Az alábbi morfondírozás mindenre vonatkozik, csak a kártyajátékokra nem, arra ne is gondoljon senki.
Komoly, stabil dolgokban általában feltételezik az összes résztvevő komolyságát. Van aki a szereplők közül a biztonságot preferálja, van, aki kockáztatni is szeret, van, aki precízkedik, van, aki lazább - az ilyen különbségekre számítani lehet komoly dolgokban. Blöffölőre, szélhámosra nem számítanak. Ha mégis akad, hamar lebukik és kigolyózzák maguk közül. Ha netán az derül ki, hogy a szélhámos a szabályok vakfoltjait használta ki, akkor egyetértésben korrigálják a szabályokat, hogy erre máskor ne kerülhessen sor.
Nő a blöffölő, a szélhámos esélye, ha a stabilitás inogni kezd. Minden szereplő bizonytalanná válik. Olyasmik is "elcsúsznak", amik korábban nem, mert nem világos, hogy mihez kell ragaszkodni és miben lenne szükség akár nagyobb változásokra. A kényszerű szabálykikerülések és a kisebb stiklik hangos leleplezése még bajjal is járhat: mindenkinek felhívja a figyelmét arra, hogy hol nem stimmel valami. Ezt ki tudja használni a szélhámos. Egy ideig ki se derül, hogy amiket csinál, azok egyes stiklik, vagy cinikus módszeres szembenállás a komoly dologgal. De ha aztán le is bukik, nehéz eszközt találni vele szemben, mert nem alakult ki egyetértés arról, hogy milyen irányban és milyen mértékben kell változtatni a korábbi szabályokon.
A szélhámos gondolhatja úgy, hogy neki még jobb, ha nem csak inog a stabilitás, hanem egyenesen fel is borul. Hiszen attól kezdve már nem ő a magányos szabályszegő. Erkölcsi elítélés, kigolyózás gyakorlatilag nem is fenyegeti. Egy valamire azonban nem gondol, ha erre spekulál. Arra, hogy mennél kevésbé számítanak szabályok, annál többet nyom a latban a nyers erő. Ha maga a szélhámosság nem kizáró ok, annál veszélyesebb viszont a blöff. Ha erősebbnek hiszi/mutatja magát, mint amilyen ténylegesen, akkor biztosra vehető, hogy akad, aki erre - eszközökben nem válogatva - lecsap. És a blöffölő rajtaveszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése