Fb. kommentem az EU - Magyarország viszonyról

Az EU és Magyarország

Az EU impotenciáját az Alapszerződés sorozatos megsértésével kapcsolatban lehetett azzal magyarázni, hogy úgy gondolták: ha a magyaroknak ez kell, akkor mit lehet tenni? A 2019-es önkormányzati választások óta ez a szöveg nem használható.Alapvető változás mégsincs, pedig a "bűnlista" azóta is egyre csak bővül.

Ezek után csak két dologra lehet gondolni. Vagy az EU ugyanúgy konstrukciós hibára épült, mint a két világháború között a Népszövetség és ezért az impotencia eleve bele volt kódolva. Vagy pedig a német tőke olyan a maga számára ideális viszonyt alakított ki a magyar kormánnyal, hogy ennek fenntartása érdekében elgáncsol minden hatásos szankciót a magyar lormánnyal szemben.

A német tőke kísérleti nyula : Magyarország

Egy európai ország  politikailag nem fogadja el, ha a kormánya nem védi meg lakosságát a járványtól s e helyett tűzzel vassal támogatja a gazdaság korábbi tevékenységének folytatását otthon és külföldön egyaránt. De ez pusztán gazdaságilag se lett volna eddig lehetséges: a járványügyi  rendelkezések világszerte drasztikusan lecsökkentették a keresletet is. Így nem volt alternatívája a termelés korlátozásának s inkább azt kellett a tőkének forszírozni, hogy a termelés- és bevételkiesés mennél nagyobb hányadát kompenzálják a kormányok.

A járványnak az a természete, hogy egy ideig a felfelé menő ágban van, aztán ott több-kevesebb ideig megpihenve elindul lefelé. Ezt a szakaszt mind a nagytőke, mind a kis-és középvállalatok türelmetlenül várják, mert ezen múlhat életbenmaradásuk, vagy legalábbis további perspektívájuk. A korai újraindulásnak azonban kockázata is van: többek között szinte elkerülhetetlen, hogy ismét megemeli az újonnan megfertőzöttek számát. Ennek fogadtatásával, következményeivel nehéz előre számolni. Nem így van, ha a reaktivált termelőbázis az ország hatátán túl van. Akikor annak negatív hatásai is zömmel ott jelentkeznek, ahol a termelés de facto folyik. S ha ott kevésbé kell a dolgozók és a környezet negatív reakcióival számolni, vagy az esetleges tiltakozás letörését a helyi kormányzat vállalja, akkor kézenfekvő a termelés újraindítását a szatellit-telephelyeken kezdeni és siker esetén lépésenként közelíteni az eredeti szupranacionális állapothoz, ha viszont az újraindítás nem járt a remélt eredményekkel, akkor akár vissza is lehet lépni a járvány csúcsán kipróbált restriktív állapotokhoz.

A német tőke számára tehát kézenfekvő, hogy pl. Magyarországot válassza ki a kisérleti nyúl szerepére. Az ország erősen ki van szolgáltatva nekik és az esetleges lakossági tiltakozás letörése anúgyis a kormány kedvére való dolog. De valószínű, hogy a közvetlenül érintettek a termelés újraindítását örömmel fogadják, az esetleg megnövekedett új fertőzések számának elsinkofálására pedig a kormánynak bejáratott eszközei vannak.

Annak is kicsi a valószínűsége, hogy az újraindítási manőver nemzetközi szinten váltana ki rosszallást. Mindenhol fontolgatják, hogy mikor és hogyan lehetne oldani a termelésgátló tilalmakat. Ezért nyilván feszülten figyelik a kisérleti nyulat és tanulságait maguk is mennél hamarabb alkalmazni szertnék. Értelemszerűen ilyen körülmények között aligha lehet számítani arra, hogy a magyar demokráciát ért újabb és újabb sérelmek elítélésében éppen most lépnének túl a hatástalan verbális szinten.Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ezek a sérelmek folyamatosan rákerülnek egy egyre hosszabb "bűnlistára" És senki se sejtheti, hogy mikor alakul ki egy olyan konstelláció, amikor a listából valódi konzekvenciákkal járó vádirat lesz.

Fb. kommentem az EU - Magyarország kapcsolatról

Teljesen jogos az EU elmarasztalása az utóbbi 10 év Magyarország - politikájáért. De - lehet, hogy naiv vagyok - éppen most fordulatot vélek látni. Minrha rájöttek volna, hogy ami itt folyik, az rájuk is veszélyes. Persze ha ez így is van, attól se lehet remélni azonnali rendszerváltást. De a népfelkelést is jobb lenne elfelejteni. Ami véget vethet ennek a vircsaftnak, az az eddigi támogatók tömeges leszakadása a rendszerről. Ekkor lenne szükség az EU nagyvonalú segítségére és arra, hogy az ellenzék az átmenet idejére egységes legyen.

Mi lesz az euroval és a schengeni övezettel?

A koronavírus-járvány alatt a problémákat láthatólag szembehúnyással kezelik. Úgy vélik, a halálesetek árnyékában nem időszerű a vitákat lefolytatni. A járvány nyomában járó gazdasági válság azonban így vagy úgy dűlőre kell vigye az európai egységfolyamat két leglátványosabb intézményének sorsát.

Ami az eurot illeti - nem elsősorban teóriák csatájáról van szó, de még csak nem is az eltérő költségvetési politikák következményeiról. A zóna-tagok gazdasága maga tér el nagymértékben egymástól, mivel a remélt konvergencia nem következett be. A járvány lecsillapodtával azonban minden bizonnyal döntésre kellene vinni a dolgot. Vagy feladják az önálló fiskális politikát az eurozóna tagjai és kompromisszumokkal megoldják a monetáris politikát érintő vitákat, továbbá egymás segítését a valódi konvergencia gyors megvalósításához, vagy el kell fogadni a zónából való kilépéseket - sőt akár a közös pénz megszűnését is.

Schengen ügyében a képlet egyszerűbb: Vagy megszűntetik a belső határok ma ideiglenesnek mondott ellenőrzését, vagy magának a rendszernek kell búcsút mondani.

Az ésszerű az volna, ha az euro és Schengen sorsáról előbb születne meg a döntés, semhogy újra nyitnák a 7 éves költségvetésről már megkezdett vitákat. De mint tudjuk, az életben nem mindig az ésszerűség diktál.

A neocon után

Közel 50 éve a jóléti állam koncepciója kezdett kifáradni és helyére a politikában Thatcher és Reagan nevéhez kötve a neokonzervativ fordulat lépett. A jóléti rendszer bizonyos fokú lebontásának, a deetatizálásnak, az adócsökkentésnek és a deregulációnak a növekedés és a struktúraváltások tekintetében mutatkoztak eredményei, a kárvallottaknak ígért "lecsorgó hatás" viszont kevésbé mutatkozott. Szélsőségesen megnőttek a jövedelemegyenlőtlenségek és a piaci allokáció kárvallottja a szegények mellett a középosztály lesüllyedő része lett.A gazdaságban lépten-nyomon buborékok keletkeztek és kipukkadással fenyegettek. A 2008-as pénzügyi buborék ki is pukkadt, ami váratlanul világválságot eredményezett. Kihívást jelentett a neokonzervatív berendezkedésre a nem transzparens kínai berendezkedés kiemelkedő növekedési sikere is.

Bár a 2008-10-es válságot igyekeztek nem rendszerhibaként, hanem irányítási hibaként kezelni, gyógyítása a minimális szabályozási vátoztatásokon túl szinte kizárólag a központi bankok "könnyű pénz" politikájával történt. Ez a felszínen hatásos volt a növekedés és a foglalkoztatás terén, de kiderült, hogy a rendszer nem képes elviselni a később elengedhetetlennek vélt pénzügyi szigorítást. A hagyományos elit poltikai pozíciója is meggyengült a bizalomvesztés miatt.

A bizonytalan, borulással fenyegető rendszert végülis egy exogén tényező, a koronavírus-világjárvány zökkentette ki korábbi helyzetéből. A prioritások egy pillanat alatt átmenetileg átrendeződtek és az államok és a hozzájuk kapcsolódó alrendszerek szerepe megnőtt, a tőzsdéé pedig minimalizálódott. A gazdaság számos szektora lebénult. Átmenetileg. Merthogy minden járvány egyszer végetér, akár jól, akár rosszul "kezelik", akár nem kezelik egyáltalán. De vajon mi áll helyre utána?

Naiv feltételezés, hogy a status quo ante áll helyre. Vajon embertömegek jövedelem nélkül maradnak? Ha kapnak valamilyen jövedelmet, akkor honnan és milyen jogcímen? Mit változtat a járvány tartósan a lakosságok életvitelén és fogyasztói preferenciáin? Egy ország lakói között a bizalom erősödik meg, vagy az ádáz indulatok? És a más országokkal kapcsolatos attitüd? Ezen belül a földrajzilag és kultúrálisan közeli. illetve távoli régiókat illetően? Mi lesz a sorsa a nemzetközi egyezményeknek és megállapodásoknak? Ha a nemzeti öncélúság évada jön, akkor a kínai és orosz modelből merítenek? Igyekeznek-e nysilvános jövőképeket kialakítani, vagy csak máról holnapra gondolkodnak "fent" és "lent"? Mindezek következtében nő-e a fegyverkezési hajsza és a háborús veszély? A sort folytatni lehet. Csupa kérdés, amire ma nincs válasz. De ha egyhamar nem is lesz, akkor semmi jóra nem számíthatunk.

És akkor még olyan, eddig is létező globális kihívásokat nem is említettünk, mint a fenyegető környezeti katasztrófák, a modern népvándorlás és az újabb, küszöbön álló technikai.technológiai változások társadalmi hatásai, amikre a neocon szemléletnek eddig sem volt működőképes válasza.

Fb. bejegyzésem 8 évvel ezelőtt a magyar politikai berendezkedésről

Ez - ugye - már látszott 8 évvel ezelőtt!

8 éve

Nézd meg az emlékeidet.chevron-right

Balint Suranyi

2012. március 24. · 

Totális hatalommegragadás

Itthon szerencsétlenkedés folyik az Orbán- rendszer minősítése körül. Tekintélyuralom? Diktatúra? Kemény demokrácia? Autokrácia? Elhangzanak a pro és kontra érvek és nem jutnak vele előre. Ugyanígy külföldön is folyik ez a terminológiai bizonytalankodás a politikusok és a publicisták részéről. Az Orbán - féle politika egészét sokan az EU szellemével ellentétesnek minősítik, de ennek mibenlétét nehezen tudják markánsan megragadni. Ha pedig a magyar alkotmányt és az egyes törvényeket bírálják, hosszú listák születnek a kifogásokról, amit bele lehet fullasztani egyes részletek kiragadásával előidézhető káoszba.

A rendszer pedig világosan megnevezhető: az élet minden területére kiterjedő hatalommegragadás folyik, amit egyedül az EU-s jog legkeményebb falai korlátoznak. Így nem jön szóba a halálbüntetés visszaállítása, az utazási szabadság korlátozása, a forint konvertibilitásának megszűntetése, a formális intézményrendszer egyes elemeinek teljes felszámolása és néhány más alapjog megkérdőjelezése. Lényegében ezek a kemény korlátok akadályozzák a rendszer egyértelmű minősítését is.

Ha viszont azt nézzük, hogy mi mindenre terjesztik ki a rendszer totális kontrollját, akkor a lista végtelenül hosszú. A politikai intézményrendszertől a gazdaság kulcspozícióiig, a közigazgatástól az igazságszolgáltatásig, a közoktatástól a felsőoktatásig, az egészségügytől a környezetgazdálkodásig, az egyházi ügyektől az iskolai világnézeti nevelésig, a médiától a kultúrális életig, a kiskereskedelemtől a közszolgáltatásokig, a szakmai autonómiák kiiktatásától a szakszervezeti jogok kiheréléséig, a sporttól a szimbolikus szféra egészéig a sort a végtelenségig lehet folytatni. A "foglalás" hol brutális erőszakkal, hol perfid tartuffei módszerekkel történik. De a lényeg ugyanaz: mindent a "központi erőtér" hatalma, sőt pillanatnyi szeszélye alá rendelni. Ez utóbbi, a pillanatnyi szeszély zavarja meg időnként a kiszolgáltatott, alkalmazkodni kényszerülő emberek tisztánlátását is, hogy ne kelljen folyamatosan tudomásul venniük az egy akarattal való szembetalálkozásukat.

A totális hatalommegragadás és annak leplezetlensége megbénítja az állampolgárok cselekvési lehetőségét. De megbénítja az Uniót is: szelleme és intézményrendszere nem a totális szembeszegülésre van berendezve egy ilyen elfajuló tagállammal szemben. Rémlátásra hajlamos szemlélők a mostani állapotot hosszabb időtávra is kivetítik. Holott nem nehéz belátni, hogy éppen ez a fékezhetetlen túlterjeszkedés hordozza magában a hübriszét: ilyen világgazdasági és politikai környezetben ez az irracionális túlvállalás szükségképpen végzetes karambolhoz vezet. Mennél később következik ez be, a kontár, személyes hatáskör nélküli nem hatékony csatlósuralom, a romló életkörülmények és a személyes sérelmek mind több állampolgárt fordítanak szembe magával a Hatalommal.

Amíg ez be nem következik, célszerű, hogy aki nem híve a rendszernek, lehetőleg ne csak saját nyomvonalán próbálja az általa érzékelt bajokat megnevezni, hanem közös fogalmi ernyőként helyezze bele azokat a totális hatalommegragadás világába.

Tetszik

Imádom

Vicces

Hűha

Szo

Koronavírus: ébresztő vagy alibi

A járvány a glóbusz szinte minden helyén felforgatta az élet szokásos menetét. A szűken vett egészségügyi problematikán túl a közlekedési hálózat és a világ tőzsdéinek összezuhanása talán a legnyilvánvalóbb, de az államok és a cégek kényszerintézkedései az állampolgárok, a fogyasztók eddigi viselkedését, preferenciáit és lehetőségeit  is felülírták.

A járványoknak az a természete, hogy egy idő után elmúlnak és az élet normalizálódik. Ez egyesek fejében (és tényleges gyakorlatában) visszatérést jelent a járvány előtti állapotokhoz. Bizonyos tekintetekben azonban a járvány alatt irreverzibilis változások jöttek létre, amihez a továbbiakban alkalmazkodni kell. Mindezt első szinten  részben spontán folyamatokként kell értelmezni, részben egyes államok, cégek, intézmények koordinálatlan ad hoc döntéseiként.

Van azonban egy felszín mögötti, átfogó síkja is a sokk utáni helyreállításnak. Ez egyrészt a gondolkodó fejekben (esetleg think tankokban) zajlik, másrészt nagy politikai és/vagy gazdasági erőközpontokban. Két fő kiindulás lehetséges ezek körében. Vagy úgy gondolják, hogy a járvány előtti világ alapjában rendben volt és a sokk (és tartós következményei) csak zavaró tényező a "normális" viszonyok visszaállításában. A másik abból indul ki, hogy korábban is számos tekintetben válaság felé tartott az addigi berendezkedés és az, hogy a járvány felborította a szokásos működést, alkalmat teremt egy új, fennterthatónak tűnő világrend kialakításához. (Van persze számos olyan kisebb-nagyobb erőtényező is, amelyik a korábbi rend felborulásából azt a következtetést vonja le, hogy alkalom kínálkozik a partikuláris érdekei érvényesítésére mindenki másra való tekintet nélkül. Ha ezek válnának meghatározóvá, akkor a továbbiakban világrendről már nem lehetne beszélni.)

Ezek a problémák ugyan globálisak, de a nagy földrajzi - politikai - gazdasági egységekben nyilván nem azonos formában jelentkeznek.. Minket ezek közül elsősorban az EU jövője kell foglalkoztasson. Még távolról sem vagyunk a járvány csúcsán - nemhogy a végén. Eddig az EU szervei semmi érdemlegeset nem tettek a járvány hatása korlátozása érdekében. Ha azonban a közös pénz, vagy a schengeni rendszer működőképessége kerülne veszélybe, az automatikusan EU szintű megoldást követelne - ha erre a szervezet képsnek bizonyulna. A ma még nem látható fejleményektől függetlenül mindenképpen kérdés , hogy egyrészt a polgárok, másrészt a nagy gazdasági ágensek végülis egy világjárványból a nemzetközi kooperáció fontosságát látják irányadónak, vagy éppenséggel a nemzeti kormányok egyedi rátermettségét vagy gyengeségét. Ugyanilyen nyitott kérdés, hogy a politikai döntésképesség - döntésképtelenség tekintetében milyen választói megítélés válik dominánssá és ha a döntésképességet preferálják, igyekeznek-e garanciát kapni a döntéshozók kompetenciájáról, vagy egy fajta karizma iránt vágyódnak annak alapjától függetlenül. E preferenciák függvénye, hogy napirendre kerülhet-e a közeljövőben az EU mélyítése, vagy ez csak egy másfajta válság révén merülhet újra föl.

Maga a világjárvány tehát lehet ébresztő egy új, működöképes világrend kialakításának szükségessége, ennek szabályai és intézményi rendszere kialakításának halaszthatatlan volta irányában. De szolgálhat alibiként az új rend kialakításának elmulasztására, mondván, hogy vannak olyan elháríthatatlan katasztrófák, amikről senki se tehet és ezért szükségtelen bármilyen újrarendezés, jóllehet sok megállapodás és intézmény eróziója sokak számára nyilvánvaló.Ez utóbbi érvelés végképp nem állja meg a helyét a másik aktuális "járvány", a tőzsdekáosz tekintetében. De ez se garancia az intézmény érdemi újrarendezésére.