2012. január 23., hétfő

Válság - lakáskérdés - munkaerőmobilitás

Lakáspolitika

Köztudott, de nem elég hangsúlyos az a tény, hogy az ország gazdasági lemaradásának fontos oka a munkaerő országon belüli mozgékonyságának elégtelen foka. Ennek az alapja, hogy az ingatlantulajdon röghöz köti őket. A rendszerváltás után az állam és az önkormányzatok úgy szabadultak meg az ingatlankezelés egyre inkább nyomasztó költségeitől, hogy áron alul eladták ezeket a lakásokat a bérlőknek, akik akarva vagy nem akarva ingatlantulajdonossá váltak. Akik nem kótyavetyélték el új tulajdonukat, de továbblépésre nem volt pénzük, hozzáláncolódtak. De még akik elkótyavetyélték, azok egy része is magántulajdonú házat, lakást vett olyan településen, ahol olcsóbbak voltak az ingatlanárak. A továbblépők is saját tulajdonú másik ingatlant szereztek. Az állam pedig különféle kedvezményeket adott az új ingatlanok építéséhez, ami hitelfelvételre, eladósodásra ösztönözte az olyan építőket is, akik különben más fedelet is el tudtak volna képzelni a fejük fölé. Ezzel általánossá vált a munkaerőállomány "röghözkötése".Ráadásul egyre inkább eltávolodtak egymástól a különböző települések és régiók ingatlanárai még azonos műszaki paraméterek mellett is. Így a depressziós területek elhagyása az ingatlan eladásával és az ígéretesebb helyen való vásárlással szinte lehetetlenné vált. A korábbinál sokkal erősebbé vált a lakóhelyi szegregáció. A divatos települések "felfelé", a depressziósok "lefelé" távolodtak egymástól sebesen. A munkahelyek se tudták átvállalni se az alacsonyabb bérű alkalmazottak lakhatásának, se az utaztatásának költségeit.

Felvethető uganis, hogy ha költözni nem is, ingázni lehetett (volna) a munkahelyért. A tömegközlekedés a változatlanul mélynek mondható költségvetési dotáció ellenére lényegesen megdrágult, ami az alacsonyabb bérkategóriákban egyre inkább kizárta a hosszabb távú ingázást. Felvethető az is, hogy a saját gépkocsik számának szinte mesébe illő megugrása oldhatta volna meg a munkaerő mobilitását. Az ország útviszonyai és egyéb okok miatt ez nem következett be. Ezen az útdíjas sztrádák építése se változtathatott. A gépkocsi fenntartásának költségei úgy alakulnak, hogy erre a jövőben se lehet számítani.

Mindezeket a nehézségeket csak tovább fokozta a gazdasági válság. Ez sok vonatkozásban annyira evidens, hogy nem szorul részletezésre. Viszont annak a gondolatnak a hiánya, hogy minden válság megbolygatja a korábbi viszonyokat és ebben lehetőségek is rejlenek, nagyonis szót érdemel. Egyéni, családi szempontból egyértelmű tragédia, hogy valaki nem képes viselni ingatlana fenntartásának terheit. Lakhatásában jogosan igényel állami - önkormányzati segítséget, de az is érthető, hogy a pénzhiány gátat szab ezeknek az igényeknek. A mindenkori szociálpolitika dolga, hogy ezekkel a problémákkal kezdjen valamit.

Van azonban a kialakult helyzetnek egy másik dimenziója is. Ha az egész országban - a fejlettebb és az elmaradottabb régiókban egyaránt, bár nem azonos arányban - az ingatlanok tömege válhat szabad prédává, az lehetőséget adhat tervek kovácsolására, hogy hogyan lehetne ezt a vissza nem térő alkalmat a magyar munkaerő tartós mobilizálására felhasználni. Nyilván a változatos feltételekkel történő bérbeadások rendszeréről lehet szó. A terveket nem csak állami és önkormányzati szervek kovácsolhatnák, hanem kutatók, mai és jövőbeni vállalkozók, munkaadói szervezetek vagy bármiféle konzorciumok. Ha ezt az alkalmat közülük senki nem használja ki tudatosan és koncepciózusan, akkor a kiürülő ingatlanok sorsa előre látható: a jövőben fejlődést ígérő területeken hiénák vásárolják fel őket olcsón, hogy később jó áron értékesítsék, máshol a jelenlegi vagy más lakók fognak bennük vegetálni hosszú időn át reménytelen küzdelmet folytatva az adósságokkal, a lakásállomány leggyengébb része pedig tönkremegy a lakatlanság, vagy az önkényes beköltözés következtében.

Két út, két perspektíva.

2012. január 20., péntek

EU

Ellentét a Bizottság és a Parlament néppárti frakciója között - vagy egyeztetett taktika?

A külső szemlélő ellentétet tapasztal: Barroso kötelességszegési eljárásokat indít - a néppártiak pedig mentegetik Orbánt. Orbán cinikus, átgondolt és magabiztosnak látszó nyilvános szereplése arra mutat, hogy erősítést kapott pártcsaládjától: enged, amiben muszáj, de kitart igaza mellett. még azt a pimaszságot is megengedte magának, hogy önmagát az európai opció magyar védelmezőjének állítsa be, amíg - és itt egy hamiskás kacsintás - létezik európai opció.
Ezzel a benyomással ellentétben Lengyel László úgy ítéli meg a fejleményeket, hogy Orbán matthálóban, nyiti - csuki vesztőállásban van. Az Unió érdeke, hogy rendszere visszavonulását lehetőleg ő maga hajtsa végre. Ehhez kapott biztatást a Néppárt egyelőre még kinyilvánított támogatásával: érdemes nem felégetnie minden hidat maga mögött. Ha viszont akár most, akár a későbbiekben a szembeszegülést választja, jön a kíméletlen leszámolás.
Lengyel érvelése meggyőző. Ha igaza van - és nagyon úgy látszik - akkor a valóságos szándék ennek az ellentétes benyomásnak a tudatos kialakítása volt. Orbán hívei vigyorogva nyugtázzák vezérük látszatsikerét és könnyebben fogják lenyelni a békákat, amiket a vezér engedményei, retirálása fog nekikjelenteni. A rendszer hazai ellenfelei pedig frusztráltak, mert világos leszámolást vártak, ami elmaradt. De nem is kell az EU- nak, hogy Orbán sorozatos engedményeit az ellenzék diadalordítása kísérje, mert ez kontraproduktív lenne a látszatbéke őrzése szempontjából. Hasznosabb nekik bizonyos politikai kétértelműség mindaddig, amíg Orbán nem lép a nyílt konfrontáció útjára. Ha és amikor kenyértörésre kerül a sor, nem jelent az EU vezető körei számára gondot a látszólagos ellentét azonnali felszámolása, hivatkozva az akkori fejleményekre.
Addig meg folyik tovább a gazdasági, politikai és jogi presszing az Unió részéről. Megengedve, hogy különböző tagországok jobboldala érzelmileg kokettáljon a nemzeti, szuverén politikai opcióval. Úgy érzik, az ellenőrző pontokon uralják a gépezetet. És ez mindaddig igaz is, amíg az euro válságát ésszerű keretek között tudják tartani.

2012. január 19., csütörtök

Appeasement - Neville Chamberlain szelleme kísért



Természetesen Orbánt és helyzetét nem lehet összehasonlítani Hitlerrel. De logikájában és lehetséges következményeiben kísértetiesnek kell tartani, hogy a mai generáció európai politikusai mennyire nem tanultak a két háború közötti politikusok tragikus tévedéséből. Ma se tudják, hogy a demokratikus konszenzus erodálásának milyen mélysége felé nyitja meg az utat, ha minden kicsinyes, praktikus meggondolás félretételével nem húzzák meg a kategórikus határvonalat a demokrácia és a jogállam, illetve annak gyökeres tagadása között. És ahol a jog nem megfelelően használható eszköz, ott a bojkottnak kell segítségül sietnie. E tekintetben át kell lépni a pártcsaládokat egymástól elválasztó vonalakat és a demokratikus szolidaritásnak kell érvényesülnie.
Színvonaltalanságot bizonyít, hogy a Haider - eset komoly kiértékelésére se került sor. Nem vitatták meg, hogy ki is volt Haider maga, ki követett el és milyen hibát kezelésével kapcsolatban Ausztriában és külföldön. Úgy őrződött meg a dolog a politikai folklorban, hogy Wolfgang Schüssel túljárt Haider eszén és ügyesen leszerelte, viszont az Unió bumeráng hatást váltott ki a bojkottal. Ez az alapos, nyílt vitát nélkülöző leegyszerűsítés számos veszélyes kaput nyit ki. Akkor is, ha a Kaczinski eltávolításával a felszínen újra a Schüssel taktika vezetett sikerre. Ugyanis mindez komolyan vehetetlenné tesz minden elvi pozíciót a politikában és marad a cinikus pragmatizmus, amely a siker - sikertelenség duálon kívül semmiféle tartalmi védővonallal nem rendelkezik. Azt legfeljebb az erősebb ürügyként használja.

2012. január 16., hétfő

Fb,

Ha Orbán ragaszkodik a székéhez

Egy egyetlen személyhez kötődő rendszernek megfelelő közegben vannak ugyan előnyei, de ezek más körülmények között visszaütnek.Ennek vagyunk most tanúi Orbán esetében is. Minimálisra csökkentik manőverezési lehetőségeit. Túlságosan kiismerték és ezzel minden szava és tette a bizalmatlanság és gyanakvás gránitfalába ütközik immár mindenhol, kivévén saját elszánt híveit. Végülis ez volt a magyarázata 2002-es és 2006-os "váratlan" választási vereségének is. A kivétel aspeciális okok következtében létrejött 2010-es elsöprő győzelem volt.

Emlékezhetünk arra, hogy Orbán megpróbálkozott többször is manipulálni azzal, hogy valamelyik látványos funkcióját másnak engedte át, de ezek mindig kínos visszakozással végződtek. Most is mutattak jelek arra, hogy ismét ehhez a gyenge cselhez kívánt folyamodni, átadja a kormány vezetését másnak és ő meg más posztról tartja kézben a tényleges szálakat. Úgy látszik, ezt a megoldást elvetette, ami egyáltalán nemmeglepő. Ha ugyanis a háttérből valóban ő irányít, akkor ezen a szitán mindenki átlát és továbbra is őt támadja, akinek vele van baja, a strómanja meg új gondokat okozó szánalmas figurává válik. Ha viszont önmagánál rátermettebb személyt tol előtérbe, az az adott kül-és belpolitikai helyzetben önjáróvá válhat.

Most nagy a valószínűsége, hogy ragaszkodni fog a székéhez. Ezzel meg tudja hosszabbítani országlását, de igazi céljához egy jottányit se jut közelebb. A gyanakvás falát kikezdeni már nem képes. Mennél jobban tartja magát a megszokott farkasbőrhöz, annál inkább eleve értelmetlen a manőver. Ha viszont báránybőrben tűnne fel, akkor azt sokan szívesen fogadnák, amit saját rendszeréből önmaga visszavon, de a hiteltelensége farkasordító lenne és még a nevetségessé válással is számolnia kellene.

Miért hát a ragaszkodás a vesztett pozícióhoz? Egyrészt alkatilag képtelen veszíteni. Másrészt csodában bízik. Hallotta az ismert maximát: Qui habet tempus, habet vitam. Életet talán igen - csak milyet.

2012. január 14., szombat

A hitelesen európai gazdaságpolitikáról (Fb.)

Mitől válhat hitelesen európaivá a magyar gazdaságpolitika?

Az európai napirend következtében evidens kulcslépésnak tekinthető, hogy Magyarország az első körben aláírja-e a tagállamok költségvetési politikájának szorosabb összehangolását előirányzó új kormányközi szerződést. Rövid távon ez nem jelenthet különös gondot a magyar kormány számára. Ha ugyanis meg akarja kötni a készenléti hitelszerződést az IMF- EU - EKB tárgyalóküldöttséggel, abban amúgysem vállalhat kevesebbet egy ilyen szerződés pontjainak betartásánál. Az egyezményhez csatlakozás ennél többet csak annyiban jelent, hogy a fiskális egyeztetést az ország hosszú távon is vállalja. Ez azonban aligha igazi döntési kérdés a kormány számára, mert ha később deviálni akarna az akkori kormány az egyeztetett politikától, az újratermelné a konfliktushelyzetet az akkori Unióval - amiből megintcsak Magyarország húzná a rövidebbet.
A másik cölöp, ami a hiteles európai politikához kell, az a megfelelő monetáris politika. Tankönyvízű teoretikus megközelítésben az önálló monetáris politika biztosít bizonyos játékteret az országoknak, amellyel a reálgazdaságuk gyorsabb fejlődését mozdíthatják előre. De nem itt és most. A világ- és az európai gazdaság válságjelenségekkel küzd. Magyarország devizában eladósodottsága, az országgal szembeni mély és tartós bizalmi válság, a forint feltűnő volatilitása illuzórikussá teszi az önálló monetáris politikában rejlő lehetőségek kihasználását. Ezzel szemben az ERM2 rendszerhez tartozás drámaian csökkenthetné a bizalmatlanságot és a forint védelme, a spekulációs támadások visszaverése nem egyedül az MNB-ra maradna, hanem osztoznának benne az euroövezet országai is. Természetesen az ország ma nem érett az övezethez való csatlakozásra. Viszont huszárvágás lenne, ha a hitelkérelmi javaslat tartalmazná az ERM2-höz való csatlakozás pontos és hiteles menetrendjét. Ez politikailag méltánylást kiváltó lépés lenne olyankor, amikor sokan kételkednek a közös valuta fenntarthatóságában. A nemzetgazdasági érdeket a csatlakozás árfolyamsávjának megfelelő megválasztása, majd később az eurora való áttérés tényleges időpontja szolgálhatná. A politikai méltánylásnál talán még fontosabb lenne egy ilyen döntés beruházásvonzó hatása most, amikor igen csekély a hajlandóság a magyarországi befektetésekre.
Az egyértelmű elköteleződésnek kizárólag pozitiv hozadéka lenne mind az ország tekintélye, mind a gazdasági stabilitás és növekedés feltételei tekintetében. Az európai rendszer egészén túlmutató speciális kockázatai pedig nincsenek.

Fb.-on a szavakról

A szavak bosszút állnak

Talán semmi és senki nem szenvedett annyi gyalázatot Orbántól, mint a szavak. Csak címszavakban: a szavak értelmükből kiforgatása, a szószegés és a kettős beszéd- akármelyik nyomvonalon indulunk el a három közül, ugyanoda érkezünk. Aki ennyiszer, ennyi módon visszaél velük, azt elhagyják a szavak - és ellene fordulnak. Aki ennyiszer eresztette el a füle mellett mások szavát, mint ha meg se hallotta volna, azt utoléri ugyanez a sors.
Orbán és rendszere itt tart most. Szavára semmit se adnak külföldön és itthon is egyre kevesebben. Ez maga a probléma: immár csak a tettek jelentenek - annyira, amennyire - előzetes garanciát. E nélkül kormányával érdemileg nem is tárgyalnak. S a tárgyalások sem első sorban arról fognak szólni, hogy mit nyújt az egyik fél és mit a másik, hanem legalább ilyen súllyal arról, hogy a magyar fél milyen garanciákat ad és milyen helyszíni ellenőrzésekre ad lehetőséget. Kivételes helyzet ez a posztmodern világban.
Nehéz a szavak bosszúját tudomásul venni. Aki ennyi, látszólag sikeres visszaélésen van túl, az reménykedik, hogy időhúzással, további kétértelműségekkel, jogi rabulisztikával javítani tud helyzetén, tágíthatja a lehetőségeit. Hiába. A manőverek csak tovább erősítik a vele szembeni megszolgált gyanakvást. A szavakat irreverzibilis módon az ellenségeivé tette.

2012. január 12., csütörtök

Hozzászólás Mihancsik Zsófia cikkéhez a Galamusban, miszerint a jogi csűrcsavart Orbán az EU-ban is a maga javára tudja kihasználni

A múltat illetően MZS-nak teljesen igaza van. Sokkal korábban fel kellett volna ismernünk ezt a mechanizmust és ezért a demokratáknak a felháborodásukat és leplezéseiket nem az EU-nak kellett volna címeznünk, hanem az EPP-nek, a CDU-nak és személy szerint Merkel kancellárnak, akik helyzetüknél fogva különösen érzékenyek kell legyenek a tradicionális szélsőjobb újjáéledésével kapcsolatban és akik nem bújhatnak a jogi csűrcsavar mögé, mert felelősségük politikai és Orbán egzisztenciája közvetlenül függ tőlük. Persze ehhez itthon is egységesnek kellett volna lenni a meggyőződésben, hogy nincs külön Orbán - és Jobbik probléma, ugyanannak az erőnek a Janus- arcairól van szó. A múltidő annak szól, hogy ma már sokan osztják a mainstreamben DC-B látásmódját, amely egy éve még kivétel volt.