Egy erőltetett ütemben kiépült tekintélyuralmi államban, ahol a gazdaság és társadalom minden szféráját megszállja az uralkodó rend, kikerülhetetlen velejáró a nagyfokú kontraszelekció. Ennek első szintje az, hogy a legfelsőbb körökben vagy általában tehetségtelen emberek találhatóak, vagy ha nem is mindenben azok, az erőszakos, semmire nem tekintettel lévő egy kézben centralizált működésmód következtében ők is kiemelkedően magas hibaszázalékkal dolgoznak és ezt szokják meg. Ennek a szintnek a komplementere az, hogy minden fontos pozícióban talált, a rendszerre szemben kritikus vezetőket gondolkodás nélkül eltávolítják.
A második szint is kételemű. Egyfelől a kontraszelektált felsővezetés a tőle függő személyi döntésekben ismét csak a politikai lojalitást és a feltétlen engedelmességet tartja fontosnak, a normál körülmények közötti alkalmasság pedig nem szempont. Másfelől a tehetséges, alkalmas emberek az adott viszonyok ismeretében nem is törekszenek vezető állásokba, mert nem vállalják az azzal járó körülményeket. Így aztán más életútat keresnek maguknak - nem egy esetben külföldön. Ezen a szinten is folyik a folyamatos tisztogatás az ott talált, vagy általuk odahelyezett emberek között, de akit nem rúgnak ki, az egyre inkább kénytelen alkalmazkodni az őt körülvevő viszonyokhoz és ezzel az idő előrehaladtával szellemileg - erkölcsileg degradálódik. Mindez vonatkozik a teljes állami szférára, valamint minden olyan intézményre, amelyet a hatalom kézben akar tartani.
A harmadik szintet azok az ambiciózus fiatalok jelentik, akik itthon karriert akarnak csinálni. Vagy már eleve magukévá tették a rendszer világszemléletét és játékszabályait, vagy menet közben szembesülnek ezzel. Ha beépülnek, akkor gyorsan relativizálódnak az esetleg meglévő képességeik. Ha meg kirepülnek a rendszerből, akkor ugyanúgy itthon nem kamatoztathatják a tehetségüket, mint azok, akik önként nem is próbáltak előre jutni a NER keretein belül.
Végül a negyedik szintet a magánszféra jelenti. Itt elvben a kormányzati befolyásnak nem kellene érvényesülni. Számos ponton azonban mégis érvényesül. Minden szektorban ott találhatók az állam kegyencei, akiknek mindenféle előnyét, kedvezményét tudomásul kell venni. Minden szektorra kiterjed az állami korrupció, amely alól sikeresen egyetlen cég se tudja kivonni magát. Ha ez az államnak nem elég, hosszú kezével úgy tud bárkit jutalmazni - büntetni, hogy ez alól még a Magyarországon működő legnagyobb külföldi cégek se tudják kivonni magukat.Hát még a kicsik, netán a kezdők. Ezáltal a magánszférában működő tehetséges embereknek is egy torz világ körülményihez való alkalmazkodás veszi el energiájuk kisebb - nagyobb részét.
Mennél tovább tart ez a rendszer és mennél hosszabb életet jósolnak neki a különféle szereplők, annál negatívabban befolyásolja a kontraszelekció az ország versenyképességét. s annál nagyobb arányban döntenek a tehetséges emberek a külföldre távozás mellett. S mindez a negatív hatás nem korlátozódik a NER időszakára. Bármi is jön utána, a többrétegű kontraszelekció különféle negatív következményeit az ország tartósan viselni lesz kénytelen.
2015. május 15., péntek
2015. május 12., kedd
Fb.:Sáncon kívül az Orbánt kreáló trió
Balint Suranyi megosztotta egy korábbi (2012. május 13.) emlékét.
14 perce ·
Azóta csatlakozott a trojkához Simicska is
Ma van 3 éve
A kormányátalakítás zajában kevés figyelmet kapott Fellegi pályamódosítása, az, hogy nem csak a magyar politikából szállt ki, hanem a hatalom emlőjén teret foglaló nemzeti tőkétől is távol keresi a jövőjét. Alighanem ez igen komoly jelzés.
Fellegiről a nyilvánosság keveset tud és nincs értelme azt a keveset
fantáziával kiszínezni. Az azonban egyértelműnek látszik, hogy Orbán
"megcsinálásában" két embernek volt kulcsszerepe: a gyakorlati vonalon
Stumpfnak, intellektuálisan Felleginek. Orbán első kormányzása idején
Stumpf volt a szürke eminenciás és ezt nyilvános pozíciója is mutatta.
De az ő kezét is megkötötték Orbán "Leó szellemei", akik a vezér
alkatának nem pragmatikus oldalát erősítették. A 2002-es váratlan
választási vereség ugyan törést okozott az Orbán - Stumpf viszonyban, de
szakítást nem. Stumpf a háttérben tovább szervezte egy jövendő Orbán -
kormány szakmai hátterét. 2010-ben derült ki, hogy Orbán megelégelte
Stumpf szálakat kézben tartó szerepét, nem tette kormányprogrammá azt,
amit gárdája képviselt, őt magát meg alkotmánybírói díszsírhelyre
száműzte a gyakorlati politikából.
Az új kormányban is szükségesnek tartotta azonban egy régi mentor jelenlétét, ezért kulcspozícióba visszahívta Fellegit. A jelek arra vallanak, hogy a "Leó szellemekkel" és Orbán személyiségével ő se tudott súrlódásmentesen együttműködni. Erről vall előbb a tárcájáról való lemondása, most pedig teljes kiszállása az orbáni világból. Jövendő egzisztenciáját úgy akarja felépíteni, hogy semmilyen értelemben ne függjön Orbán akaratától és sorsától. Felhasználva persze azt a kapcsolati hálót, amit Orbán minisztereként, főtárgyalójaként szerzett meg. Ettől már csak egy lépés annak feltételezése, hogy kétségei vannak az Orbán - rendszer tartósságával kapcsolatban.
Tévedés ne essék: ha Stumpf és Fellegi voltak Orbán felnevelői és kormánypozícióban kiszolgálták őt, akkor politikailag is, erkölcsileg is kiemelt felelősségük van Orbán életútjában, azzal fő vonásaiban egyetértettek és feltehetőleg egyet értenek ma is. Amit korrigálni szerettek volna, az alkalmasint az önpusztító sarlatánság. Ebben a szerepkörben már nincs és nem is lehet utóduk, mert az efféle életrajzi rezervoár kimerült.
Az új kormányban is szükségesnek tartotta azonban egy régi mentor jelenlétét, ezért kulcspozícióba visszahívta Fellegit. A jelek arra vallanak, hogy a "Leó szellemekkel" és Orbán személyiségével ő se tudott súrlódásmentesen együttműködni. Erről vall előbb a tárcájáról való lemondása, most pedig teljes kiszállása az orbáni világból. Jövendő egzisztenciáját úgy akarja felépíteni, hogy semmilyen értelemben ne függjön Orbán akaratától és sorsától. Felhasználva persze azt a kapcsolati hálót, amit Orbán minisztereként, főtárgyalójaként szerzett meg. Ettől már csak egy lépés annak feltételezése, hogy kétségei vannak az Orbán - rendszer tartósságával kapcsolatban.
Tévedés ne essék: ha Stumpf és Fellegi voltak Orbán felnevelői és kormánypozícióban kiszolgálták őt, akkor politikailag is, erkölcsileg is kiemelt felelősségük van Orbán életútjában, azzal fő vonásaiban egyetértettek és feltehetőleg egyet értenek ma is. Amit korrigálni szerettek volna, az alkalmasint az önpusztító sarlatánság. Ebben a szerepkörben már nincs és nem is lehet utóduk, mert az efféle életrajzi rezervoár kimerült.
2015. május 11., hétfő
Egy Fb. kommentem a tömeges magyar migrációról és migrációs szándékról
Ez tűnik az Orbán - rendszer elleni tiltakozás leghatékonyabb formájának. Ez egyszerre válasz Orbánnak és a rá szavazóknak.
Fb. bejegyzésem arról, hogy mi lehetett a pártok tragikus vétsége a rendszerváltás során
Ezért ment auszra a magyar rendszerváltás?
Köztudott, hogy nálunk tárgyalásos rendszerváltás volt. A tárgyalások olyan időpontban kezdődtek, amikor nem lehetett tudni, hogy a láger többi országában is összeomlik a rendszer - nem is beszélve magáról a Szovjetúnióról. A tárgyalások meg szükségképpen kompromisszumokat és taktikai játékokat jelentenek. Ezek után a rendszerváltást követően a pártok - a jövőkép helyett - abban kezdtek versenyezni, hogy ők "tiszták", míg a riválisaik nyakig koszosak. Ez volt a tragikus félrefogás! Ettől kezdve más csak közös hazugságok és egyedi hazugságok voltak, etatizmus és korrupció - a reális folyamatokra senki sem ügyelt igazán.
Köztudott, hogy nálunk tárgyalásos rendszerváltás volt. A tárgyalások olyan időpontban kezdődtek, amikor nem lehetett tudni, hogy a láger többi országában is összeomlik a rendszer - nem is beszélve magáról a Szovjetúnióról. A tárgyalások meg szükségképpen kompromisszumokat és taktikai játékokat jelentenek. Ezek után a rendszerváltást követően a pártok - a jövőkép helyett - abban kezdtek versenyezni, hogy ők "tiszták", míg a riválisaik nyakig koszosak. Ez volt a tragikus félrefogás! Ettől kezdve más csak közös hazugságok és egyedi hazugságok voltak, etatizmus és korrupció - a reális folyamatokra senki sem ügyelt igazán.
2015. május 9., szombat
A megzavarodott inga
Európában a politikai váltógazdaság sok országban azt jelentette, hogy két kormányképes nagy párt versengett a kormányhatalomért és ha a választók megelégelték a bársonyszékekben levőket, beszavazták a riválist. Mintha ez a " szabályszerűség" múlóban volna. Hol protesztpártok támadják eredményesen az eddig hatalomban lévő váltópártokat, hol egy valójában már nem kedvelt pártot inkább újraválasztanak, semmint hogy a másiknak a legalább néhány kérdésben markáns alternatíváját elfogadnák. Persze országonként némiképpen más és más a helyzet, de azt láthatjuk, hogy magától az ingamozgástól már csak ritkán várhatják a nagyobb pártok a kormányra kerülést.
Ha ennek okait keressük, válságjelenségekbe ütközünk. Olyanokba, amelyek alapján arra kell jutnunk, hogy Európában lezárult egy korszak. Nevezhetjük ez utóbbit a bipoláris európai rend utótörténetének - vagy bárhogy máshogy. Az utótörténet megnevezés mellett az szól, hogy az EU keleti bővítése nem az újrafogalmazás, hanem a réginek a földrajzi kiterjesztése és a működési rend mérsékelt korszerűsítése mellett ment végbe. A tervezett és kudarcot vallott EU alkotmány sem hozott volna markáns változást, de még ez is beleütközött egyes tagállamok kormányainak és választópolgárainak centrifugális vágyaiba és indulataiba. Ezek a hol így, hogy úgy jelentkező centrifugális törekvések folyamatosan erősödni látszanak. Az ezeket elsimító diplomáciai erőfeszítések aligha ígérnek tartós megoldást. Az EU vagy felvizeződik és elveszti valódi nemzetközi szerepét, vagy egy ponton mégiscsak sor kerül az új kezdetre - legfeljebb a tagországok egy részének elvesztésével.
Magyarországon a politikai váltógazdaság az ismert módon megszűnt. Az ország a jelenlegi formájában csak a felvizeződő Unióba fér bele. Ha az Unió egyszer mégiscsak megrázza magát és új lapot nyit, akkor az ország vagy kívül kerül ezen a régión, vagy meg kell változtatnia jelenlegi, azzal inkompatibilis rendszerét.
Ha ennek okait keressük, válságjelenségekbe ütközünk. Olyanokba, amelyek alapján arra kell jutnunk, hogy Európában lezárult egy korszak. Nevezhetjük ez utóbbit a bipoláris európai rend utótörténetének - vagy bárhogy máshogy. Az utótörténet megnevezés mellett az szól, hogy az EU keleti bővítése nem az újrafogalmazás, hanem a réginek a földrajzi kiterjesztése és a működési rend mérsékelt korszerűsítése mellett ment végbe. A tervezett és kudarcot vallott EU alkotmány sem hozott volna markáns változást, de még ez is beleütközött egyes tagállamok kormányainak és választópolgárainak centrifugális vágyaiba és indulataiba. Ezek a hol így, hogy úgy jelentkező centrifugális törekvések folyamatosan erősödni látszanak. Az ezeket elsimító diplomáciai erőfeszítések aligha ígérnek tartós megoldást. Az EU vagy felvizeződik és elveszti valódi nemzetközi szerepét, vagy egy ponton mégiscsak sor kerül az új kezdetre - legfeljebb a tagországok egy részének elvesztésével.
Magyarországon a politikai váltógazdaság az ismert módon megszűnt. Az ország a jelenlegi formájában csak a felvizeződő Unióba fér bele. Ha az Unió egyszer mégiscsak megrázza magát és új lapot nyit, akkor az ország vagy kívül kerül ezen a régión, vagy meg kell változtatnia jelenlegi, azzal inkompatibilis rendszerét.
2015. április 30., csütörtök
Gyorsan hamvába holt Orbán - szélhámosság
A Fidesz karikatúra számba menő "nemzeti konzultációba" kezdett a bevándorlásról és szinte azonnal melléküldte a halálbüntetés témát is. A próbálkozásnak belpolitikai indítékai lehettek: a megerősödött Jobbiktól akarták visszavenni a jobboldali proteszt - politika népszerű témáit. Még mielőtt kibontakozhatott volna a Fidesz-akciója hazai terepen, jeges víz zúdult Orbán nyakába az Európai Únióból, aminek hatására kénytelen volt dezavuálni saját magát halálbüntetés - ügyben és azt is tudomásul kellett vennie, hogy bevándorlás ügyben is erősen korlátozott a mozgástere Európában.
Mi történt valójában? Orbán politikája hosszabb ideje a kör négyszögesítése: egyszerre akar az EPP tagszervezeteként a magyar jobboldali mainstream politika vezetője lenni, miközben az Európában egyre kevésbé ritka jobboldali proteszt politika protagonistájaként is jeleskedik. Ezt a kunsztot az EPP eltűrte, de nyilvánvalóan folyamatosan mérsékletre próbálta inteni - kevés sikerrel. Mutatványait kiismerték és egyre idegesítőbbnek tartják. Ugyanakkor Magyarországon is egyre kevésbé működik a kettős szerep: a rossz kormányzás, a kiszámíthatatlanság, az önkény nem mutatják a mainstream jellegzetességeit, s közben a jobboldali protesztet hitelesebben képviseli az Orbán által epizodista szerepre szánt Jobbik. A meggyengült hazai pozícióban egy az európai konszenzussal érzékeny témákban szembemenő kalandor kampány érthető módon nem megértést, hanem ultimátumszerű felcsattanást váltott ki az EU mértékadó köreiből. Így az offenzív szélhámos próbálkozásból nem maradhat más, mint a görcsös arcmentő kísérletek.
Ebben az egész kavalkádban a hazai ellenzék jelentéktelen mellékszereplő maradt. Nem véletlenül. Szervezeti és személyi problémáik mögött ugyanis az a feloldhatatlan ellentmondás van, hogy a nem jobboldali ellenzéknek marad ugyan az európai konszenzus képviselete, de ennek limitált az országban a támogatottsága, másfelől elképzelhető lenne lendületes baloldali proteszt is, csak nem ugyanabból a táborból. Ráadásul egy baloldali proteszt eleve nem képzelhető el antikapitalista és antiglobalista vonások nélkül - ezt a pozíciót azonban a jobboldal már régen lefoglalta.
Nem tudhatjuk, hogy ezek után Orbán ragaszkodni fog-e a rendpárti és idegenellenes tematizáláshoz, tovább zilálva ezzel az amúgyis zavaros hazai politikai viszonyokat. Vagy jobb belátásra térve feltűnés nélkül ejti ezt a szélhámos próbálkozást és akkor ugyanott tartunk, ahol Veszprém és Tapolca után tartottunk.
Mi történt valójában? Orbán politikája hosszabb ideje a kör négyszögesítése: egyszerre akar az EPP tagszervezeteként a magyar jobboldali mainstream politika vezetője lenni, miközben az Európában egyre kevésbé ritka jobboldali proteszt politika protagonistájaként is jeleskedik. Ezt a kunsztot az EPP eltűrte, de nyilvánvalóan folyamatosan mérsékletre próbálta inteni - kevés sikerrel. Mutatványait kiismerték és egyre idegesítőbbnek tartják. Ugyanakkor Magyarországon is egyre kevésbé működik a kettős szerep: a rossz kormányzás, a kiszámíthatatlanság, az önkény nem mutatják a mainstream jellegzetességeit, s közben a jobboldali protesztet hitelesebben képviseli az Orbán által epizodista szerepre szánt Jobbik. A meggyengült hazai pozícióban egy az európai konszenzussal érzékeny témákban szembemenő kalandor kampány érthető módon nem megértést, hanem ultimátumszerű felcsattanást váltott ki az EU mértékadó köreiből. Így az offenzív szélhámos próbálkozásból nem maradhat más, mint a görcsös arcmentő kísérletek.
Ebben az egész kavalkádban a hazai ellenzék jelentéktelen mellékszereplő maradt. Nem véletlenül. Szervezeti és személyi problémáik mögött ugyanis az a feloldhatatlan ellentmondás van, hogy a nem jobboldali ellenzéknek marad ugyan az európai konszenzus képviselete, de ennek limitált az országban a támogatottsága, másfelől elképzelhető lenne lendületes baloldali proteszt is, csak nem ugyanabból a táborból. Ráadásul egy baloldali proteszt eleve nem képzelhető el antikapitalista és antiglobalista vonások nélkül - ezt a pozíciót azonban a jobboldal már régen lefoglalta.
Nem tudhatjuk, hogy ezek után Orbán ragaszkodni fog-e a rendpárti és idegenellenes tematizáláshoz, tovább zilálva ezzel az amúgyis zavaros hazai politikai viszonyokat. Vagy jobb belátásra térve feltűnés nélkül ejti ezt a szélhámos próbálkozást és akkor ugyanott tartunk, ahol Veszprém és Tapolca után tartottunk.
2015. április 25., szombat
Az elmúlt 25 év - a nagy kaland az önkormányzatisággal
Amikor mélyebb tartalom nélküli vita van arról, hogy az elmúlt 25 évet egészében kudarcosnak minősítjük - e, megkerülhetetlen lenne az önkormányzatisággal kapcsolatos nagy kaland elemzése és értékelése. Minthogy semmire, erre sincsenek komoly vállalkozók.
Az államszocialista berendezkedést a politikai és gazdasági centralizáció jellemezte. Ennek nyilvánvaló fogyatékosságai nyomán a gazdaságban a vállalati önállóság gondolata körül jelentkeztek a próbálkozások, nem pedig a lokalitás irányában. A közigazgatásban pedig a felülről építkezés fenntartásával a megyei szint jutott több döntési hatáskörhöz. A rendszeren ez nem segíthetett. A diktatórikus centralizáció tagadásaként a rendszerváltás egyik legdöntőbb "forradalmi" eszméje az önkormányzatiság előtérbe helyezése volt. Ennek jogi alapja - az akkori tudásnak megfelelően - megtörtént és a remény az volt, hogy ez majd hatalmas demokratikus energiákat fog felszabadítani. Nem így történt. A kérdés túl komoly ahhoz, hogy jó hangzó impresszionisztikus vázlatokkal el lehessen intézni akár az okokat, akár a kulcsmozzanatokat. Nyilván történtek hibák mindjárt a startnál (pl. alighanem a fővárosban a kerületek középpontba állítása nagy félrefogás volt), de se a gazdaság folyamatai se a pártpolitika alakulása nem kompatibilis módon alakultak az önkormányzatisággal. Ennek jó indikátora lehet a központi állam túlzott szerepének fennmaradása az egész időszakban. De legalább ilyen fontos, hogy a lakosság se a kollektív cselekvés, hanem az egyéni megoldások felé orientálódott. Egy komplex elemzés az alapvető kudarc mellett ki tudná emelni az önkormányzatiság szép sikereit is egyes szerencsés településeken.
Azt nem lehet elvitatni, hogy a 2010-es újabb rendszerváltás brutális centralizációja nem ütközött számottevő ellenállásba. A lakosság nem érezte, hogy valami fontosat, értékeset elvesznek tőle.Az önkormányzatok többsége pedig már korábban is a központi hatalom hálójában vergődött, a kijárásra alapozott, nem pedig a saját erejére. Így aztán szóba se jött, hogy ellenállással felelt volna hatásköre drasztikus megnyírbálására. Ugyanígy az is vitathatatlan, hogy ellenzéki oldalról sem kap fontos helyet az agendán az önkormányzatiság széleskörű visszaállítása. Ennek is meg van a - végiggondolt, vagy végig nem gondolt - oka.
Mindennek ellenére a nagy kaland kudarca többet érdemelne, mint egy feltűnés nélküli temetést. Talán éppen az, hogy ez ma és a közeljövőben nem látszik elsőrendű politikai kérdésnek, lehetővé tenné, hogy különféle műhelyek kutassák az önkormányzatiság 25 évét és konklúzióikat viszonylag tárgyilagosan meg is tudják vitatni. Egy ilyen munka és diszkusszió talán hasznos, fontos tanulságokat kínáló alapja lehetne az ország - ki tudja, milyen - jövőjének.
Az államszocialista berendezkedést a politikai és gazdasági centralizáció jellemezte. Ennek nyilvánvaló fogyatékosságai nyomán a gazdaságban a vállalati önállóság gondolata körül jelentkeztek a próbálkozások, nem pedig a lokalitás irányában. A közigazgatásban pedig a felülről építkezés fenntartásával a megyei szint jutott több döntési hatáskörhöz. A rendszeren ez nem segíthetett. A diktatórikus centralizáció tagadásaként a rendszerváltás egyik legdöntőbb "forradalmi" eszméje az önkormányzatiság előtérbe helyezése volt. Ennek jogi alapja - az akkori tudásnak megfelelően - megtörtént és a remény az volt, hogy ez majd hatalmas demokratikus energiákat fog felszabadítani. Nem így történt. A kérdés túl komoly ahhoz, hogy jó hangzó impresszionisztikus vázlatokkal el lehessen intézni akár az okokat, akár a kulcsmozzanatokat. Nyilván történtek hibák mindjárt a startnál (pl. alighanem a fővárosban a kerületek középpontba állítása nagy félrefogás volt), de se a gazdaság folyamatai se a pártpolitika alakulása nem kompatibilis módon alakultak az önkormányzatisággal. Ennek jó indikátora lehet a központi állam túlzott szerepének fennmaradása az egész időszakban. De legalább ilyen fontos, hogy a lakosság se a kollektív cselekvés, hanem az egyéni megoldások felé orientálódott. Egy komplex elemzés az alapvető kudarc mellett ki tudná emelni az önkormányzatiság szép sikereit is egyes szerencsés településeken.
Azt nem lehet elvitatni, hogy a 2010-es újabb rendszerváltás brutális centralizációja nem ütközött számottevő ellenállásba. A lakosság nem érezte, hogy valami fontosat, értékeset elvesznek tőle.Az önkormányzatok többsége pedig már korábban is a központi hatalom hálójában vergődött, a kijárásra alapozott, nem pedig a saját erejére. Így aztán szóba se jött, hogy ellenállással felelt volna hatásköre drasztikus megnyírbálására. Ugyanígy az is vitathatatlan, hogy ellenzéki oldalról sem kap fontos helyet az agendán az önkormányzatiság széleskörű visszaállítása. Ennek is meg van a - végiggondolt, vagy végig nem gondolt - oka.
Mindennek ellenére a nagy kaland kudarca többet érdemelne, mint egy feltűnés nélküli temetést. Talán éppen az, hogy ez ma és a közeljövőben nem látszik elsőrendű politikai kérdésnek, lehetővé tenné, hogy különféle műhelyek kutassák az önkormányzatiság 25 évét és konklúzióikat viszonylag tárgyilagosan meg is tudják vitatni. Egy ilyen munka és diszkusszió talán hasznos, fontos tanulságokat kínáló alapja lehetne az ország - ki tudja, milyen - jövőjének.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)