárgyalási felhatalmazást kér Orbántól. Másnap azzal tért vissza, hogy ezt a felhatalmazást nem kapta meg. Ezért az előkészítő tárgyalások megszakadtak. Az új évre kiderült, hogy szűk mandátummal meg se kezdhetők újra a tárgyalások. S jött a fordulat: nyilvánosságra hozták, hogy meghatározták, mire terjed ki Fellegi tárgyalási mandátuma a továbbiakban, de ez -az adott kereteken belül - megállapodás lehetőségét is magába foglalja.

Egy zárt, titkos világban a kremlinológiai módszerekkel lehet csak megpróbálni tájékozódni. Tegyünk rá kísérletet. Világos, hogy a mandátum tényének nyilvánosságra hozása értelemszerűen azt jelenti, hogy az EU előszöris tájékozódni akar a mandátum tartalmáról. Ezt az információt Fellegitől nyilvánvalóan meg is fogja kapni. Ha ezt elégtelennek találja, arról mi is értesülni fogunk abból, hogy nem indulnak meg a tárgyalások. Ha napokon belül nem kapunk értesítést se arról, hogy újraindulnak a tárgyalások, se ennek ellenkezőjéről, azt csak úgy magyarázzuk, hogy tovább folyik a kötélhúzás a mandátum terjedelme körül. Vagyis arról, hogy Orbán már engedett-e annyit, hogy képviselőjével szóba álljanak, ha nem, van-e remény további lényeges engedményekre, vagy nincs miről tárgyalni.

Most Fellegi mozgása az indikátor arra nézve, hogy mi fortyog az alkimista retortában.

Ne nyitogassuk a történelmet , ha együttes cselekvést akarunk (Fb.)

Ahhoz, hogy elkerüljük az államcsődöt és stabilizáljuk a helyünket az EU-ban, mennél szélesebb körű együttműködésre lenne szükség. A legjobb variáns az volna, ha a mai parlamenti többség markáns csoportja szembefordulna az eszement nemzetrontó orbáni politikával. De ha ez megtörténne, nem lenne kártékonyabb ember, mint aki pont ekkor tartaná időszerűnek, hogy a szembefordulóknak egyenként a fejére olvasná, hogy mikor milyen rossz fát tett a tűzre.

Ha azonban csak a parlament ellenzéki képviselői keresnék egymáshoz az utat, akkor is kerékkötők azok, akik a legaktuálisabbnak Gyurcsány valóságos vagy vélt hibáinak felhánytorgatását tartják, akiknek most nincs jobb dolguk annak firtatásánál, hogy akkor ki is szivárogtatta ki az öszödi beszédet, vagy aki éppen most szeretné kidomborítani Sólyom László kiemelt felelősségét abban, hogy a dolgok idáig jutottak.

Ebből a szempontból a civil mozgalmaknak van a legkönnyebb dolguk: nincs nagyon múltjuk, amit a fejükre olvasnának. Épp azért van rájuk különlegesen nagy szükség. De ha ők túljátsszák a szerepüket és a "tisztaságot" állítják központi mércének, ők is az együttcselekvés kerékkötőivé válhatnak.

Az együttműködés, együtt cselekvés egy korlátozott cél elérésére és egy meghatározott időszakra nézve elengedhetetlen. Utána logikus, hogy a heterogén erők útjai szétválhatnak. De akkor se hiszem, hogy az identitáskeresés legcélszerűbb formája a múlnak a versenytársak fejére olvasása. Jobb, ha az elkülönülés az akkori jelen tennivalóira és az elképzelt jövőre épül.

A múltat - beleértve a közelmúltat is - jobb a forrásokat kutató, tárgyilagosságra törekvő történészek terrénumának tekinteni és nem pancsolni bele aktuálpolitikai érdekeket követve.

2012.01.02. (Fb.)

Mi is történt tegnap a Sugár úti palotában és körülötte?

Ez volt az az esemény, ami önérték. Orbán álmai megvalósulásának tetőpontját sutyiban, zárt körben merte csak megünnepelni és a színhelyről pánikban kellett elszöknie. Miközben az Andrássy úton 100 000 ember minősítette gyalázatnak életművét. A kultusz betlijének visszavonhatatlan népítélete volt ez.

Hol mindenhol landol Nádas ÉS - cikke? (Fb.)

Biztos, hogy Nádas cikkének számos részállítását joggal lehet vitatni, de legalább ennyire egyértelmű, hogy a fő vonalakat tekintve igaz a kép, amit felvázol. Minthogy már korábban is megírta, a "haditikot" tőle is megtudta sok ember, de a jobban tájékozottak ezt nélküle is tudták. Tudták, de hagyták. Egyrészt nem tudhatták, mihez kezd Orbán a kétharmados hatalommal, másrészt sokan remélték, hogy a 2008-as válság kisiklás volt, amit egy konjunktúra fog követni. Most már világos a kép és a világpiac, az EU és az USA (a sorrend közömbös) eldöntötte, hogy ezt Magyarországon így tovább ne.

Kérdés, hogy egy író cikke egy kis magyar hetilapban számít-e valamit ekkora léptékben. Szerintem igen. A számos elemi információt egységes - bár nem hibátlan - struktúrába rendező, relatíve rövid írás "aha" érzést ad és sok elemzőt sok munkától kíméli meg. Ráadásul mindenhol egyszerre. Feltéve, ha tényleg eljut mindenhová. Tételezzük fel, hogy eljut. Mégpedig azért, mert a nemzetközi diplomácia, a stratégiai kutatóintézetek, a piaci elemzők és a nívós világsajtó egyaránt ki vannak éhezve a magyar információkra. Ezért nyilván magyarul tudókat is igénybe vesznek az információgyüjtésre és ebbe biztos, hogy a komolyan vehető média figyelése is beletartozik. De ha ez az első körben nem történne meg, elég, ha egyetlen fontos sajtótermék hírt ad róla - és akkor a második menetben jut el mindenhová. Nádas esetében valamelyik német orgánum szinte biztos, hogy előáll vele.

Van azonban még ezen is túlmutató jelentősége egy ilyen cikknek. Tegyük fel, hogy az igazán fontos körök számára nincs a cikkben semmi nóvum. Ebben az esetben sem közömbös tény azonban, hogy ez valami exkluzív tudás marad-e, vagy pedig számos outsider is hozzáférhet. Minthogy a cikk ezt az utóbbi variánst jelenti, ez alighanem a döntések és az abból következő lépések során figyelembe veendő befolyásoló tényezővé válhat.

Ami már most a cikk tartalmi vonatkozását illeti, a legfontosabb talán az, hogy az államot, a politikai elitet, a magyar nagyvállalkozókat, beszállítóikat és az árnyékgazdaság morzsáinak haszonélvezőit egységes rendszerként mutatja be. Ennek a világnak az összetörésére egy államcsőd kedvező lehetőségnek tűnhet. Természetesen ezt mindenkinél jobban értik azok, akiknek a legnagyobb a hasznuk a statusquoból. Így ők juthatnak arra a következtetésre, hogy a manifeszt csőd árnyékában egy preventív lépés számukra még mindig előnyösebb, mint ha hagynak mindent a fejükre omlani.