Repedés az EU-ban

Történetesen a magyar EU biztos-jelöltről történő (egyik?) szavazáson mutatkozott meg egy, az egész szervezet jövőjét érintő, veszélyt jelentő potenciális törésvonal. Annak egyik oldalán együtt szavaztak a szocialisták, a zöldek, a liberálisok és a szélbal, a másikon a Néppárt és a mindenféle szélsőjobb. Lehet, hogy órákon vagy napokon belül ismét megtalálják azt a kompromisszumot, amivel a látványos, nagy szakadás elkerülhető lesz és meg tud alakulni az új Bizottság. Ez azonban nem jelentiené a továbbiakban a "normál üzemmódot", amivel az EU eddig is működött és ezután is működni tud.

Az eddigi EU ugyanis válság - mezőbe került. Önmaga hosszabb ideje képtelen továbblépni az integráció irányába, a konkrét problémákat döntések helyett folyamatosan maga előtt tolja, a korábbi statusquot pedig a Brexit amúgyis felborította. A Brexit, mint kihívás végülis nem zilálta szét az EU-t: a tárgyalások során egységes félnek bizonyult, s egyszersmind minden tagország világosan láthatta, mit veszít egy potenciális kilépő. Ez azonban kevés a külső és a belső kihívásokkal való megbirkózásra. Külső kihívás a világpolitikai, a világgazdasági és a katonai erőviszonyok átreneződése egyfelől, egy újabb technikai-technológiai forradalom másfelől. A belső kihívás pedig sokrétű: a munkamegosztás és ezzel a társadalmi integráció feltételeinek megváltozása, a vagyoni és jövedelmi polarizálódás kritikussá válása, a hagyományos domináns pártok hanyatlása, a politikai és gazdasági elitek iránti bizalom megrendülése, a nyilvánosság és ezen belül a média szerkezetének megváltozása és egy kulturális vákuum. A minderre adott valamennyire is adekvát válaszok megtalálása és az ezen alapuló közös cselekvés csak sokirányú, sokszereplős kompromisszumok eredőjeként lehetséges. Az Európai Néppárt jelenlegi útkeresése éppen ennek az előfeltételét teszi kérdésessé.

Az EPP helyze azért speciális, mert eddig az EU-ban ez volt a domináns pártcsalád. Tagpártjai - csakúgy, mint a korábbi főrivális szocialisták - szenvednek a már említett eróziótól. Ez a pártokon belül útkeresési vitákhoz és személyi harcokhoz vezet. Az elkötelezett, ambiciózus pártpolitikusok mindenütt az identitásuk megerősítésével próbálkoznának, a másik oldal meg átlátja, hogy egyrészt mindenegyes választásokon heterogén szavazórétegek voksait kell elnyerniük, másrészt pedig a mai körülmények között csak koalíciókkal és kompromisszumokkal lehet lényeges eredményeket elérni. Ha ez a vita a tagpártokban nem jutott nyugvópontra, akkor az EPP-től se várható, hogy ebben a stratgiai problémában egyértelmű álláspontot képviseljen. A magyar biztos-jelöltről lefolytatott mai szavazás ízelítőt adott, hogy az EPP kikkel kerül közös táborba és kikkel kerül szembe, ha a korábbi identitása megerősítése mellett dönt. Ez lényegében cselekvőképtelenné tenné az EU-t, mert minden kérdésben a megoldás keresése helyett a két tömb erőpróbája folyna. Ha ebben az ömnagában nem alapvető bizottsági posztról szóló vitában meg is fog születni a kompromisszum, nem remélhetjük, hogy ezzel az EPP-ben eldől a vita, hogy a továbbiakban  ez a pártcsalád már egyértelműen a koalíció és a kompromisszumok politikáját fogja követni. De talán ez a koccanás érv lesz az EPP belső vitájában e mellett a stratégia mellett.

Manifeszt válság nélkül nem megy?

Ha a válság fogalmát úgy értelmezzük, hogy fontos életterületeken a korábbi úzus se nem folytatható, sem kisebb korrekciókkal folytathatóvá nem tehető, akkor aligha vitatható, hogy mind a glóbusz, mind annak egyes részei sokrétű válságperiódus előtt állnak.Vonatkozik ez a klimatikus viszonyokra, a gazdaság és a pénzügyi rendszer működésére, az eddigi technikán- technológián alapuló munkavégzésre és ezen kersztül  nagy népességcsoportok megélhetésére, a legitim erőszak monopóliumának megszokott keretére és mértékére, a fejlettnek tartott világban az államok közötti konvencionálisan értett béke garantált voltára egyaránt.Azt viszont nagyonis vitatják, hogy a fenyegető válság milyen mértékű lehet, ki és/vagy mi a fenyegetés ágense, mit lehetne vagy kellene tenni a fenyegető válság kikerülésére és tompítására és kiknek, lesznek -e a válságoknak a vesztesek mellett nyertesei is stb. A fenyegetések sokrétűsége és vitatott volta láthatóan akadálya az összefogásnak a várható - és esetleg az előre nem látható - válságok megelőzésének, illetve tartósan működőképes kezelésének. A kollektív erőfeszítések helyett van keletje a partikuláris megoldások keresésének is mások rovására.

Mindezzel szemben az áll, hogy számos vonatkozásban a globalizációnak nevezett jelenségkör messze előrehaladt és ami a legfontosabb: a jelenlegi úzus sokak számára kívánatos mozzanatai csak a globalizáció fenntartásával, sőt továbbépítésével képzelhetőek el. Minthogy ez így van, a jellegzetesen zéró összegű játékokban gondolkodó ágensek, illetve a háborúra készülők és a terrorszervezetek csak megzavarni voltak mindeddig képesek a kooperációkat - ennél többre nem.

A mostani világállapotra viszont az is jellemző, hogy hiányoznak a jövőre vonatkozó, nagy nyilvánosságot kapó komplex víziók mind a kormányzati, mind a civil körökben. Ha fel is bukkannak egyes részproblémákat hatékonyan kezelni próbáló törekvések, az ellenzők tábora mindig erősebbnek bizonyul. A haladás-képtelenségnek szinte állatorvosi tankönyvi lovát láthatjuk az általunk talán legjobban ismert EU esetében, ahol a szervezet választott személyekkel való konszenzusos újraépítését nem kis nehézségek árán meg fogják oldani, de ezt már nem lehet ilyen határozottan elmondani az EU következő költségvetéséről - hogy az egyre húzódó szükséges reformokról már ne is beszéljünk. A kisebb tagállamok addig-addig féltek a francia-német dominanciától, míg ma már e két ország belső stabilitása is bizonytalanná vált. Amit láthatunk az EU-nál, az mutatis mutandis igaz a többi nagy geopolitikai régióra is - talán Kínát kivéve, de ott meg vajmi nehezen látunk bele a belső folyamatokba.

Ha igaz - és miért ne lenne igaz -hogy nem történik a világban semmi lényeges a fenyegető válságok majdani ésszerű fogadására, az természetesen nem jelenti azt, hogy ezek a válságok váratlan konfigurációban és méretben nem következnek be. És ez fogja "levizsgáztatni" az érintett politikai, gazdasági , katonai erőket és a civil tömegeket, hogy kellő felkészülés nélkül mit tudnak (illetve nem tudnak) produkálni egy élhető megváltozott világ kialakításában. Feltéve, hogy lesz, aki ezt az összegzést elvégzi.

Fb. posztom egy új, modern, demokratikus közigazgatási elit kinevelődésének lehetőségéről

Lehetőség egy új, fiatal politikai és közigazgatási elit képződésére

Az 1990-es rendszerváltrás egyik siráma volt az iszonyatos káderehiány és az egyoldalúan képzett értelmiségiek beáramlása a politikai elitbe. Valamelyes praktikus tapasztalata a késő Kádár-kor technokráciájának volt - de annak se a plurális demokrácia és a valódi piacgazdaság körülményeinek megfelelő sajátosságú. Ez utóbbi egyszerre volt segítség és máig ható tehertétel.

A NER korszaknak jól ismerjük a számos tekintetben torz voltát és annak hatását a különféle káderek kiválasztására és szocializálására. De azt nem akarjuk tudomásul venni, hogy ezeknek a kádereknek egy része így vagy úgy, de szert tesz bizonyos releváns közigazgatási és makrogazdasági ismeretekre - míg szinte mindenki más ezekből lényegében kimarad.

Ez az, amivel a mai rendszer bojkottjának elkötelezettjei nem számolnak., Nem foglalkoiznak azzal, hogy ha egy dzsinn varázsolna egy demokratikus rendszerváltozást, ismét nem lennének olyan felkészült politikusok és közszolgák, akik azt megfelelően működtetni tudnák. Az a néhány ellenzéki képviselő, aki pozíciójánál fogva több valóságos információhoz jut hozzá, mint a többiek, erre édeskevés.

Az ellenzéki összefogás jelentős önkormányzati térfoglalása 2019 őszén egy nem várt lehetőséget kínál Magyarország jövőjére nézve.Ha tudatosan erre használják fel, alkalmas "iskola" lehet egy tehetséges fiatal gárda kinevelődésének, amely gyakorlati tapasztalatok birtokában alkalmas lehet egy rendszerváltás után az ország adekvát működtetésére. Ennek társadalmi (társadalomtörténeti?) jelentőségét aligha lehet túlbecsülni - feltéve persze, ha az új polgármesterek, képviselő testületek tudatosan törekszenek erre .

A magyar politikai aréna és a nemzetközi játéktér

Orbán úgy gondolta, hogy a magyar politikai arénát teljesen és véglegesen maga alá gyűrte. Övé itt a vitathatatlan politikai és gazdasági hatalom, a fékek és ellensúlyok rendszerét felszámolta. Az itt működő multikkal különalkut kötött, az EU pénzét vétójoga révén garantáltan fejheti, az orosz függés természetét meg az határozza meg, hogy az EU tagjaként belülről kell képviselnie orosz érdekeket, tehát relatíve önállóan. A mindennek keretet adó homlokzat - demokrácia olyan mértékben tartható kézben, amilyen mértékben és módon ezt éppen úri kedve diktálja - legyen szó politikai ellenzékről , médiáról, igazságszolgáltatásról, bankrendszerről, akármiről- beleértve a nyelvteremtéssel való visszaélést is.. Játszhat vele, mint macska az egérrel. S még arra is volt gondja, hogy a szolgáló burzsoázia gátlástalan kiépítése mellett a hosszú konjunktúra idején  - a felelőtlen prociklikus gazdaságpolitika segítségével - még a megnyomorított tömegeknek is juttasson morzsákat, ezzel is biztosítva szavazataikat. Így aztán belföldön és külföldön mindenki tudomásul vette, hogy noha a választásokon a nem az állampártra szavazók mindig legalább annyian vannak, mint az orbánisták, ez praktikusan semmire sem használható, bárminek is tulajdonítsák ennek lehetségességét.

A magyar aréna teljes letarolását befejezve Orbán érdeklődése és ambiciója a nemzetközi játéktér felé fordult. Azt helyesen ismerte fel, hogy az eddigi világrend hanyatlik, nincs se ereje, se kedve megvédeni magát és megbüntetni megsértőit. Azt is jól látta, hogy a jövőben a világban nem lesz újra egyetlen domináns hatalom, mint a II. Világháborút követően eddig az USA volt. Érzékelte a nagy tömegek frusztráltságát, protest hangulatát, establishment - ellenességét, valamint világszerte a nyilvános tér megváltozását és mindennek következtében kiszolgáltatottságukat különféle populista demagógoknak. Amiben viszont vágyait követve tévedett, az az volt, hogy Európát (és az egész nyugati világot) napjainkban el fogja önteni egy szélsőjobboldali, nacionalista tekintélyuralmi áradat, amely feltartóztathatatlannak bizonyul. A tavalyi EU parlamenti választás és egyes európai oszágokban azóta bekövetkezett fejlemények ezt az áradatot megtörték. Ez meghiusította a magyar minisztereknök nagyétvágyú ambicióit az európai színpadon és kármentő taktikázásra kényszerítette őt.

Hogy a magyar választó ebből a nemzetközi vereségből mit érzékelt, az nem egyértelmű. De hogy a Trócsányi - ügy sokat megmutathatott ebből a kudarcból a magyar nagyközönségnek, az aligha vitatható. S hogy a sebezhetetlenség mítoszának megsérülése mennyire bátorította fel a magyar ellenzéket és híveit és mennyire bizonytalanította el a kománytábort, azt csak vélelmezni lehet. De hogy az október13.-i önkormányzati választások ebből a szempontból kitűnő időpontot jelentettek az egy az egy elleni mérkőzést először kipróbáló ellenzéknek, az aligha vitatható. Valamint az sem, hogy ezután a külföld is másképp fog nézni az országra: megtanulhatta, hogy csak a vidéki Magyarország Orbáné.

A választások márnapján megjósolhatatlan, hogy mit hoznak a következő hónapok, évek mind Európának, mind Magyarországnak akár a gazdaságban, akár a politikában. Ez rengeteg tényezőtől és azok koincidenciáitól. függ. De Magyarország mindenképpen nagy lépést tett vissza, Európába. Ennek geopolitikai jelentőségét nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Egyedül vétózni

Ha egy szervezetben, ahová önként léptél be, egy szavazásnál egyesegyedül élsz a vétójogoddal, annak nagyon nyomós oka kell legyen. Egy ilyen vétóval nem csak az adott kérdésben nyilvánítsz sajátos véleményt, hanem egyben minősíted az összes többi tagot. Ők vagy nem képesek felérni ésszel, mi a helyes álláspont, vagy erkölcsi defektus részükről, hogy tudják, mi a helyes, mégse arra voksolnak.
Az egyetlenként való vétózásoddal újradefiniálod a szervezethez való viszonyodat is. Vita után került sor a szavazásra, hogy kialakuljon a "mi" álláspontunk. Ki is alakult, de te kivontad magad a "mi"-ből. Az adott kérdés elég fontos volt számodra, hogy ezt tedd. De tudnod kell, hogy ezzel más tagok számára kétségessé tehetted, hogy úgy általában is bele lehet-e érteni teged a "mi"-be. Ha a szembefordulásod egyedi eset volt, talán elfelejtik. De ha nem, akkor fenyeget, hogy a szervezet fekete bárányának fognak tekinteni. Gondolhatsz arra, hogy ezáltal jobb alkupozícióba kerülsz, mert esetenként biztosítani akarják, hogy ne vétózz meg valamit, ami nekik fontos. Arra meg nem gondolsz, hogy gyűlik a harag, és ott vesznek rajtad elégtételt, ahol nem várod, vagy nem tudsz ellene védekezni.
De nem is ezek a praktikus következmények a legfontosabbak. Ha kikerülsz a "mi"-ből, veled együtt megkérdőjeleződnek azok is, akiket képviselsz. És a bizonytalan nemzetközi identitás bármikor valamilyen pusztító identitás-válságba csaphat át - a változó és egyre harciasabb világban .

Fb. bejegyzésem arról, hogy vereség-e Orbánnak első EU-biztosi jelöltjének bukása

Vereség-e Orbánnak a Trócsányi ügy?

Az. Pimasz, provokatív lépés volt a jelölés - és befuccsolt. UvdLeyen világosan láthatja, hogy mit ér számára egy ilyen szövetséges. Ugyanebből tanulhat a Néppárt is. Feltételezem, hogy a posztra javasolt új jelölt kap néhány - nem személyére vonatkozó - kellemetlen kérdést a szakbizottságtól - de átmegy a "vizsgán". Megkapja a főnöke által áhított portfóliót. A Bizottságon belül azonban árgus szemekkel fogják figyelni, hogy küldője kesztyűbábjaként fog-e viselkedni, vagy igyekszik hozzásaímulni a közhangulathoz. Ennek megfelelően fogják kezelni. Ami meg az EU bővítését illeti, abban komoly szava úgyse lesz: más dolgoktól függ, hogy ez napirendre kerül-e. Az meg a magyar biztos képzettségén és tapasztalatain múlik, hogy nem fog a Bizottság felfogásával ellentétes ábrándokat erősíteni a leendő partnerekben. Ha mégis ezt tenné, az kiderül és akkor megnézheti magát.

Zajtalanul és félelmesen

A korábbi világrend dekonstruálása napról napra akadálytalanul zajlik. Ez cseppet se lenne baj, ha közben egy jobb, stabilabb épülne. Ennek azonban semmi jele. A gazdaság egy hosszú, mesterségesen elnyújtott konjunktúra után egyre több recessziós jelet mutat, de a nagyvállalatok, a bankok és a kormányok nem csak nyilvánosan nyugtatnak, hogy a baj talán be se következik, vagy ha mégis, következményei nem lesznek olyan súlyosak. Komoly -pláne kollektív - erőfeszítéseket erre nézve nem tesznek. Nem is tehetnek, mert a gazdaságinál eleve gyengébb politikai szféra egyre kevésbé a kollektív erőfeszítések felé, hanem a nemzeti öncélúság felé látszik mozdulni.

Abban egyetértés látszik lenni, hogy közvetlenül egy nagy technikai átalakulás (forradalom) előtt állunk, amely mélyen bele fog nyúlni az emberek életviszonyaiba, amely kedvező és veszélyes lehetőségeket egyaránt igér, de hogy ez végülis mit fog jelenteni és mi lenne a nagyléptékű teendő ezzel kapcsolatban, abban egyetértés nyomokban se látszik kialakulni. Marad az egyást keresztező, egymással nem kommunikáló elképzelések, forgatókönyvek integrálhatatlan tömege. Ugyanez látszik a másik nagy, az egész emberiségre kiható változás, a környezet drasztikus megváltozásával kapcsolatban is. A két nagy változás értelmezésében mutatkozó káoszt világszerte még meg is erősíti az, ami a média helyzetében, természetében az utóbbi évtizedekben kialakult.

Ami viszont ezen közben szinte uniszono történek, az a fegyverkezési kiadások növelése és új fegyverfajták fektalálása, tömeges gyártása és rendszerbe állításának előkészítése.Minthogy nincs drámairó, aki a világ folyását irányítaná, nem kell a "csehovi puska" törvényét adottnak vennünk. De ha az általános fegyverkezés egy fokozódó konfliktusok felé haladó világban folyik, ahol a háborútól való félelem helyett a valóságos és a hazugságokkal mesterségesen gerjesztett félelmek mozgatják az embereket, dőreség lenne a kibontakozó fegyverkezésri hullámra nem aggodalommal nézni. Ráadásul tehetetlen aggodalommal, mert semmi komoly ellenerőt nem sikerül felfedezni a széles spektrumú látképen. A meglévőhöz, megszokotthoz ragaszkodó makacs és optimista kötődés ugyanis bárminek tekinthető, csak  hatékony ellenerőnek.nem.