Fb. bejegyzésem Merkel kancellár Törökország-politikájának lezárulásáról

Merkel és Törökország

A korábbi, sokévtizedes európacentrikus török politikával szemben Erdogan minden értelemben fordulatot hajtott végre. De ez nem jelentette azt, hogy Európával azonnal megszakadt volna minden korábbi kapcsolati szála. Ez utóbbiak első sorban Merkel kancellár kezében futottak össze. Ez tette őt alkalmassá az elmúlt évek nagy EU - Törökország megállapodásának kialkudására a migráció ügyében. Most azonban, hogy Merkel pozíciója mind otthon, mind Európában múlt idővé válik, Erdogan leteszteli, hogy ez a sajátos alku más szereplőkkel folytatható-e, vagy geopolitikai fordulata Európával szemben most már teljessé válik.

Mit hozhat a CDU elnökválasztás?

A CDU elnökválasztás azért válthat ki szélesebb körű nemzetközi érdeklődést, mert a távozását előre bejelentő Merkel kancellár folyamatos jelentőségvesztése komoly gondokat jelent és az új elnöktől (és feltehetőleg leendő kancellártól) az ideiglenesség, halogatás megszűntét is lehet remélni. Ha a választás személyek közötti harc lesz, amiben a nagy kérdésekre adott eltérő lényegi válaszok csak eldugva és inkonzisztensen szerepelnek, akkor az az égvilágon semmi érdemlegeset se hoz. Illetve azt, hogy a német belpolitikai káosz megmarad és ezzel az EU legerősebb országára egy európai újrarendezés során nem lehet számítani konstruktív tényezőként.

Nem ez a helyzet, ha az elnökválasztás során világossá válik, hogy a szóba jöhető gazdaságpolitikai, társadalompolitikai és monetáris koncepciók közül ki mit képvisel. A nélkül, hogy megelőlegeznénk ezeket az alternatívákat, egy egyértelmű döntés újrarendezné a német kormánykoalíciót, világossá tenné a várható német álláspontot az eurozóna jövőjét, az EU mélyítési törekvéseket, az aurópai katonai erő létesítését, vagy a bevándorláspolitikát illetően. Ennek ismeretében szerencsés esetben az EU fejlődésének újabb, az integrációt elmélyítő szakasza kezdődhetne, rosszabb esetben meg lehetne takarítani olyan nekigyürkőzéseket, amelyek aktív német aktív nélkül eleve illuzórikusak lennének.

Természetesen a történelem váratlan fordulatokat is produkálhat. Így az is lehetséges, hogy azok fényében a mostani CDU elnökválasztás mindenképpen jelentéktelen epizódnak bizonyul és megváltozott helyzetek új útelágazásokat fognak az európai (és így a német) polgárok elé állítani.

Tragikomédia

A tegnap sikertelenül végetért EU csúcs a legborúlátóbb várakozásokat váltotta valóra. Kiderült. hogy a Brexit se sarkallja arra az EU kormányfőit, hogy újrafogalmazzák, mi végre tömörültek ebbe a szervezetbe. A 7 éves költségvetéssel kapcsolatos kötélhúzás kupec-színvonalon ment: mindenki kevesebbet szeretne befizetni és mennél több pénzt visszakapni. Erre vevők az otthoni szavazók.

A közvetlen kilátások se jobbak. A helyett, hogy időben előre vennék a koncepcionális kérdéseket, nevezetesen hogy milyen  kihívások vannak ée várhatók, amiket EU szinten többé - kevésbé eredményesen lehetne kezelni, nemzeti szinten viszont nem, várhatóan továbbra is a költségvetési alkuban fogják keresni a kompromisszum lehetőségét. Az EU Parlament tágabb horizontjával megpróbálhat ennek keresztbe feküdni, de ezzel a most levizsgázott Tanáccsal szemben nem jók az esélyei.

A Tanács tagjai most szembesültek vele, hogy szűklátókörű megközelítésükkel aligha tudják újabb 7 évre szinten tartani az EU-t, ami pedig önmagában is hanyatlást jelentene.De hogy ebből milyen következtetést vonnak le (illetve kik milyet), arról ma fogalmunk se lehet. És ez a tét nagyságához mérve: szégyen.

Európa jövője a német belpolitika foglya

Az EU köztudottan válaszút előtt áll, mert az USA megszűnt fix domináns, de egyben garanciát jelentő háttér lenni, a Brexittel pedig a korábbi belső (bár az előrehaladást fékező) egyensúly bomlott meg. Mindezek következtében Németországra várna valamiféle vezető szerep a rövid-és hosszútávú gondok megoldásában és a nagyobb léptékű irány kijelölésében. Ráadásul ezt a szerepet - történelmi okokból diszkréten, feltűnés nélkül kellene betöltenie, Amihez a kormányban (esetünkben koalíciós kormányban) folyamatos belső egység lenne szükséges úgy, hogy e mögött ezen felül a számottevő német nem kormányzati erők egyetértése is adott. Ha a német belső viszonyokra tekintünk, ennek éppen az ellenkezőjét látjuk.

Az alaphelyzet az, hogy a német választók mostanában elégelték meg a korábbi két nagy párt (a CDU-CSU és a szociáldemokraták) egymást váltó, vagy koalíciós kormányzását, bár bizalommegvonásuk politikai kategóriákal tisztán nem indokolható. Viszont a folyamatosan romló választási eredmények a két nagy pártban elhúzódó vezetési válságot idéztek elő. A CDU-CSU-ban a vita azon folyik, hogy a markánsan jobboldali AfD irányába evezzenek-e és megpróbálják visszahódítani azok szavazóit, vagy egy legyenek a mérsékelt pártok között, lemondva korábbi hegemóniájukról. A szocdemeknél a kormányban maradás vagy az ellenzékbe vonulás a két javasolt alternatíva.Szűk pártérdekből érthetők ezek az egyéni ambíciókkal is tarkított viták, de az is nyilvánvaló, hogy így a németek aligha képesek az EU reformátorának szerepét eljétszani. Annál is kevésbé, mert a nagy befolyású német nagytőke legbefolyásosabb csoportjai a gazdasági statusquo védelmében érdekeltek, mivel a nagyobb struktúrális változások aláássák eddigi pozíciójukat és a társadalmi békét biztosító foglalkoztatási helyzetet.

Ha tehát a legerősebb helyzetben lévő EU tagország nem állhat egy radikális reforn élére, akkor másra hárulna ez a szerep azzal, hogy a német érdekeket (vagy legalábbis, amit ők annak tartanak ) folyamatosan meg akarják és meg is fogják védeni velük szemben is. Csakhogy kellő erejű "más" nem létezik.

Ebből persze csak az következik, hogy végiggondolt reformra nem sztámíthatunk az EU-ban.A kényszer viszont nagy úr. Ha olyan drasztikus változások következnek be a világgazdaságban, világpolitikában, katonapolitikában, amelyek európai választ követelnek, akkor nyitott kérdés, hogy ezekre az EU hogyan fog válaszolni. Csődöt mond-e a kihívások súlya alatt, vagy egyenként meglépik azokat az adaptációs lépéseket, amelyekkel - ha preventíve teszik - előnybe is kerülhettek volna.

Február: kulcshónap

Ha a "házi fealadatokat" nézzük, az euro-atlanti világban számos fontos országban, országcsoportban új időszámítás kezdődik.
 -Az USA-ben kezdetét veszi az elnökválasztási kampány, amelyben a pártoknak, jelölteknek elvben nem efemer módon, szeszélyes témaválasztásokkal kellene színre lépni, hanem olyan koncepciókkal, amelyek a választókat és a külföldet orientálná, hogy mire számíthatnak a következő években. Ha ez nem így lesz, az maga prediktív a következő időszak szempontjából.
 -A briteknél a hosszú vajúdás után összehozott Brexit első hónapja akarva-akaratlanul számos tekintetben vizsga lesz, amely előre vetíti a lehetséges folytatást.
 -Az EU-ban mostanra már elrendeződött a Parlamentben , a Bizottságban és az Európai Központi Bankban az új felállás - hozzá lehet kezdeni a tartalmi munkához. Ez túlmegy a saját program, prioritások meghirdetésén és mergkezdésén. Meg kell formálni a Nagy-Britannia nélküli EU-t. Előre kell lépni az új költségvetési periódus kialakításában. Gondoskodni kell a tagországok, különösen pedig az Eurozóna pénzügyi stabilitásáról egy lehetséges monetáris világrengés esetén. Teljesen űj katonapolitikai helyzetben kell új védelmi politikát kialakítani.
-Oroszországban a hatalmi struktúra valamilyen átrendezése kezdődött meg. Ennek során esedékes a tartalmi és hatásköri változások  meghirdetése.

Ez a rövid és felszíni áttekintés azt sugallja, hogy a nagypolitika ágensei államok, államszövetségek lennének, amelyek valamiféle racionalitás mentén igyekeznek nekik megfelelő világrendet kialakítani. A hatóerők összetétele ennél sokkal bonyolultabb. Az USA-ban például ugyan elnöki rendszer van, de valójában egy elnök - szenátus - képviselőház háromszögben dőlnek el fontos politikai kérdések. Nagy-Britannia egységét az írek és a skótok bármikor kétségessé tehetik. Az EU-t illetően a sok erőtényező közül elég csak egyetlent kiemelni: ha a német pártpolitikai ambiciók és spekulációk átlépnek egy küszöböt, az önmagában tenné lehetetlenné, hogy az EU ötről hatra jusson a válságjelenségei leküzdésében. Ahogy a politikai mező nagymértékben tagolt, úgy a nagytőke és a bankvilág rivális csoportjai is folyamatosan küzdenek befolyásukért, akárcsak a hadseregek különböző fegyvernemei.

Ha tehát a mostani februárt kulcshónapnak gondoljuk, az korántsem úgy értendő, mint ha most dőlne el a "világ sorsa". Abban a tekintetben viszont jellegzetes időszak, hogy a kooperáció vagy a konfrontáció, a döntés vagy a halogatás, a centripetális vagy a  centrifugális tendenciák látszanak-e erősödni, hogy vannak-e jelei a felismerésnek, hogy a problémáknak mégiscsak van egy hozzávetőleges fontossági hierarchiája az irreverzibilisen globalizálódó világban.

Fb. bejegyzés a lyukról a magyar pártspektrumon

Lyuk a magyar pártspektrumon

A fontos EU parlamenti pártcsaládok közül a Zöldeknél nincs magyar képviselő. Nincs, mert az LMP nem jutott képviselethez, a Párbeszéd oda szánt jelöltjét, Jávor Benedeket az MSZP-nek sikerült kiügyeskedni a közös lista befutó helyéről. A Momentum pedig nem a zöld frakciót választotta.

A lyuk annál is sokatmondóbb, mert európaszerte a zöld pártok is feljövőben vannak, ráadásul a nagy pártcsaládok is nyitnak a zöld gondolatok, programpontok felé. Így joggal feltételezhető, hogy Magyarországon is van (lenne) szavazótáboruk. Ebből logikusan adódna egy olyan próbálkozás, hogy egy párt nevében is mint zöld, környezetvédő igyekezzen megszólítani a potenciális szimpatizánsokat. Lehet, hogy létező, a választók által irányzatként nem egyértelműen azonosított kis pártokból alakul majd ez a nevében is ezt a profilt zászlajára tűző alakulat?

Személyzeti ügyek

Tavaly az EP-ben választások voltak, akárcsak a magyar önkormányzatokban. A választások előtt tele volt a média esélylatolgatással, becslésekkel, utána meg elemzésekkel és jóslásokkal. Ehhez képest most nagy a csönd és nem látunk karaktrerisztikus változásokat. Tévedtünk talán és sok hűhó volt semmiért? Mások lennének a valódi főszereplők és náluk nem voltak választások? Ez ugyan igaz, de mégse jelenti azt, hogy az újonnan megválasztottaknak ne lenne valódi játéktere. Vagy netán az újak kivárnak? Alighanem ez is igaz és jól is teszik, amíg nem tapogatták ki a falakat, amikbe mindenképpen beleütköznének.

Van azonban egy fontos, megkerülhetetlen tevékenység, amit az újak minden bizonnyak teljes gőzzel éppen most folytatnak. Ez pedig a tág értelemben vett "csapataik" kiépítése, amellyel különböző posztokon dolgozni akarnak.A csapatoknak egyszerre kell,  felkészültnek és lojálisnak, illetve kreatívnak és sokféle árnyalatot képviselőnek lenni, hogy mind a feladatok rangsorolásában, mind a rövid-és hosszútávot illetően egyaránt a relatíve legjobb megoldásokat találják meg - ezzel segítve választott főnökeiket. A csapatkiválasztást bonyolítja, ha egy koalíciós vezetés apparátusát kell kiépíteni, ahol a prioritások is eltérnek és a pártok zsákmányszerző és hiúsági szempontjaira is tekintettel kell lenni.

A csapatok kiépítése értelemszerűen nem a nagy nyilvánosság bevonásával folyik. Hogy hol és mennyire volt ez sikeres, azt csak később, "lakva" fogjuk megtudni. Vagy még akkor se, ha a világ legnagyobb erői konfliktusok folyamatos élezésével fogják letarolni az amúgyis problémák légiójával kiüszködő egész emberiséget. De még ha az utóbbi következne is be,
készülni semmiképpen se erre kell.