2018. december 8., szombat

Tudják, de nem teszik

Az utóbbi évtized a fejlett Nyugaton arról szólt, hogy az establishment korábbi mulasztásainak jött meg a böjtje, amiket abban a tudatban hozott össze, hogy kormányzásának nincs alternatívája. A böjt a pénzügyinek induló 2008-as világválsággal kezdődött, a technikain túlmenő lényegi változások elmaradásával és a pénzhigítással folytatódott és az establishment széleskörű bizalomvesztésével tetőzött számos ország választói körében.

A nyugati politikusok 1990 utáni mulasztásaira magyarázat van, mentség nincs.A globalizáció előrehaladtával a problémák áttekinthetősége sokkal nehezebbé vált, a politikusokra nehezedő nyomás az érdekcsoportok részéről pedig intenzívebbé. Ráadásul 1990-ben, győzelmi mámorban nem gondoltak arra, hogy a rendszeren kívül álló világhatalmak (Oroszország, Kína) nem hozzájuk akarnak majd igazodni, hanem nagyon hamar váratlan harcmodorral versenytársakká, majd ellenfelekké válnak. Az így beszűkült politikusi játéktér számottevő kontraszelekciót is eredményezett a politikus-utánpótlás körében.

Széles szavazói rétegek frusztráltsága előbb egy-egy konkrét (és gyakran esetleges)kérdésben mutatkozott meg, ami komoly veszélyt a kormányzásra magára nem jelentett, a következő választásokra annál inkább. Ez a tény tovább csökkentette a politikusok tevékenységének és látókörének horizontját. Közben a tradicionális néppártok tömegbázisa is erodálódott a gazdasági-társadalmi változások és a generációcsere következtében. Így amikor a fennálló rendszert kritizáló, vagy legalábbis magukat ilyen színben feltűntető nacionalista és populista demagóg kihívók jelentek meg, váratlanul széles körben találtak visszhangra. Ezek az erők egyben rendelkeztek a modern, a korábbi etikát sutbadobó politikai arzenállal és ugyanígy függetlenítették magukat olyan normáktól is, hogy milyen - a nyugati rendszeren kívüli - erők támogatását fogadják el. A korábbi vezető politikai erők velük szemben lépten- nyomon tehetetlennek bizonyultak.

A jóhiszemű kívülállók arra gondolhattak, hogy a politikai hatalom centrumában tevékenykedőknek már nincs is áttekintésük a világ előtt álló ökológiai, gazdasági, politikai, katonai, tudományos-technikai-technológiai és intézményi kihívások tömkelege fölött és ez okozza egy helyben topogásukat illetve defenzív beállítottságukat. A héten azonban olvashattuk Angela Merkel búcsúbeszédét pártelnöki posztján, amiből kiderül, hogy ő meglehetősen struktúráltan és világosan látja mindezt és beszéde (megbuktatóitól) tízperces vastapsot kap. Mi meg tudjuk, hogy kár örülni - minden úgy fog tovább folyni, ahogy eddig. (Tükörpélda Macron reformpolitikájának jelenlegi kálváriája.) Csak az értelmiségi politizálással kapcsolatos illúziót kellene elveszítse, aki eddig még nem tette volna.És nagy kérdés, hogy ha belelátnánk azokba az erős, a számunkra logikusnál erősebb kártyákba, amikbe nem látunk bele, mennénk-e ezzel bármire is.

2018. november 18., vasárnap

Egy 7 évvel ezelőtti Fb. bejegyzésem a magyar helyzetről


    Balint Suranyi megosztott egy emléket.
    8 perce
    Ezzel az elemzéssel buktam meg magam előtt. Álmomban nem jutott eszembe sem a pávatánc, sem az, hogy a komoly tényezők azt megbűvölten végignézik. Így - mint ma látjuk - a komoly tényezők is megbuktak
    Minden ütőkártya az IMF kezében
    Orbán eldöntötte, hogy nem játssza végig a teljes összeolmláshoz vezető kalandor partiját. Egyfelől a pénzügyi világ egyértelmű ítélete, másfelől a kínai kártya értéktelensége vezette erre, de a végső lökést alighanem a görög - olasz model létrejötte adta meg. Rájött, hogy a szabadságharc bukása után nem ér számára semmit, hogy nincs vele szemben működőképes politikai alternatíva. Viszont megoldható az Orbán utáni gazdaságpolitika a jelenlegi parlamenti felállásban is. Ezért megpróbálkozik a halálugrással: ha megakadályozni nem tudja, megpróbál a váltás élére állni.
    A választott módszer Orbán módra nem szokványos. Tényleges tárgyalási kérés nélkül a gazdasági tárcával szivárogtatta ki a politikaváltás hírét. Ezt szoktatásnak - tesztelésnek szánta, amivel - hite szerint - itthon a propagandagépezete meg tud birkózni. A forint árfolyama - az előzetes kalkulációnak megfelelően - azonnal reagált a hírre és a forint visszafordult az addig mindenki által visszafordíthatatlannak hitt hanyatló pályán. Orbán alighanem azt hiszi, hogy kezdeményezése révén előnyös helyzetbe került a fordulat dominálásában.
    A valóság ennek éppen az ellenkezője. Ha az IMF érzékeny, hiú politikus lenne, akkor nagy lenne benne a sértettség a kipaterolás miatt és ezt csak tetézné a kicselezésével a köztudatba bedobott fordulat híre. Ezzel szemben az IMF-nek nincs "lelke", de vannak céljai és módszerei. Ezek pedig az ország gazdaságpolitikájával és valutájával kapcsolatosak. A Valutaalapnak nem célja Orbán eltávolítása. Sőt. Ha ő hajtja végre az igényelt fordulatot, akkor a világ előtt be lehet bizonyítani, hogy protekcionista kuruckodással, sarlatánsággal és meglepetés - dramaturgiával semmire se lehet menni. Ha Orbán marad a végrehajtó, akkor a Valutaalapnak nem kell bíbelődni a fordulat politikai legitimációjával, végrehajtási tempójával, helyi részérdekeknek tett engedményekkel. A kétharmad bármit lenyomhat az ország torkán késedelem nélkül.
    Ezért az nem kérdés, hogy az IMF akar-e tárgyalni. Világos, hogy akar, mégpedig a legkeményebb feltételek alapján. A tapasztaltak alapján bizonyára külön gondot fog fordítani a végrehajtás garanciáira, mivel mind a partner megbízhatatlansága, mind a kiugróan gyenge kormányzási képessége közismert veszélyforrás. Ellentételként azt nyújthatja, hogy nem szól bele a fordulatot kísérő propagandakampányba. A forint, a magyar kötvények és részvények látványos megerősödése ugyanis egyszerre jó az IMF-nek és a kormánypropagandának. Nyilvánvaló, hogy a "nagy térképen" a kettő közül melyik a fontosabb. És aligahanem a partner EU sem élezi ki közben túlságosan a demokratikus jogállammal kapcsolatos alapvető kifogásainak érvényesítését.
    Az irányváltás ennek ellenére nem lesz fáklyásmenet senki számára sem, de kiváltképp a magyar nép és az itthoni gazdasági körök számára. A bajoknak csak a kormány által generált része oldódik meg (az se minden elemében), a krónikus problémák, fájdalmas feladatok velünk maradnak. Lehet, hogy ezek olyan nagyok, hogy a gazdaságpolitikai fordulat utáni Orbánnak is látványosan beletörik a bicskája. Szinte biztos, hogy a stabilizáció és reform terheinek és részleges kedvezményeinek elosztása eleve a kurzus értékrendje szerint fog elindulni. És az is kézen fekvő, hogy a mély szociális és kulturális berögződöttségek minden törekvés hatásfokát nagymértékben rontják. De megvalósulhatnak azok a kül- és belföldi remények, hogy az elkerülhetetlen átalakítások politikai terhét a mostani kétharmadnak kell viselnie.
    Ha nem gyors kudarccal jár a fordulat kísérlete, akkor ugrásszerűen javulnak az ésszerű politikát képviselő ellenzékiek esélyei. Csak akadályozniuk nem szabad az elkerülhetetlen reformokat, látványosan átvállalni viszont nem kell ezek ódiumát. És joggal kelthetik azt a benyomást, hogy ha a világ legalább félig sikeresen birkózik meg a kialakult problémáival, akkor 2014 után megalapozottan ígérhetnek általános javulást és néhány kiemelt ponton kárpótlást.

2018. november 6., kedd

Trump félig teli, félig üres pohara,

Trump elnökké választása 2016-ban széleskörű meglepetést leltett. A közvéleménykutatások nem ezt jelezték előre.Sokan a szereplése alapján teljesen alkalmatlannak tartották erre a funkcióra és remélték, hogy erre a protestből rászavazők is rájönnek, akárcsak pártja olyan korifeusai, akik eleve nem mögötte álltak és végül az USA alkotmámy a súlyok és ellensúlyok rendszerével úgyis meg fogja jötni Trump kezét.

A dolgok Trump számára sokkal kedvezőbben alakultak. Bár lépten nyomon hajmeresztő dolgokat mondott és csinált, eredeti szavazóit végig maga mellett tudta rartani sajátos kommunikációjávsl. Néhány koccanást nem számítva a Republikánus párt is kitart mellette. Ez átsegítette egy sor bizalmasának bukásán csakúgy, mint nemzetközi kudarcain.Az ellenzéki pártnak, a demokratáknak két év alatt se sikerült felocsudni a vereségből, kialakítani egy egységes progrqamot, amrllyel legalább Trumpot le tudnák győzno minden fronton.

Így jutott el az USA a tegnapi félidős választáshoz, amit a közvéleménykutatók háromesélyesnek tartottak.Ha Trump minden vonalon győzött volna, akkor a világ végképp búcsút mondhatott volna a korábban megismert Amerikának. Ha Trump megsemmisítő vereséget szenved, akkor remélhettük volna, hogy ez a kétéves közjáték csak múló epizód volt. Ez a megosztott képviselőház és szenátus arra mutat, hogy a harc folytatódik Kimenetele nagyban függ a két nagy párt politikai érettségétől és tehetségétől, valamint a választói tömegek radikalizmusának alakulásától a "hideg polgárhábotús " helyzetben, - nem különben a gazdasági ciklus alakuláséról.

2018. október 29., hétfő

Posztmodern politika

Korunk gazdaságába és nyilvánosságába -és egyre inkább a politikájába - egyre több személy, csoport beavatkozhat úgy, hogy a maga számára se világos, hogy voltaképpen mit is akar, ám nem érez felelősséget beavatkozása következményeiért. Ez a korábbi "erősek" számára egy ideig nem okozott nagyobb problémát, mert a kialakított intézmény- és egyezményrendszer alapjában nekik dolgozott, ezért nyilvános és színfalak mögötti eszközökkel el tudták hárítani a nekik nem tetsző törekvéseket (netán blöfföket).

A világ objektiv változásai, továbbá  több más fejlemény is megrengette a korábbi státusquot. Az ipari korszakot követő évtizedek során egyre kevésbé körvonalazódik, hogy mi minden termeli a jövedelmet és az milyen elosztási formákon keresztül jut vagy nem jut el a lakosság különféle csoportjaihoz. A globalizáció révén egyre többféle kultúrájú szereplők jutnak kisebb, de akár nagyobb aktív szerephez a világban, akik a fennálló "rendet" a maguk módján értelmezik, tartják be vagy játsszák ki, vagy akár törekszenek  annak megváltoztatására. Ezzel párhuzamosan a tradicionális centrumban vezető pozícióban lévők is esetlegesebben kezelik a formális és informális szabályokat, aminek helyretétele az ügyészségekre és bíróságokra marad, vagy legalábbis maradna. Az információk és a kommunikáció világában még kaotikusabb a kép mind a nyilvános, mind a félnyilvános szférában. A nyilvánosságnak szánt és a titkosan kezelt információk korábbi kettősségét lépttn-nyomon keresztbeszántja a kiszivárogtatások, a leleplezések és a félrevezető hírek áttekinthetetlen szövedéke.

Mindez lényegesen korlátozza, leszűkíti a demokratikus politika, a politikusok akciórádiuszát. Demokratikus viszonyok között egyre kevesebb lehetőségük marad átfogó programok megalkotására, de főképp végrehajtására. Sőt, a tevékenységük lényegét jelentő koordinációs szerepük is egyre inkább ad hoc jellegűvé válik, amelynek során más demokratikus intézményekkel (parlament, igazságszolgáltatás, erőszakszervek,  stb.) is folyamatos iszapbirkózásban vannak, akárcsak szövetségeseik vezető köreivel. Ráadásul ahogy távolodunk az utolsó nagy háborús kataklizmától, a megismétlődés lehetőségének garantált elkerülése is megszűnik első számú prioritás, politikai rendezőelv lenni. Így nem csoda, hogy az igazán kreatív, koncepciózus emberek számára egyre kevésbé vonzó a politikusi pálya, amiből kontraszelekció következik.

A különböző okokból frusztrált választópolgárok, akiknek az establishmentbe vetett bizalmát a 2008-as pénzügy, majd világválság nagy mértékben aláásta, keresik a változás lehetőségét.. Számukra kezük ügyébe eső bűnbakként csak a politikusok adódnak, akiknek a választásokon kimutathatják az elégedetlenségüket. Ha egyáltalán nem hinnének abban, hogy valami is a javukra változhat, a távolmaradás lenne a proteszt eszköze. De sokan hisznek,vagy reménykednek a jobb jövőben, ezért az establishment pártok ellen szavaznak. Hogy kire, az esetleges, mert nem fárasztják magukat komplett programok végiggondolásával s így a választékot adó pártok sem fárasztják ilyennel magukat. Egy-egy téma, program-elem elegendő. A kormányozhatóságot meg végképp nem gondolják olyasminak, ami az ő felelősségük lenne.

Vannak a demokratikus országokban olyan választók is, akikre nagy hatást tesz, hogy a régi centrumon kívüli, olykor világpolitikai rivális országokban bárminek mondják is, erős államközpontú, keménykezű rendszer van, többnyire egy ember nagy hatalmával. El tudják képzelni, hogy náluk is egy ilyen vezetés eredményes lenne és ezért az ilyet kínáló pártokra szavaznak. S ha egy ilyen vágású jelölt egy tradicionális nagy párt jelöltjeként, annak apparátusát is használva láp színre, akkor képesek őt meg is választani, mint az eddigi elő számú világhatalom USA-ban. Akik pedig ezt nem akarják, nem hajlamosak összefogni a "kisebbik rossz" jelöltje mellé állva.

Hogy hová vezet mindez, azt nem tudhatjuk. De nehéz arra számítani, hogy a rossz közérzet, a bizalmatlanság ,az értékválság és a meghatározó erők és viszonyok áttekinthetetlensége talaján úgy alakuljon ki egy fenntartható és elfogadható világrend, hogy a lakosság előzőleg ne szembesüljön a jelenleginél sokkal riasztóbb élményekkel.

2018. október 22., hétfő

Jól áll a trumpizmus az USA-ban

Trump elnökké választása két éve sokfelé meglepetést keltett. A meghökkenést bizonyos amerikai és főleg európai körökben tovább fokozta, hogy elnökként is ugyanazt a szokatlan politizálást folytatta tartalmában is, módszereiben is, amivel a választást megnyerte. Ellenzői körében kialakult az a verdikt, hogy teljesen alkalmatlan a funkciójára, netán egy idióta. Jöttek ilyen-olyan hírek közeli bukásáról, mígnem eljutottunk a közeli megmérettetésig: november 6.-án "félidős" választások lesznek az USA-ban. Az előrejelzések mindenre mutatnak, csak a Republikánusok földrengés-szerű összeomlására nem. S hozzátehetjük: jelenleg a figyelemmel kísért makrogazdasági mutatószámok (GDP, foglalkoztatottság, üzleti kilátások, devizaárfolyam, deficit) kedvező képet mutatnak, tehát nincs miért az elnököt számonkérni. Ugyanígy a nemzetközi kapcsolatokban Trump látványosan szembefordul a megszokott renddel, mégsem alakult ki mindeddig az USA számára veszélyes, a polgároknak tömeges ijedelmet okozó helyzet. Szokatlan kommunikációjának pedig sok híve van hazájában, akik úgy vélik, végre valaki az ő szívükből beszél.

Természetesen a választási előrejelzés nem maga a választás. Ott - nem utolsó sorban a részvételi aránytól függően - meglepetések is lehetségesek. A mostaniak alapján nagy meglepetés lenne, ha Trump mind a két házban elvesztené többségét. A képviselőház majdani összetétele még nyitottnak látszik, de Trump megsemmisítő vereségtől aligha tarthat. És figyelembe véve, hogy a rivális Demokrata Párt nem egy átfogó, Trumpéval élesen szembeálló programmal, hanem a helyi esélyek óvatos mérlegelésévek választotta ki jelöltjeit, egy esetleges képviselőválasztási vereség se ingatná meg Trumpot és még kevésbé hívei iránta való bizalmát. Sőt az is lehet, hogy a két ház folyamatos szembenállása még javítaná is Trump újraválasztási esélyeit.

Mindez azonban semmit se mond arról, hogy mi következik az USA-ban és a világban a következő két évben. Ha azoknak a hozzáértőknek van igazuk, akik szerint alapjában elhibázott Trump gazdaság- és társadalompolitikája, akik szerint dilettáns és veszélyes az, amit a világgazdaságban és a világpolitikában, katonapolitikában csinál és válsághelyzetben katasztrófákhoz vezethet az elnök kommunikációja és vezetési stílusa, akkor az előttünk álló évek meglehetősen baljósnak látszanak. És ehhez képest a legkevésbé érdekes, hogy mindez hogyan fog tükröződni a 2020-as USA választásokon.

2018. október 19., péntek

Fb. bejegyzésem a magyar ellenzéki pártok alapvető tévedéséről

"Orbán kottájából"
Ez egyike a legkártékonyabb elterjedt sztereotíp szentenciáknak. Mert a lényegről tereli el a figyelmet és igazolja a tehetetlenséget.
A lényeg: a magukat európabarát ellenzékinek tartó erők úgy viselkednek, mintha alkotmányos demokráciában élnének és eszükbe se jut, hogy alapvető mentalitásváltásra és cselekvési repertoárra lenne itt szükség. Vagyis nem hagyományos értelemben vett pártokra
Alkotmányos demokráciákban természetes, hogy a politizáló emberek vagy pártokba tömörülnek, vagy azok mögé állnak és rivalizálnak egymással. A pártokon belül az ambiciózus tagok meg posztokért, befolyásért küzdenek. Nálunk mindez diszfunkcionális. Ezt a rendszert pártok (régiek, vagy újak, összefogva vagy össze nem fogva) soha leváltani nem fogják, mert a rendszer úgy van összerakva.
Hogy ezt - az ellenzéki pártokkal ellentétben - Orbán tudja és rájátsztik, az több, mint természetes. Ha valamelyik párt erősödne, azt megpróbálja lejáratni és a riválisait segíteni. Ha viszály támad egy pártban, azt elmélyíti. Ha nincs viszály, akkor megpróbál ilyet szítani.stb.stb. És hogy ehhez vannak-e megzsarolt vagy megfizetett emberei a "túloldalon", az mellékkörülmény. Alkalmasint vannak, de nem ez a lényeg..
Az már csak hab a tortán, hogy az utóbbi időben az alkotmányos demokráciákban is lényegesen gyengült a hagyományos nagypártok társadalmi támogatottsága, a mérsékelt erők nem találják a kiutat, sok a személyi torzsalkodás, sok helyen már kaotikus a sokpártiság és hatalomra törekednek a szélsőjobb szerveződései. De ez egy másik történet, mert a legutóbbi magyar rendszerváltás ezt időben megelőzte. A kapcsolódás annyi, hogy a magyar pártok az európai pártcsaládok tagjaként ugyanolyan tehetetlenek, mint a nélkül volnának.

2018. október 14., vasárnap

Német Macronra várva

A bajor választások nem döntöttek el semmit. A migrációval kapcsolatos elégedetlenség és az ezt kihasználni próbáló demagógia nem hozott szélsőjobboldali áttörést. A különösen jó gazdasági helyzet azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a kormányon lévő centrum - politika kapjon választói megerősítést a politikai szerencsétlenkedésük ellenére. A CSU a belső vezetői vetélkedését és a CDU-val való szkenderezését komoly szavazatvesztéssel "jutalmazták" a választók, akárcsak a szociáldemokraták belső huzakodását valódi politikai mondanivaló nélkül. A választók számára a kínálatot a megszokott pártlogikát használó egyéb pártok jelentették. A magas részvételi arány arra mutat, hogy a szavazók elfogadták ezt a palettát. Így sokpárti parlamentje lesz Bajorországnak és a kormányalakítási tárgyalások során a zöldek kerültek szavazatnyereségük révén relatíve jó helyzetbe. Ebbe a külvilág békével bele is nyugodhatna.

A problémát azonban nem Bajorország, hanem az NSZK kormányozhatósága és a labilis kormány Európában játszott szerepe jelenti. Kevés a valószínűsége, hogy Berlinben akut kormányválság törne ki. Figyelembe véve azonban, hogy a jelenlegi kormány milyen kínkeserves módon jött létre, a bajor választási eredmény aláássa az eddig se túl erős stabilitását. S ami igaz a kormányra, az fokozottan áll Angela Merkel pozíciójára. Potens, parlamenti többséget maga mögött tudó alternatívája ugyan változatlanul nincsen, de ügyes, vagy kevésbé ügyes ügyvezetésen kívül nem sokat tud tenni. Új országos választásokat sem merhet a jelen helyzetben a reális siker reményében senki kiprovokálni.

A markáns döntésekre régóta nem vállalkozó EU is egy ideig képes folytatni jelenlegi gyakorlatát egy teherbíró német kormány nélkül is. Időnként persze születnek  itt azért döntések is, ha az elkerülhetetlen - csak éppen meglehetősen ad hoc módon. A kár leginkább az elmulasztott lehetőségek révén keletkezik. Mindez addig, amíg súlyosabb válsághelyzet nem alakul ki. Ha igen, az olyan kihívás lesz, amire a választ majd akkor kell (vagy kellene) megadni.

A fejleményeket kívülről szemlélő számára a kérdés az, hogy a jelen körülmények között a létező, hagyományos pártkeretekben várható-e bármi lényegesen új, kreatív és sikerrel kecsegtető kezdeményezés. Az érvek arra nézve sorakoztathatóak fel, hogy ilyennek aligha van esélye. Ha tehát nem a kényszer mozdítja majd ki Európát a jelenlegi állapotából, akkor az inkább a magát a jelenlegi politikai kereteken kívül helyező személytől vagy csoporttól várható, aki új alternatíva felmutatásával képes a megfáradt választók többségét maga mögé állítani. Németországban - vagy több EU tagállamban egyszerre.