Körkép félidőben (Fb.)

Félidő

Szinte észrevétlenül jutunk el a választási ciklus félidejéhez. Észrevétlenül azért, mert a különféle politikai erők alig mutatnak fel bármi újat mind politikában,mind személyekben. A jobboldal máig sem tud mást kitalálni, mint a Jobbikot és az Orbán Viktor mögé való felsorakozást. Maga Orbán bármilyen politikai kanyarokat kénytelen leírni, nem hagy kétséget, hogy önmaga marad. Tehát vele kapcsolatban egyszerű a politikai képlet: vele, vagy ellene.
A parlamenti pártok közül az LMP van túl a "felező kongresszusán". Elhatározó változás nélkül. Ilyenhez nem sikerült senkinek kétharmados támogatást szerezni. A frakcióvezető - csere legfeljebb azzal a közhelyes latin közmondással kecsegtet, miszerint ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz. Ez a párt változatlanul középen akar állni, csak az nem világos, hogy mi és mi között.
Az MSZP már megkezdte a nekifutást a felező kongresszusára. Nagy kérdés: képes-e megújulni. Ha a múltjából indulunk ki, akkor könnyen rámondjuk, hogy nem. De valóban nem? A magyar pártok közül ők hasonlítanak leginkább ahhoz, amit a politológiai tankönyvek pártnak neveznek. Éppen ezért náluk jön szóba leginkább, hogy ha az egész ország megváltozik körülöttük, az őket is változásra kényszeríti. Márpedig Orbán egy pluralista rendszerből megpróbált egyközpontút, egy decentralizált közigazgatásból egy centralizáltat, egy az államot szipolyozó piacgazdaságból egy államközpontút, egy fogyatékos jogállamból egy tekintélyuralmit, egy mutyi pártfinanszírozásból egy monopolisztikusat formálni - és mindezeket megfejelte egy a régitől lényegesen különböző választási rendszerrel. Ez annyi változás, ami az MSZP-ben is megingathatja a korábbi statusquot. Visszavonulásra késztetheti a régi gárdát, erodálhatja a régi pártfinanszírozási csatornákat és helyi szinten is értelmetlenné teheti a politikai revansra várást. Ezen felül Gyurcsány távozása ad acta teszi a korábbi, ellene kialakult belső koalíciókat. Tehát: kérdőjel, hogy mit hoz a felező kongresszus.
Az új pártok közül a DK egyelőre nem mutatja jelét annak, hogy túllép az one man shown. Ez pedig azt jelenti, hogy jobbára csak a többiek hibáiból tud élni, illetve folyamatos kezdeményezéseivel vagy szűk körben marad, vagy a többi politikai erőből csihol ki válaszlépéseket. A 4K és a többi kis párt nem látszanak befolyáshoz jutni.

Kérdőjelként marad a civil világ (Szolidaritás, Milla), amelyek mozgósító erőben eddig lényegesen felülmúlták a demokratikus ellenzéki pártokat. Nem tudni, hogy a lakosság romló életkörülményei, egzisztenciális beszorítottsága továbbra is a szakszervezeteket is magukba foglaló civil alakulatok támogatottságát fogja-e növelni. Ha igen, akkor elkerülhetetlenül olyan fejlődés várható körükben, amely a politikai alternatívaképzés felé mutat.
Ilyennek tűnik a tájkép félidőben. Változatlanul Orbán az, aki ezt a képet össze tudja kuszálni. Személyét ismerve biztosra vehető, hogy folytatni szeretné duplafenekű politizálását. Tekintve azonban, hogy őt világszerte már jól kiismerték és az országot ő maga belevitte a gazdasági veszélyzónába, aligha valószínű, hogy még két évig játszani tudja az Unióval a "bent is vagyok, kint is vagyok" játékot. Vagy világossá válik, hogy a reálpolitikai opciója erősebb, vagy eszkalálódik a kalandor énközpontú politikája. Egyik se lehet hatás nélkül a többi politikai erőre. Ha pedig mégis ragaszkodik az amúgy átlátszó, de hívei által eddig elfogadott kettősséghez, akkor könnyen két szék közt a pad alatt találhatja magát.

Az Unió pénzügyi egyezményéhez való magyar elvi csatlakozás után (Fb.)

Hagyjuk Orbán bujócskájának felhánytorgatását a pénzügyi egyezményhez való csatlakozást illetően. És hagyjuk a mostani magyar döntés politikai taktikai indokainak mérlegelését is. Induljunk ki abból, hogy a magyar kormány megfigyelőként részt kíván venni az eurozóna kormányainak munkájában, amely a közös valuta stabilitását a résztvevők költségvetési politikájának közös szigorú szabályozásával és a gazdaságpolitikák összehangolásával hivatott biztosítani.

Ez a részvétel egyértelmű újólagos szándéknyilatkozatnak tekintendő, hogy Magyarország célja az eurozónához való jövőbeni csatlakozás, amit az ország az EU-ba való belépéskor kötelezettségként amúgyis vállalt. Ha nem így lenne, teljesen értelmetlen lenne a pénzügyi egyezményhez való csatlakozás. Ez fordulatnak tekintendő abban a kormánypolitikában, amely lebegtette az eurozónához való csatlakozását valamikor a távoli jövőben, jelezve kérdőjeleit azzal kapcsolatban is, hogy akkorra még lesz-e egyáltalán európai közös valuta.

Ez a fordulat új dimenzióba helyezi a magyar kormány gazdaságpolitikájának hazai és külföldi bírálatát csakúgy, mint az EU pozícióját a magyar konvergenciaprogrammal és az IMF - EU hitel feltételével kapcsolatban. Eddig a költségvetési és államháztartási hiánycél elérésének és tartós biztosíthatóságának feltételei álltak a középpontban. Ezután annak a hiteles pályának a felvázolása lehet a magyar kormánnyal szembeni követelmény, amelyik meghatározott határidőre alkalmassá teszi az országot az euro bevezetésének előszobájába, az u.n. ERM2 rendszerbe való belépésre.

Ha ez a követelményrendszert illető fordulat végbemegy és a magyar kormány ezt elfogadja, akkor számos korábbi kétséget egycsapásra magunk mögött hagyhatunk. Nem kell tovább vizslatni, hogy a magyar kormány a közös Európába tart-e, vagy valamilyen meghatározhatatlan különútat követ. Értelmét veszti a nemzeti szuverenitás minden olyan értelmezése, amelyik alapjában különbözne az EU magországainak szuverenitásától. Ezáltal az Unió egyes tagországainak fejlettségbeli és egyéb különbségei csak a konvergencia megvalósításának útjaira nézve bírnának jelentőséggel, nem pedig az Unió szakadásának rémét idéznék fel.

Természetesen az új EU megállapodás nem az utolsó szó az euro, mint pénz előtt tornyosuló akadályok leküzdésében. Méginkább csupán egyetlen, bár fontos lépés az Unió nemzetközi versenyképességének előmozdítására. A világgazdaság válságjelenségeivel szemben pedig biztosítéknak -értelemszerűen - nem tekinthető. Ugyanígy, ha a magyar kormány felvázol egy szavahihetőnek tűnő pályát az ERM2 rendszerhez való csatlakozásról, az sem old meg Magyarországgal kapcsolatban minden gazdaságpolitikai és politikai problémát. Csak új, az eddiginél sokkal megbízhatóbb egységes értelmezési keretbe helyezi azokat.

Utcára

A Parlamentből az utcára - mit jelent ez magyarul?

Bölcs politológusok és más tudósok egyre csak azt ismétlik, hogy a demokratikus politikában a pártok számítanak igazán, mert ők harcolhatnak csak a végrehajtó hatalomért. Biztos, hogy konszolidált polgári demokráciában ez így igaz. De nálunk? Vajon igaz az, hogy a mozgalmaknak csak akkor van jelentőségük, ha átmeneti állapotot jelentenek a pártosodás felé?

Itt az ellenpélda. Az LMP antipolitikus elnevezése ellenére mindent megtett, hogy magát párttá szervezze. Ez annyira sikerült nekik, hogy a kiábrándult szavazók egyből a Parlamentbe juttatták. Ott megpróbáltak mintadiákok lenni és pártként minden témában szakszerű véleményt képviselni. Ehhez struccként nem vették tudomásul, hogy mi folyik a Parlamentben és az országban. Az út járhatatlannak bizonyult. Belső válsághoz vezetett, miközben a választópolgárok folyamatosan nem értették, hogy kik ők és mit is akarnak tulajdonképpen. A döntési kényszert számukra végül a Szolidaritás - mozgalom által életrehívni próbált ellenzéki kerekasztal terve jelentette. Vagy igent mondanak, ami azt jelenti, hogy ők, mint párt részei az Orbán - rendszer ellenségeinek és csak ezen belül igyekeznek nézeteik befolyását növelni. Vagy nemet, de ezzel nem csak az egyértelmű ellenzéki elköteleződésre mondanak nemet.

Hanem még mire? Arra is nemet mondtak, hogy ők egyértelműen párt lennének. A Parlamentből az utcára - mi más ez, mint visszamozgalmasodás? Egy párt akcióként kitelepülhet az utcára, tarthat kapcsolatot parlamenten kívüli mozgalmakkal, de nem helyezheti vissza tevékenységének centrumát az utcára. Az LMP viszont láthatólag ezzel kísérletezik. Nyilatkozatában nem zárkózik el a többi mozgalommal való együttműködéstől, de igazándiból a kerekasztalt meghirdető Szolidaritás felé intéz kihívást. A felé a sikeres tömegakciókat produkáló mozgalom felé, amely ( szemben a vele együttműködő Millával) maga is lebegteti, hogy méhéből nem lép-e elő a jövőben egy új párt.

A magyar politikai élet tehát új hadszíntérrel gyarapodott. Rivalizálás indult meg mozgalmak között az utca meghódításáért. Talán ebből az az igazán érdekes, hogy újra nyílttá tette azt a kérdést, hogy az Orbán rendszer ellen a szó klasszikus értelmében vett pártok tudnak-e eredményesen harcolni a választók bizalmáért, vagy a szervezetileg és és tételes fogalmazásaikban kevésbé kontúros, ám mozgékonyabb és a közhangulat változásaira rugalmasabban reagálni tudó mozgalmak.

Mozgalmak, amelyek ha a napirend úgy hozza, képesek választási pártokká válni és/vagy egymással és pártokkal széles összefogásban akár fölényesen is megnyerni egy választást egy minimálprogram alapján.

Hangszigetelés

Sokan a csaknem teljes médiamonopóliummal magyarázzák. Azt, hogy a lakosság túlnyomó többsége minden problémáról a hatalom által elvárt formában szerez tudomást. Hogy racionális érveléssel nem közelíthető meg. Hogy az ellenzéki tehetségesebb kommunikátorok is beleütköznek egy falba,amelyen túl szavuk nem ér el. Hogy hiába romlik kézzelfogható módon a különböző lakossági csoportok anyagi helyzete, csökken szabadságuk és biztonságuk, ennek ódiuma nem száll egyenesen a hatalomra.
Hiba lenne lebecsülni a hatalom kommunikációjának hangerejét csakúgy, mint a szó üzleti értelemben vett professzionalizmusát. Igy volt ez már Orbán első országlása idején is. A látszat és a várakozások ellenére akkor mégis megbukott. Bízzunk most is ebben és ne vegyünk tudomást a hangszigetelésről? Ez nem lenne szerencsés.

Mi lehet az oka ennek a hangszigetelésnek? Első sorban az orbánista újbeszél. Ennek olyan a természete, hogy ha valaki nem kifejezetten ellenséges vele szemben, akkor olyan sok forrásból árad feléje, hogy nem tudja magát kivonni a hatása alól. Nagyon kevés olyan ember van, aki képes ugyanazzal a témával kapcsolatban több nyelvet, logikát, mitológiát befogadni, fejben tartani, egymással szembesíteni. Ha tehát ez a nyelv végiggondoltan hat a zsigerekre, épít a közkeletű sztereotípiákra és legendákra, gátlástalanul magabiztosan függetleníti magát a tárgyi igazságtól és néha szántszándékkal meghökkent, az a kvázi médiamonopólium esetén hatalmas erő. Annyira azért nem, hogy ne gondolnák tömegesen a válaszolók, hogy nálunk rossz irányba mennek a dolgok. De annyira igen, hogy a kormányéval ellentétes argumentáció le ne peregne még az így gondolkodókról is. Hiszen pesszimista várakozásai miatt amúgyis fél. A kemény bírálat pedig nem oldja a félelmét. Ezért nem is hálás érte.

Tudomásul kell venni azt, hogy a kormánnyal szemben nincs és belátható időn belül nem lesz erős tömegmédia. Tudomásul kell venni, hogy bonyolult okfejtések nem jutnak el sok emberhez. Tudomásul kell venni, hogy az ellenzékben lévő pártokat és személyeket évek alatt annyira lejáratták, hogy szavuk akkor sem töri át a hangszigetelést, ha jól beszélnek. Tudomásul kell venni, hogy a lakosság jó életre vágyik és ha nem ezt ígéri az ellenzéki, mert felelősen akar politizálni, akkor nem lesz sikere. Tudomásul kell venni, hogy a lejárató technika nem csak a múltra vonatkozik a hatalom kezében, hanem a jelenre és a jövőre is. Tudomásul kell venni, hogy a külföldről jövő kritikákat a hatalom részben ki tudja védeni a hazafias halandzsával.

Azt jelenti ez, hogy a hatalommal szembenállók eszköztelenek? Aligha. Csak attól tartok, hibás axiómákból indulnak ki. Ilyen az a hit, hogy ma az ellenzéknek egységesen kell fellépni. Egy-egy nagy demonstráción alighanem? De ilyet nem lehet lépten- nyomon szervezni és még ha lehetne is, ha ezek nem hoznak kézzelfogható eredményt, garantáltan kifáradnak. Akkor meg nem jobb, ha sokszínű ellenzék próbálkozik sokféle módszerrel és töri át hol itt, hol ott a hallgatás falát egyre több embernél? Egység helyett elegendő lenne, ha senki se foglalkozna a másik ellenzéki hiteltelenítésével, nem hánytorgatnák fel egymásnak találékonyan múltbeli vélt vagy valós ballépéseiket. És nem zárná ki, hogy valamikor hirtelen össze is kell fogni a többi ellenzéki demokratával, ha nem is most azonnal.

A másik hibás axióma, hogy egy ellenzék csak programmal győzhet. Legenda. Nem csak 2010 az ellenpélda. A választók Magyarországon lényegében nem olvasnak pártprogramokat, azokat nem veszi komolyan. A teendők egy része meg amúgyis olyan világos, hogy azonosításához nem kell összefüggő program. Más része viszont annyira bonyolult és szinte hónapról hónapra új fejlemények írják át itthon és külföldön, hogy nem érdemes programmá formálni. Ha túl általános egy program, akkor semmitmondó, ha túl konkrét, akkor avulékony. Ráadásul ellenzéki kormány amúgy se egy párt programja alapján alakulhat a jövőben, hanem csak széles összefogással - és esetleg tűzoltó jelleggel.

A harmadik hibás axióma, hogy az Orbán utáni világban a pártok, mint alakulatok eleve fontosabbak, mint a lazább alakulatok. Nem. Ami a pártok előnye (az országos szervezet) az egyben a hátrányuk is. Frakciósodhatnak, személyi konfliktusok tarkíthatják, lassúak lehetnek,tért nyerhet a korrupció, kívülről támadhatóbbak. A lazább szervezetek az internet és a mobiltelefon korában már nem indulnak eleve hátrányból. Nem a vagy - vagy, hanem az is-is vihet előre.

Ha félretesszük a vitatott axiómákat, mik lehetnek hatásos eszközök a hallgatás falának áttörésében? Egyrészt az egyes kisebb- nagyobb társadalmi csoportokat ért sérelmek közismertté tétele olyanok körében, akik közvetlenül nem hallanak róla. Másrészt annak az állandó, folyamatos ismétlése,indoklása, hogy a bajok egy elég nagy része nem is lenne, ha nem ez a hatalom uralkodna.Harmadrészt annak a sokoldalú és sok eszközzel való terjesztése, hogy milyen előnyökkel jár EU tagságunk és mit vesztenénk nélküle. Végül, de nem utolsó sorban érdekes, figyelem- felkeltő új személyek felbukkanása, hírértékű események produkálása és szimpátiakeltű ügyek kitalálása és felkarolása látványos eszközökkel. Egyik sem csodaszer önmagában, de együttesen akár hónapok alatt képesek kilyuggalni a hallgatás falát. Egymás hatását erősítve.

A fatalista egy régi meséje a Fb.-on

A szultánhoz feldúlva érkezik öreg hű szolgája és szól: Uram, bocsáss el engem! A kertben a Halál megfenyegetett. Hadd menjek el a testvéremhez Iszfahánba. Szultán:Sajnálom, te voltál a leghűbb emberem, gondoskodni akartam békés utolsó éveidről. De ha menni akarsz, adok 5000 dirhemet, köpönyeget,kényelmes nyerget és legjobb lovamat. Szolga hálálkodva el. A szultán elgondolkodva sétál a kertben és meglátja egy bokor mögött a Halált. Megkérdezi: Mondd, miért ijesztgeted a derék öreg szolgámat? Halál: Dehogy ijeszgettem. Csak csodálkozásomat fejeztem ki, hogy Bagdadban látom. Pedig - tudod szultán - nekem ma Iszfahánból kell őt elvinnem.

Focivilág

Még Mourinho is pácban

Mourinho egy kis, de a focivilágban számottevő ország ország igen ambiciózus focistája volt, aki a második vonalnál tovább nem jutott. Felismerve, hogy focistaként nem lehet az, aki szeretne, hamar abbahagyta a játékot és edzőnek állt. Jó helyeken volt másodedző, sok mindent felszedett és azt hazájában kirobbanó sikerrel kamatoztatta: vezető edzőként váratlanul nemzetközi kupát nyert csapatával. Ez megnyitotta előtte a világkarrier útját.
Bevállalt egy nagypénzű és nagyambíciójú csapatot, amely a korábbi edzőkkel nem hozta azt, amit egy ebben a formában parvenűnek tekintett csapat külföldi tulajdonosa elvárt. Jött, látott, győzött.
Mivel is? Játékosai körében magabiztos, a hagyományokkal látványosan szakító magatartása bizalmat és lelkesedést keltett. A csapat játéka a nagytradíciójú bajnokságban az ellenfelek számára kiismerhetetlen volt. Nagyhangú, provokatív nyilatkozataival szörnyűlködést és viharokat keltett, melynek árnyékában saját csapata nyugodtan focizhatott a megzavart ellenfelek ellen. Nem törekedett szép játékra, de eredményesre annál inkább. Ennek ugyan aprólékosan gondoskodott az előfeltételeiről, de a gólokat improvizatív módon kellett a játékosainak elérni. Elérték, mert az ellenfeleket Mourinho általában sikeresen paralizálta. Bajnokok lettek, nem is csak egyszer. Nemzetközi kupát azonban nem nyertek, mert az ellenfelek alapos feltérképezése ellenére nem tudott az edző annyira ura lenni a várható fejleményeknek, mint otthon. A nemzetközi sikerek hiánya miatt Mourinho nem tudott a tulajdonos fejére nőni. Úgy döntött, más ország bajnokságában bizonyítja nagy öntudatának megalapozott voltát.
Egy nagymúltú bajnokság nagymúltú bajnokcsapatába igazolt, amelyen azonban a hanyatlás kétségtelen jelei mutatkoztak. Ő a szokatlan módszereivel és szokatlan nyilatkozataival hiába váltott ki a bajnokságban tömeges ellenszenvet, a játékosai bíztak benne - és megnyerték a bajnokságot.Sőt kisvártatva megynyerték a legrangosabb nemzetközi kupát is. Mourinho már harmadik focivilágban bizonyított, igy a nemzetközi szakma kénytelen volt elismerni: egyike a legkiválóbbaknak, ha nem a legkiválóbb. Megkapta a "special one" ragadványnevet.
Áttekintve helyzetét, látta, hogy csapatánál előre már nem visz út, ezért újra váltott. Egy szintén patinás bajnokság egyik sztárcsapata ajánlatát fogadta el, ahol annak ellenére, hogy a pénz nem számított az átigazolásoknál, az utóbbi időben rendre elmaradtak az igazi eredmények - az örök második méltatlannak tartott helyzetébe kerültek. Annyira éhesek voltak az aranyra új csapatánál, hogy elnézték neki a megszokott szép foci elmaradását is. Provokatív nyilatkozatainak negatív visszhangját is. Ő bízott abban, hogy bajnoki konkurrensének, a világ legjobb csapata fiatal edzőjének túl fog járni az eszén, hiszen egyszer ez már sikerült neki a nemzetközi kupameccsen. Nem sikerült. Arany csak a hazai kupából került a vitrinbe. De, gondolta, hogy az idő neki dolgozik. Kiismerte a terepet, vigyázott olyasmire, amire korábban nem és így a bajnoki pontokat tekintve csapata előnyben van. A nemzetközi kupában is versenyben van a csapat. Csak a hazai vetélytárs ellen nem sikerül fölénybe kerülni: mind a bajnokságban, mind a kupában vereséget szenved. Ez kikezdi vitathatatlan tekintélyét. A saját közönsége kifütyüli a riválisal szembeni sikertelenségekért és a csapat múltjához méltatlan, sportszerűtlen, szégyellnivaló incidensekért pályán és pályán kívül. Ez kikezdi Mourinho legfőbb erejét, játékosai teljes odaadását is. Klikkharc jelei mutatkoznak a csapaton belül. Szárnyrakap távozásának híre a nélkül, hogy a még megszerezhető áhított arany sorsa eldőlt volna.

Ha bárki bármilyen hasonlóságot vél felfedezni Mourinho és bárki más dolgai között, az hamis nyomon jár. Mourinho vitatható módszerei ellenére a mai nemzetközi labdarúgás meghatározó, vitathatatlan eredményeket maga mögött tudó alakja, aki előtt nyitva a további sikerek kapuja is.

Kicsit ázottan

Ha én főfidesznyik lennék

Ha én főfidesznyik lennék, egy idő óta érezném a büdöset. Minden hatalmat megszereztünk, de az új rendszer nem működik. Főleg a gazdaságban nem. Változtatni kell.
De miért én? Végülis nem én vezényeltem a parádét. Én csak fontos statiszta voltam benne. Vegyem a nyakamba az egész csődöt? Egy frászt! Ilyenkor jobb láthatatlannak, vagy terepszínűnek lenni. Menjen a frontvonalba a vezér. Elvégre ő a fő haszonélvező. Szenvedje el ő a megaláztatásokat. Vonuljon vissza ő. A mi igazi híveink rá úgyse mondják soha, hogy dezertőr. Ránk meg mondanánk, ha mi hátrálnánk.
A Vezér közöttünk a legügyesebb abban, hogy hozzon is meg nem is, hogy megmagyarázza, hogy a vereség győzelem és hogy mindent úgy változtasson, hogy minden úgy maradjon. Meg kell várni, hogy mire megy. És hogy ugyanígy minden büdös marad, vagy egy kicsit tisztább lesz körülöttünk a levegő. Elvégre még van idő.

Aztán ha netán nem lesz, akkor elhúzhatom a csíkot, mint ha soha ott se lettem volna. Vagy ha minden kötél szakad, én is kényszervállalkozó lehetek. Hol, mikor, milyen szinten, milyen tartalommal? Honnan tudjam? A folyón akkor kell átkelni, amikor odaérünk. Nem?