Az EPP jelentős befolyású párt az Európai Unióban : a legnagyobb frakcióval rendelkezik a Parlamentben. Tényleges pártként működik. A Bizottság mostani vezetője és a jelenlegi uniós "külügyminiszter"is hivatalból alelnökei a 18 fős elnökségnek. Ebből a fontos testületből távozik 10 év után Orbán, nem jelölteti újra magát az alelnöki posztra.
Távozása dísztemetés keretében történik: saját döntésének van beállítva, a párt elnöke méltatja eddigi munkáját és reméli, hogy a jövőben is segíteni fogja tevékenységüket. Az EPP-nél lényegesebb jelentéktelenebb, kisebb gyakorlati hatást kifejtő , az egész földre kiterjedő Kereszténydemokrata Internacionálénak, mint a többi tagszervezet elnöke a jövőben továbbra is tagja marad. De dísztemetés ide, vagy oda, aki kettőt kettőhöz hozzá tud adni, annak számára világos, hogy kikényszerített lépés az újra nem jelöltetés.
Ahogy maga az Unió, úgy az európai pártok is a tagországok függetlenségét, szuverenitását alapelvnek tekintik. Durva beavatkozás egy tagpárt dolgába megrázná az európai pártot. Feltehetőleg nincsenek is kidolgozva a pártok szankcionálásának szabályai - minthogy az egységesként működő párt olyan tagokból áll, akik önként, elveik közössége alapján csatlakoztak az EPP-hez és nyertek oda felvételt., tehát durva dolog lenne még a feltételezés is, hogy politikájukkal ne akarnák a közös ügyet szolgálni. Utilitárius szempontból sem lenne kívánatos az EPP-nek, ha elvesztené a Fideszt : 2/3-os parlamenti többséggel kormányzó pártról van szó egy olyan országban, amelyben nincs több ezt a pártot pótolni tudó konzervatív párt. Tehát szakítás, netán kitaszítás fel sem vetődhetett a lehetőségek között. Csak rózsavíz - illatú megoldás jöhetett szóba. és ilyen is történt.
Ha ennyire súlyos lépésről van szó, de mégis megtörtént, annak viszont nyomatékos oka kellett legyen. Volt is. Orbán annyira ellentétes politikát visz évek óta az EPP hirdetett elveivel és folytatott gyakorlatával, amely komoly tehertétellé vált az európai párt számára. Elég Orbán beszédeit idegen nyelvre fordítva szembesíteni azokat a többi EPP tisztségviselővel és ők szégyenletes, kínos helyzetbe kerülnek. Márpedig ezek a beszédek és a tényleges magyar törvények, rendelkezések, intézmények jól ismertek ebben a körben. Feltehető, hogy az egyes tagpártok érzékenysége erre igen különböző : egyeseknél dominál az elvi politizálás, mások hajlanak a reáliákra tekintve a szemhúnyásra. Ám a Bizottság EPP-s tisztségviselői nap mint nap találkoznak magyar ügyekkel - és nem kezelhetik ezeket elfogult pártcsalád szempontokat képviselve. A Parlamentben meg a rivális frakciók természetes módon kihasználják, hogy ilyen gyenge láncszem található az EPP soraiban és igyekeznek mennél több magyar ügyet a plénum elé vinni. Vagyis ez a mostani lépés erősen érett már.
A magyar politika számára igen lényeges fejleményről van szó. Bizonyos értelemben az EPP elhatárolódott az orbáni politikától. Későn történt, nehezen történt és dísztemetés közepette.Éppen ezért nem számíthatunk arra, hogy egycsapásra meg fog változni az Unió magyar - politikája. Nyilván egy ideig még volens - nolens tart a kényszerszolidaritás az EPP részéről, Szakítás helyett a háborús német szókincsből kölcsönözve a rugalmas elszakadás az, ami várható.De már ez is lényegesen javítja a nyugatias demokráciához való visszatérés feltételeit Magyarországon.
Hacsak...Hacsak ez a fejlemény nincs direkt összefüggésben Orbán küszöbön álló németországi csúcsszintű látogatásával. Mert ebben az esetben már a jövő héten vagy egy a német törekvésekkel kapcsolatban a szokásosnál sokkal simulékonyabb magyar miniszterelnökkel fogunk találkozni, vagy pedig egy szokatlanul kemény, kritikus kancellárasszonnyal.
2012. október 3., szerda
2012. október 2., kedd
A politikus, meg a választói a válaszút előtt álló Európában
Korunkban a politikusok megítélése meglehetősen alacsony szinten áll - itthon meg kiváltképpen. Számtalan szempontból lehet ezt elemezni, magyarázni, de úgy, hogy maguk a politikusok jól jöjjenek ki belőle - aligha. Van azonban egy erős érv a politikusok védelmében is: ők attól politikusok, hogy a választók megválasztották őket. Tehát vissza lehet dobni a labdát, hozzátéve, hogy a választók elvárják, hogy becsapják őket, különben nem adják a szavazatukat. Ebben sok igazság van, de az nyilvánvaló, hogy azért ezzel nem lehet a politikusok számláját kiegyenlítettnek venni. Sok mindenre ez nem mentség. Az már inkább javukra írható viszont a politikusoknak, hogy jól - rosszul olyan problémákkal is birkóznak a színfalak mögött, amikről megválasztásukkor szó se volt és nem is lehetett.
Az állampolgárt a politikusi hazugságoktól elvben megvédhetné a szabad média. Nem védi. Egyfelől ott a tulajdonos a maga érdekeivel, ezért nemcsak kiszolgálja a közönségét (jobbára lefelé nivellálva), hanem teremti, formálja is a nézői - hallgatói - olvasói igényt. És az átlagnéző - akár a politikustól - a médiától is alapjában "jó híreket" akar hallani. Ez különböző mértékben mindenütt igaz - nem is érdemes külön kitérni a honi, hatalom által kézben tartott médiaviszonyokra.
Igazmondásra maradnának a különféle független szakemberek. Itt is el lehet azonban mondani, hogy számottevő részük csak korlátozottan független, s azt, is hogy miért. De ha valóban független, akkor is csak a média szűrőjén keresztül jutnak el gondolatai széles közönséghez, eleve befolyásolva, hogy miből lesz közbeszéd és miből nem. Ha nem is feszítjük a végsőkig a független szakemberek véleményei esélyeinek korlátozott voltát arra, hogy sokak gondolkodását nagyban befolyásolják, van két további, immár objektív tényező, ami kipótolja a szűrés mindenhatóságának hézagait. Az egyik, hogy az egyik szakértő ezt mond, a másik meg azt, így eleve nem képezhetnek gátat a politikusi és médiabeli véleménymanipulációval szemben. A másik tényező meg az, hogy a gondolkodóbb információ - fogyasztó ugyan szintén jó hírekre éhes, de azért azt is tudja, hogy nem olyan szép a leányzó, mint szeretné, vagy amilyennek beállítják. Így az erősen kritikus szakemberi megszólalások ugyan tárgyat adnak rosszérzéseinek, jelzik nagy változások várható bekövetkezését, viszont meg is nyugtatják: mások is tudnak a létező vagy fenyegető bajokról, tehát nem kell önmagát ezzel tovább gyötörni.
Végül, de korántsem utolsó sorban beleszól a politikus és választói kapcsolatába az a sok minden, amit együttesen "gazdaság"-nak nevezünk, és amiben a perszonifikált és a személytelen erőhatásoknak egyaránt fontos szerepe van.
Mindebben semmi új nincs. Szóba hozása most azért aktuális, mert Európa válaszút előtt áll. Ezt úgy nagyjából mindenki látja. Nincs azonban egység sem a probléma komplex azonosításában, sem a jövő lehetséges, illetve kedvezőnek tartott modeljei tekintetében. Ez magyarázza egyrészt azt, hogy a döntések nagyon lassan, nehézkesen születnek, másrészt, hogy a különféle körök véleményei közt nagyok a különbségek. A kihívásokra ennek ellenére garantáltan meg fognak születni a válaszok vagy merész döntésekkel, vagy azok elmaradásával, vagy pedig az egymást keresztező szándékok kölcsönös vereségével. Amibe persze az állampolgárok is beleszólhatnak spontán, az intézményrendszert megkerülni próbáló reakcióikkal .De mindez a fentebb vázolt erőtérben fog történni - hiszen máshol nem történhet. Kivéve, ha beáll a káosz, de hát az is egy fajta válasz a feszítő problémákra.
Azt azonban soha se felejtsük el, hogy Magyarország napjainkban - más.A fenti viszonyok itt csak torzultan érvényesülnek. De a majdani európai fejlemények - így, vagy úgy - egy ilyen földrajzi - geopolitikai helyzetben lévő országot nem kerülhetik el.
Az állampolgárt a politikusi hazugságoktól elvben megvédhetné a szabad média. Nem védi. Egyfelől ott a tulajdonos a maga érdekeivel, ezért nemcsak kiszolgálja a közönségét (jobbára lefelé nivellálva), hanem teremti, formálja is a nézői - hallgatói - olvasói igényt. És az átlagnéző - akár a politikustól - a médiától is alapjában "jó híreket" akar hallani. Ez különböző mértékben mindenütt igaz - nem is érdemes külön kitérni a honi, hatalom által kézben tartott médiaviszonyokra.
Igazmondásra maradnának a különféle független szakemberek. Itt is el lehet azonban mondani, hogy számottevő részük csak korlátozottan független, s azt, is hogy miért. De ha valóban független, akkor is csak a média szűrőjén keresztül jutnak el gondolatai széles közönséghez, eleve befolyásolva, hogy miből lesz közbeszéd és miből nem. Ha nem is feszítjük a végsőkig a független szakemberek véleményei esélyeinek korlátozott voltát arra, hogy sokak gondolkodását nagyban befolyásolják, van két további, immár objektív tényező, ami kipótolja a szűrés mindenhatóságának hézagait. Az egyik, hogy az egyik szakértő ezt mond, a másik meg azt, így eleve nem képezhetnek gátat a politikusi és médiabeli véleménymanipulációval szemben. A másik tényező meg az, hogy a gondolkodóbb információ - fogyasztó ugyan szintén jó hírekre éhes, de azért azt is tudja, hogy nem olyan szép a leányzó, mint szeretné, vagy amilyennek beállítják. Így az erősen kritikus szakemberi megszólalások ugyan tárgyat adnak rosszérzéseinek, jelzik nagy változások várható bekövetkezését, viszont meg is nyugtatják: mások is tudnak a létező vagy fenyegető bajokról, tehát nem kell önmagát ezzel tovább gyötörni.
Végül, de korántsem utolsó sorban beleszól a politikus és választói kapcsolatába az a sok minden, amit együttesen "gazdaság"-nak nevezünk, és amiben a perszonifikált és a személytelen erőhatásoknak egyaránt fontos szerepe van.
Mindebben semmi új nincs. Szóba hozása most azért aktuális, mert Európa válaszút előtt áll. Ezt úgy nagyjából mindenki látja. Nincs azonban egység sem a probléma komplex azonosításában, sem a jövő lehetséges, illetve kedvezőnek tartott modeljei tekintetében. Ez magyarázza egyrészt azt, hogy a döntések nagyon lassan, nehézkesen születnek, másrészt, hogy a különféle körök véleményei közt nagyok a különbségek. A kihívásokra ennek ellenére garantáltan meg fognak születni a válaszok vagy merész döntésekkel, vagy azok elmaradásával, vagy pedig az egymást keresztező szándékok kölcsönös vereségével. Amibe persze az állampolgárok is beleszólhatnak spontán, az intézményrendszert megkerülni próbáló reakcióikkal .De mindez a fentebb vázolt erőtérben fog történni - hiszen máshol nem történhet. Kivéve, ha beáll a káosz, de hát az is egy fajta válasz a feszítő problémákra.
Azt azonban soha se felejtsük el, hogy Magyarország napjainkban - más.A fenti viszonyok itt csak torzultan érvényesülnek. De a majdani európai fejlemények - így, vagy úgy - egy ilyen földrajzi - geopolitikai helyzetben lévő országot nem kerülhetik el.
2012. október 1., hétfő
Rövid hozzászólás egy Facebook poszton arról, hogy Európa útelágazás előtt áll
Van azért egy kemény dió, amit egy egyesülő Európának szét kellene harapni. Eddig az integrálódó Európa az univerzalizmus képviselőjének tartotta magát. Az Egyesült Európának viszont - az univerzalisztikus elveket nem feladva - nyíltan el kell vállalnia partikularizmusát: egy a civilizációs nagy térségek közül és nem gondolja, hogy model vagy norma a többi számára. A másik úttól, a tagállami nacionalizmusok felerősödésétől csak egy meredeken hanyatló, egymással elfoglalt, konfliktusos, netán újra háborús tűzfészkeket produkáló, a világ beteg emberének számító kontinens várható
2012. szeptember 30., vasárnap
Nyitott határ, mint politikai szelep
Számadatok nincsenek arról, hogy hány magyar megy évente tartósan külföldre. Városi legendák azonban annál inkább szólnak erről, amelyeket alátámasztanak időnkénti beszámolók egy-egy külföldi városban élő magyarokról, illetve osztálytalálkozókról, amelyeken kiderül, milyen sok hajdani osztálytárs él külföldön. A jelenség tehát bizonyosan létezik.
Külföldi munkavállalásra motiváció akad bőséggel. Itthon - különösena válság kezdete óta - nehéz munkát találni. Az itthoni bérek és munkakörülmények messze elmaradnak a fejlett országokban jellemző helyzethez képest. Fiatal ember számára eleve vonzó és tanulságos megismerkedni a külföldi viszonyokkal, kipróbálni magát ott. Ha itthon családi,vagy akár lakáshoz jutási nehézségei, vagy bármiféle konfliktusai vannak, megoldást jelenthet a külföld. Végül, de nem utolsó sorban, ha nem tetszenek a hazai közállapotok, reményteli módon lehet próbálkozni az ezektől megszabadulással más országban.
A feltehetően nagymértékű elvándorlás hatásait sokféle szempontból lehet elemezni, de szinte mindenütt a negatívumok dominálnak az országra nézve. Maradjunk azonban egyetlen vetületnél, a politikainál. Közhely számba megy, hogy a fiatalok között feltűnő a politikától való távolságtartás, akikre meg ez nem jellemző, azoknál a szélsőjobb befolyása erős. Hogyan függhet ez össze a tényleges, illetve potenciális elvándorlással?
A serdülő korban életkorilag indokolt a politikai szocializáció intenzívebbé válása. Ennek oka - többek között - az, hogy ha egy felserdülő fiatal elkezd foglalkozni jövőjével, nagy valószínűséggel beleütközik politikai momentumokba is, amelyek befolyásolják, illetve befolyásolni fogják jövendő életét. Ez természetes dolog, ha jövőjét abban a környezetben képzeli el, amelyikben most van, nevezetesen hazájában. Ha azonban már korán ott lebeg előtte lehetőségként a külföld, akkor mindjárt lecsökken a motivációja arra, hogy mellre szívja mindazt, amit a politikából tapasztal. Átvesz felületes sztereotípiákat családjától, kortársaitól, illetve az általa kedvelt médiumoktól - és ez elég is neki. Nem egzisztenciális kérdés ez számára.
Az elmondottak lényegében politikafüggetlenek. Legtöbb elemük minden kormány idején érvényes. Az itthoni gazdasági, illetve politikai taszító hatás mértéke lehet periódusonként változó, de ezt adatok híján elemezni nem lehet. Azt azonban mindenképpen ki lehet mondani, hogy a fiatalokat a történelem során sokszor és sok helyen jellemző radikalizmus, tiltakozó potenciál a nálunk kialakult körülmények miatt nélkülözi az előfeltételeit. Különösen, ha megengedünk magunknak egy olyan hipotézist is, hogy a tehetségesebb,képzettebb, kreatívabb és aktívabb fiatalokra a külföld vonzása még sokkal erősebb, mint a többiekre. Ebből pedig a mindenkori kormány profitál: ha a korosztályos türelmetlenség, szembeszegülési hajlam nem alakul ki, akkor az nem is találkozhat ellenzéki politikai törekvésekkel.
A nyitott határ szelep, amely létező vagy potenciális feszültségeket vezet le.Van ára, de az jobbára nem azonnal jelentkezik.
Külföldi munkavállalásra motiváció akad bőséggel. Itthon - különösena válság kezdete óta - nehéz munkát találni. Az itthoni bérek és munkakörülmények messze elmaradnak a fejlett országokban jellemző helyzethez képest. Fiatal ember számára eleve vonzó és tanulságos megismerkedni a külföldi viszonyokkal, kipróbálni magát ott. Ha itthon családi,vagy akár lakáshoz jutási nehézségei, vagy bármiféle konfliktusai vannak, megoldást jelenthet a külföld. Végül, de nem utolsó sorban, ha nem tetszenek a hazai közállapotok, reményteli módon lehet próbálkozni az ezektől megszabadulással más országban.
A feltehetően nagymértékű elvándorlás hatásait sokféle szempontból lehet elemezni, de szinte mindenütt a negatívumok dominálnak az országra nézve. Maradjunk azonban egyetlen vetületnél, a politikainál. Közhely számba megy, hogy a fiatalok között feltűnő a politikától való távolságtartás, akikre meg ez nem jellemző, azoknál a szélsőjobb befolyása erős. Hogyan függhet ez össze a tényleges, illetve potenciális elvándorlással?
A serdülő korban életkorilag indokolt a politikai szocializáció intenzívebbé válása. Ennek oka - többek között - az, hogy ha egy felserdülő fiatal elkezd foglalkozni jövőjével, nagy valószínűséggel beleütközik politikai momentumokba is, amelyek befolyásolják, illetve befolyásolni fogják jövendő életét. Ez természetes dolog, ha jövőjét abban a környezetben képzeli el, amelyikben most van, nevezetesen hazájában. Ha azonban már korán ott lebeg előtte lehetőségként a külföld, akkor mindjárt lecsökken a motivációja arra, hogy mellre szívja mindazt, amit a politikából tapasztal. Átvesz felületes sztereotípiákat családjától, kortársaitól, illetve az általa kedvelt médiumoktól - és ez elég is neki. Nem egzisztenciális kérdés ez számára.
Az elmondottak lényegében politikafüggetlenek. Legtöbb elemük minden kormány idején érvényes. Az itthoni gazdasági, illetve politikai taszító hatás mértéke lehet periódusonként változó, de ezt adatok híján elemezni nem lehet. Azt azonban mindenképpen ki lehet mondani, hogy a fiatalokat a történelem során sokszor és sok helyen jellemző radikalizmus, tiltakozó potenciál a nálunk kialakult körülmények miatt nélkülözi az előfeltételeit. Különösen, ha megengedünk magunknak egy olyan hipotézist is, hogy a tehetségesebb,képzettebb, kreatívabb és aktívabb fiatalokra a külföld vonzása még sokkal erősebb, mint a többiekre. Ebből pedig a mindenkori kormány profitál: ha a korosztályos türelmetlenség, szembeszegülési hajlam nem alakul ki, akkor az nem is találkozhat ellenzéki politikai törekvésekkel.
A nyitott határ szelep, amely létező vagy potenciális feszültségeket vezet le.Van ára, de az jobbára nem azonnal jelentkezik.
2012. szeptember 29., szombat
Más-e a legrosszabb MSZP, mint az Orbán - rendszer?
Akármilyen faramucinak is látszik ez a kérdésfeltevés, ez vált a komolyan vehető ellenzék Achillesz - sarkává.Mert abban nem látszik vita, hogy összefüggő rendszert épített ki Orbán és abban sem, hogy ezt minden ellenzéki elutasítja. Ha ezek után nem evidens, hogy a következő választásokon egy igen - nem szavazásról van szó az Orbán - rendszer sorsáról, az csak az MSZP-vel kapcsolatos, alapvetően eltérő tematizáláson alapulhat.
Lehet, sőt indokolt felemlegetni, hogy az MSZP és a Fidesz között hosszú időn át korrupciós mutyi folyt, lehet arra példákat felhozni, hogy az MSZP egyes körei is túlzott szerepet akarnak az államnak és hogy nem igazán őszinte a demokratikus pluralizmus és a jog feltétlen uralma melletti konzekvens elkötelezettségük. De vajon elég-e mindez ahhoz, hogy egyenlőségjelet tegyenek ezek között a jelenségek és a kompakt, összefüggő Fidesz - rendszer között? Korántsem, sőt ez az egyenlőség - tevés nevetséges is lenne, ha nem találkoznánk vele nap mint nap. Akik ezt hangoztatják, egyaránt lehetnek rosszhiszemű, kétes szándékú politikusok és idealista ködfalók. De ha makacsul ragaszkodnak ehhez az azonosításhoz, akkor velük az Orbán- rendszert konzekvensen leváltani akaróknak se szorosabb, se lazább politikai, netán választási együttműködése nem lehetséges. Jó lenne ezért ezt a témát egyszer és mindenkorra levenni a napirendről.
Akik látják, hogy az MSZP említett köreit ugyan ez a párt nem tudja kitenni a hajójából, másképp gondolkodnak, ha máshová helyezik helyzetmegítélésük hangsúlyát. Kiinduló pontjuk, hogy szóba se jön, hogy a "konzervatív" (értsük, ahogy akarjuk) szocialisták az euroatlanti integrációból kifaroló önálló rendszerre törekednének. Ennek korábban se adták semmi jelét (vagy akik igen, azok már nincsenek a pártban) és nem is lenne realitása, hogy a jövőben ilyenen törnék a fejüket. Természetesen azon az egységen belül, hogy együtt el akarják távolítani a jelenlegi hatalmat, rengeteg elvi, politikai és személyeket illető vita lehet és kell legyen az ilyen, meg olyan csoportok között. Bár a viták és harcok nem értelmetlenek és minimum többesélyesek, ám ami még ennél is fontosabb : egy majdani új kormányzás kényszerpályái, az akkor világ- és európai helyzet, valamint az ország akkori belső gazdasági és politikai viszonyai - sajnos, vagy nem sajnos - amúgyis alternatíva nélkülivé tesznek mai, amúgy fontosnak tűnő vitakérdéseket. Ezért egy ennyi bizonytalansággal terhelt jövőt értelmetlen dolog késhegyig menő programvitákkal próbálni előre lemodelezni. Nyilvánvalónak látszik, hogy a jelenlegi hatalom okozta károk részleges helyrehozása és az akkori napi kihívásokra adott válasz nem ad majd se időt, se lehetőséget az ország mégoly súlyos krónikus visszásságai, alapvető problémái egyidejű felszámolására. Ez tehát nem lehet ésszerű követelmény egy jövendő új kormánnyal szemben.
Mi következik mindebből? Egyrészt az, hogy már most el kell különülniük azoknak az erőknek, amelyek fő feladatuknak az Orbán - rendszer eltakarítását és a közös euroatlanti úthoz való visszatérést tekintik feladatuknak, szavazótáborukba vonva az eleve ellenzékieket a reményeikben súlyosan csalódott 2010-es kormánypárti szavazókkal és azoknak, akik valami harmadik út jegyében akarják egyesíteni az Orbán rendszer korábbi "alternatív"ellenfeleit és elbizonytalanodott híveit .Ha ez a - lehetőleg békés - szétválás megtörténik, az talán véget vet a mai terméketlen üresjáratoknak, "lépésismétléseknek". Mindkét tábor folytathatja belső útkeresésésével és akár éles belső vitáival együtt is a professzionalista felkészülést a kampányra. Minthogy arra, hogy kik ők és mit (nem) akarnak, - már nem kellene energiát vesztegetniök.
Kormányt alakítani pedig amúgyis a tényleges választási eredmények függvényében az új Parlamentben kell majd, nem pedig itt valahol, ott valahol, ahol négy-öt magyar összehajol. Ez utóbbiak legjobb esetben is csak lehetséges kínálatot, vagy kínálati részelemeket tudnak felmutatni azoknak, akikhez el tudják juttatni tervezeteiket
Lehet, sőt indokolt felemlegetni, hogy az MSZP és a Fidesz között hosszú időn át korrupciós mutyi folyt, lehet arra példákat felhozni, hogy az MSZP egyes körei is túlzott szerepet akarnak az államnak és hogy nem igazán őszinte a demokratikus pluralizmus és a jog feltétlen uralma melletti konzekvens elkötelezettségük. De vajon elég-e mindez ahhoz, hogy egyenlőségjelet tegyenek ezek között a jelenségek és a kompakt, összefüggő Fidesz - rendszer között? Korántsem, sőt ez az egyenlőség - tevés nevetséges is lenne, ha nem találkoznánk vele nap mint nap. Akik ezt hangoztatják, egyaránt lehetnek rosszhiszemű, kétes szándékú politikusok és idealista ködfalók. De ha makacsul ragaszkodnak ehhez az azonosításhoz, akkor velük az Orbán- rendszert konzekvensen leváltani akaróknak se szorosabb, se lazább politikai, netán választási együttműködése nem lehetséges. Jó lenne ezért ezt a témát egyszer és mindenkorra levenni a napirendről.
Akik látják, hogy az MSZP említett köreit ugyan ez a párt nem tudja kitenni a hajójából, másképp gondolkodnak, ha máshová helyezik helyzetmegítélésük hangsúlyát. Kiinduló pontjuk, hogy szóba se jön, hogy a "konzervatív" (értsük, ahogy akarjuk) szocialisták az euroatlanti integrációból kifaroló önálló rendszerre törekednének. Ennek korábban se adták semmi jelét (vagy akik igen, azok már nincsenek a pártban) és nem is lenne realitása, hogy a jövőben ilyenen törnék a fejüket. Természetesen azon az egységen belül, hogy együtt el akarják távolítani a jelenlegi hatalmat, rengeteg elvi, politikai és személyeket illető vita lehet és kell legyen az ilyen, meg olyan csoportok között. Bár a viták és harcok nem értelmetlenek és minimum többesélyesek, ám ami még ennél is fontosabb : egy majdani új kormányzás kényszerpályái, az akkor világ- és európai helyzet, valamint az ország akkori belső gazdasági és politikai viszonyai - sajnos, vagy nem sajnos - amúgyis alternatíva nélkülivé tesznek mai, amúgy fontosnak tűnő vitakérdéseket. Ezért egy ennyi bizonytalansággal terhelt jövőt értelmetlen dolog késhegyig menő programvitákkal próbálni előre lemodelezni. Nyilvánvalónak látszik, hogy a jelenlegi hatalom okozta károk részleges helyrehozása és az akkori napi kihívásokra adott válasz nem ad majd se időt, se lehetőséget az ország mégoly súlyos krónikus visszásságai, alapvető problémái egyidejű felszámolására. Ez tehát nem lehet ésszerű követelmény egy jövendő új kormánnyal szemben.
Mi következik mindebből? Egyrészt az, hogy már most el kell különülniük azoknak az erőknek, amelyek fő feladatuknak az Orbán - rendszer eltakarítását és a közös euroatlanti úthoz való visszatérést tekintik feladatuknak, szavazótáborukba vonva az eleve ellenzékieket a reményeikben súlyosan csalódott 2010-es kormánypárti szavazókkal és azoknak, akik valami harmadik út jegyében akarják egyesíteni az Orbán rendszer korábbi "alternatív"ellenfeleit és elbizonytalanodott híveit .Ha ez a - lehetőleg békés - szétválás megtörténik, az talán véget vet a mai terméketlen üresjáratoknak, "lépésismétléseknek". Mindkét tábor folytathatja belső útkeresésésével és akár éles belső vitáival együtt is a professzionalista felkészülést a kampányra. Minthogy arra, hogy kik ők és mit (nem) akarnak, - már nem kellene energiát vesztegetniök.
Kormányt alakítani pedig amúgyis a tényleges választási eredmények függvényében az új Parlamentben kell majd, nem pedig itt valahol, ott valahol, ahol négy-öt magyar összehajol. Ez utóbbiak legjobb esetben is csak lehetséges kínálatot, vagy kínálati részelemeket tudnak felmutatni azoknak, akikhez el tudják juttatni tervezeteiket
2012. szeptember 28., péntek
Az amerikai jobboldali rádiók esete
Tegnap az ATV-n érdekes tudósítást láttam az USA jobboldali rádióinak helyzetéről, tevékenységéről. (http://atv.hu/videotar/20120928_amerika_valaszt ) Akit érdekel, nézze meg, nincs értelme, hogy a magam szavaival ismételjem el. Döbbenetes az analógia a Magyarországról ismert jelenségekkel. Azért nagyon tanulságos, mert mi mindent, így a jelenlegi média - helyzetet is hajlamosak vagyunk hungarocentrikus módon szemlélni.
Nincs szándékomban felmenteni a balliberális politikusokat és hajdani pénzes holdudvarukat fatális félrefogásaik és rövidlátó tehetetlenségük ódiuma alól a média kezelését illetően. De a tudósítás tanulságaként szembe kell néznünk a rideg valósággal, hogy ebben a tekintetben a jobboldal struktúrális előnyben van. Míg a balliberális médiát nem képzelhetjük el a pártatlan tájékoztatás és a politikailag korrekt beszédmód egy bizonyos szintje és formája nélkül, addig a jobboldali média ezeken hanyag vállrándítással túlteszi magát. A baj az, hogy a közönség ezt őszinteségként, a köntörfalazásmentességként éli meg - és ezáltal eleve hitelesebbnek gondolja, Ha hitelesebbnek is tűnik, érdekesebb is, nem kétséges, hogy a hallgatottsága és nézettsége is nagyobb lesz. Mindez fellazítja a jobboldali médiát az igazmondás kötelezettségéhez való viszonyában, az érdesebb stílus pedig olyan hangot és kérdezési technikát eredményez a más álláspontot képviselő esetleges riportalanyokkal szemben, amit azok egy idő után nem vállalnak. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy a jobboldali tőkének az USA-ban is sokkal nagyobb a hajlandósága pénzt fektetni (a fenti okokból nagyobb közönséghez eljutó és így nagyobb reklámbevételt hozó) médiába - akkor végképp gömbölyű a kép.
Tanulság? Tudjuk, hogy mit művel a jelenlegi hatalom a média ügyében. Meggyőződésünk, hogy ez ebben a formában csak időleges dolog. De a jobboldal mindenképpen tartósan számottevő erő marad az országban, ezért paradicsomi állapotot, kiegyensúlyozott médiaviszonyokat remélni a távolabbi jövőt illetően is dőreség.
Nincs szándékomban felmenteni a balliberális politikusokat és hajdani pénzes holdudvarukat fatális félrefogásaik és rövidlátó tehetetlenségük ódiuma alól a média kezelését illetően. De a tudósítás tanulságaként szembe kell néznünk a rideg valósággal, hogy ebben a tekintetben a jobboldal struktúrális előnyben van. Míg a balliberális médiát nem képzelhetjük el a pártatlan tájékoztatás és a politikailag korrekt beszédmód egy bizonyos szintje és formája nélkül, addig a jobboldali média ezeken hanyag vállrándítással túlteszi magát. A baj az, hogy a közönség ezt őszinteségként, a köntörfalazásmentességként éli meg - és ezáltal eleve hitelesebbnek gondolja, Ha hitelesebbnek is tűnik, érdekesebb is, nem kétséges, hogy a hallgatottsága és nézettsége is nagyobb lesz. Mindez fellazítja a jobboldali médiát az igazmondás kötelezettségéhez való viszonyában, az érdesebb stílus pedig olyan hangot és kérdezési technikát eredményez a más álláspontot képviselő esetleges riportalanyokkal szemben, amit azok egy idő után nem vállalnak. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy a jobboldali tőkének az USA-ban is sokkal nagyobb a hajlandósága pénzt fektetni (a fenti okokból nagyobb közönséghez eljutó és így nagyobb reklámbevételt hozó) médiába - akkor végképp gömbölyű a kép.
Tanulság? Tudjuk, hogy mit művel a jelenlegi hatalom a média ügyében. Meggyőződésünk, hogy ez ebben a formában csak időleges dolog. De a jobboldal mindenképpen tartósan számottevő erő marad az országban, ezért paradicsomi állapotot, kiegyensúlyozott médiaviszonyokat remélni a távolabbi jövőt illetően is dőreség.
2012. szeptember 27., csütörtök
A parazita nemzeti tőke nem adja fel
Ha az orbánizmusról felhajtjuk a leplet, a cezarománia és a lózungok alatt a nemzeti burzsoáziát találjuk.Olyan társadalmi képletet, amely a rendszerváltáskor nem juthatott szerephez, mert lényegében nem létezett.Létrejöttéhez - néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve - nem volt elegendő a magántuilajdon alapjára kerülő új rendszer létrejötte, hanem állami akaratra és állami forrásokra volt szüksége. Miután a reprivatizáció feltételei hiányoztak, csak a kárpótlás, az állami tulajdon olcsó áruba bocsájtása, a kedvezményes állami hitelek és a központi költségvetés másféle megcsapolása teremthette meg induló felhalmozásuk forrását. Ez önmagában utólag nem lenne kifogásolható, hiszen egy egészséges gazdaságban a helyi tőkének is adva van a szerepe: nem csak úgy általában törekszik megtérülésre, függetlenül annak földrajzi elhelyezkedésétől, hanem az adott országban is keresi és megtalálja a piaci réseket és ezzel komplettálja a gazdaság kínálati skáláját. Szüksége van olcsón hozzáférhető hitelre azoknak a hazai innovatív kezdeményezéseknek is, amelyek aztán szerencsés esetben akár célba vehetik a világpiacot. Továbbá ahhoz is forrás kell, hogy az országba jövő multinacionális vállalatok mennél több hazai beszállítót találhassanak és így ittlétük ne szigetszerű legyen, duális gazdaságot hozzon létre. Azok a hazai vállalkozók, vállalatok, amelyek a fenti célokon munkálkodtak és értek el sikereket, kétségtelenül az ország érdekét szolgálták. Csak kevesen vannak.
Van azután a közepes és a magyar viszonylatban nagynak számító vállalkozók egy olyan szélesebb csoportja, amely nem csak az induláshoz várt állami segítséget, hanem ezt folyamatosnak képzelte és képzeli ma is.. Ehhez azonban közel kellett mennie a politikához. Ez a közelség sok formát öltött : a különféle kedvezményekért való kuncsorgástól a nyomásgyakorlásig, az állami megrendelésekért való, eszközökben nem válogató könyökléstől a tenderek különféle eszközökkel való megcsáklyázásáig - hogy csak tipikus jelenségeket említsünk. Ezek egy része tulajdonképpen törekvésként érthető, önmagában még nem jelentene bajt. Ha a politika - közeliség azonban korrupciós összefonódást, jogszabályok kijárását, a rendőrség és az ügyészség munkájába belenyúló patronázst jelent, az már eltávolítja az országot a nyugatias modeltől. A nemzeti tőke bekapcsolódása a pártfinanszírozásba, az irányzatos média létrehozásába szintén nem önmagában idegen a nyugatias modeltől, de a mértéke teszi a magyar esetet jellegében keletiessé.
A kérdések kérdése mégsem az, hogy mennyire torzítja el a gazdaság és a politika direkt kapcsolatának túlzott volta a demokratikus modelt. Hanem az, hogy ezenközben egy hatékony, versenyképes gazdaság fejlődik-e, vagy sem. Magyarország esetében egyértelműen az utóbbi alternatíva érvényesült. Kevés az exportképes, nyereséges magyar vállalat, az állami beruházások látványosan túlköltekezve, pontatlanul és gyakran kétes minőségben valósulnak meg. Kevés a minőségi és határidős követelményeket teljesíteni tudó magyar beszállító. A sort folytatni lehet. Az eredmény a transzparencia hiánya a gazdaságban is, sok a tartósan kifizetetlen számla, áttekinthetetlenül sok a peres ügy - mindebben itt is, ott is tetten érhető az állami - önkormányzati kéz. Mindehhez, hogy működni tudjanak, valamennyire alkalmazkodniuk kellett az itt működő nemzetközi cégeknek is. Cserébe csak rossz hírünket tudják kelteni a világban.
Az állami emlőkön élősködő nemzeti tőke jobban - rosszabbul alkalmazkodni tudott minden regnáló kormányhoz. De vágyát egyre kevésbé tudta fékezni egy olyan kormány iránt, amely nyíltan is felvállalja támogatásukat. Ehhez jutott el 2010-ben, mégpedig egy 2/3-os többséggel rendelkező, sok mindenre elszánt kormány képében. Azonban rögtön kiderült, hogy a világválság végéhez és a szabadjára eresztett államháztartási hiányhoz fűzött reményeik homokra épültek. Ezt próbálta pótolni a kormány a nálunk működő nemzetközi tőke drasztikus megsarcolásával, az állami szabályozás száz meg száz , a nemzeti tőkének kedvező újraírásával. A maradék állami vagyont is célzott kezekbe juttatták, a költségvetés megrendeléseit is irányított kezekbe kerültek. Mindez a nemzeti tőke nagy többségen nem igazán segített, mert egy stagnáló gazdaságot eredményezett, amelyben a belső kereslet folyamatosan szűkül. A nemzeti tőke javára "eltéríthető" forrás - az állami vagyon elfogyása és költségvetés újraosztható részének összezsugorodása miatt - lényegében az EU-s támogatásokra szűkült. Ezt is erősen korlátozza a rossz minőségű állami szabályozás és a dezorganizált bürokrácia, ami akadályozza a pénzek szándékolt helyekre irányítását, illetve azok olajozott lehívását Brüsszelből.
Az így kialakult helyzetben a nemzeti burzsoázia, illetve annak egyes tagjai számára elvileg két konzekvencia adódhat. Az egyik az út kudarcának tudomásul vétele és felkészülés egy új korszakra, amely tudomásul veszi a mindenkori európai és világpiaci realitásokat és az állami emlő helyett a piac felé orientálódik, igyekezve ott versenyképesen helytállni. A másik út a protekcionizmus melletti kitartás, kerül, amibe kerül. Ugyanis még egy jövőbeni esetleges prosperitás körülményei között sem bízik abban, hogy sikeresen tudna boldogulni. Nem beszélve privilegizált helyzetének reményéről való végleges lemondásról. A jelek arra mutatnak, hogy az államfüggő, parazita nemzeti tőke körében ez a domináns opció. Inkább az álom, mint a rideg valóság.
Van azután a közepes és a magyar viszonylatban nagynak számító vállalkozók egy olyan szélesebb csoportja, amely nem csak az induláshoz várt állami segítséget, hanem ezt folyamatosnak képzelte és képzeli ma is.. Ehhez azonban közel kellett mennie a politikához. Ez a közelség sok formát öltött : a különféle kedvezményekért való kuncsorgástól a nyomásgyakorlásig, az állami megrendelésekért való, eszközökben nem válogató könyökléstől a tenderek különféle eszközökkel való megcsáklyázásáig - hogy csak tipikus jelenségeket említsünk. Ezek egy része tulajdonképpen törekvésként érthető, önmagában még nem jelentene bajt. Ha a politika - közeliség azonban korrupciós összefonódást, jogszabályok kijárását, a rendőrség és az ügyészség munkájába belenyúló patronázst jelent, az már eltávolítja az országot a nyugatias modeltől. A nemzeti tőke bekapcsolódása a pártfinanszírozásba, az irányzatos média létrehozásába szintén nem önmagában idegen a nyugatias modeltől, de a mértéke teszi a magyar esetet jellegében keletiessé.
A kérdések kérdése mégsem az, hogy mennyire torzítja el a gazdaság és a politika direkt kapcsolatának túlzott volta a demokratikus modelt. Hanem az, hogy ezenközben egy hatékony, versenyképes gazdaság fejlődik-e, vagy sem. Magyarország esetében egyértelműen az utóbbi alternatíva érvényesült. Kevés az exportképes, nyereséges magyar vállalat, az állami beruházások látványosan túlköltekezve, pontatlanul és gyakran kétes minőségben valósulnak meg. Kevés a minőségi és határidős követelményeket teljesíteni tudó magyar beszállító. A sort folytatni lehet. Az eredmény a transzparencia hiánya a gazdaságban is, sok a tartósan kifizetetlen számla, áttekinthetetlenül sok a peres ügy - mindebben itt is, ott is tetten érhető az állami - önkormányzati kéz. Mindehhez, hogy működni tudjanak, valamennyire alkalmazkodniuk kellett az itt működő nemzetközi cégeknek is. Cserébe csak rossz hírünket tudják kelteni a világban.
Az állami emlőkön élősködő nemzeti tőke jobban - rosszabbul alkalmazkodni tudott minden regnáló kormányhoz. De vágyát egyre kevésbé tudta fékezni egy olyan kormány iránt, amely nyíltan is felvállalja támogatásukat. Ehhez jutott el 2010-ben, mégpedig egy 2/3-os többséggel rendelkező, sok mindenre elszánt kormány képében. Azonban rögtön kiderült, hogy a világválság végéhez és a szabadjára eresztett államháztartási hiányhoz fűzött reményeik homokra épültek. Ezt próbálta pótolni a kormány a nálunk működő nemzetközi tőke drasztikus megsarcolásával, az állami szabályozás száz meg száz , a nemzeti tőkének kedvező újraírásával. A maradék állami vagyont is célzott kezekbe juttatták, a költségvetés megrendeléseit is irányított kezekbe kerültek. Mindez a nemzeti tőke nagy többségen nem igazán segített, mert egy stagnáló gazdaságot eredményezett, amelyben a belső kereslet folyamatosan szűkül. A nemzeti tőke javára "eltéríthető" forrás - az állami vagyon elfogyása és költségvetés újraosztható részének összezsugorodása miatt - lényegében az EU-s támogatásokra szűkült. Ezt is erősen korlátozza a rossz minőségű állami szabályozás és a dezorganizált bürokrácia, ami akadályozza a pénzek szándékolt helyekre irányítását, illetve azok olajozott lehívását Brüsszelből.
Az így kialakult helyzetben a nemzeti burzsoázia, illetve annak egyes tagjai számára elvileg két konzekvencia adódhat. Az egyik az út kudarcának tudomásul vétele és felkészülés egy új korszakra, amely tudomásul veszi a mindenkori európai és világpiaci realitásokat és az állami emlő helyett a piac felé orientálódik, igyekezve ott versenyképesen helytállni. A másik út a protekcionizmus melletti kitartás, kerül, amibe kerül. Ugyanis még egy jövőbeni esetleges prosperitás körülményei között sem bízik abban, hogy sikeresen tudna boldogulni. Nem beszélve privilegizált helyzetének reményéről való végleges lemondásról. A jelek arra mutatnak, hogy az államfüggő, parazita nemzeti tőke körében ez a domináns opció. Inkább az álom, mint a rideg valóság.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)